Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Köszönöm Mindenki gyors, alapos, szakszerű, érthető, hasznos (jelzők sorrendje mindegy) segítségét.
 
pogyika

Állandó Tag
Állandó Tag
Bármennyi eljárás is van a hátam mögött, mindig tiszteletben tartom azt, aki vezeti, akár PÉM, akár PSZE, pedig nyilván kiderült, határozott elképzelésekkel állok neki a dolgoknak. Ha mégis más a véleményem (pl. én szeretek még otthon szöszölni a portfólió/az óra utólagos elemzésével) a lehető legudvariasabban előre jelzem, hiszen a forgatókönyv összeállításához fontos. Kétségtelen, azt nem szeretem, ha az elnök elküldi nekem is, az intézménynek is, hogy nekem mi a dolgom. Számomra ez túl "iskolás". Szükségtelen.
Én csak a kollégára koncentrálok a bejelentkező levélben - pl. mindig leírom, h. felkészülési időre jogosult ...:)
Adott pillanatban az eljárást vezető dönt, ha "helyzet" van, legyen az helyszíni probléma vagy más. A társa vagyok ugyan, de ő biztosítja a kolléga minősítését, ellenőrzését. Ezt tiszteletben kell tartani.

Nem ártana egy újabb leírás a munkánkról - akár mi is megtehetnénk - amolyan magunk által öszeállított "kódex".

Pl. erről jut eszembe:

Légy udvarias és pozitív!
Ha elnök vagy, mielőtt bármiről döntesz, kérd ki a bizottság tagjainak a véleményét!
Az eljárások felelőssége az elnöké - ha szakos vagy tf. vagy, ne dönts nélküle!

Kedves Gagamail!
Nagyon szimpatikus nekem a hozzáállásod! Egy bejelentkező levél mintát"Gagamail-módra" szívesen fogadnék Tőled! (PM,PSZE)
 
69angyal

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Még nincs tapasztalatom a vezetői tanfelügyeletben, így szeretnék kérdezni, illetve megosztani egy tapasztalatomat.
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzéskor a vezetőnktől kéri a a tanfelügyelő, hogy töltse fel a dokumentumelemzést, jegyzőkönyvet, az interjú kérdésekre is írja meg a válaszokat és töltse fel, valamint a fenntartónak is jutassa el az interjú kérdéseket és a válaszokat töltse fel a felületre. Ez tényleg így van??????? akkor a tanfelügyelő mit csinál???? Ő is kitölti ugyanezeket és összehasonlítja???
 
selmec

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Gyógypedagógusok!
A következő problémát hozom:
Gyógypedagógus értelmileg akadályozottak csoportjában kíván minősülni. A pf-ben leírja, hogy számonkérés nincs nála, mert írni egyáltalán nem, beszélni pedig alig tudnak. Mérése nincs, értékelése az órák végén elhangzó szóbeli dicséret. Mit lehet kezdeni a 6. kompetenciával?
1. ennyi bőven elég, minden rendben van
2. pótlásként tegyen be az egyéb dokumentumok közé egy P-A-C tesztet, amelyet vagy ő maga elemez, vagy a kollégája elemzését elemzi (van hely, messze nem a maximumot töltötte fel)
x. a hiányzó kompetenciák dokumentálásának pótlása nem a minősítők feladata, nem lesz meg a 25% => ismétli az eljárást 2 éven belül
A probléma megoldása itt is jól jöhet, hiszen elnökként sokakat megtalált ez a terület.
Köszönik a segítségeteket!
Tavaly jártam hasonló cipőben!
Pszichológus gyakornok, óraadó, gyakornoki vizsgája.
2 év alatt 3 különböző intézményben tanított szegény óraadóként, csoportot sohasem kapott, mindenhol csak egyéni fejlesztést.
Hogyan értékeljem a 5. kompetenciát?? Hiszen alkalma sem volt csoport közelében lennie??? Elnökként csupa n.é-t adtam először, DE, így megbukott volna a gép szerint az amúgy kíválló kolléga. Egyeztettem a szakossal - szakmája neves szakembere - és arra hivatkoztunk, a potfólió előzetes értékelés fülét visszanyitva írásban, hogy a gyakornok egyetemi évei alatt önkénteskedett, az elmúlt 2 évben nem volt lehetősége csoportokat vezetni, ezért a védés alkalmával feltettkérdések alapján pontozzuk ezt a kompetenciát.
Így oldottuk meg a POK egyetértésével! - amihez ugye joghatás........
 
