Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
j-r-ward-feloldozott-szereto-9948965-lista.jpg


A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között... A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború. Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében. J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.

:cool:
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
megvaltott_szereto.jpg


A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, Phury, feláldozta magát a faj érdekében. Elvállalta azt a szerepet, amely a testvériség vérvonalának életben tartásáért felelős. Mint a kiválasztottak Nemzője neki kell utódokat nemzenie, hogy a faj hagyományai tovább élhessenek, és hogy újabb harcosok szülessenek, akik majd folytatják a küzdelmet a vámpírok kiirtására törekvő gyilkosok ellen. A kiválasztott Cormia, a Nemző első számú feleségeként nemcsak a férfi testét, de a szívét is szeretné megszerezni magának. Csodálja a nemes kötelességet, amelyet az érzelmileg sérült férfi elvállalt. Phury azonban soha nem engedte meg magának, hogy megismerje az örömöt és a boldogságot. Miközben az Alantasok Társaságával folytatott háború egyre jobban elmérgesedik, tragédia árnyéka vetül a testvériség házára, és Phurynek döntenie kell, hogy a kötelességet vagy a szerelmet választja-e...
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
j-r-ward-megbosszult-szereto-17054865-lista.jpg


A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett. Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik. Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút. Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől. J. R. WARD neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
halhatatlan_szereto.jpg


A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között...
John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott testvérük, Darius tért vissza új testben, új küldetéssel. Miközben Johnt személyes bosszú fűti, szembekerül a megtestesült Gonosszal, akinek legyőzéséhez mindkét énjére szüksége lesz.
Xhex, a bérgyilkosnő, titokban régóta szenvedélyesen vágyik Johnra. Egy szeretőjét már elvesztette, ezért nem akarja, hogy egy újabb értékes férfi is áldozatul essen a háborúnak. Azonban hamarosan rájön, hogy a szerelem, akárcsak a végzet, elkerülhetetlen...
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
lead_img.jpg


Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére. Mivel természetét tekintve harcos és nem illik rá a kiválasztott nők hagyományos szerepe, kívülálló, nem találja helyét a másik oldalon... ám női mivolta miatt a háborúban sincs számára feladat.
Amikor egy sérülést követően lebénul, egy emberi sebészt, dr. Manuel Manellót hívják segítségül, mert ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az életét. A férfit hamarosan magával ragadja a lány titkos, veszélyes világa. Habár soha nem hitt a természetfeletti dolgokban - mint például a vámpírokban -, mégis azon kapja magát, hogy önként vállalja, hogy elcsábítsa az az erős nő, aki örökre megjelölte testét és lelkét.
Kapcsolatuk sokkal mélyebb puszta testi vonzódásnál. Azonban az emberek és a vámpírok világa összecsap... és egy évszázadokkal korábbi adósság utoléri Payne-t, hogy mind a szerelmét, mind az életét halálos veszélybe sodorja.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
covers_163154.jpg


Folytatódik J. R. Wardnak a Fekete Tőr Testvériségről szóló regénysorozata: az egyik vámpír harcos átlépi az életet a haláltól elválasztó határvonalat, ezzel a sötét fantáziák és még sötétebb vágyak erotikus világába kerül. Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a testvériség házába, egy bukott angyal, Lassiter segítségével. Miután kicsit megerősödik, újult erővel veti bele magát a harcba, és nem sejti, hogy ismét szörnyű végzet leselkedik rá. Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár... Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keservesen alakult az élete. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, ráadásul felbukkan egy új ellenség is, aki a király életére tör, mindeközben pedig igyekszik ellenállni a lassan-lassan kialakuló szerelemnek és szenvedélynek...
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
733630.jpg


Qhuinn - ismeretlen apa fia - hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta...
Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke születik - épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.
A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost... ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet... végül eggyé válik.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
A_kir%C3%A1ly.jpg


Éljen a király...
Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.
Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója... és a távolság, amely elválasztja őket.
A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e, vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve és olvasója marad.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
... és a következő nagy kedvenc sorozatom, imádom

christine-feehan-sotet-herceg-7188889-lista.jpg


A sötét herceg. Éjjeli látogató, aki azonnal a hatalmába kerít. A vonzódás mély, sötét és halálos. A testére vágyódsz, de a lelked rabolja el.
A fény asszonya. Hajnalban jön, amikor a férfi legyengül. Halovány fénysugár, ami áthatol a sötétségen, és lángra lobbantja a rejtőzködő vadállatot.
Egy különleges képességgel megáldott nő… Egy titokzatos idegen, aki felfedi szerelmének a több ezer éves titkot… Fanatikus gyilkosok, egy különös és egyre fogyatkozó faj, és mindehhez Havasalföld vészjósló árnyai.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
600x600_3403165278.jpg


A vadregényes Kárpátokban a kiváló doktornő rátalál egy haragvó férfira, aki senkihez sem fogható. Jacques hét évig élt befalazva egy barlangban, karóval a szívében. Túlélte, de emlékei homályba vesztek. Ők ketten szavak nélkül is megértik egymást, és mindketten egy különleges betegségben szenvednek. Vérre van szükségük, talán éppen egymás vérére… Jacques az őrületbe csábítja a nőt, de a férfi sötét vágyaitól teljesedik ki Shea. Vajon a nő a gyógyítója lesz az érzéki fenevadnak, vagy a zsákmánya?
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Darkmagicnew.jpg


A fiatal és gyönyörű Savannah Dubrinski az illúzió mestere: képes milliókat megbabonázni. Ám van valaki, a Sötét Férfi, Gregori, aki Savannah szívét ejtette rabul. Hideg ezüst szemei és érzékisége a vágy és a veszély érzéseit gyújtják a lányban. Gregori a leghatalmasabb férfi a Kárpátokban, és itt, most, New Orleans-ban végre eljött, hogy magáévá tegye Savannah-t, egy ősi rituálé során.
 

Balázs Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
2917140.jpg


"Vladimir Dubrinsky a Kárpátok népének hercege bánatosan nézte, ahogy hűséges rokonai, barátai elősétálnak a ködből, felhőből, és kibontakoznak az éjszakai ragadozók formájából. Erős, jóképű katonák. Harcosok voltak egytől egyig. Hűséges emberei. Igazak. Önzetlenek. Az önként jelentkezők. Ők voltak azok, akiket a halálba fog küldeni. Ők voltak azok, akiket sok évszázadra ítélt könyörtelen, sivár, elviselhetetlen magányban. Hosszú életet élnek majd, aminek minden pillanata kínszenvedés lesz. Távol az otthonuktól, hazájuk gyógyító erejű földjétől. Pontosan tudják, hogy semmilyen reményük sincs, mégis megtisztelik azzal, hogy segítik az elkövetkező évszázadokban. Vladimírnak elnehezedett a szíve, majd egy pillanatra megállt két dobbanás között. Melegség öntötte el jéghideg testét az elméjén keresztül. Sarantha. Az életpárja.
 

mfg92

Állandó Tag
Állandó Tag
JenniferProbst: Keresd az alkalmat!,
Keresd a tökéletest!
Keresd a szépet!
Keresd mindörökké!

A négy regény közül a második volt számomra a leggyengébb láncszem. Az sem volt rossz, de kiszámíthatóbb volt mint a többi, egy kicsit sok volt a klisé benne. De olvasható volt.
Amúgy tetszett mindegyik. Jó kis sorozat volt.
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sarah kulcsa
Akit elhagytál
Az eltitkolt leány

Mindhárom jó volt, azóta bármelyik könyvet fogtam a kezembe, egy idő után minden unalmasnak tűnt. Paff....Jó volna megint jó könyvre találni.Halomban vannak úgy különben az olvasásra várom könyvek....
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Erik Axl Sund: Victoria Bergman trilógia (Bomlás; Éhség; Tisztulás)
Nagyon jó sorozat! Nem könnyű olvasmány, mert nehéz a téma (pedofília és különféle pszichés betegségek, pl. tudathasadás), viszont izgalmas és letehetetlen.

Julia Quinn: Because of Miss Bridgerton
Történelmi-romantikus, szerintem kicsit lapos volt.

Camilla Lackberg: Ártatlanok (Fjallbacka 8.)
Egyik kedvenc skandináv krimi sorozatom. Nagyon izgalmas rész volt, tele meglepetésekkel.
 

bannam

Állandó Tag
Állandó Tag
Patricia Briggs - Alfa és Omega 0,5 és Alfa és Omega 1 részét olvastam. Nagyon tetszett. Szerintem fantasztikusan van megírva. Érzelemgazdag. Annyira szerettem a főhősnőnket, sírtam, dühöngtem, aggódtam érte és vele. Charles imádnivaló. Megvett magának ez a világ. Remélem még olvashatom a többi részét is. Annyira szeretném! (A fordítónak hálás köszönetem) :dr_24:
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére