Ferenc pápa: a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben

Ferenc pápa szombaton a Vatikánban ötszáz olasz és migráns gyermekkel találkozott.
A kis vendégek a dél-olaszországi Calabria tartományból, Itália egyik legszegényebb régiójából érkeztek, ahol az utóbbi napokban-hetekben rengeteg migráns szállt partra, mind a tengeren keltek át szüleikkel, felnőtt rokonaikkal, többségük életveszélyben volt, ki kellett menteni őket.

Ezt az egész napos rendkívüli programot a “Gyermekek vonata” elnevezésű – immár negyedszer megrendezett – kezdeményezés keretében tartották meg, amelyet a Kultúra Pápai Tanácsának a világiakkal és a nem hívőkkel folytatott párbeszédért felelős szervezete gondoz.

Az Olasz Államvasutakkal karöltve megrendezett találkozóra a Szent Péter vasútállomásra gördült be délelőtt a szerelvény. Az idei találkozásra a “Hullámok hátán” mottó jegyében került sor.

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke az EFE hírügynökségnek kifejtette: a résztvevők nagy része a tengerek hullámain érkezett tele reményekkel, megszenvedve tragédiájukat. A találkozón a bíboros felolvasta azt a levelet, amelyet a gyermekek a pápának írtak, s amelyben elpanaszolták: értetlenül állnak a világban tapasztalható “megannyi igazságtalansággal” szemben.

Ferenc pápa maga is osztotta a gyermekek véleményét, bírálva azokat az államokat, amelyek nem fogadják be, hanem elszállítják a menedéket, megélhetést, békét és munkát kereső emberek tömegeit.

Akik ide jönnek, más vallásnak a hívei, de nem jelentenek veszélyt, hiszen mindannyian testvérek vagyunk. Isten mindannyiunkat szeret

– mondta a pápa hangsúlyozva ismét, hogy “a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben”.

(MTI)
Papa6.jpg
 
dehogynem , csak játszod a hülyét , a zsidó gyereket cigányok verték agyon a mobiljáért ( az ó migránsaink gyengébbek kedvéért) azért is ide vág, mivel állandóan a "magyar" bűnügyi statisztikákról pofázol , de azt már nem nézed, hogy kikel vannak tele a börtönök, és ki miatt kell új börtönöket építeni.
Melyik birosagon tartjak nyilvan az etnikumokat ? Van bun es bunelkoveto vagy tettes , rablo vagy gyilkos.
Napi hirek tele vannak criminallal, ez a szomoru, es ez ellen kell fellepni ,hogy ne gyilkolasza senki a masikat se anyagi javakert se meregbol , se gyuloletbol.
 
Ha romát ölnek meg, az romagyilkosság. Ha roma öl meg valakit, akkor tilos mondani az etnikumot.... Egyébként miért kell romát mondani, mikor van rá magyar szó is ???? ( a nálunk élő németeket sem mondjuk deutsch-nak???)
 
Ha a magyar cigányok minden nap megölnének egy tucat embert sem tudnák azt behozni amit a mélymagyar háborus-bönös, fasiszta, nyilas bandák a magyar vérükre hivatkozva az emberiség ellen elkövettek. A cigányok soha sem vezettek háborut mások ellen, irottak népeket ipari modszerekkel.
-
A rasszizmusnak Mo.-on konjukturája van és ez szomoru. Mi nemcsak népcsoportok neveit használjuk sértegetésként hanem uj szavakat találunk ki a diszkriminálás érdekében.
-
Legyünk ovatosak, mert a világ lassan nem fogja hagyni magát félrevezetni, eljátszuk a jo hirünket amit sajnáltatással csikartunk ki.
-
Ma nincs kommunista elnyomás, "balsors", ma népszavazások vannak Mo.-on az embertelenség melett, a határok nyitottak, ami ott történik azt nem lehet egy elnyomo kisebbség számlájára irni.
 