V. P. Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Szeretném, ha megerősítenétek abban, hogy jól tudom-e, hogy a portfólióvédésen csak a minősülő pedagógus, a két szakértő (elnök, szakos) és az intézményi delegált van jelen. Rajtuk kívül a pedagógus külön kérésére sem vesz részt az intézményvezető, ha nem ő az intézmény delegáltja (mert mást bízott meg ezzel a feladattal).
 
SZ.Mária

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Még nincs tapasztalatom a vezetői tanfelügyeletben, így szeretnék kérdezni, illetve megosztani egy tapasztalatomat.
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzéskor a vezetőnktől kéri a a tanfelügyelő, hogy töltse fel a dokumentumelemzést, jegyzőkönyvet, az interjú kérdésekre is írja meg a válaszokat és töltse fel, valamint a fenntartónak is jutassa el az interjú kérdéseket és a válaszokat töltse fel a felületre. Ez tényleg így van??????? akkor a tanfelügyelő mit csinál???? Ő is kitölti ugyanezeket és összehasonlítja???

Így bizony. Az önértékelésnek és a tanfelügyeletnek vannak egyforma feladatai (dokumentumelemzés, interjúk), ezeket egy jegyzőkönyvben fel kell tölteni a felületre. A szakértők (ha az intézmény időben elvégezte az önértékelést) látja a felületen az Önfejlesztési tervvel együtt.
 
Csipike2014

Angyalka!
Szó sincs ilyenről! Egyébkén hová töltse fel "szerencsétlen" intézményvezető az interjúra adott válaszokat???? Szigorúan a szakértőnek kell a fenntartóval az interjút elkészíteni! A fenntartó válaszait hová akarja feltöltetni????
Ez elképesztő!!!
3d2_emoticon36_emotloader.com.gif
 
Ha már felvette a kapcsolatot a vezetővel, akkor a felületre semmit nem tud feltölteni a vezető kolléga, mert már lezárult. Maximum e-mailben tudja, vagy papír alapon elkérni.
 
SZ.Mária

Állandó Tag
Állandó Tag
Angyalka!
Szó sincs ilyenről! Egyébkén hová töltse fel "szerencsétlen" intézményvezető az interjúra adott válaszokat???? Szigorúan a szakértőnek kell a fenntartóval az interjút elkészíteni! A fenntartó válaszait hová akarja feltöltetni????
Ez elképesztő!!!
3d2_emoticon36_emotloader.com.gif
Szerintem meg kellene nézned az Önértékelési kézikönyvet , meg az OH felületét. A szakértő nem tölti fel csak az értékelést.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák! Még nincs tapasztalatom a vezetői tanfelügyeletben, így szeretnék kérdezni, illetve megosztani egy tapasztalatomat.
Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzéskor a vezetőnktől kéri a a tanfelügyelő, hogy töltse fel a dokumentumelemzést, jegyzőkönyvet, az interjú kérdésekre is írja meg a válaszokat és töltse fel, valamint a fenntartónak is jutassa el az interjú kérdéseket és a válaszokat töltse fel a felületre. Ez tényleg így van??????? akkor a tanfelügyelő mit csinál???? Ő is kitölti ugyanezeket és összehasonlítja???
Nekem volt hasonló tanfelügyeletem februárban. A felsorolt dokumentumokat alaposan átolvastuk , jegyzeteltünk belőle. A látogatáskor ezek alapján folytatódtak az interjúk, kiegészítő kérdésekete tettünk fel , értelmeztünk néhány nem egyértelmű reflexiót. Az interjúk alatt a leírt válaszokat az interjúalanyok használhatták, bár általában további kérdések fogalmazódtak meg. Ne gondold , hogy így hamarabb végeztünk, mert reggel nyolcra mentünk és délután kettő óra felé távoztunk és nem volt semmi lötyögés .
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen!
Ez alapján haladunk majd.
Mit gondolsz, ha a tavalyi évben papír alapon önértékeltünk 4 kollégát, akkor mikor kezdjük el feltölteni? Óralátogatás is megvolt, csak a kérdőívezés nem. Nem készítettünk jegyzőkönyvet és önfejlesztési tervet sem.....
Tegnap. :D Ha rendben van az elvárásrendszer, máris indíthatjátok. Beírjátok az óralátogatás időpontját 10 nap múlvára (jó magyarosan), elindítjátok a kérdőívezést, majd az óralátogatás napján leszeditek a jegyzőkönyvet a felületről, a papíralapról átmásoljátok a jegyzőkönyvbe (gondolom a papíralap azt jelenti, hogy számítógépen van), feltöltitek. Onnantól a kollégák elkészítik az önértékelésüket és a fejlesztési tervüket, azt is feltöltitek, és máris készen van a 4 ember. Ekkor ezt mondjátok: Kérem a következőt! upload_2017-2-20_18-16-38.png
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy fórumon óriási lehurrogást kaptam, amikor leírtam, hogy feleslegesnek tartom, hogy az elnök és a szakos is párhuzamban "zaklassa" a pedagógust és az intézményt is. Egyértelmű az útmutatás az elnök és a szakos feladatait tekintve. Nem vagyunk egy véleményen és többen meggyőzhetetlenek. A szakértők többségének az volt a véleménye, hogy a pedagógust a szakos fogja megnyugtatni és milyen jól esik a kollégának az ő levelük, hogy ő foglalkozik velük.

Ami felháborított: az auditorok ellenőrzési szempontjait még nem változtatták, - vagy lemaradtam róla - amelyben szerepel:
1.) A szakos szakértő előzetesen egyeztetett a pedagógussal:
¨igen ¨nem SzHsz (1)
Az egyeztetés e-mail-ben történt:
¨igen ¨nem SzHsz (2)
A pedagógusnak elküldött e-mail dátuma: 20…..év ………..hó …… nap
2.) A szakos szakértő előzetesen egyeztetett az intézményvezetővel vagy a delegálttal:
¨igen ¨nem SzHsz (3)
Az egyeztetés e-mail-ben történt:
¨igen ¨nem SzHsz (4)
Az intézményvezetőnek vagy a delegáltnak elküldött e-mail dátuma:
20…..év ………..hó …… nap
3.) Az egyeztetés céljából kiküldött e-mail részletei kitérnek az alábbiakra:
a. milyen kezdési időpontban kerül sor a látogatás előtti megbeszélés
¨igen ¨nem SzHsz (5)
b. mely osztályait vagy csoportjait látogatja meg:
¨igen ¨nem SzHsz (6)
c. milyen kezdési időpontban kerül sor az óra/foglalkozás megfigyelésére
¨igen ¨nem SzHsz (7)
d. melyik szaktárgyból kerül sor a látogatásra
¨igen ¨nem SzHsz (8)
e. a látogatás menetére és az időkeretekre:
¨igen ¨nem SzHsz (9)

Kedves Kros! Lehet, a társad auditor?:rohog:
A kolléganőm most minősült. Az elnök vette fel vele a kapcsolatot. A levele nagyon pozitív volt, és roppant megnyugtató a kolléganőm számára. Nem kell ahhoz szakosnak lenni, hogy önbizalmat öntsön a minősülőbe, és megnyugtató szavai, levele legyen.
 
pappneandi65

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Szeretném, ha megerősítenétek abban, hogy jól tudom-e, hogy a portfólióvédésen csak a minősülő pedagógus, a két szakértő (elnök, szakos) és az intézményi delegált van jelen. Rajtuk kívül a pedagógus külön kérésére sem vesz részt az intézményvezető, ha nem ő az intézmény delegáltja (mert mást bízott meg ezzel a feladattal).
Jól tudod. Ezt az útmutató elég egyértelműen jelzi, hogy a "portfólióvédésen a minősített pedagógus és a minősítőbizottság tagjai vesznek részt."Ilyenkor esetleg az óralátogatást lehet felajánlani, ahol ha részt vesz, akkor a megbeszélésen is jelen lehet. (A jegyzőkönyvben sincs említve a védésnél).
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Az értelmileg akadályozott gyerekeknél is van értékelés. Alapja egyik oldalról a gyermek önmagához mért fejlődése. A 6. évfolyamig szöveges értékelés van, utána számolás-mérés, olvasás, írás tantárgyakból osztályzás van.Persze figyelni kell a HT-et és a PP-ot. Én nem kérnék pótlást, a sikertelen minősítés szóba se kerülhet! Kérdéseket viszont bőven tennék fel. Ráadásul nem csak a minősítés miatt, hanem azért is, mert valóban érdekel és esetleg nagyon klassz egyéni, egyedi megoldásokat hallhatnék. nekem is spéci értékelési rendszerem van, de azt jól le is írtam anno.... Őbelőle meg kérdésekkel kell kiszedni. Reméljük, lesznek válaszok, jó válaszok! Izgalmas, érdekes téma, jó, hogy szóba került!
Ezek a megoldások gyógyped intézményben megoldások. Viszont mi normál általános iskola vagyunk. A gyógypedagógusunk fejleszti az SNI-seket, de nem tanítja őket, így nem is értékel és nem is minősít. Nekik ezt nehezebb megmutatni. Persze megoldható, hiszen valahogy csak fel kell mérnie, a problémás területeken hogyan fejlődik a tanuló, tehát végez méréseket (elvégre ezeket tudtommal tanulta is). Célszerűnek látom, ha ezekben az esetekben feltétlenül tölt fel a szabadon választottak közé erről szóló dokumentumot, teljes általános leírást + egy tanulóét konkrétan és ehhez reflexiót. Máris minden 3-as, persze ha jól csinálta, de mindenképpen látható.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem lehet, hogy ez a gond, ezt nem állították be?
Teszek ez irányba még egy próbát, mielőtt telefonálást javaslok az OH felé. Simán lehet, hogy ez lesz az ok, csak kicsit már nehezen küldenek jelzést a centrum felé, mert azok érezhetően neheztelnek az izgága suli (mi) miatt. De hát ők vannak értünk, vagy nem? ;) Köszönöm a tanácsot!![/QUOTE]
Nagyon felháborító lehet, hogy dolgozni akartok, ráadásul még pontosan és jól is. ;)
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Végignéztem kicsit alaposabban:)
- VAn-e arra vonatkozóan szabály, hogy az intézményvezető v. intézmény-ellenőrzés elótt hány %-ánt kell a pedagógusoknak önértékelni?
- Az intézményvezető önértékelését ki "kezdeményezi".....BECS vezető kijelöli?? Ki készíti vele az interjút? (Kötelező ??) Aki készíti, az írja le és tölti fel?
- A kérdőíveket minden pedagógusnak ki kell tölteni? Hogy lehet ezt ellenőrizni/ill. kell egyáltalán?
- A pedagógusok esetében a kérdőíveket illetően van valami fontos tudnivaló, kötelező-e?
- A régi szabályozásban ógy emlékszem egy vezető és/vagy munkaközösség vezető vett részt a látogatáson. LEhet-e más szakos vagy "csak" a munkaköz. vezetője. PEd. esetében bárki készíheti az interjút? VAgy csak a "BECS" tagja?
- Még eszembe jutott valami: egy vezetőnek ill. helyettesnek mindenképpen benne kell lenni a BECS csoportban - gondolom - mert az interjót int. v. helyettes készíti a vezetővel. Jól tudom?
-
Nem. Az interjút nem a helyettes készíti a vezetővel, bárki elkészítheti (vagyis akit erre a feladatra kijelölnek, de ez bárki lehet). A vezető önértékelésénél interjút kell készíteni a helyettessel/helyettesekkel is a vezetőről.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Gagamail!
Nagyon szimpatikus nekem a hozzáállásod! Egy bejelentkező levél mintát"Gagamail-módra" szívesen fogadnék Tőled! (PM,PSZE)
Ezek variációi - ebben az utolsó módosításban pl. az int.vezető delegált is volt, ezért átalakult az alap.
Az összes jogszabály naprakészségére nem esküszöm, de átszaladtam, szerintem érvényesek (azért ellenőrizni kell!), ahogyan kihúztam az utolsó eljárás neveit, átjavítottam a kérdés küldésének időpontját is, de többre nincs időm.
Hosszú ideje nem voltam elnök, mostanában mindig szakos vagyok, nem volt rájuk szükségem.
 
Csatolások

  • Kapcsolat iv. deleg..doc
    69.5 KB · Olvasás: 118
  • Kapcsolat pedagógus.doc
    73 KB · Olvasás: 116
  • Kapcsolat delegált..doc
    68 KB · Olvasás: 90
Utoljára módosítva:

V. P. Zsuzsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Jól tudod. Ezt az útmutató elég egyértelműen jelzi, hogy a "portfólióvédésen a minősített pedagógus és a minősítőbizottság tagjai vesznek részt."Ilyenkor esetleg az óralátogatást lehet felajánlani, ahol ha részt vesz, akkor a megbeszélésen is jelen lehet. (A jegyzőkönyvben sincs említve a védésnél).

Köszönöm a megerősítést!:dr_24:
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére