Több százan vannak, akik lefagyasztva várják az életet

"Igen, Mr. Bedford itt van."
Ezt a választ adják az arizonai Alcor Life Extension Foundationban arra a kérdésre, hogy dr. James Hiram Bedford, a világ elsőként lefagyasztott embere még mindig ugyanabban az állapotban van-e, mint ötven éve. Tehát lefagyasztva.



James Hiram Bedford a University of California-Berkeley pszichológia professzora veserákban halt meg 1967. január 12-én. Ő az első ember, akit krionikusan fagyasztottak le. Azóta több mint háromszázan követték példáját, és több ezren várnak arra, hogy haláluk után egyszer majd őket is lefagyasztják.

Hogy mire jó a lefagyasztás? Ezek az emberek abban bíznak, hogy a jövőben valamikor a tudomány eljut arra a pontra, amikor vissza tudják őket hozni az életbe. Három intézetben vállalnak lefagyasztást és tárolást a világon, az arizonai Alcorban, a michigani Cryonicsban és a moszkvai KrioRusban. Ezenkívül van Portugáliában is egy cég, de ők csak sürgősségi lefagyasztást végeznek, hosszabb távú tárolást nem vállalnak.

Lefagyasztani csak hivatalosan is halottnak nyilvánítottakat lehet, élőkön még saját kérésükre sem végezhetnek ilyen eljárást.
Ma már hivatalosan nem is a lefagyasztás szót használják, hanem azt mondják: vitrifikálják a testet. Ez azt jelenti, hogy a testet jeges vízbe mártják, majd fagyásálló anyagot juttatnak bele. A következő lépés, hogy nitrogént használva fagyáspontig hűtik a testet, amely úgy keményedik meg, hogy nem roncsolódnak a sejtek. A testeket ezek után folyékony nitrogénben, mínusz 196 fokon tárolják az idők végezetéig – vagy legalábbis addig, míg az intézet nem megy csődbe.

14584463_4c7974fa5cb958f7a576d148935ddff0_wm.jpg

Dr. James Hiram Bedford
Fotó: alcor.org
Ezzel a módszerrel megőrizhetők a sejtek és szövetek, de ez még közel sem jelenti azt, hogy a test, a sejtek feléleszthetőek akár a még oly távoli jövőben. És valójában eddig tart a tudományos része a dolognak. Ami ezek után következik, inkább való egy közepesen megírt sci-fi novella lapjaira.

A krionikában hívők ugyanis abban bíznak, hogy az újraélesztés a fizikailag lehetséges kategórián belül van. De a tudományos közösségben azért ez messze nem a legáltalánosabb álláspont, sőt a többség szerint pénzt szedni ezért, vagy egyáltalán reményt adni erre egyáltalán nem etikus. Hiszen eddig még csak kísérletekben sem sikerült semmilyen eredményt elérni, állatoknál sem, nemhogy embereknél.

A cikk elején említett James Bedfordot még nem a fent ismertetett módszerrel fagyasztották le. Amikor 73 éves korában meghalt Kaliforniában, testét a Life Extension Society (Élethossznövelő közösség) rendelkezésére bocsátotta. Ez valójában a krionika egy korai hívőiből álló közösség volt. Órákkal halála után dimetil-szulfoxidot juttattak a testébe, ezzel próbálták megvédeni szöveteit a károsodástól. Később szárazjég közé tették, majd valószínűleg folyékony nitrogénnel fagyasztották le.

14584515_ccbd82183aa02a505b5861744a18aba5_wm.jpg

Fotó: alcor.org
A következő 27 évben Bedford kamrája folyamatosan úton volt, mert a különböző krionikus lefagyasztással foglalkozó cégeknek állandóan költözniük kellett jogi és biztosítási problémák miatt.

Ráadásul családi perekkel is tarkított évek voltak ezek: a tudós százezer dollárt hagyott krionikai kutatásokra és arra, hogy teste lefagyasztva maradhasson. Fia és felesége készen is állt tiszteletben tartani kívánságát, de a család többi része ezzel nem értett egyet és végeláthatatlan pereskedésbe fogtak, amely jócskán megapasztotta az örökséget. Annyira rosszul alakultak a dolgok, hogy 1977 és 1982 között

egy magánraktárban tárolták a testet és a család maga öntögette rá a folyékony hidrogént.
Bedford csak a felesége 1982-es halála után került az Alcorba, ahol most is őrzik testét. Az akkori igazgató Jerry Leaf saját magára kötött biztosítással fedezte a későbbiekben Bedford gondozásának költségeit. Jerry Leaf amúgy saját magát is lefagyasztatta 1991-es halála után.

Ne maradjon le semmiről!
Bedford testét csak egyszer látták az elmúlt ötven évben, amikor 1991-ben az Alcor elszállította egy új raktárba. Az erről szóló jelentés szerint a nyakán és felsőtestén lévő bőr levált, az orra és a mellkasa összeesett. A jelenlévők azonban gyönyörűnek látták testét. Jerry Leaf még egy nyílt levelet is írt a jövő Bedfordjának, hátha elolvassa, milyen ramatyul nézett ki akkoriban, ha tényleg felélesztenék valamikor a jövőben.

14584475_b6ccf15f66c925cc7cc5caf3011f8a7e_wm.jpg

Fotó: alcor.org
Jelenleg több ezren tagjai valamely krionikai intézetnek, vagyis ennyien vannak, akik sok ezer dollárt fizetnek azért, hogy haláluk után lefagyasszák őket. Az eljárás egyáltalán ugyanis nem olcsó, akár százezer dollárba is kerülhet a folyamat, illetve utána a testet tartalmazó tartály őrzése.

Miután a hatóságok hivatalosan kimondták a lefagyasztandó ügyfél halálát, az intézet akcióba lép, stabilizálják a testet, hogy minél kevesebb sejt roncsolódjon. A tárolás fejjel lefelé történik, hogy ha elfolyna a hűtőfolyadék, az agy akkor se károsodjon. Van ugyanis a krionikának egy olyan ága, amely szerint elég az agyat (a fejet) lefagyasztani ahhoz, hogy a nagyon távoli jövőben valahogy felélesszék az illetőt. Esetleg robot- vagy klóntestben – de ez már tényleg sci-fi.

lica

lefagyasztva.jpg
 
Belegondolok, lefagyasztatom magam, kb: 100 év múlva feltudnak ébreszteni és meggyógyítanak,de hogyan tovább??
Kiengednek és merre hova menjek?
Kit ismerek?
Lesz-e közös érdeklődési kör?
Kimegyek a temetőbe és lehet hogy már ott sem találok ˝ismerőst˝.
Visszafagyasztatom magam? Mert van pénzem ha van........
Na neee.:dr_4:
 
Belegondolok, lefagyasztatom magam, kb: 100 év múlva feltudnak ébreszteni és meggyógyítanak,de hogyan tovább??
Kiengednek és merre hova menjek?
Kit ismerek?
Lesz-e közös érdeklődési kör?
Kimegyek a temetőbe és lehet hogy már ott sem találok ˝ismerőst˝.
Visszafagyasztatom magam? Mert van pénzem ha van........
Na neee.:dr_4:
Kb. 100 év múlva a gyerekem sem él már, akkor meg mi keresnivalóm lenne még itt? Jöjjek vissza az unokáim temetésére?
Köszönöm, de ezt az örömöt meghagyom másoknak, én ebből nem kérek!
 
Képzeld el ma valakit felolvasztanak sok-sok évvel ezelőttről és élni kezd. Mit mutatsz meg neki először?
Mondjuk a mobilodat, amin van net. Elmondod neki, hogy a zsebedben hordod a világ összes tudását, amihez minden pillanatban hozzáférsz. És mire használja az emberiség többsége ezt az eszközt?
Vadidegen emberekkel vitatkozik ezen keresztül és macskás videókat nézeget :D
 
Képzeld el ma valakit felolvasztanak sok-sok évvel ezelőttről és élni kezd. Mit mutatsz meg neki először?
Mondjuk a mobilodat, amin van net. Elmondod neki, hogy a zsebedben hordod a világ összes tudását, amihez minden pillanatban hozzáférsz. És mire használja az emberiség többsége ezt az eszközt?
Vadidegen emberekkel vitatkozik ezen keresztül és macskás videókat nézeget :D
Mire használja?
Arra amit elébe tesznek, azt hiszik olyan mint egy könyvtár, rákattint az első szimpatikus oldalra és már el is merült net ˝szépségeiben˝elragadják a reklámos a felugró oldalak...
Itt neten keresgélni kell nem adnak semmit sem olcsón, drága időnket veszíthetjük el ha rossz irányba megyünk.
(azért egy macskás videót vagy képet beilleszthettél volna...)
d50f4d38c9de27f202fdc379fa559129.jpg
 
Ugyan semmit nem tudunk az agyunk működéséről, de ami szinte biztos, hogy a tudat nem visszahozható. Ennek fényében viszont az egész eljárás lényege vész el. A kiolvasztás után lesz egy működő, ellenben teljesen öntudatlan test. Nem tűnik túl nagy sikertörténetnek.
Ha semmit sem tudunk, akkor még ne olvasszatok fel....
Apropó van egy hasonló olvasmány Mikszáth: Az Új Zrinyiász.
 
azért egy macskás videót vagy képet beilleszthettél volna...
Kérésed számomra parancs :)
Ő itt Mircella, aki született bengáli ivadék. Itt még nagyon kicsi cica korában látható. Amit érdemes a fajtáról tudni, hogy nagyon közel van vad őseihez, ezért inkább egy macskába oltott kutya. Simán visszahozza a neki dobott botot, de ha nem kap ilyet, akkor kirámolja a zoknis fiókot és a lakás különböző pontjaira széthordja annak tartalmát :)

mircella.2jpg.jpg
 
Én hiszek magam is abban hogy a tudomány egyszer megoldja a lefagyasztás és felélesztés titkát.

De ez nem okvetlenül jelenti hogy alkalmas lesz a mostanában, ROSSZ technikával lefagyasztottak felélesztésére is...

És akkor az lesz hogy akit felélesztenek, esetleg hülye marad. Testileg gondolom egészséges lesz, azt hiszem azt nem lesz nehéz regenerálni, elvégre a protézisek rohamléptekben tökéletesednek. De az agy...?

És még ha minden oké is, mi érdekük fűződne a felélesztéshez? A Föld úgyis túlnépesedett...

És gondoljuk el, tegyük fel manapság fel tudnánk éleszteni valamelyik egykori egyiptomi vagy inka múmiát. A szerencsétlen tényleg azt se tudná hogyan tovább. Miféle világképe volna?! Állítom nektek, az ISIL legfanatikusabb tagja is egy ultraliberális civilizált és nőtisztelő valaki hozzá képest! Az legalább csak az ellenségeit öli meg, de ezek ott Peruban gyermekeket áldoztak az isteneiknek!

Egy effélét semmire se lehetne használni, legfeljebb talán némely segédmunkákra, bár az is hosszú betanítást igényelne, ráadásul megalázónak érezné. Maradna hogy mutogatják az állatkertben... de azt ugye nem lehet mert ember...

Legjobb fel se éleszteni.
 
A halottat egyáltalán fel lehet e még támasztani, öregnek mit kezd az ember fia elöröl kezdeni mindent?Fiatal élő szervezetnek több esélye van rá hogy sikeres legyen a fagyasztás utáni feltámadás.(nem találok ezekre megfelelö szavakat!)
 
A halottat egyáltalán fel lehet e még támasztani, öregnek mit kezd az ember fia elöröl kezdeni mindent?Fiatal élő szervezetnek több esélye van rá hogy sikeres legyen a fagyasztás utáni feltámadás.(nem találok ezekre megfelelö szavakat!)
Bár a megfogalmazásod zavaros, de azt hiszem sejtem mit akarsz kifejezni. Nos igen, azt hiszem hasonló a nézetem mint a tiedé. Azaz: Attól tartok, ha lenne tutibiztos lefagyasztási eljárás, és esküdözne a Föld minden lakója hogy istenbizony feltámasztanak majd engem sokszáz év múlva, akkor se vállalnám, ingyen se.

Tudniillik, amiatt nem mert számítógépes muki vagyok, s így egy átlagpolgárral összevetve különösen erősen érzem, mennyire rohan a technika. Én még kezeltem lyukkártyás gépeket is, nagy, légkondicionált teremben volt a CSÚCSTECHNIKA, ami akkor teljes 1 megabájt memóriát jelentett... Most a laptopmban nem 1 van hanem 16, és nem mega hanem giga... És nem kell hozzá légkondicionálás, magammal vihetem, és ennek még kijelzője is van, nem csak sornyomtatója...

Én a magam programozási, sőt program-felhasználói szokásaival is ŐSKÖVÜLET vagyok a mai fiatalok számára. (nemegyszer ki is gúnyoltak). Pedig végigéltem a fejlődést. Volt időm alkalmazkodni. Meg is tettem, úgy-amennyire... De akkor is idegen tőlem például az érintőképernyő. Nem szeretem. Sőt utálom, gyűlölöm. A mai fiatalok, sőt, a főnököm is aki csak 10 évvel fiatalabb nálam (és nem is egy lángész e téren mert nem ez a szakmája) olyan sebesen húzgálja rajta az ujjait és nyomkodja hogy csak nézek, követni se tudom mit csinál! Engem már a mobiltelefon csippantása is zavar, a mai generációt nem igazán, állandóan rajta lógnak. Nincs Faßbúk fiókom, mert nem érdekel a közösségi élet azon formája. Én még az emaillal is nehezen barátkoztam meg, de az már megy, oké, most már nincs bajom vele. De ezek a „hírfolyamok” tőlem idegenek. ÉRTEM hogy működnek, de nem szeretem, és nem kívánom az életem vagy munkám stílusát úgy átalakítani hogy ezeket beleépítsem, mert túl nagy strapa volna, anélkül pedig nem hasznosak. Vagy itt van a CH felülete. Meg minden más fórumé. Letiltottam a szmájlikat. ZAVARNAK. Sőt az még hagyján is hogy zavarnak, de a legtöbbnek a jelentését NEM IS ÉRTEM.

És még soká sorolhatnám. Mi lenne velem akár csak 200 év múlva is amikor már mindenféle holografikus kivetítők lesznek, a billentyűzetek is olyanok lesznek vagy inkább semmifélék se lesznek, lesz fejlett hangvezérlés, mittudomén... Holott én SZAKMABELI vagyok! Értitek?! SZAKMABELI. Nem is akármilyen. Nyilván MEG TUDNÁM TANULNI akkor is. De rámenne e tanulásra az ottani életem (ami még megmaradt) legalább fele, és irtó kemény menet volna, nagyon kényelmetlen, közben meg kegyelemkenyéren élnék, mindenki szánakozna rajtam, a „kis barbáron”... jobbesetben. Rosszabb esetben gúnyolódnának.

NEM ÉREZNÉM JÓL MAGAMAT OTT, na.

Holott ismétlem, egy tök modern szakmám van, amiben tényleg jól tájékozottnak mondhatom magamat.

Milyen érzés lehetne egy vidéki parasztbácsinak majd, vagy egy mittudomén bölcsészdoktornak?!

És az élet minden más területe is ugyanilyen mértékben át fog alakulni.

Nem, én nem kívánom ezt magamnak, bocs.
 
azt hiszem a legnagyobb probléma az egész lefagyasztom/felolvasztom dologban valóban az, hogy ha x idő múlva képes lesz az akkori civilizáció lefagyasztott embereket felolvasztani, azok az emberek nem fogják érteni azt a világot - nem tudni milyen lesz ha lesz még, de szinte ezer százalék, hogy nagyon sok mindenben eltér majd a jelenlegitől
és nem lesznek ismerősök, barátok, rokonok - a ma embere (legalábbis a nagyobb része) közösségi ember családdal, baráti körrel, ismerősökkel - mit tud majd kezdeni ezek nélkül? hogy tudja feldolgozni ha azt kell tapasztalnia, hogy minden ami ismerős volt már a múlté? és nincs átmenet az akkori világba? akar-e majd így élni?
 
azt hiszem a legnagyobb probléma az egész lefagyasztom/felolvasztom dologban valóban az, hogy ha x idő múlva képes lesz az akkori civilizáció lefagyasztott embereket felolvasztani, azok az emberek nem fogják érteni azt a világot - nem tudni milyen lesz ha lesz még, de szinte ezer százalék, hogy nagyon sok mindenben eltér majd a jelenlegitől
és nem lesznek ismerősök, barátok, rokonok - a ma embere (legalábbis a nagyobb része) közösségi ember családdal, baráti körrel, ismerősökkel - mit tud majd kezdeni ezek nélkül? hogy tudja feldolgozni ha azt kell tapasztalnia, hogy minden ami ismerős volt már a múlté? és nincs átmenet az akkori világba? akar-e majd így élni?

Épp ezt fejtegettem magam is fentebb.

Nekem például van jókora nosztalgiám a gyermekkorom után. NEM MINTHA JÓ LETT VOLNA, mert NEM VOLT AZ. Se az iskolában, se... Mindegy, nem részletezem. SZAR VOLT. Mégis nosztalgiám van iránta, mert ha szar volt is, de MEG LEHETETT VOLNA CSINÁLNI JÓVÁ. Ugyanis egy sokkal nyugisabb világ volt. Tudjátok mi volt akkoriban a Wikipédiám? Szereztem egy hatalmas műbőr dossziét, rengeteg zsebbel meg kiszedhető kockás lapokkal, s abba gyűjtögettem a nekem valamiért fontos infókat. Volt ott periódusos rendszer is például.

Volt idő néha társasjátékozni apámmal. Volt idő BESZÉLGETNI. Nem, nem fórumozni, igazán BESZÉLGETNI! Sokan már nem is tudják mi az... Ha össze is jönnek személyesen, csak INFORMÁCIÓT CSERÉLNI jönnek össze, gyorsan, hamar, rush, hurry up... beszélgetni már nem tudnak.

Soká sorolhatnám még...

Aztán ez az egész begyorsult, nagyjából a 70-es évek vége felé. Apámnak egyre kevesebb ideje maradt... később mégjobban gyorsult amikor felnőttem...

Szar az egész, na. Nem, nem volt a gyermekkorom boldog, de benne volt a LEHETŐSÉG a boldogságra, ha nagyon ritkán realizálódott is csak. A boldogságra ugyanis kell IDŐ. A mai embereknek nincs IDEJE... Se egymásra, se élvezni azt, amit megszereztek.

Eszméletlen hajtásban gürcölnek hogy megvegyék a legújabb időspóroló csodamasinát, amivel majd valami munkát 10 perccel hamarabb elvégezhetnek. Közben meg nem veszik észre, hogy azt a csodakütyüt egész életük során legfeljebb egy tucat alkalommal használják majd csak, vagy mert nem is kell többször, vagy mert előbb kijön a mégújabb márka amit meg akarnak szerezni, s ezt a régit szemétbe dobják. Tehát nyertek vele 2 órát összesen, a használatával. Amíg azonban megkeresték a rá kiadott pénzt, lehet hogy az 2 teljes munkanapjukba került...

Nem nyernek tehát semmit se a nagy rohanással, kizárólag vesztenek.

Nem kívánok a jövőben élni, ahol kizárólag még nagyobb lehet a hajtás, a rohanás.
 
.....Tudniillik, amiatt nem mert számítógépes muki vagyok, s így egy átlagpolgárral összevetve különösen erősen érzem, mennyire rohan a technika. Én még kezeltem lyukkártyás gépeket is, nagy, légkondicionált teremben volt a CSÚCSTECHNIKA, ami akkor teljes 1 megabájt memóriát jelentett... Most a laptopmban nem 1 van hanem 16, és nem mega hanem giga... És nem kell hozzá légkondicionálás, magammal vihetem, és ennek még kijelzője is van, nem csak sornyomtatója...... Holott én SZAKMABELI vagyok! Értitek?! SZAKMABELI. Nem is akármilyen. ........
Nem is tudom mit szóljak ehhez.
A lyukkártyás időszakban az indító programot lyukszalagról juttattuk a gépbe, és emléxem a mágnesszalagokra, amin tároltuk az adatokat. Aztán jött a mágneslemez a nagy gépeknél, majd a személyi számítógépek megjelenése, elterjedése a világban. De az, hogy szakmabeliként nem haladtál a korral, nagyon meglepő számomra! Én mai napig benne élek, felhasználom a tanultakat kreatívan. Számos saját weboldalam van, olyan is amit ismernek a világban.
:rolleyes:
 
Nem is tudom mit szóljak ehhez.
A lyukkártyás időszakban az indító programot lyukszalagról juttattuk a gépbe, és emléxem a mágnesszalagokra, amin tároltuk az adatokat. Aztán jött a mágneslemez a nagy gépeknél, majd a személyi számítógépek megjelenése, elterjedése a világban. De az, hogy szakmabeliként nem haladtál a korral, nagyon meglepő számomra! Én mai napig benne élek, felhasználom a tanultakat kreatívan. Számos saját weboldalam van, olyan is amit ismernek a világban.
:rolleyes:

Már mi az hogy nem haladtam a korral?! Jóeséllyel egy sereg dologban semmi perc alatt leköröznélek, ezt nagy magabiztossággal állíthatom. Van olyan terület is persze biztos, amiben nem: webfontok vagy inkább ttf fontok készítése (például a fontforge progammal... látod azért tudom merrefelé kell elindulni), általában a webdesignerség, meg hát igen, az „online”, a hálózatos dolgok általában. De azért még itt is képes vagyok arra (egészen biztos, mert volt már hogy megtettem...) hogy felinstalláljak a saját gépemre egy Apache webserver programot, PHP+MySQL támogatással, s így létrehozzak egy otthoni szervert ami képes dinamikus tartalomkezelésre... Nagy az esélye annak hogy TE például erre nem vagy képes, és a honlapjaid valami bérelt tárhelyen futnak, nem a saját gépeden! Még az is kérdéses, legalább a saját honlapjaidat te magad írtad-e meg HTML-ben, netán PHP-ban... Sőt, ne is menjünk ilyen messzire: Van saját fórumod meg wikipédiád? Nem olyan amit magad írtál, persze, de legalább te magad TELEPÍTETTED?!

Én megteszem akármikor.

Én nem haladok a korral?! Mondd, tudsz kernelmodult írni a Linuxhoz?! Vagy ha nem is modult, de legalább fordítottál-e már valaha rendszermagot?! (Tehát kernelt megintcsak). Képes vagy „from scratch” összeállítani az alapoktól egy saját disztribúciót?! Megértesz-e egy reguláris kifejezést, legalább úgy, ha van hozzá segítségként egy szakirodalom?! Hogyan állsz a bash rendszerszkriptek írásával, s ha nem is tudsz Perl nyelven programozni, de legalább annyit kihüvelyezel-e a forráskódból, hogy tudd, nagyjából mit művel az a program?!

Értesz a C/C++ programozáshoz?! Tudod-e mi az „öröklődés” jelentése az objektumorientált programozási nyelvekben?! Mik azok a virtuális tagfüggvények?! Meg tudnál-e írni magadtól egy héten belül egy olyan interpretert, amiről aztán képes vagy bebizonyítani, hogy az általa megértett programnyelv Turing-teljes?!
Talán azt se tudod mi a különbség egy program forráskódja és a végrehajtható bináris között. Gondolom ha meg azt mondom neked, "stripping executables", akkor azt hiszed elkapott engem a fertelmesnagy hímdagadás, és sztriptíz-táncosnőket látok a lelki szemeimmel, holott marhára nem erről van szó, ez is egy szakkifejezés. De nem a szexológiából, hanem a programozásból...

Én minderre képes vagyok amit felsoroltam, még bőven sokkal több mindenre is, szóval ne becsülj le!

Én nem haladtam a korral, pfff.... Ja persze, biztos te is valamiféle „mai fiatal” vagy akinek a „haladás” a lolmacskás videók küldözgetését jelenti faszbúkon keresztül, gondolom a weblapjaid is roskadoznak a mindenféle csodaappoktól, amik össze-vissza villognak, mászkálnak meg sípolnak... No igen, ha ez a haladás hát köszönöm de nem kérek belőle.

Ember, én végigéltem a számíástechnika fejlődését szinte a kezdetektől. Halljuk, tudsz-e kettes számrendszerben számolni?! Én ugyanúgy, mint a tizesben... De egyik se a kedvencem, mert a kedvencem a hexadecimális. Tudod-e te azt? S ha tudod is mit jelent, halljuk, mik e számrendszer leggyakoribb felhasználási területei a számítástechnikában?!

Huh, nemcsak végigéltem e korszakot, de aktív részese voltam a fejlődésnek sokáig. Szerintem te el se tudod képzelni - még ha tudsz is netán programozni, amiben nem vagyok ám olyan tutibiztos - hogy úgy írj meg egy gépi kódú programot hogy nemcsak magas szintű nyelved nincs e célra, amit majd a compiler lefordít neked, hanem még egy nyavalyás assemblered se, és neked kell bepötyögni minden tokenkódot, kikeresve ezeket a mnemonikok alapján egy táblázatból, persze a leggyakoribbakra már emlékszel fejből... a relatív ugrási címeket pedig neked kell kiszámolni hozzájuk, s hogy még ennyire se legyen könnyű, a visszafelé ugrások esetén ugye a negatív számokat ezekhez kettes komplemens ábrázolásban kell megadnod a masinának... bár nyilván fogalmad sincs aról se, most miről beszélek.

Én nem haladok a korral... Ember, ha az én nemzedékem nem lett volna, most levélben panaszkodnál a barátnőidnek faßbúk üzenetek helyett arról, hogy a cicusod még mindig nem szobatiszta!

IGEN, tudom kezelni a modern technikát, csak NEM SZERETEM MINDEN ASPEKTUSÁT. Oké?!

Abban is biztos vagyok, gyorsabban gépelek le bármit, mint te azon a nyomiknak való érintőképernyőn.

Egyszerűen arról van szó, hogy én, meg az egész nemzedékem javarésze is, szerintem az ALKOTÁSHOZ szokott hozzá. Az volt az igazi geek világ amikor 3-szor is át kellett írnom egy gépi kódu rutint hogy beleférjen a 4k ROM méretbe mert az pont akkora volt és kész, de most már... most már leszarják az optimalizálást, vegyen a paraszt nagyobb gépet, több GIGAbájttal...

Most már nem programozók kellenek, csak kóder-trógerek. Beleokádják a feladatot valami csilivili „alkalmazásba”, holmi „fejlesztő felületbe”, még oda se beleírva hanem holmi ikonokat rángatva, az meg kiokádja nekik a programot, az hogy így nem lesz optimális hanem 100-szor annyi memóriát zabál és százszor lassabb lesz mint lehetne, senkit se érdekel.

Ez nem az én világom valóban. ÉRTEM, de nem szeretem. Értem azt is miért van mindez: ÜZLETI SZEMPONTOK miatt. De én nem üzletember akartam lenni, hanem ALKOTÓ. És nem a „tömegek” idióta igényeit kiszolgálni, hanem... mindegy, nem is folytatom, elitista vagyok, azt azért még bevallom, a többit sejtheted. „Odi, profanum vulgus”!

Huh, lehet hogy bevadultam, hagyjuk inkább, különben is van egy olyan érzésem hogy vaknak magyarázom a színeket...
 
Meg arról, hogy ki mennyire halad a korral...
Noia elbízta magát, nem kell más csak egyetlen évet kihagynia, már nem fog érteni semmit,vagy alig.
És ez nem csak a technikára vonatkozik, az élet számos területére.
pl. Nem értené ki az elnök és hogy került oda.
Volt egy jó jelenet a "vissza az időbe" filmben:
polgármester...? hm nem is rossz!! mondja néger sepregető.
Regan az elnök.. az a színész?,nem is csoda hogy.. mondja a doki.
A lefagyasztás meg nem egyetlen év.
Arra minek?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,586
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére