A belga külügyminiszter beszólt az 56-os brüsszeli magyar filmfesztiválon

Néha hasznos kinyitni a határokat és beengedni a menekülteket – üzente Didier Reynders belga külügyminiszter a magyar kormánynak az 56-os forradalomnak szentelt brüsszeli filmfesztiválon.

Hétnapos filmfesztivállal ünneplik Brüsszelben az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját. A magyar nagykövetség kulturális szolgálata kilenc filmet mutat be: sorra kerül többek között Goda Krisztina Szabadság, szerelem, Gothár Péter Megáll az idő és Bereményi Géza Eldorádó című filmje.

Didier Reynders belga külügyminiszter tartott beszédet a szerdai nyitóünnepségen. Megdicsérte a magyar filmgyártást: megjegyezte, hogy az már szinte a minőség garanciája, ha abból az országból érkezik egy film, amelyik a Saul fiát adta a közönségnek.

Megemlékezett arról a mintegy hatezer magyar menekültről is, akik 1956 októbere után Belgiumban találtak új otthont. Azt mondta: a forradalom alatt egy új menekültfront nyílt Magyarországról Nyugat-Európa felé. Figyelmeztetett rá, hogy mennyire fontos elmagyarázni a fiatal generációknak a szabadságharcok üzenetét. Mindehhez szükség van hősökre, de túlélőkre is, akik hitelesen tudják továbbadni a történteket – mondta a külügyminiszter. Hozzátette, szerencsésnek tartja magát, amiért az egyik menekülttel, Lámfalussy Sándor közgazdásszal, az „euró atyjával” lehetősége volt együtt dolgozni, írta az MTI.

A külügyminiszter úgy gondolja, most is hasonló a helyzet a világban, mint amikor Európa nyugati felét szaggatták háborúk az elmúlt évszázadban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte:

Néha hasznos megnyitni a határokat és beengedni a menekülteket.

Különösen akkor fontos, hogy védelmet nyújtsunk, amikor háborúk dúlnak Ukrajnától Szírián át Irakig, és emberek milliói érkeznek Európába, mondta Didier Reynders.

56.jpg
 
Most töllem akarod hallani vagy nem jösz rá magadtol?
Épp azért írtam mert látom hogy Te nem tudod!
Jössz a Vatikánnal és egyéb dolgokkal pedig annyira egyszerű az egész ezek a határsértők még jogokat követelnek mikor ők sértik meg a törvényeket. Álljanak szépen sorba várjanak a sorukra ha már annyira ide akarnak jönni.
Ahogy írtam egy pár oldallal hamarabb, ALÁZAT az hiányzik egy néhány emberből.
 
Tudod kedves setni, ha belegondolok valahol igazad van.
-
Nem kellett volna kinyitnunk a határokat. Ezt a hibát már 1989-ben elkövettük. :):):)
-
19890627_Mock_Horn.jpg

-
9133977f8341856b6befa0e6ea6b4141v2_max_460x345_b3535db83dc50e27c1bb1392364c95a2.jpg
 
Ez már legyen a Te problémád Ernő ha még mindig emitt viaskodsz a lelkedben.
De amit jól látsz a döntések nem rajtunk állnak ha a kormány akarja kinyissa ha nem akarja akkor zárva tartja, itt véleményeket cserélünk ez sem nem oszt se nem szoroz a menekültek határsértők vagy bármi más ügyben.
Remélem annyira nem idegesíted fel magad hogy ne tudj aludni, annyira kis pontok vagyunk ebben a játékban csak most adtak egy játékszert a kezünkbe most úgy gondoljuk megváltjuk a világot...nem fogjuk.
De legalább kibeszéljük magunkból!
Jó éjt...korán megyek melózni és írány a család majd az ágy.
 
Természetesen csak tréfábol mondtam mert feltünö, hogy az idegengyülölet a volt kommunista országokban a legnagyobb. Nem hiszem, hogy ez véletlen müve lenne.
-
Emberek akik nem ismerték meg a szabadságot azok másoknak sem tartják fontosnak.

-
Nem gondolhatod komolyan, hogy ha valaki kiszalad egy lebombázott, szétlött városbol, ahol nem lönek már rá az megérkezett.!?
-
 
egy video. igaz nem friss és ropogos de elgondolkodtato. kicsit kezdem unni hogy a magyarokat fujjolja a fél vilag. és hogy a magyar média vezeti meg az embereket? van ilyen is, no de a tobbi sem semmi:) igazan a 8:11 től érdekes ez..
 
Feltünö a heccelö hangnem, a moderátor megemlit néhány helységnevet "Würtzburg, München und Ansbach"
-
Nyilvánvaloan azzal a szándékkal, hogy a menekülteket összehozza büncselekményekkel, egy pillanatig sem szégyelli magát, hogy a Müncheni merénylönek semmi köze nem volt a menekültekhez, egy a Hitlerrel azonos napon Németországban született és erre büszke levö naci, rasszista, a keresztény terrorista Breivik tisztelöje volt, még az ámokfutását is ennek a Norvég bestiális gyilkosnak az emlékének szentelte.
-
Nem tudom mit mondana ez a Moderátor, ha azt irnám "Szállasi után ilyen a magyar televizo hangneme" :)
-
"Szigoritják a törvényeket" Hát hogy az ördögbe nem, amikor a német büntetötörvény szerint eddig ugy volt, hogyha valakit gyorsan letapiztak, ugy, hogy a nönek ideje sem volt nemet mondani akkor az nem számitott büncselekménynek...
-
Ami a rendörök számát illeti. Igen a rendörökböl kevés van, mert ha egy auto megkarcolodik akkor rögtön rendört kell hivni különben "helyszinröl valo menekülés" ami sulyosan büntetendö cselekmény.
-
En személyesen nem érzek több rendört az utcákon, nem érzem a biztonság hiányát. A betöréses lopások száma ami jelentösen megnött de e mögött helyi és keleteuropai portyázo bandák vannak.
-
Ami a nyelvtanulást illeti. Amig nem biztosit az állam nyelvtanfolyamot, integratios kurzust addig nem követelhet. Sok menekült arrol panaszkodott korábban, hogy a nyelvtanfolyamok pénzbe kerülnek, állást meg csak akkor kapnak ha beszélik a nyelvet.
-
Az ingyen nyelvtanfolyamokbol sok magyar is profitál, ezért is jöttek az utobbi évben anyian. A problema sokkal komplexebb mind azt a biztonsági szakértötök érinti, dehát ugy látszik a cél nem a felvilágositás hanem gyülölet szitása, felkészülés oktoberre.
-
Ugyancsak elhallgatja a magyar televizio, hogy itt No.-ban egy "Angebotrol", lehetöségröl beszélnek a politikusok, "lehetövé teszik az Afghanoknak a hazatérést" és nem egy kitoloncolásrol.
-
Borzaszto undorito a hangnem ezt a két embert hallgatni, nem csodálom ha sokan ugyan ugy beszéltek, a "fejtöl büzlik a hal" szokták mondani. :)
-
"A bevándorlással érkezhettek terroristák" és ehez ujra a würtzburgi, müncheni és ansbachi esetek vannak megemlitve. Ansbachban csak a terrorista halt meg, valoszinü, hogy nem is ö gyujtotta meg a bombát.
-
Würtzburgban egy fiatalkoru lelki beteg gyerek tombolt, ha a németek ellen jött volna akkor nem Kinaiakat támad meg, anyi emberismerete csak van mindenkinek. Itt is csak az ámokfuto halt meg.
-
Szrencsére semmi más konkrét jel nincs beutazott terroristárol, csak feltételes mod van: "lehet". De a müsort nézve ez elvan fedve holott a Berlini tudosito korrektül beszél. A biztonságra mindig is ügyeltek N.-ban. mondja, ami ügye megnyugtatonak kéne, hogy legyen.
-
A moderátor azt állitja, hogy az állampolgárság elvehetö lenne bizonyos esetben, a tudosito szerint csak egy tervezet, és csak olyanokra lenne érvényes akiknek több állampolgárságuk van. Ez korrekt.
-
Egy különösen durva dolog azt állitani, hogy Röszkén a gyerekeket berángatták a könygázfelhöbe, a menekültek spricceltek volna a kislány szemébe pfeffersprayvel.
-
Erdekes, hogy az egész világ több kamerával mutatta a röszkei átjáro bezárását a magyar televizio csak a saját oldalárol és a ködobálokat ismételte, ismételten bejátszotta mindha rengeteg ködobálo lett volna.
-
A Köln-Bonni reptérröl mondottak szinte szo szerint egy német neonaci internetoldal ("fiatal szabadság" magyarul) van idézve. Ezek a források? Nem értem miért a "barátait" idézi a biztonsági szakértö ("az ismeröseim mondták") miért nem veszi fel a kapcsolatot a repülötérrel, a belügyminiszteriummal, hivatalos szervekkel?
 
Utoljára módosítva:
egy video. igaz nem friss és ropogos de elgondolkodtato. kicsit kezdem unni hogy a magyarokat fujjolja a fél vilag. és hogy a magyar média vezeti meg az embereket? van ilyen is, no de a tobbi sem semmi:) igazan a 8:11 től érdekes ez..

Ez egy diablo vagy voll-idiota! Már bocsánat a jelzöért.
-
Ezt az embert nevezitek biztonsági szakértönek amelyik még azt sem tudja mit kell tenni egy pfeffer-spray támadás esetén!? :(
Vagy valami más rejlik a dramatikusan elöadott interview mögött?!
-

$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw~~60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG

-
Az "elsö-segély-spray" egy szem- és seb-tisztito, egy gyors fájdalomcsillapito paprika-. és másfajta izgatoszereket tartarmazo spray tamadás után.
-
A tisztitáshoz a megtámadott felületet (szemet) a spraybol spriccelt folyadékkal 20 cm távolságbol hosszantartoan 5-10 másodpercig mosni kell és a felhigitott izgato anyagot egy tiszta rongyal eltávolitani a teströl.
-

Teljesen lehetetlen, hogy a sok emberi jogokat védö szervezet, külföldi médiák elött, valaki ilyen brutálisan a gyerekét használhatta volna ki propaganda célra.
"A szemükbe spricceltek és odatartották a kamera elé" - hát várniuk kelett volna amig a pfefferspray hat?
-
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Ircz,
nagyon is igaz amit Spöttle úr elmesél , mert az AfD helyböl 20% szavazatott szerzett meg MvP tartományban megelözzve ezzel a CDU-t és kitollva a Zöldek pártját ! Az is igaz , hogy ez a párt inkábba volt NDK területén található , de már a Rajnai tartományban is résztvesz és a kis illetve a középosztály foglalja magába . Akik fölött a politikai emagát elittnek valok eldumálgatnak , ja és a lényeg a pártvezérek hasonlóan mint az NPD-ben mind a nyugati tartományból származnak , Frake Petry kivételével .
 
T
Szervusz Graver ,
jajj Te , ez Brüsszelben van és nem Belgiumban ! Miért téveszted megint össze a ketött ?!:D;) f"iam födrajzból 1-es leülhet :D"

Teljesen mindegy hol van! Tragédia az tragédia.. Franciába is, Amerikába is,meg mindehol egyformán tragédia.
 
Ez egy diablo vagy voll-idiota! Már bocsánat a jelzöért.
-
Ezt az embert nevezitek biztonsági szakértönek amelyik még azt sem tudja mit kell tenni egy pfeffer-spray támadás esetén!? :(
Vagy valami más rejlik a dramatikusan elöadott interview mögött?!
-

$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw~~60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG

-
Az "elsö-segély-spray" egy szem- és seb-tisztito, egy gyors fájdalomcsillapito paprika-. és másfajta izgatoszereket tartarmazo spray tamadás után.
-
A tisztitáshoz a megtámadott felületet (szemet) a spraybol spriccelt folyadékkal 20 cm távolságbol hosszantartoan 5-10 másodpercig mosni kell és a felhigitott izgato anyagot egy tiszta rongyal eltávolitani a teströl.
-

Teljesen lehetetlen, hogy a sok emberi jogokat védö szervezet, külföldi médiák elött, valaki ilyen brutálisan a gyerekét használhatta volna ki propaganda célra.
"A szemükbe spricceltek és odatartották a kamera elé" - hát várniuk kelett volna amig a pfefferspray hat?
-

tudod nekem az az erzesem hogy annyi indulattal beszelsz barmirol ami magyarorszaggal kaocsolatos hogy felmerul bennem a gyanu hogy nem is vagy magyar. minden orszag cselekedete népe különb szerinted. ez is egy allaspont. irasaidbol csak a hazank elleni ellenszenvet érzem. nem tudok azonosulni veled ezért ne haragudj ram. szivesen olvasom irasaidat mas temaban ami nemn a magyarokrol szol.
 
ez kb ide tartozik:

Magyarország elleni skandináv egységfrontot alakít Morgan Johansson svéd bevándorlási miniszter.

Morgan Johansson csütörtökön szülővárosában, Lundban találkozott dán, norvég és finn kollégájával, a megbeszélés témája azoknak a bevándorlóknak a visszatoloncolása volt, akik nem kaptak letelepedési engedélyt, és akiket Magyarországon regisztráltak elsőként az EU-ban.

A négy ország egy úgynevezett Északi Frontot akar létrehozni, hogy egységesen gyakoroljanak nyomást Magyarországra a bevándorlók visszafogadásáért akik a négy tagállamban nem kaphatnak letelepedési engedélyt.

Svédországban pillanatnyilag ezer olyan szíriai és afgán van, akik a balkáni útvonalon, Magyarország érintésével érkeztek, és azonnali hatállyal visszaküldenék őket Magyarországra.
"Őket Magyarországon regisztrálták menedékkérőként. A dublini szabályozás kristálytiszta. Magyarországon kell elbírálni a kérelmüket" – mondta Johansson, aki a közelmúltban még a svédországi magyar nagykövettel is tárgyalt.

Svédországba tavaly 163 ezer bevándorló érkezett, a kormány becslései szerint nagyjából a felük kap menekültstátuszt. A visszautasítottakat pedig a hatályos európai szabályok szerint visszatoloncolnák abba az EU-tagállamba, ahol először regisztrálták őket,(ez főleg Magyarország) de Magyarország többször egyértelművé tette, hogy nem fogad visszatoloncolt gazdasági bevándorlókat.

Nahát, hát hol van az a nagy befogadási hajlandóság? Nem kellenek az agysebészek?
 
Miért van az, hogy emberek akik segitenek a menekülteknek boldogan néznek ki és akik uszitanak ellenük boldogtalannak látszanak?

Akkor fogadj be minél többet, azt szeretném, hogy boldog légy. ;)

az alig egy év alatt felgyujtott több mind 1000 ház, meglincselt menekültek hidegen hagynak?
Hol is történtek ezek?

A rasszizmus megöli bennetek az együttérzést. A rasszizmus benned és a környezetedben maradando károkat okoz. Nézzd meg milyen változások fognak történni a gyerekeitek lelkébe az oktoberi választás után.

Badarság.

Örülj neki, hogy most nem te vagy a menekült.
-
Elég, hogy te az vagy.
 
Rosszul vagy tájékozodva, nállunk 11 parlamenti küldött van akinek a szülei bevándorlok, muszlem kulturával rendelkezö országbol. Kapcsolj be a német TV-t, a közélet minden területén találsz bevándorlokat, volt menekülteket ugy a kultura területén, szinészek, énekesek, irok, tanárok, tudosok, sportolok, üzletemberek.... egyszerü dolgos embereket...
:)

Jó úton haladtok. ;)
 
Ez egy diablo vagy voll-idiota! Már bocsánat a jelzöért.
-
Ezt az embert nevezitek biztonsági szakértönek amelyik még azt sem tudja mit kell tenni egy pfeffer-spray támadás esetén!? :(
Vagy valami más rejlik a dramatikusan elöadott interview mögött?!
-

$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw~~60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG
$T2eC16VHJGYFFkvfu7,RBRi0INugcw%7E%7E60_35.JPG

-
Az "elsö-segély-spray" egy szem- és seb-tisztito, egy gyors fájdalomcsillapito paprika-. és másfajta izgatoszereket tartarmazo spray tamadás után.
-
A tisztitáshoz a megtámadott felületet (szemet) a spraybol spriccelt folyadékkal 20 cm távolságbol hosszantartoan 5-10 másodpercig mosni kell és a felhigitott izgato anyagot egy tiszta rongyal eltávolitani a teströl.
-

Teljesen lehetetlen, hogy a sok emberi jogokat védö szervezet, külföldi médiák elött, valaki ilyen brutálisan a gyerekét használhatta volna ki propaganda célra.
"A szemükbe spricceltek és odatartották a kamera elé" - hát várniuk kelett volna amig a pfefferspray hat?
-

Lassan már szánalmas, ahogy igyekszel mindenáron kimagyarázni a dolgokat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére