Életveszélyes tévhitek a kemoterápiával kapcsolatban

A kemoterápiával kapcsolatban rengeteg félreértelmezett adat, elrettentő történet, mondvacsinált kutatás kering a neten. Ezek közül oszlat el néhányat a hazipatika.com szakemberek segítségével.

Az egyik legelterjedtebb tévhit szerint a kemoterápiás kezelések során mérgekkel pumpálják tele a beteg szervezetét, amivel a páciens aláírja a halálos ítéletét. Ez a vélekedés talán abból fakadhat, hogy a kemoterápiának szinte mindenkinél jelentkezik valamilyen mellékhatása.

De ezek sohasem olyan súlyosak, mint amilyen súlyos következményekkel jár, ha a beteget nem kezeljük megfelelően – mondja dr. Landherr László onkoradiológus, klinikai onkológus szakorvos, hozzátéve, hogy szakszerű kezeléssel az összes daganatos betegség körülbelül fele meggyógyítható. A gyógyításnak három lehetséges módja van: a sebészi megoldás (vagyis a daganat eltávolítása), a sugárkezelés és a kemoterápia. Az orvosok legtöbbször ezt a három metodikát kombinálják.

Ha súlyos, előrehaladott állapotban lévő beteg kap kemoterápiás kezelést, ami hatástalan, sőt, esetleg rosszabbodik az állapota, úgy tűnhet, mintha az a kezeléstől lenne. Holott a szakember szerint pont fordított a helyzet: a daganattól romlik a beteg állapota. “Sok olyan esetet tudok praxisom során, amikor a beteg nem egyezett bele a kemoterápiás kezelésbe, és ebbe a döntésbe végül belehalt” – teszi hozzá.

Dr. Peták István kutatóorvos, molekuláris farmakológus szerint a ritkább daganattípusoknál gyógyító hatású a kemoterápia, míg a gyakrabban előforduló típusoknál – mint például a tüdőrák, a vastagbélrák vagy a hasnyálmirigyrák – áttéteknél általában már nem lehet kemoterápiával gyógyulást elérni. Ha kemoterápiával csak a páciens életet tudjuk meghosszabbítani, azt is el kell mondani neki, mert akkor fel sem merül majd olyan, hogy valaki a kemoterápiába hal bele – teszi hozzá.

Tévhit, hogy mutáns klónok jönnek létre

Az egyik neten keringő tévhit szerint “az orvosok mélyen elhallgatják, hogy a kemoterápia mutáns klónokat eredményez, elősegíti olyan, kemoterápiának ellenálló, mutáns rákos daganatok kialakulását, amelyek gyors ütemben végeznek a beteggel”

Dr. Landherr László szerint ez durva ferdítés. Amennyiben nem sikerül minden daganatsejtet elpusztítani, azok előbb-utóbb hozzászokhatnak a kemoterápiához, és rezisztenssé válhatnak. Ez azonban szerinte nem lehet ok arra, hogy ne próbálják meg legyőzni a daganatot, mert a kezeletlen daganatos betegség egészen biztosan halálos.

Nem igaz, hogy tíz onkológusból kilenc elutasítaná

Egy másik tévhit szerint a kemoterápia legalább olyan pusztító, mint a rák. “10 onkológusból 9 elutasítaná, ha maga volna rákos. Az orvosok 75 százaléka saját magának nem adna kemoterápiás kezelést” – szól az állítás.

Dr. Landherr László 1979 óta onkológus, de nem találkozott ilyen felméréssel vagy statisztikával. Ha neki daganatos betegsége lenne, igyekezne a lehető legjobb és legnagyobb eséllyel kecsegtető kezeléshez hozzájutni. Ha az a hagyományos kemoterápiát jelenti, akkor ahhoz – vallja.

Ne bízzunk a természetes gyógymódokban

Egy másik tévhit szerint természetes gyógymódok, szuperélelmiszerek segítségével legyőzhető a rák, hatásuk jobb a kemoterápiánál. A tévhit terjesztői például a gyömbérnek, a kurkuminnak, a zöldteának, a szódabikarbónának tulajdonítanak rákmegelelőző illetbe gyógyító hatást, és rendre azt hangoztatják: ezek a gyógymódok olcsók és hatékonyak, amit a gyógyszerlobbi és az orvosok igyekeznek titokban tartani.

Az alternatív gyógymódoknak is megvan a létjogosultságuk, de a rákkezelésben nem bizonyítható a hatékonyságuk – mondja dr. Csupor Dezső gyógyszerész-fitoterápiás szakember. Szerinte, ha valami a megelőzésben hatékony lehet, még nem jelenti azt, hogy a kialakult betegség kezelésénél is beválik. Ráadásul a daganatok nem homogének, egy tüdődaganatot más típusú sejtek alkotnak, mint például egy petefészek-daganatot, ezért más anyagokra érzékenyek. Nincs olyan, hogy egy gyógynövény – vagy vegyület – minden daganatot elpusztít.

kemoterapia_1.jpg
 
Mindigis szkeptikus voltam azon véleményekkel szemben, melyek a „hivatalos” orvostudományt mindig csak kritizálják, és valamiféle ősgonoszt látnak benne. Tény hogy nem mindenható, de végeredményben valamibe csak bele kell halni ugyebár... s aki azt hangoztatja hogy „az orvosok semmit se tudnak”, az nézzen már utána, milyen volt a halálozás és általában az életre a kilátások a középkorban...

Mellékhatása pedig mindennek van, még a születésnek is, mert megszületni életveszélyes... és ez sokszorosan igazolt tény, mert eddig még kivétel nélkül mindenki meghalt aki megszületett! Hm, megszületni annyira veszélyes, hogy nem is értem, miért nem tiltják be...

Azt kell mindig megfontolni, többet nyerünk-e a mellékhatások bevállalása árán, mint ha elutasítjuk azt. Ha az ember úgyis a halálán van, akkor nem sok minden szól az elutasítás mellett.
 
Ami biztos az két dolog ezzel kapcsolatban... az egyik, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten igyekezzen egészségesen táplálkozni (mondjuk, ha csak zsíroskenyérre futja, ez eléggé nehéz), kerülje a stresszt (ami ebben az országban szinte lehetetlen), másrészt ha nem érintett mint beteg, vagy hozzátartozó, ne írkáljon marhaságokat a neten, pusztán azért, mert megteheti. Persze, hogy méreg a chemo, a többi gyógyszer is az, de mihelyt beteg lesz valaki, minden lehetőséget megragad az esetleges gyógyulásra, ha élni akar.
A baj ott van, hogy nagyon sok ember nem ismeri fel a tüneteket, vagy egyszerűen homokba dugja a fejét és későn fordul orvoshoz, aztán várja a csodát. Pedig az orvosok nem istenek, akik ezt megtehetik.
 
" és ez sokszorosan igazolt tény, mert eddig még kivétel nélkül mindenki meghalt aki megszületett! " Csak az a nem mindegy hogy mikor!
 
Azt kell mindig megfontolni, többet nyerünk-e a mellékhatások bevállalása árán, mint ha elutasítjuk azt. Ha az ember úgyis a halálán van, akkor nem sok minden szól az elutasítás mellett.
Ha már ugyis menthetetlen vagyok akkor minek kínoztasam magam erre találták fel a hoszpisztot!Csakhogy az orvosok nem igazán öszinték nem mondják meg a teljes igazságot hogy fel lehetne készülni a végre utolsó percig kisérleteznek holott tudják hogy nincs tovább!!
 
Na abban egyetértek, hogy az orvosokban én se bízom, olyan értelemben hogy tudom hogy sose mondanak igazat az állapotomról. A hippokratészi esküben sincs benne az igazmondási kötelezettség, holott az lenne a legfontosabb hogy belevegyék. Nem érdekel hogy ezt azzal magyarázzák hogy a rossz hír árthat a betegnek. Hadd döntsem el én, akarom-e tudni a rossz hírt. Ha azt akarom, s ezt világosan kifejtem, hogy tudni akarom az igazat, akkor mondja meg az igazat, vagy legalábbis amit igaznak HISZ, azaz legyen őszinte! Felnőtt ember vagyok, ne alázzon meg azzal hogy azt hiszi jobban tudja mint én, mit bírok elviselni lelkileg. A testemhez lehet hogy ő ért jobban hiszen orvos, de miért is lenne jobban tisztában a gondolataimmal, hogy mi fontos és mi nem nekem?!
 
Nem életveszélyes, de tévhit
A kemoterápia vegyszer, aminek az energiatartalma nem megvetendő. A kemoterápia megelőzi a rák kiújulását, meg sok minden másra is jó - ezt minden orvos tudja.
De azt nem tudják, hogy a bevitt plusz energiát is el kellene távolítani a szervezetből, mert kárt okoz.
A tévhit az, hogy orvosok szerint erre nincs szükség.
 
az orvosok teljesen oszinten KIMELETLENUL OSZINTEN mondjak el egy rakos betegnek ,hogy mi a kilatasa
olyannyira ,hogy pontosan keves tevedessel be tudja hatarolni az elheto idot
MA a vilag osszes oncologusa megeggyezik abban ,hogy a rak EGYEDULI kezelesi modja a chemotherapia
az orvostudomany ezen kivul semmit sem fogad el .
az alternativ kezelesek NEM az orvostudomany altal elfogadott kezelesek .

ritka nagy eltevelyedesben vagy !

a HASPISE az egy PALLIATIVE care ami annyit tesz ,hogy megkonnyiti az utolso idoket
(az UTOLSO IDOT max 3 honap ) elotte gondoz a csalad vagy szakember
oda meghalni mennek emberek ott gyogyito munka NEM folyik
annyira nem ,hogy ujraelesztes SINCS ! a Hospise fajdalom csillapitason kivul mas orvosi tevekenyseget nem folytat

az orvosok a rakos betegnek elmondjak a staciokat
mi miert es mikent tortenik
SEMMIT EL NEM HALLGATNAK !!
Azt azért tudtam hogy meghalni mennek oda!
 
a Hospise Csupa nagy betuvel lehetne irni mert olyan emberseges , human szervizt adnak,hogy csaladi kornyezet komforterzete van a betegnek.
Anyukammal csak beszelgettek es kijartak segiteni apolni se penzt nem fogadtak el, es orakig voltak nalunk beszelgettek vele.
A korzeti nover kijott bekototte az infuziot es tulkon ult mikor csopog mar le, szinte negyedora alatt lezavarta. /borravalot is adtam neki rendesen/
Rosszul is lett anyukam teljesen felboritotta a keringeset a sok loty mentot kellett hivnom.

A Hospice mikor kijott es elvallalta hogy bekoti az infuziot, 3 ora alatt csopogott le ugyan az a mennyiseg, es csodak csodajara este mar setalt a lakasba anyukam.

Minden kerdesere valaszolt hihetoen, mert az allami nover az kodositett csak , az anyukam meg beteg volt nagyon es nem gyagya rogton kiszurta hogy mellebeszel a csajszi. Mondta is a nonek kedveskem nem kell handabandazni itt ossze vissza, tudom visszafordithatatlan rakom van ami hamar vegez velem ,de addig normalisan szeretnem elni elvezni azt a maradek eletem.

Az orvos is megerte a penzet a diagnozisa meg kuruzsloeval ert fel. Bordacsont gyulladassal kezelte, mert a majrakot valoszinu ugy gondolta hogy csak piasok kapjak meg, az en anyukam soha eleteben nem ivott. Jott is rendesen a ketheti apanasert, meg haza nem mentem , nagyon megsertodott hogy mas orvoshoz vittem el anyamat. Igaz csak second velemenyre. Egy dolog jo volt az egeszbe, hozza kellett mennem receptert, soron kivul fogadott, mar a masodik alkalom utan, mert mindenkinek elmeseltem mekkora nagy asz a doktor ur.
 
Utoljára módosítva:
Na abban egyetértek, hogy az orvosokban én se bízom, olyan értelemben hogy tudom hogy sose mondanak igazat az állapotomról. A hippokratészi esküben sincs benne az igazmondási kötelezettség, holott az lenne a legfontosabb hogy belevegyék. Nem érdekel hogy ezt azzal magyarázzák hogy a rossz hír árthat a betegnek. Hadd döntsem el én, akarom-e tudni a rossz hírt. Ha azt akarom, s ezt világosan kifejtem, hogy tudni akarom az igazat, akkor mondja meg az igazat, vagy legalábbis amit igaznak HISZ, azaz legyen őszinte! Felnőtt ember vagyok, ne alázzon meg azzal hogy azt hiszi jobban tudja mint én, mit bírok elviselni lelkileg. A testemhez lehet hogy ő ért jobban hiszen orvos, de miért is lenne jobban tisztában a gondolataimmal, hogy mi fontos és mi nem nekem?!
Ma már megmondják az igazat. Diagnózist teljes valóságban ismertetnek, a kezelések lehetőségét és várható eredményességét is őszintén elmondják. Ugyanakkor vigyáznak, hogy a betegtől ne vegyék el a remény lehetőségét. Akkor is hagynak reményt, ha úgy vélik, 24 órán belül meghal.
 
Szóval még akkor is félrebeszélnek ha úgy vélik, 24 órán belül meghal a beteg? Hogy legyen „remény”? Hogy lehet megmondani egyszerre azt hogy 24 órán belül nagy eséllyel meg fog halni, és azt is hogy „van még remény”?! Persze, van, az utolsó 30 percben megjelenik Gábriel arkangyal és kézrátevéssel meggyógyítja. Vagy 10 perc múlva a kórház kertjében landol egy UFO és azok gyógyítják meg.

Nekem ne beszéljenek mellé meg félre, mondják meg a dolgokat ahogy azok vannak, azt meg hogy „remény” és más effélék, bízzák rám. Eleve nem is tudhatják, mi az ami engem elcsüggeszt vagy felvidít. A halál ténye önmagában nem is olyan nagyon elborzasztó szerintem, van rengeteg dolog ami annál sokkal nagyobb reménytelenségbe tudna dönteni.
 
Nekem ne beszéljenek mellé meg félre, mondják meg a dolgokat ahogy azok vannak, azt meg hogy „remény” és más effélék, bízzák rám.

Személyes tapasztalat, hogy ködösítenek az állapotoddal kapcsolatban? Ha így is van, akkor felemeled a hangod, ráburítod az asztalt, stb... egyből megmondja mi a helyzet.

A halál ténye önmagában nem is olyan nagyon elborzasztó szerintem, van rengeteg dolog ami annál sokkal nagyobb reménytelenségbe tudna dönteni.

Gondolom, az egyik ilyen az, ha vissza kéne jönnöd ide.
 
Szóval még akkor is félrebeszélnek ha úgy vélik, 24 órán belül meghal a beteg? Hogy legyen „remény”? Hogy lehet megmondani egyszerre azt hogy 24 órán belül nagy eséllyel meg fog halni, és azt is hogy „van még remény”?! Persze, van, az utolsó 30 percben megjelenik Gábriel arkangyal és kézrátevéssel meggyógyítja. Vagy 10 perc múlva a kórház kertjében landol egy UFO és azok gyógyítják meg.

Nekem ne beszéljenek mellé meg félre, mondják meg a dolgokat ahogy azok vannak, azt meg hogy „remény” és más effélék, bízzák rám. Eleve nem is tudhatják, mi az ami engem elcsüggeszt vagy felvidít. A halál ténye önmagában nem is olyan nagyon elborzasztó szerintem, van rengeteg dolog ami annál sokkal nagyobb reménytelenségbe tudna dönteni.
Tudod mit? Ha neadjisten, 200 év múlva az egészséged úgy megrendül, hogy halál kerülhet szóba, akkor mondd el ezt az orvosodnak! Bizonyos vagyok, hogy figyelembe fogja venni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,627
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére