A mákot szereti a magyar süteményekben a kanadai sütikirálynő

Kelet-európai gyökereit kanadai konyhájában sem felejtette el Anna Olson, árulta el lapunknak a főzőműsorok sztárja. Azt tapasztalja, a legújabb trend a lazaság.

Éttermeit eladta Anna Olson, hogy tévés karrierjére és szakácskönyveire koncentrálhasson, ám férjével, Michael Olson szakáccsal közös, Olson Recipe Generator nevű okostelefon-alkalmazásuk óriási siker. Anna imádja az egészséges, friss alapanyagokat – külön sorozata is volt Frissen címmel –, szerinte sokkal jobb egy odafigyeléssel készült házi édesség, mint egy cukorban tobzódó bolti joghurt.

Nagyszülei Szlovákiából származnak, így Anna jól ismeri a kelet-európai konyhát. Nekünk elárulta: imádja a réteseket, kedvenc magyar süteménye a dobostorta, amit még a főiskolán tanult elkészíteni. „Nagyon szeretem a magyar süteményekben, hogy gyakran használnak hozzájuk cseresznyét és mákot. Ez Kanadában, ahol élek, nem túl jellemző" – mondja.

A magyar szálak itt nem szakadnak meg: „A Frissen című sorozatunkban egy baráti házaspárral, Tinával és Mike-kal főztem, a kertjükben termő fantasztikus heirloom paradicsomból. Mike magyarországi rokonai az éjszaka közepén csörögtek rájuk, hogy épp most látták őket a tévében!" – nevet a cukrász.

Citromos-áfonyás süti
Hozzávalók a tésztához: 450 g finomliszt, 50 g kristálycukor, 1 evőkanál sütőpor, 1 csipetnyi só, 1 evőkanál finomra reszelt citromhéj, 110 g vaj felkockázva, 125 ml habtejszín (minimum 30%-os), 60 ml tej (és még pár kanálnyi), 1 tojás, 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 bögre friss vagy fagyasztott vörösáfonya (vagy más idénygyümölcs). A bevonathoz: 130 g porcukor, 1,5 evőkanál citromlé.

Melegítsük a sütőt 180 fokra. Keverjük össze a lisztet, kristálycukrot, sütőport, sót, adjuk hozzá a citromreszeléket, a vajkockákat; nyomkodjuk, amíg a keverék összeáll, de még nem egészen sima! Egy másik edényben keverjük össze a tejszínt, tejet, tojást és vaníliakivonatot, majd öntsük össze a lisztes-vajas keverékkel! Nyomkodjuk addig, amíg durva tésztává áll össze! Tegyük egy munkafelületre, lapítsuk ki, és itt-ott nyomjuk bele az áfonyákat; hajtsuk, majd nyomkodjuk össze újra! Formázzuk kerekre a tésztát, vágjuk 8 cikkelyre, és tegyük a sütőpapírral kibélelt tepsibe! A tetejét kenjük be egy kis tejjel, süssük 20-25 percig, amíg kicsit megbarnul! Hagyjuk kicsit kihűlni. Keverjük össze botmixerrel a porcukrot és citromlevet, és egy villával csepegtessük a süti tetejére! Hagyjuk legalább félórán át pihenni, mielőtt tálaljuk!

Anna azt mondja: Kanadában a lazaság a trend az éttermek stílusában. „Kevésbé bonyolult technikájú ételek, egyszerűbb tálalás. Egyre több hely kínál családi tálakat, amiket megoszthatunk, és a látványkonyha, ahol előttünk készül az étel, már szinte mindenhol jellemző." Anna szerint a cukrászati divat is változik.

24142_suti_foto_food-network.jpg

„Pár éve még cifra dekorációkkal láttuk el a tortákat, ételfestéket adtunk hozzájuk. Mostanában már inkább céklát használunk a rózsaszín, sáfrányt a sárga és petrezselymet a zöld szín eléréséhez. Az esküvői torták is egyszerűsödtek: minimalista díszítés, akár elhagyva a cukormázat is, hogy látható legyen, milyen rétegekből áll a süti. Rusztikus és étvágygerjesztő!"

Csepelyi Adrienn

ANNA_foto_food-network_tif.jpg
 
Nállunk egy idö ota csak mosott mákot lehet kapni az üzletekben, mert találékony fiatalok rájöttek, hogy a morphium ugyan a magházban van de átmegy anyi a magokra, hogy egyszerü mosással kinyerhetö belölle.
-
mohn.jpg

-
A mák olyan mind a hangya, csak nincsen lába. :)
 
Ha csak a főcímet olvasom, csak egy kérdésem lett volna..
Férjnél van?:D
tiramisu-torta.jpg

Kedves Ede,
ki kell, hogy ábrándítsalak. Ha figyelmesen olvastad volna a cikk bevezetőjét, ott világosan le van írva: "...Éttermeit eladta Anna Olson, hogy tévés karrierjére és szakácskönyveire koncentrálhasson, ám férjével, Michael Olson szakáccsal közös, Olson Recipe Generator nevű okos telefon-alkalmazásuk óriási siker".
De ne fájjon a szívecskéd, tény, hogy a hölgy nagyon szép, csinos, sőt gyönyörű! Ezért aztán folyamatosan okod lenne a féltékenykedésre. A másik fő ok pedig az, ha ilyen csodákat készít, ki az, aki ellent tud ezeknek állni? S, akkor szép lassan, de biztosan rakódnának Rád, s bárkire a kilók tömkelege... Így Te egyre gömbölyűbb és féltékenyebb lennél, sőt, még bánatodban is agyon lakmároznád magad, pláne az ilyen tortával, minek a látásától is már beindulok, mint egy "veszett kutya"... Szóval, már folyik a nyálam... Úgy, hogy nem lenne boldogságos életed.
No ezt csak vigaszképen írtam. Különben az asszonyok régen bevált jó szokása, hogy "etesd agyon" a férjed, hogy légyen szép kerek és ne csinos és ne kívánatos - más asszonyok számára. Így aztán mindörökké a tiéd marad - a mind összes kilóival egyetemben. No meg, ha egy férjet jól tartunk, esze ágában sincs - hosszabb ideig elmenni - mert lehet az a másik csinos, fitos, de az emberek gyarlóak, s általában szeretik a hasukat. Igaz, mostanában egyre kevesebben mernek enni, vigyáznak az alakjukra, de azért egy jóízű jókai bablevest csipetkével, jófajta füstölt hússal/kolbásszal, friss kenyérrel - utána egy ízes-túrós palacsinta hegyet - vagy akár kapros túrós lepény "tornyot", csak szívesen eltűntet bármelyik férfi. Igaz, utána megy a tornaterembe és lekínozza magáról a felugrott kilóit....
 
"Ha csak a főcímet olvasom",:rolleyes:...
és igen ilyen a férfisors, de szépsége is van, vert helyzetből szép felállni:D
 
A Lajtától nyugatra a hatóságok úgy tartanak a máktól mint ördög a tömjéntől. Ennek oka, hogy a mákból nyerik ki a máktejet, abból készül az ópium és az tovább feldolgozva "alkotódik" meg a morfin, majd a heroin, egyik népszerű nevén a "hernyó".

Az tény, hogy a világon mindössze 7 mákfajtából lehet ezt "gazdaságosan" kinyerni és ezek közé tartozik a közép-Európában is megtermő mák is.
A sors fintora, hogy éppen a Brit hadsereg orvosai használtak először morfint fájdalom csillapításra (elkábult a delikvens) a Krimi háború során.
Tény az is, hogy ha valaki bekajál egy rendes adag mákostésztát, annak a szervezetében már egy vizelet teszt során kimutatható az ópiát jelenléte.
Ezért sajnálom azokat, akiket a saját hatóságuk tilt el egy kiadós mákosguba torta, vagy mákospite élvezetétől. :D :D :D
 
Nállunk egy idö ota csak mosott mákot lehet kapni az üzletekben, mert találékony fiatalok rájöttek, hogy a morphium ugyan a magházban van de átmegy anyi a magokra, hogy egyszerü mosással kinyerhetö belölle.

Mármint az ópium... Mert az 35 alkaloidból áll, és annak egyike csak a morfium... És az egyszerű mosás az biztosan nem lesz elég...
 
Én sem értem....magyarországon is régóta termelnek és fogyasztanak mákot és mégsem hevertek az emberek mákony kábulatban.
Mák az egyik legfinomabb töltelék a dió után.
Azt nem lehet mondani, hogy kábulatban lettek volna, de régen vidéken szokás volt a földművesek között, hogy amikor a földeken dolgoztak és vitték magukkal a csecsemőt és nyugton legyen máktejbe áztatott rongyot adtak a szájába. Kicsit szopogatta és máris "nyugodt" lett magyarán kissé elkábították.
De jóval később még a rendszerváltás előtti időszakban néhány "tudós" ifjú felvásárolta a virágboltokban lévő szárított mákgubókat, kifőzték, és egészen elfogadható tompulatba estek tőle.
Szóval, azért van némi alapja, hogy néhány helyen tartanak a máktól. Mert ha rossz kezekbe kerül akkor tényleg problémát okozhat.
 
Én visszatérek az eredeti cikkhez. Nekem is egyik kedvencem az Anna Olsen-főzőcske.... Egyszerűen és olyan alapanyaggal ami nekem is elérhető, készül a süti, és úgy általában minden...Arról nem beszélve, hogy nekem igencsak szimpatikus és kedves az egész megjelenése, a műsora. Mostanság sok főzőcskés műsor van, de Anna Olsen varázsa nálam töretlen. És nagyon jó a meglátása, hogy egyre egyszerűbben sütünk, főzünk. Jómagam is egyre többet vagyok a család nélkül és így az adagok amiket elkészítek lekisebbedtek....Sokszor voltam gondban emiatt, hogy mit is és mennyit tegyek a húslevesbe a zöldségből ha csak ketten vagyunk vasárnap...no és melyik is a megfelelő nagyságú a fazék.... Szinte tanulnom kellett a főzést. Mivel különösen édesszájú is vagyok, arról is le kellett szoknom, hogy ne 15-20 tojásból süssem a piskótát....még akkor se, ha az is elfogyott, de én is "vastagodtam" rendesen. A lényeg, hogy Anna Olsentől én is sokat tanulok és új dolgokat amiket ugyan eddig is megfőzhettem volna de így még nagyobb kedvvel teszem ha a műsorát megnézem.....
 
Így van.
Gondoltam leírom ezeket én is de reméltem hogy más is emlékszik vagy hallott ezekről az esetekről.
A virágbolti esetekről még anno a Magyar Ifjúság című hetilap tudósított.
De ennyi...
 
Én visszatérek az eredeti cikkhez. Nekem is egyik kedvencem az Anna Olsen-főzőcske.... Egyszerűen és olyan alapanyaggal ami nekem is elérhető, készül a süti, és úgy általában minden...Arról nem beszélve, hogy nekem igencsak szimpatikus és kedves az egész megjelenése, a műsora. Mostanság sok főzőcskés műsor van, de Anna Olsen varázsa nálam töretlen. És nagyon jó a meglátása, hogy egyre egyszerűbben sütünk, főzünk. Jómagam is egyre többet vagyok a család nélkül és így az adagok amiket elkészítek lekisebbedtek....Sokszor voltam gondban emiatt, hogy mit is és mennyit tegyek a húslevesbe a zöldségből ha csak ketten vagyunk vasárnap...no és melyik is a megfelelő nagyságú a fazék.... Szinte tanulnom kellett a főzést. Mivel különösen édesszájú is vagyok, arról is le kellett szoknom, hogy ne 15-20 tojásból süssem a piskótát....még akkor se, ha az is elfogyott, de én is "vastagodtam" rendesen. A lényeg, hogy Anna Olsentől én is sokat tanulok és új dolgokat amiket ugyan eddig is megfőzhettem volna de így még nagyobb kedvvel teszem ha a műsorát megnézem.....
Nekem meg Nigella Lawson a szimpatikus, ahogy főz és ahogy beszél az ételről!!!!:dr_104:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,458
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére