"Igen, Mr. Bedford itt van."
Ezt a választ adják az arizonai Alcor Life Extension Foundationban arra a kérdésre, hogy dr. James Hiram Bedford, a világ elsőként lefagyasztott embere még mindig ugyanabban az állapotban van-e, mint ötven éve. Tehát lefagyasztva.
James Hiram Bedford a University of California-Berkeley pszichológia professzora veserákban halt meg 1967. január 12-én. Ő az első ember, akit krionikusan fagyasztottak le. Azóta több mint háromszázan követték példáját, és több ezren várnak arra, hogy haláluk után egyszer majd őket is lefagyasztják.
Hogy mire jó a lefagyasztás? Ezek az emberek abban bíznak, hogy a jövőben valamikor a tudomány eljut arra a pontra, amikor vissza tudják őket hozni az életbe. Három intézetben vállalnak lefagyasztást és tárolást a világon, az arizonai Alcorban, a michigani Cryonicsban és a moszkvai KrioRusban. Ezenkívül van Portugáliában is egy cég, de ők csak sürgősségi lefagyasztást végeznek, hosszabb távú tárolást nem vállalnak.
Lefagyasztani csak hivatalosan is halottnak nyilvánítottakat lehet, élőkön még saját kérésükre sem végezhetnek ilyen eljárást.
Ma már hivatalosan nem is a lefagyasztás szót használják, hanem azt mondják: vitrifikálják a testet. Ez azt jelenti, hogy a testet jeges vízbe mártják, majd fagyásálló anyagot juttatnak bele. A következő lépés, hogy nitrogént használva fagyáspontig hűtik a testet, amely úgy keményedik meg, hogy nem roncsolódnak a sejtek. A testeket ezek után folyékony nitrogénben, mínusz 196 fokon tárolják az idők végezetéig – vagy legalábbis addig, míg az intézet nem megy csődbe.
Dr. James Hiram Bedford
Fotó: alcor.org
Ezzel a módszerrel megőrizhetők a sejtek és szövetek, de ez még közel sem jelenti azt, hogy a test, a sejtek feléleszthetőek akár a még oly távoli jövőben. És valójában eddig tart a tudományos része a dolognak. Ami ezek után következik, inkább való egy közepesen megírt sci-fi novella lapjaira.
A krionikában hívők ugyanis abban bíznak, hogy az újraélesztés a fizikailag lehetséges kategórián belül van. De a tudományos közösségben azért ez messze nem a legáltalánosabb álláspont, sőt a többség szerint pénzt szedni ezért, vagy egyáltalán reményt adni erre egyáltalán nem etikus. Hiszen eddig még csak kísérletekben sem sikerült semmilyen eredményt elérni, állatoknál sem, nemhogy embereknél.
A cikk elején említett James Bedfordot még nem a fent ismertetett módszerrel fagyasztották le. Amikor 73 éves korában meghalt Kaliforniában, testét a Life Extension Society (Élethossznövelő közösség) rendelkezésére bocsátotta. Ez valójában a krionika egy korai hívőiből álló közösség volt. Órákkal halála után dimetil-szulfoxidot juttattak a testébe, ezzel próbálták megvédeni szöveteit a károsodástól. Később szárazjég közé tették, majd valószínűleg folyékony nitrogénnel fagyasztották le.
Fotó: alcor.org
A következő 27 évben Bedford kamrája folyamatosan úton volt, mert a különböző krionikus lefagyasztással foglalkozó cégeknek állandóan költözniük kellett jogi és biztosítási problémák miatt.
Ráadásul családi perekkel is tarkított évek voltak ezek: a tudós százezer dollárt hagyott krionikai kutatásokra és arra, hogy teste lefagyasztva maradhasson. Fia és felesége készen is állt tiszteletben tartani kívánságát, de a család többi része ezzel nem értett egyet és végeláthatatlan pereskedésbe fogtak, amely jócskán megapasztotta az örökséget. Annyira rosszul alakultak a dolgok, hogy 1977 és 1982 között
egy magánraktárban tárolták a testet és a család maga öntögette rá a folyékony hidrogént.
Bedford csak a felesége 1982-es halála után került az Alcorba, ahol most is őrzik testét. Az akkori igazgató Jerry Leaf saját magára kötött biztosítással fedezte a későbbiekben Bedford gondozásának költségeit. Jerry Leaf amúgy saját magát is lefagyasztatta 1991-es halála után.
Ne maradjon le semmiről!
Bedford testét csak egyszer látták az elmúlt ötven évben, amikor 1991-ben az Alcor elszállította egy új raktárba. Az erről szóló jelentés szerint a nyakán és felsőtestén lévő bőr levált, az orra és a mellkasa összeesett. A jelenlévők azonban gyönyörűnek látták testét. Jerry Leaf még egy nyílt levelet is írt a jövő Bedfordjának, hátha elolvassa, milyen ramatyul nézett ki akkoriban, ha tényleg felélesztenék valamikor a jövőben.
Fotó: alcor.org
Jelenleg több ezren tagjai valamely krionikai intézetnek, vagyis ennyien vannak, akik sok ezer dollárt fizetnek azért, hogy haláluk után lefagyasszák őket. Az eljárás egyáltalán ugyanis nem olcsó, akár százezer dollárba is kerülhet a folyamat, illetve utána a testet tartalmazó tartály őrzése.
Miután a hatóságok hivatalosan kimondták a lefagyasztandó ügyfél halálát, az intézet akcióba lép, stabilizálják a testet, hogy minél kevesebb sejt roncsolódjon. A tárolás fejjel lefelé történik, hogy ha elfolyna a hűtőfolyadék, az agy akkor se károsodjon. Van ugyanis a krionikának egy olyan ága, amely szerint elég az agyat (a fejet) lefagyasztani ahhoz, hogy a nagyon távoli jövőben valahogy felélesszék az illetőt. Esetleg robot- vagy klóntestben – de ez már tényleg sci-fi.
lica
Ezt a választ adják az arizonai Alcor Life Extension Foundationban arra a kérdésre, hogy dr. James Hiram Bedford, a világ elsőként lefagyasztott embere még mindig ugyanabban az állapotban van-e, mint ötven éve. Tehát lefagyasztva.
James Hiram Bedford a University of California-Berkeley pszichológia professzora veserákban halt meg 1967. január 12-én. Ő az első ember, akit krionikusan fagyasztottak le. Azóta több mint háromszázan követték példáját, és több ezren várnak arra, hogy haláluk után egyszer majd őket is lefagyasztják.
Hogy mire jó a lefagyasztás? Ezek az emberek abban bíznak, hogy a jövőben valamikor a tudomány eljut arra a pontra, amikor vissza tudják őket hozni az életbe. Három intézetben vállalnak lefagyasztást és tárolást a világon, az arizonai Alcorban, a michigani Cryonicsban és a moszkvai KrioRusban. Ezenkívül van Portugáliában is egy cég, de ők csak sürgősségi lefagyasztást végeznek, hosszabb távú tárolást nem vállalnak.
Lefagyasztani csak hivatalosan is halottnak nyilvánítottakat lehet, élőkön még saját kérésükre sem végezhetnek ilyen eljárást.
Ma már hivatalosan nem is a lefagyasztás szót használják, hanem azt mondják: vitrifikálják a testet. Ez azt jelenti, hogy a testet jeges vízbe mártják, majd fagyásálló anyagot juttatnak bele. A következő lépés, hogy nitrogént használva fagyáspontig hűtik a testet, amely úgy keményedik meg, hogy nem roncsolódnak a sejtek. A testeket ezek után folyékony nitrogénben, mínusz 196 fokon tárolják az idők végezetéig – vagy legalábbis addig, míg az intézet nem megy csődbe.