Ha romát ölnek meg, az romagyilkosság. Ha roma öl meg valakit, akkor tilos mondani az etnikumot.... Egyébként miért kell romát mondani, mikor van rá magyar szó is ???? ( a nálunk élő németeket sem mondjuk deutsch-nak???)
Teljesen jogos maga a szóhasználati furcsaság
Ráadásul túl szégyenlős vagy Eufenista
Ők maguk magukat is cigánynak nevezik
De sántít a roma-gyilkosság és a cigány-gyilkosság hasonlat.
Hiszen a roma-gyilkosság alatt az Ő sérelmükre elkövetettet cselekményt nevezzük.
A cigány-gyilkosság alatt pedig az elkövető etnikumát.
Az elkövető személyét főleg etnikumát nem érdemes kategorizálni
Mert beskatulyáz növeli az előítéleteket.
Vannak kivételek a történelemben mint náci-gyilkosság.
Ott sem etnikumot mondunk, hanem politikai,ideológiai hovatartozást!
Nem általánosítunk németekre.
 
Utoljára módosítva:
Ez igaz. Németországban nem szégyen megmondani milyen területröl jön valaki, Baier, Friese, Thüringer, Sachse, Schwabe... (van vagy 50 tájszolás amit nem lehet elnyomni) Söt minden terület azzal büszkélkedik, hogy speciális krimi-sorozattal rendelkezik ahol a "komiszár" egy dialektust beszél. Az emberek élcelödnek egymással, a "klischee-kkel" de ez a barátság jele, semmi esetre sem a kirekesztésé.
-
Egyszer megjegyeztem Mo.-on egy társaságban kedvesen, "Te olyan izessen beszélsz Szögediül", hát vérig megsértödött az illetö, örülnöm kelett, hogy nem vert meg.
-
A nationalizmus itt is egy veszély de többnyire a tanulatlan, kudarcot valott, világot nem ismerö emberek akik a születési bizonyitványukon kivül nem tudnak mást felmutatni ellenségeskednek. Ugyanakkor megkell mondanom, hogy tekintettel a sok menekültre az országban, egyre több ember van (nyilvános személytöl a kis emberig) aki bevalja, "én is egy menekült családbol származom"
-
Nekem soha nem volt problémám a cigányokkal, gyerekkoromban gyakran megkért a tanitonéni, hogy vigyem el a házifeladatot egy osztálytársnak aki beteg volt. Nagyon bántott, hogy a cigányok szegényesen laktak. Volt, hogy felnöttként összeölelt engem örömében egy ilyen gyerekkori ismerös akivel gyakran rugtuk együtt a labdát. A többség nagyon jol focizott.
-
Nem az a baj, hogy regisztráljuk, hogy a másik sajátosságokkal rendelkezik hanem az, hogy ok nélkül megvetünk, kirekesztünk embercsoportokat. Mindenki tudja, hogy a cigányoktol a történelemben rendszeresen elvették a gyerekeket (Maria Theresia, a Schweiziak, Németek, Spanyolok...) mégis vannak emberek akik azt képzelik ök nem rokonok másokkal. Honnan akarod tudni? Es mi lenne benne az érdem? :)
-
 
Szervusz CasaLoma ,
igen is a Bajor az Bajor és nem Német !!! Az még mindig Királyság :D és munkaidö alatti ebéd szünetben jár törvényesen a "Mass Bier" mert annélkül nem ebéd az ebéd !
Igen, bajor sör nélkül nem élet az élet! :)
De nem csak a sör, a bajorok gyártják a világ legjobb autóját stb. stb, és melyik a világ legjobb csapata? Naná, hogy a Bayern! :)
(egyébként a boltban polcról már én is csak akkor veszem le a német terméket, ha bajor nincs! :D )
 
Nem meglepö, Mo.-on a háboru után az összes naci kommunista lett és korábbi partizán, 25 év ota pedig azt állitják, hogy ministránsok voltak nem munkásörök. Az emberek tudnak alkalmazkodni.
Hát nem akartam beleszólni az épületes vitába, de itt azért mégis beleszólok. Ernoe nem értetted a hozzászólást amire reagáltál, vagy annyira elkapott a magyargyűlölet hevülete, hogy lecsaptál a dologra? Ugyanis az előtted hozzászóló ezt mondta:
"Ernő a menekültek kezdenek belépni a keresztény egyházba látod vannak akik hisznek a ˝képzeletbeli˝lényben....:dr_33:
http://444.hu/2016/06/06/egyre-tobb-muszlim-bevandorlo-ter-at-europaban-kereszteny-hitre"
Erre te azzal jössz, hogy a magyarok mit hogy csinálnak, holott a cikkben a menekültekről volt szó, nem a magyarokról, mégcsak nem is magyarországról, hanem európáról.
"Egyre több muszlim bevándorló tér át EURÓPÁBAN keresztény hitre"
Nem magyarországot írtak, de ha azt írták volna, annak sincs semmi köze a volt nácikhoz, vagy kommunistákhoz.
 
Ez igaz. Németországban nem szégyen megmondani milyen területröl jön valaki, Baier, Friese, Thüringer, Sachse, Schwabe... (van vagy 50 tájszolás amit nem lehet elnyomni) Söt minden terület azzal büszkélkedik, hogy speciális krimi-sorozattal rendelkezik ahol a "komiszár" egy dialektust beszél. Az emberek élcelödnek egymással, a "klischee-kkel" de ez a barátság jele, semmi esetre sem a kirekesztésé.
-
Egyszer megjegyeztem Mo.-on egy társaságban kedvesen, "Te olyan izessen beszélsz Szögediül", hát vérig megsértödött az illetö, örülnöm kelett, hogy nem vert meg.
-
A nationalizmus itt is egy veszély de többnyire a tanulatlan, kudarcot valott, világot nem ismerö emberek akik a születési bizonyitványukon kivül nem tudnak mást felmutatni ellenségeskednek. Ugyanakkor megkell mondanom, hogy tekintettel a sok menekültre az országban, egyre több ember van (nyilvános személytöl a kis emberig) aki bevalja, "én is egy menekült családbol származom"
-
Nekem soha nem volt problémám a cigányokkal, gyerekkoromban gyakran megkért a tanitonéni, hogy vigyem el a házifeladatot egy osztálytársnak aki beteg volt. Nagyon bántott, hogy a cigányok szegényesen laktak. Volt, hogy felnöttként összeölelt engem örömében egy ilyen gyerekkori ismerös akivel gyakran rugtuk együtt a labdát. A többség nagyon jol focizott.
-
Nem az a baj, hogy regisztráljuk, hogy a másik sajátosságokkal rendelkezik hanem az, hogy ok nélkül megvetünk, kirekesztünk embercsoportokat. Mindenki tudja, hogy a cigányoktol a történelemben rendszeresen elvették a gyerekeket (Maria Theresia, a Schweiziak, Németek, Spanyolok...) mégis vannak emberek akik azt képzelik ök nem rokonok másokkal. Honnan akarod tudni? Es mi lenne benne az érdem? :)
-

Furcsák vagytok, ti németek. Eltűrtök egy olyan CDU-s politikust, mint Wolfgang Schäuble, aki szerint a bevándoroltatás magasabb célt szolgál: azért van szükségünk ezekre az emberekre, mert különben Európa beltenyészetté degenerálódna.
deutsche-als-menschen-zweiter-klasse

És még a német média fasisztázza le Orbánt, amikor úgy kevergetitek a népeket, mint állatkísérleteknél nyulakat a ketrecekben.
 
Hát nem akartam beleszólni az épületes vitába, de itt azért mégis beleszólok. Ernoe nem értetted a hozzászólást amire reagáltál, vagy annyira elkapott a magyargyűlölet hevülete, hogy lecsaptál a dologra? Ugyanis az előtted hozzászóló ezt mondta:
"Ernő a menekültek kezdenek belépni a keresztény egyházba látod vannak akik hisznek a ˝képzeletbeli˝lényben....:dr_33:
http://444.hu/2016/06/06/egyre-tobb-muszlim-bevandorlo-ter-at-europaban-kereszteny-hitre"
Erre te azzal jössz, hogy a magyarok mit hogy csinálnak, holott a cikkben a menekültekről volt szó, nem a magyarokról, mégcsak nem is magyarországról, hanem európáról.
"Egyre több muszlim bevándorló tér át EURÓPÁBAN keresztény hitre"
Nem magyarországot írtak, de ha azt írták volna, annak sincs semmi köze a volt nácikhoz, vagy kommunistákhoz.

Kedves Béla
-
Németország kezdetben csak (tulnyomorészt) keresztény Sziriai menekülteket vett fel (a Keleti Pályaudvari állapotok elötti idöröl beszélek). Sokan tiltakoztak is emiatt az asszimetria miatt.
-
En is azzal a maslival jöttem ide, hogy egyházi iskolába jártam mire egy már a naci diktatura ota ittragadt magyar konzuli alkalmazott közölte velem, hogy "Szent Péter egy büdös zsido volt", mikor egy a kommunisták által meghurcolt családtagot huztam elö a sajnálkozás cilinderéböl akkor, azt válaszolta "Nem azok a sajnálni valok akik belettek zárva, hanem akik nem mehetnek haza" és büszkén hozzátette "Engem még az Angolog is halálra itéltek!"
-
Hát bizony igy volt. Az egyház bujtatta a nacikat és a magyar egyház ma nem akar foglalkozni Keletröl jött menekültekkel.
-
A Pápa Leszboszra utazik, hogy kifejezze részvétét a menekültekkel, a magyar Föpapok ugyanakkor egy másik viz mellett a Balatonnál, Rockereket, motorkerékpárt és autokat álldanak meg.
-
2035606_a234493c46abb41cdd0af433b3b74916_wm.jpg

-
A magyar Kardinális arra hivatkozik a nyugati sajtonak, hogy azért nem hallgat a Pápára, azért nem segitenek a menekülteknek mert az "büntetendö cselekménynek számit Mo.-on".
-
Egy állam amelyik az egyháznak megtiltja a humanitárius segitségnyujtást, egy egyház amelyik nem protestál ellene az bizony a lejtön van.
 
Furcsák vagytok, ti németek. Eltűrtök egy olyan CDU-s politikust, mint Wolfgang Schäuble, aki szerint a bevándoroltatás magasabb célt szolgál: azért van szükségünk ezekre az emberekre, mert különben Európa beltenyészetté degenerálódna.
deutsche-als-menschen-zweiter-klasse

És még a német média fasisztázza le Orbánt, amikor úgy kevergetitek a népeket, mint állatkísérleteknél nyulakat a ketrecekben.

Az, hogy neki máris sikerült degenerálódni, nem jelenti azt, hogy kivétel nélkül mindenkinek sikerülni fog!
 
Szervusz Röfike ,
most mit csodálkozol ?? Nézzd meg hogy ezt ki mondja !! Egy degenárolodott politikus . Aki mint BW-i belüy-sport-és kultur miniszter kiadta nyilvánosan az ukászt a doppingra , majd mint CDU-s kincstárnok vagy 100 ezer DM-et tartott az iróasztal fiókjában amiröl "nem is tudott" mondotta Ö . Ja igy lehet valakiböl Pénzügyminiszter , igaz a legnagyobb betyárból lesz a legjobb pandur és még esélye van a Miniszterelnöki székre .:D Amugy meg örüljön a világ , hogy csak II. osztályu a Német ! Volt amikor osztályon fellüli volt , na abbol nemkérünk.;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére