Technikai kérdések és válaszok az Xszemes,ill. minden hímzéssel kapcsolatban

LiliMarlene

Állandó Tag
Állandó Tag
Saját mintakészítéshez kellene egy kis segítség. Egy fotót akartam keresztszemessé alakítani PatternMaker-rel (PM Pro, 4.8.4.0 változat, 2015). Sikerült is, mindennel meg voltam elégedve, felbontás, realisztikusság, stb. Csakhogy amikor megnéztem a színeket közelebbről, akkor vettem észre, hogy van köztük néhány teljesen furcsa. DMC palettát használtam, és két sötét színnél pl. az egyikre "DMC 310"-et adott, egy másikra, ami kissé világosabb volt, és határozottan más színű, mint az előző, azt kaptam, hogy "DMC 310 mid". Nem tudja valaki, hogy ez micsoda és miért kapom ezt az eredményt? Kipróbáltam az átalakítást PCStitch-csel is (10-es változat), azzal nem volt ez a probléma, viszont az eredmény korántsem olyan realisztikus és meggyőző, mint a PM-rel (ugyanolyan méretben, ugyanolyan felbontásban és ugyanannyi színnel).
 
cirike2

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Keresztszemezők! Szeretnék segítséget kérni mintaolvasással kapcsolatban. Heritage "Home is where the Cat is" című képet szeretném kivarrni Aidára. A mintában a színátmeneteknél vannak olyan keresztszemek, amiknek a jelölését a két kocka közé teszik, ill. kétféle jelölés is szerepel egy kockában, de nem a "szokásos" félkeresztet jelölő elrendezésben. Szerintetek ezt hogyan kell varrni? A minta szélén futó keret értelmezésével is bajban vagyok (fekete kocka a szál közepén ill. fél fekete kocka). Tudnátok légyszi segíteni? Feltöltöm a minta egy részletét, talán így érthetőbb lesz a gondom - bár lehet, hogy csak nekem gond! :) Köszönöm előre is!
 
Csatolások

  • Leszámolható 5.jpg
    Leszámolható 5.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 54
  • cover.jpg
    cover.jpg
    77.1 KB · Olvasás: 50

CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Keresztszemezők! Szeretnék segítséget kérni mintaolvasással kapcsolatban. Heritage "Home is where the Cat is" című képet szeretném kivarrni Aidára. A mintában a színátmeneteknél vannak olyan keresztszemek, amiknek a jelölését a két kocka közé teszik, ill. kétféle jelölés is szerepel egy kockában, de nem a "szokásos" félkeresztet jelölő elrendezésben. Szerintetek ezt hogyan kell varrni? A minta szélén futó keret értelmezésével is bajban vagyok (fekete kocka a szál közepén ill. fél fekete kocka). Tudnátok légyszi segíteni? Feltöltöm a minta egy részletét, talán így érthetőbb lesz a gondom - bár lehet, hogy csak nekem gond! :) Köszönöm előre is!

Szia!
Megpróbálom lerajzolni neked , hogyan néz ki. (Most nem találom az öltésmagyarázómat :-( )
oltesek.jpg Itt látod ha félig van a kocka a jelnél neked is felet kell hímezned, és ez Aidánál nem igazán jó megoldás, mert nem tudod szépen felezni, mint a hímzővásznat.
Remélem érthetően rajzoltam és írtam le. :dr_9:
 
cirike2

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
Megpróbálom lerajzolni neked , hogyan néz ki. (Most nem találom az öltésmagyarázómat :-( )
Csatolás megtekintése 1478740 Itt látod ha félig van a kocka a jelnél neked is felet kell hímezned, és ez Aidánál nem igazán jó megoldás, mert nem tudod szépen felezni, mint a hímzővásznat.
Remélem érthetően rajzoltam és írtam le. :dr_9:
Kedves CathlenKata!
Köszönöm a gyors választ és az időd, fáradságod, amit rám szántál! Sokat segít a rajzod, ezeket eddig nem tudtam. És ahol egy kockában két különböző jel van egymás mellett vagy alatt (de nem átlósan), az félkereszt lenne az adott irányban? Ha igen, akkor nincs a keresztszemnek felső szára, hanem a középpontból kiinduló négy darab 1/4 kereszt??
 
Nagyon szívesen segítek ha tudok és ha jól emlékszem ez a kép is talonban van nekem :)
A rajzon jól látni ha csak fél kocka van, mint a fekete szélnél ott vízszintesen a szélén kell megfelezni az x.-ek, tehát mondjuk vászonnál nem hagysz ki lukat 2 oldalt. így fog elférni két x egy kockába. Neked az első 3 rajzra van szükséged a Heritage mintához.
Javaslom előbb a rendes teljes x.-eket hímezd ki és ott ahol felezős van hagy a végére, jobban rááll a kezed, és jobban fogod látni is .
Ha még nem kezdted el javaslom NE Aidára hímezd, mert izzasztó lesz. ;)
 
Sajnos nem bírtam ki, elkezdtem tegnap a kritikus részeket kihagyva... De már látom, mennyire rossz választás volt az Aida... Nem baj, megpróbálkozom vele - most még lelkes vagyok! :) Kata,nagyon köszönöm a segítségedet és a türelmedet! :×
 
Kívánom, hogy a lelkesedésed kitartson a végéig!
Nagyon szívesen segítek ha tudok.
 
mandarina2

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,
gépet cseréltem, amin most Win 7 fut. A régi gépemen (XP) fent volt a Pattern Maker for Cross Stitch, ide viszont nem tudom feltölteni. Többször próbáltam, sajnos sikertelenül. Tudna valaki segíteni?
 
Cicáspanni

Nekem win 7 van és simán fut rajta a PM Prof. level 4-es verzió.
Ha neked nem ez van meg, szívesen elküldöm.
 
szszreni

Tudom hogy nem nekem alanlottad fel eredetileg, de nekem szuksegem lenne ra. Ugyanis nem talalok olyat, ami jo lenne. Az ami nekem van most, csak nehany xsdt nyit meg, es kepet sem tudok vele csinalni
.
 
Kérlek küldd el privátban az email címedet és akkor a mamutmailen keresztül tudom neked átküldeni.
 
gmagdus

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A tapasztalaitokra lennék kíváncsi. Eddig kifeszítős, nagyobb hímzőkeretet használtam, de most kipróbálnám a kör alakú fa hímzőrámát. Attól tartok csak, hogy ha a már kész részt fogatom be vele, akkor az elkészül hímzést megnyomja és nem lesz szép. Nektek mi a tapasztalatotok vele nagyobb kép esetén, ahol mindig arrébb kell rakni, mennyire hagy nyomot?
Köszi előre is! :)
 
Az én véleményem csak 1 a sok közül.
Kerek rámán hímzek általában, és amikor kész a munka kimosom, előbb hideg* majd meleg vízben. Ugyanis akármennyit is mosok kezet és vigyázok valamennyi por mindig lesz. Amikor megszáradt vizes zsebkendőn, vagy vékony maradék anyagon a visszáján kivasalom. (Sajna nincs gőzölős vasalóm, de ha hímzést vasalok maradok ennél a módszernél , akkor is ha lenne. )
A mosás és a vasalás után a szálak szépen elrendeződnek és nem látni, ha a keret esetleg megnyomta.
*(A hideg vizes öblítés a jelölőfilc ellentüntetése miatt fontos.)

Ha a kézimunkán gyöngyök is vannak akkor frottírtörölközőt teszel alá, mert a bolyhokba belesimulnak a gyöngyök és szép lesz ez a munkán is.
 
Köszönöm szèpen a hasznos infókat! :dr_24:
 
LiliMarlene

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A tapasztalaitokra lennék kíváncsi. Eddig kifeszítős, nagyobb hímzőkeretet használtam, de most kipróbálnám a kör alakú fa hímzőrámát. Attól tartok csak, hogy ha a már kész részt fogatom be vele, akkor az elkészül hímzést megnyomja és nem lesz szép. Nektek mi a tapasztalatotok vele nagyobb kép esetén, ahol mindig arrébb kell rakni, mennyire hagy nyomot?
Köszi előre is! :)
Szia Magdus,
Sztem ez egyén függő is. Spec. én nem szeretem a kerek farámát, mert nagyon ronda nyomot hagy és nagyon nehéz eltüntetni mosás nélkül (az én darabjaim majdnem mindegyike selyemfonalas és kézzel festett fonalas nagyon nagy felbontású vásznon - tehát nem Aida-n -, vagyis nem lehet ezeket mosni). Nekem nagyon bejött a qsnap - ha ez nem ismerős, guglizz rá, ha érdekel (lényegében egy műanyag csövekből összeállított négyszög). Fantasztikus feszesen tartja az anyagot, szinte soha nem lazul meg rajta (ha néha igen, csak csavarni kell a csövön egy picit), és soha nem nyomja meg a hímzést. Nyomot ez is hagy, de össze sem lehet hasonlítani a kör rámával! A ráfeszítésnél teszek a feszítő darabok alá két réteg fehér filcet, ami nem csak szorosabbá teszi a feszítést, de megóvja a szemeket is az összenyomódástól. És ha nagyobb az anyag, akkor remek kis gumis anyagtartót-anyagvédőt lehet a keretre húzni (grime guard-nak hívják), ami házilag is igen könnyen elkészíthető.
 
Bogaaa

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A tapasztalaitokra lennék kíváncsi. Eddig kifeszítős, nagyobb hímzőkeretet használtam, de most kipróbálnám a kör alakú fa hímzőrámát. Attól tartok csak, hogy ha a már kész részt fogatom be vele, akkor az elkészül hímzést megnyomja és nem lesz szép. Nektek mi a tapasztalatotok vele nagyobb kép esetén, ahol mindig arrébb kell rakni, mennyire hagy nyomot?
Köszi előre is! :)

húúú, én nagyon nem szeretem a kerek rámát. túl vékony, túl kicsi a fogási felület, nekem abszolút nem esik kézre. persze van, akinek meg az a kényelmes.

lilimarlene-hez hasonlóan nálam is a q-snap a nyerő. jól kifeszíthető az anyag, nem hagy rajta éles nyomokat, nem gyötri meg a fonalat, és nagyon jó a fogása, kényelmesen lehet hímezni.
 
gmagdus

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm LiliMarlene és Bogaaa! Szemeztem a q-snap kerettel is, csak azt sem ismertem, hogy mennyire hagy nyomot, plusz drágább is volt. De úgy tűnik ő lesz a nyerő.
 
Ha a qsnap mellett döntesz, érdemes megvenni a 11 x 11 inch-est, és ahhoz a 17-es kiegészítőt, mert így egy elég nagy felületet tudsz hímezni egyszerre (nem kell annyit mozgatni az anyagon). Ha ki akarod próbálni, akkor a 8 x 8-as is nagyon jól használható (és aszem, ahhoz is lehet kieg. venni). Sok sikert és jó hímezgetést!
 
Oldal tetejére