Dr. James Hiram Bedford
Fotó: alcor.org
Ezzel a módszerrel megőrizhetők a sejtek és szövetek, de ez még közel sem jelenti azt, hogy a test, a sejtek feléleszthetőek akár a még oly távoli jövőben. És valójában eddig tart a tudományos része a dolognak. Ami ezek után következik, inkább való egy közepesen megírt sci-fi novella lapjaira.
A krionikában hívők ugyanis abban bíznak, hogy az újraélesztés a fizikailag lehetséges kategórián belül van. De a tudományos közösségben azért ez messze nem a legáltalánosabb álláspont, sőt a többség szerint pénzt szedni ezért, vagy egyáltalán reményt adni erre egyáltalán nem etikus. Hiszen eddig még csak kísérletekben sem sikerült semmilyen eredményt elérni, állatoknál sem, nemhogy embereknél.
A cikk elején említett James Bedfordot még nem a fent ismertetett módszerrel fagyasztották le. Amikor 73 éves korában meghalt Kaliforniában, testét a Life Extension Society (Élethossznövelő közösség) rendelkezésére bocsátotta. Ez valójában a krionika egy korai hívőiből álló közösség volt. Órákkal halála után dimetil-szulfoxidot juttattak a testébe, ezzel próbálták megvédeni szöveteit a károsodástól. Később szárazjég közé tették, majd valószínűleg folyékony nitrogénnel fagyasztották le.
Fotó: alcor.org
A következő 27 évben Bedford kamrája folyamatosan úton volt, mert a különböző krionikus lefagyasztással foglalkozó cégeknek állandóan költözniük kellett jogi és biztosítási problémák miatt.
Ráadásul családi perekkel is tarkított évek voltak ezek: a tudós százezer dollárt hagyott krionikai kutatásokra és arra, hogy teste lefagyasztva maradhasson. Fia és felesége készen is állt tiszteletben tartani kívánságát, de a család többi része ezzel nem értett egyet és végeláthatatlan pereskedésbe fogtak, amely jócskán megapasztotta az örökséget. Annyira rosszul alakultak a dolgok, hogy 1977 és 1982 között
egy magánraktárban tárolták a testet és a család maga öntögette rá a folyékony hidrogént.
Bedford csak a felesége 1982-es halála után került az Alcorba, ahol most is őrzik testét. Az akkori igazgató Jerry Leaf saját magára kötött biztosítással fedezte a későbbiekben Bedford gondozásának költségeit. Jerry Leaf amúgy saját magát is lefagyasztatta 1991-es halála után.
Ne maradjon le semmiről!
Bedford testét csak egyszer látták az elmúlt ötven évben, amikor 1991-ben az Alcor elszállította egy új raktárba. Az erről szóló jelentés szerint a nyakán és felsőtestén lévő bőr levált, az orra és a mellkasa összeesett. A jelenlévők azonban gyönyörűnek látták testét. Jerry Leaf még egy nyílt levelet is írt a jövő Bedfordjának, hátha elolvassa, milyen ramatyul nézett ki akkoriban, ha tényleg felélesztenék valamikor a jövőben.
Fotó: alcor.org
Jelenleg több ezren tagjai valamely krionikai intézetnek, vagyis ennyien vannak, akik sok ezer dollárt fizetnek azért, hogy haláluk után lefagyasszák őket. Az eljárás egyáltalán ugyanis nem olcsó, akár százezer dollárba is kerülhet a folyamat, illetve utána a testet tartalmazó tartály őrzése.
Miután a hatóságok hivatalosan kimondták a lefagyasztandó ügyfél halálát, az intézet akcióba lép, stabilizálják a testet, hogy minél kevesebb sejt roncsolódjon. A tárolás fejjel lefelé történik, hogy ha elfolyna a hűtőfolyadék, az agy akkor se károsodjon. Van ugyanis a krionikának egy olyan ága, amely szerint elég az agyat (a fejet) lefagyasztani ahhoz, hogy a nagyon távoli jövőben valahogy felélesszék az illetőt. Esetleg robot- vagy klóntestben – de ez már tényleg sci-fi.
lica
