Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap felhívott a POK, hogy töröltessem a minősítését, mert az előző iskolavezetés rosszul jelölte a gyakornoki idejét, ezért nem telt le a 2 év. Majd csak decemberben lehet minősíteni. Lehet, hogy ez a jogszabálynak megfelel - 2014-től dolgozik, de nem volt még meg a nyelvvizsgája. Az előírások szerint csak 2015. január 1-től lehetett volna gyakornokként alkalmazni - de az emberi tényező, a bizottság felesleges munkája valahol elsiklott. Természetesen nekem kellett a kollégával közölni a hírt, a bizottságot értesíteni, hogy ne jöjjenek csütörtökön, stb. Lehet, hogy velem van a baj, de én úgy gondolom, hogy ha már az OH kiírta a minősítő vizsgát, a bizottság elvégezte a feladatát, akkor talán ezt rugalmasan kezelve, meg lehetett volna csinálni a minősítés. Miután így is, úgy is csak januártól jár a béremelés a Ped. 1-hez, nem mindegy, hogy májusban, vagy november-decemberben történik meg a minősítő vizsga?
Ez színtiszta hülyeség és mintha túlbuzgóság is lenne benne. Ugyanis az összes minősítés a következő év január 1-jétől lép érvénybe, tehát teljesen mindegy, hogy most februárban, vagy december lesz ez meg. Azt is értem és tudom, hogy kit mikortól lehet a 2011. évi CXC időállapota szerint gyakornokként alkalmazni, de a gyakornoki vizsga ideje is eléggé gumi, azért a
2.§.(6) a) az (1)-(5) bekezdés szerint megállapított gyakornoki idő lejártának hónapjában, vagy
b) ha a gyakornoki idő a tanítási évet követő nyári szünet alatt jár le, a tanítási év május hónapjában tesz minősítő vizsgát.
Ebbe beleférhetett volna a korábbi vizsga, ráadásul ha előtt pl. pedassz.-nak volt felvéve, akkor meg végképp nem értem.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt nem értem, hogy az elnök hogyan vehette volna észre, hogy korai az időpont, ha a rossz jelölés eredményeként elégséges volt az idő. Azt nem látja, hogy a pf lezárása után szerzett-e nyelvvizsgát, csak azt, hogy addig nem. Ha már a jogi részét feszegetitek: az mikor változott meg, hogy az elnök felel mindenért, tehát a poknak az elnököt kellett volna hívnia, majd írásban is keresnie, hogy függessze fel az eljárást?
Hasonló gondolataim voltak, csak úgy döntöttem, nem morgok miatta, így is alapjaiban kérdőjelezem meg az egészet, ami itt nem szokás.

Szerintem az utolsó szög a koporsóban a "mindenki mehet PII.-be" döntés volt - ettől a ponttól számomra komolytalan az egész. Mi ellenőrizzünk mindent és mindenkit, mi tartsunk be minden jogszabályt, lehetőleg már azt is, ami még nem is létezik, mi számoljunk el mindenről pontosan, mert fenyegetnek, ha nem, mi tartsuk be a határidőket, mert különben "jönnek az auditorok", mi tudjunk, értsünk mindenhez, mert ez a kötelességünk.
Cserébe kapunk állandóan változó jogi hátteret, amit akkor írnak át, amikor éppen kedvük tartja, benne a ránk hárított kötelezettségekkel, egy olyan szerződést, amiben közlik, hogy mindent te csinálsz, mindent te fizetsz, "mindenért te vagy a felelős". Kapunk szembe lekicsinylést a kollégáktól, a főnököktől, a kormányzattól, konkrétan Balogh Zoltántól (nem uraznám), a Civil Közoktatási Fórumtól, a szakszervezetektől, és lehet, hogy ettől jobbszélre is, de azt a sajtót nem olvasom.

Nem vagyok pofozózsák. Ezt a rendszert nem én rontottam el, és ami rossz benne, azt nem vagyok hajlandó sem aláírni, sem feladatként magamra vállalni. A véleményemet nem kérdezik, ha mondom semmibe veszik (lásd szakmai fórumok - nesze semmi, fogd meg jól).

Az értékelőrendszer most sem működik - de te dolgozz, csináld. A kérdések elküldésének határideje 5 nappal a védés előtt, de a felület változatlanul 7 napot jelez - de ez nem baj.
Nem küldik a költségtérítéseket időben, ez sem baj. Kötelesek lennének a be nem tartott feltételek szerint késedelmi díjat fizetni, ez sem baj.

Tehát egyelőre anyira vagyok hajlandó, amire anno vállalkoztam - szakmai szempontok alapján, és csak szakmai szempontok alapján, megítélem, hogyan dolgozik a kollégám. Ha van több ezer milliárd a Várba költözésre, akkor csak akad valahol egy program, ami összefésüli az adatokat az OH-ban.
Ha nem, így jártak.
 
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Az előzetes, még az OH felületen történő értékelés előtti egyezkedés gyakorlatát követem. Így már csak az kerül fel, amit nagy valószínűséggel jóváhagy a tanfelügyelő társ.
Technikai kérdésem van ezzel kapcsolatban: Ha nem hagyja jóvá, akkor a vezető tf. vissza tudja nyitni az értékelést a módosításhoz?
Igen.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Hasonló gondolataim voltak, csak úgy döntöttem, nem morgok miatta, így is alapjaiban kérdőjelezem meg az egészet, ami itt nem szokás.

Szerintem az utolsó szög a koporsóban a "mindenki mehet PII.-be" döntés volt - ettől a ponttól számomra komolytalan az egész. Mi ellenőrizzünk mindent és mindenkit, mi tartsunk be minden jogszabályt, lehetőleg már azt is, ami még nem is létezik, mi számoljunk el mindenről pontosan, mert fenyegetnek, ha nem, mi tartsuk be a határidőket, mert különben "jönnek az auditorok", mi tudjunk, értsünk mindenhez, mert ez a kötelességünk.
Cserébe kapunk állandóan változó jogi hátteret, amit akkor írnak át, amikor éppen kedvük tartja, benne a ránk hárított kötelezettségekkel, egy olyan szerződést, amiben közlik, hogy mindent te csinálsz, mindent te fizetsz, "mindenért te vagy a felelős". Kapunk szembe lekicsinylést a kollégáktól, a főnököktől, a kormányzattól, konkrétan Balogh Zoltántól (nem uraznám), a Civil Közoktatási Fórumtól, a szakszervezetektől, és lehet, hogy ettől jobbszélre is, de azt a sajtót nem olvasom.

Nem vagyok pofozózsák. Ezt a rendszert nem én rontottam el, és ami rossz benne, azt nem vagyok hajlandó sem aláírni, sem feladatként magamra vállalni. A véleményemet nem kérdezik, ha mondom semmibe veszik (lásd szakmai fórumok - nesze semmi, fogd meg jól).

Az értékelőrendszer most sem működik - de te dolgozz, csináld. A kérdések elküldésének határideje 5 nappal a védés előtt, de a felület változatlanul 7 napot jelez - de ez nem baj.
Nem küldik a költségtérítéseket időben, ez sem baj. Kötelesek lennének a be nem tartott feltételek szerint késedelmi díjat fizetni, ez sem baj.

Tehát egyelőre anyira vagyok hajlandó, amire anno vállalkoztam - szakmai szempontok alapján, és csak szakmai szempontok alapján, megítélem, hogyan dolgozik a kollégám. Ha van több ezer milliárd a Várba költözésre, akkor csak akad valahol egy program, ami összefésüli az adatokat az OH-ban.
Ha nem, így jártak.
Ebben minden benne van, amit én gondolok! Köszönöm, hogy helyettem is szavakba öntötted!
3d2_emoticon71_emotloader.com.gif
 
kaktusz68

Gagamail!
Nagyon jó összefoglalót adtál!
Minden szavad igaz!:cool:
 
aranyhaj16

Teljesen igazad van, szívemből szóltál!
 
H_Edas

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem működik a felület? Én bejutok a portfólió előzetes értékeléséhez, de teljesen üres, fehér oldalt ad! Nem ír ki semmi hibaüzenetet!
Valaki?
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves gtszg! Kedves Tanfelügyelők! Kedves BAJ!

Ha már a tanfelügyeletet említetted, szeretném megkérdezni Tőled, Tőletek, hogy mit tegyek, ha a vezető tanfelügyelő az értesítő levelében a vezetői ellenőrzés dokumentumait kéri tőlem előre e-mail-ben: önértékelési munkaterv (?), munkatársi kérdőív (?), pedagógus önértékelés (?), intézményi belső önértékelés (?), SZMSZ (??) , PP, 2 tevékenységtervezet(?), játéktervezet(??????); egymást követő 2 nevelési év munkaterve és beszámolója(???????, nem is vagyok 2 éve vezető!!!!!!!!!!!!!!!:o)

Engem pedagógusként fognak ellenőrizni és mindent időben feltöltöttünk a felületre: decemberben PP, ped. elvárás. Az önértékeléssel kapcsolatban is minden elérhető számukra kérdőívek, jegyzőkönyv, önértékelés, önfejlesztési terv és a 2014-ben feltöltött teljes portfólióm is, mert megnéztem.

Én úgy tudom, hogy előre nem kell semmit küldenem. Vagy változott valami?
Kivételesen a válaszom előtt megnéztem, miket írtak a többiek. A tanfelügyelő vagy nem figyelt, hogy milyen minőségedben látogat, vagy nem tudja, mi a különbség, Valóban célszerű egy kedves levelet megfogalmazni, hogy mivel téged most pedagógusként ellenőriznek, ezért nem töltöttétek fel a vezetői dokumentumokat (szerintem a rendszer nem is engedte volna, hiszen emlékeim szerint kiírta a dokumentumfeltöltő modul, miket szeretne). A munkatársi kérdőív értékelése a felületen látható (hiszen van, csak nem a vezetőre vonatkoztatott, hanem a pedagógusra). Te mindent feltöltöttél, látod is, de ha ők ezt nem látják az informatikai rendszerben, nagyon szívesen elküldöd nekik. (Szerintem látják, csak nem tudják, mit kell látniuk.) Nem könnyű ez a helyzet, úgy rávilágítanod arra, hogy nincsenek a helyzet magaslatán, hogy ennek ne legyen negatív felhangja. Tehát csak finoman, segítőkészen.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm az infót.
Ja, és a forgatókönyvet is alá kell írnom(?????????), amiben az áll, hogy 2 x 60 percig szeretne megkukucskálni és a végén az intézményvezetővel (azaz velem) a pedagógusról és munkájáról (azaz rólam) szeretné kikérni a véleményem (interjú). Nagyon humoros!
Egyre érdekesebb. Azt hiszi, hogy hozzád vezetői tanfelügyeletre megy. Vagy nem ezt hiszi, de úgy tudja, hogy ha pedagógusként ellenőriznek, akkor ugyanaz kell a részedről, mintha vezetőként (akkor mi is lenne a különbség?). Utána pedig pedagógusként kezel, aki nem vezető? Jól értem? Mert ebben az összefüggésben nekem az jön le, hogy te fogod nekik mondani, mikor mit kell tenniük, mit és hova kell feltölteniük, kivel kell előtte aláíratniuk és mit (ezt azért írom - mármint a mit -, mert akkor őket érheti olyan meglepetés is, hogy a látogatás napján le akarják tölteni azt a jegyzőkönyvet, ami nincs). Vagyis a tájékozottabb te vagy. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. Egy a lényeg, te végig őrizd meg a nyugalmadat, a pozitív kisugárzásodat és a kedvességedet. A látogatás napján a fogcsikorgatásod halk legyen, a mosolyod széles. :DElképzelhető, hogy be kell adnod nekik, hogy te nagyon segítőkész vagy (nem ezt kell beadnod nekik), de egy percig sem akarod őket kioktatni (hanem ezt).
 
B.M.E.

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszamenőleg tudjuk. Reggel korán többen is értékelni szerettünk volna. Már akkor sem működött, és azóta sem. Reméltem, hogy legalább este...
Ugye, nem júniusra osztogatnak megbízásokat?
Nekem sem működik. Pedig holnap / holnapután megkapok vagy 50 érettségit, nem lesz időm értékelni. Ma akartam az ez évi utolsó értékelést befejezni. :( Mindegy, majd holnap éjszaka, megoldókulcs úgyis csak holnapután lesz.
Egy másik dolog: semmi különös, csak megosztanék veletek egy kellemetlen beszólást, amit egy idős kollégától kaptam: az ő idejében még rendes szakfelügyelet volt, a legkiválóbb pedagógusokból válogattak, évekig képezték őket, nem pedig lasszóval fogták mint most (pl. engem), és nem egy szimpla 60 órás képzéssel képezték őket, bezzeg tőlük lehetett tanulni is. Ja, és hozzátette, hogy nem akart megbántani.:eek:
 
Válasz: régen a "remek "szakfelügyelőnek meg nem mertél ilyent mondani, ugye? Nem merted megkérdőjelezni a szakmai tudását? Melyik is volt akkor a jobb??
 
Drungyus

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy másik dolog: semmi különös, csak megosztanék veletek egy kellemetlen beszólást, amit egy idős kollégától kaptam: az ő idejében még rendes szakfelügyelet volt, a legkiválóbb pedagógusokból válogattak, évekig képezték őket, nem pedig lasszóval fogták mint most (pl. engem), és nem egy szimpla 60 órás képzéssel képezték őket, bezzeg tőlük lehetett tanulni is. Ja, és hozzátette, hogy nem akart megbántani.:eek:[/QUOTE]
Kedves B.M.E.!
Nem tudtam kedvelni amit írtál, hiszen keserédes a téma. Egyrészt tényleg nem a pedagógiai kiválóság alapján került kiválasztásra a szakértői gárda. Kb 20 olyan közvetlen ismerősöm van a szakértő kollégák között, akinek a pedagógusi munkáját is jól ismerem. Bizony vannak olyanok is köztük, akikre saját gyerekem nem szívesen bíztam/bíznám. Egyet sikerült kifognom a harmadik gyermekem tanáraként. Messze nem érné el a pedII-t a való életben napi tanítási minősége alapján. :(
De ennek ellenére a kollégádnak ezt válaszoltam volna.
Szerintem régen is voltak (megtapasztaltam kb 25 évvel ezelőtt), ma is vannak a tanfelügyeletben közreműködők között nem alkalmas személyek. A megjegyzés továbbá igenis bántó, mert azt feltételezi, hogy most minden szakértő alkalmatlan. Lehetett volna még sokaknak jelentkezni, nem most a partvonalról kritizálni.
 
Szilnemaca

Állandó Tag
Állandó Tag
Válasz: régen a "remek "szakfelügyelőnek meg nem mertél ilyent mondani, ugye? Nem merted megkérdőjelezni a szakmai tudását? Melyik is volt akkor a jobb??
"Régen",ha a szakfelügyelő jött a folyosón,már megremegtünk és már akkor is fontos volt szakmai nyelvezettel önértékelnünk magunkat, ma pedig valóban hallani ilyen degradáló kifejezéseket a szakértői képzéssel kapcsolatban. Mire azonban lezajlik a minősítése a pedagógusnak, eljutunk a "mégiscsak megérte megcsinálni","nagyon rendesek voltak a szakértők"mondatokig.Sőt! A Ped.I-ben lévő vezető eddig "kivárt", s lám most a különös feltételek meglétével Ped.I-ből jelentkezett a Mesterbe,mert 10 éve vezető,20 éves munkaviszonya és szakvizsgája meg van.És mi van a 60 órás szakértői képzéssel és vizsgákkal?
 
pepeneje

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyre érdekesebb. Azt hiszi, hogy hozzád vezetői tanfelügyeletre megy. Vagy nem ezt hiszi, de úgy tudja, hogy ha pedagógusként ellenőriznek, akkor ugyanaz kell a részedről, mintha vezetőként (akkor mi is lenne a különbség?). Utána pedig pedagógusként kezel, aki nem vezető? Jól értem? Mert ebben az összefüggésben nekem az jön le, hogy te fogod nekik mondani, mikor mit kell tenniük, mit és hova kell feltölteniük, kivel kell előtte aláíratniuk és mit (ezt azért írom - mármint a mit -, mert akkor őket érheti olyan meglepetés is, hogy a látogatás napján le akarják tölteni azt a jegyzőkönyvet, ami nincs). Vagyis a tájékozottabb te vagy. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. Egy a lényeg, te végig őrizd meg a nyugalmadat, a pozitív kisugárzásodat és a kedvességedet. A látogatás napján a fogcsikorgatásod halk legyen, a mosolyod széles. :DElképzelhető, hogy be kell adnod nekik, hogy te nagyon segítőkész vagy (nem ezt kell beadnod nekik), de egy percig sem akarod őket kioktatni (hanem ezt).

Köszönöm a nagyon gyakorlatias, finom ráhangolódási javaslatodat a tanfelügyeleti ellenőrzésemre. Megfogadom a tanácsod.
Majd beszámolok mi sült ki belőle. Egyébként nyugodt vagyok, mert úgy gondolom részemről minden teljesítve.
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Válasz: régen a "remek "szakfelügyelőnek meg nem mertél ilyent mondani, ugye? Nem merted megkérdőjelezni a szakmai tudását? Melyik is volt akkor a jobb??
Hallottam pár kollégától, hogy rettegtek azoktól a régi szakfelügyelőktől. Van néhány gyerekkori emlékem róla, hogy felpezsdültek azok az órák, amiken addig a tanáraink is szinte elaludtak.
 
B.M.E.

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy másik dolog: semmi különös, csak megosztanék veletek egy kellemetlen beszólást, amit egy idős kollégától kaptam: az ő idejében még rendes szakfelügyelet volt, a legkiválóbb pedagógusokból válogattak, évekig képezték őket, nem pedig lasszóval fogták mint most (pl. engem), és nem egy szimpla 60 órás képzéssel képezték őket, bezzeg tőlük lehetett tanulni is. Ja, és hozzátette, hogy nem akart megbántani.:eek:
Kedves B.M.E.!
Nem tudtam kedvelni amit írtál, hiszen keserédes a téma. Egyrészt tényleg nem a pedagógiai kiválóság alapján került kiválasztásra a szakértői gárda. Kb 20 olyan közvetlen ismerősöm van a szakértő kollégák között, akinek a pedagógusi munkáját is jól ismerem. Bizony vannak olyanok is köztük, akikre saját gyerekem nem szívesen bíztam/bíznám. Egyet sikerült kifognom a harmadik gyermekem tanáraként. Messze nem érné el a pedII-t a való életben napi tanítási minősége alapján. :(
De ennek ellenére a kollégádnak ezt válaszoltam volna.
Szerintem régen is voltak (megtapasztaltam kb 25 évvel ezelőtt), ma is vannak a tanfelügyeletben közreműködők között nem alkalmas személyek. A megjegyzés továbbá igenis bántó, mert azt feltételezi, hogy most minden szakértő alkalmatlan. Lehetett volna még sokaknak jelentkezni, nem most a partvonalról kritizálni.[/QUOTE]

Nekem is az általánosítással van a bajom. Meg azzal, hogy azt sokan nem tudják, hogy akiket ma meghívásos alapon választottak ki szakértői képzésre (60 kontakt óra + nagyon sok otthoni készülés), azok előzetesen már letettek az asztalra egy szakvizsgát vagy egy PhD-t, amiben igenis komoly szakmai teljesítmény van. Az más kérdés, hogy az órán ebből gyakorló pedagógusként ki mit tud átadni. Igazából a "régen minden jobb volt (és tökéletes volt), ma meg minden rosszabb" szemlélet nem tetszik nekem.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy másik dolog: semmi különös, csak megosztanék veletek egy kellemetlen beszólást, amit egy idős kollégától kaptam: az ő idejében még rendes szakfelügyelet volt, a legkiválóbb pedagógusokból válogattak, évekig képezték őket, nem pedig lasszóval fogták mint most (pl. engem), és nem egy szimpla 60 órás képzéssel képezték őket, bezzeg tőlük lehetett tanulni is. Ja, és hozzátette, hogy nem akart megbántani.:eek:
A kolléga vagy kolléganő pár évtizedes lemaradásban van.
Már nincs szakfelügyelet.
Mint szakértők a többségünk több diplomával, szakvizsgával rendelkezünk, így több évig képeztek. A 60 óra csak korona volt.
Vagyis nem a semmiből lasszóztak. De ha ilyen egyszerű, miért nem állt sorba a válogatáson?
Erre mondják: "Savanyú a szőlő".
A nem akart megbántani pedig intelligencia kérdése. Valóban van mit tanulnia.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
... megosztanék veletek egy kellemetlen beszólást, amit egy idős kollégától kaptam: az ő idejében még rendes szakfelügyelet volt, a legkiválóbb pedagógusokból válogattak, évekig képezték őket, nem pedig lasszóval fogták mint most (pl. engem), és nem egy szimpla 60 órás képzéssel képezték őket, bezzeg tőlük lehetett tanulni is.
Elég régóta tanítok, megfigyelhettem a szakfelügyelőket.
Akkor nem volt nyilvános képzés, kiválasztás, csak találgattuk, kiből és mi lett (mit csináltak...)
Konkrét szakmai segítséget egyiktől sem kaptam, de beképzelt "én így csinálnám" meg ezt "nem így, hanem amúgy kellett volna" beszólásokat rengeteget.
Nem véletlen, hogy szakértőtől ez ma is elfogadhatatlannak tartom.
Most volt/van/lesz többlépcsős folyamat.
2 db előteszt
30 órás PSZE
utána írásbeli vizsga, gyakorlati vizsga
30 órás PÉM
utána írásbeli vizsga, gyakorlati vizsga.
Még annyit is hozzáteszek, hogy a két 30 órás tanfolyam legalább annyira megizzasztott, mint anno egy két szigorlatos félév a főiskolán.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére