Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Calibri

Állandó Tag
Állandó Tag
Most nagyon sértő leszek.
Feltételezem, hogy a főnököd nem szakértő, nem ért egyet a minősítési rendszerrel, mert xxx éve a pályán van. Nem szokott hozzá, hogy a jogszabályokat olvassa, mert ő rendelkezik a beosztottjaival. Nincs hozzá szokva, hogy más típusú munkakörök is vannak, mert ezekről nem tartotta fontosnak a tájékozódást, ugyanis ez idő alatt csak a rendszert szidta. A Mester fokozat értelmével nincs tisztában, ezért használni sem tudja, nem hogy kihasználni.
Remélem, a jövőben mérce lesz az is, hogy adott intézményben hány Mester, Ped2 pedagógus van. Ez is a vezető (nem főnök) ázsióját növeli, főként ha segíti, majd kihasználja, nem pedig gátolja a munkánkat.
Félve írom ide, lehet hogy nő?
64 éves férfi :)))
Minden választ nagyon köszönök!
 
gasape

Állandó Tag
Állandó Tag
BAj, TE szépen összefoglaltad, ami nekem is eszembe jutott a "hír" kapcsán. Én mostanában olvastam ( Hol nem tudom...), hogy június 31-ig az iskolákat értesííti az Oh, hogy a körvetkező evben lesz-e TF az intézményben és a pontos időpontot pedig aug. 31-ig (???) megkapja az int. LEhet nem jól emléksztem? Javítsatok, ha nem így van!
Ma kaptam újra egy vezetői tf-et, a világ végére, június 23-ra.:( Azt tudom elképzelni, hogy ezek visszamondott, és újra szervezett eljárások.
 
Némethné Zs

Állandó Tag
Állandó Tag
Értesítés mesterminősítő szakértői képzésről:

Tisztelt Szakértő Kolléga!

A 2016. évi és 2017. évi Mesterpedagógus minősítési eljárások szervezése és lebonyolítása kapcsán felmerült annak igénye, hogy bővítsük azon szakértők körét, akik a Mesterpedagógus fokozatot célzó minősítési eljárásban szakértői feladatokat láthatnak el az Oktatási Hivatal megbízásából.

A Mesterpedagógus minősítési eljárásban szakértőként történő részvétel feltétele egy – az Oktatási Hivatal által szervezett - képzés elvégzése. A fél napos képzésen részt vevők részletesen megismerhetik a Mesterpedagógus fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárás eljárásrendjét, a pedagógus által feltöltött Mesterpedagógus pályázat dokumentumait, az azokkal kapcsolatos szakmai elvárásokat, az értékelés szempontrendszerét és menetét, a minősítő bizottság tagjainak feladatait, valamint a minősítési eljáráshoz kapcsolódó informatikai felületek használatát. A képzés elvégzéséről, azon való részvételről igazolást állítunk ki.

A felkészítéseket – az adott területen érintett szakértők számától függően – az adott POK által biztosított helyszínen vagy Budapesten szervezzük, várhatóan május végi – június eleji időpontban.

Kérem, amennyiben szeretne bekapcsolódni szakértőként a Mesterpedagógus fokozatot célzó minősítési eljárások lebonyolításába, akkor bekapcsolódási szándékát a Pedagógiai Oktatási Központ e-mail címére jelezze 2017. május 15-én, hétfőn 14 óráig! Ha Ön már előzőleg jelezte részvételi szándékát, akkor annak megerősítése egy újabb e-mailben nem szükséges.

A jelentkezések alapján az Oktatási Hivatal területi, munkaköri és egyéb szakmai szempontok alapján mérlegeli és határozza meg a képzésbe bevonandó szakértőket. Minden jelentkezőt értesítünk a kiválasztás eredményéről, illetve ezzel egy időben a képzésben érintetteket e-mailben értesítjük a képzési időpontokról, a képzésre történő jelentkezés módjáról.

A felkészítésen részt vett szakértőket már az őszi időszakban bevonjuk a 2017. évi Mesterpedagógus minősítési eljárások lebonyolításába.

Előre is köszönöm együttműködését!
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Gabi, én is kaptam 3 db 100 km-en felüli kirendelést. Utazgatunk!!
Nekem csak azért nem adtak, mert minősítéseim vannak...

Sziasztok!
Ezek szerint ezt megkapta mindenki...
Érdemes erre jelentkezni???
(bocsi, nagyon sok a dolgom, érettségi egyebek.... próbálom a heti lemaradásom pótolni:dr_38:
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Siry Tünde

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is kaptam ma ilyen levelet.
Kíváncsi vagyok mikorra szorítják be azt a bizonyos fél napot! ? !
(Május vége v. június eleje!!! Remek időzítés! o_O )
k10331784.jpg

Értesítés mesterminősítő szakértői képzésről:

Tisztelt Szakértő Kolléga!

A 2016. évi és 2017. évi Mesterpedagógus minősítési eljárások szervezése és lebonyolítása kapcsán felmerült annak igénye, hogy bővítsük azon szakértők körét, akik a Mesterpedagógus fokozatot célzó minősítési eljárásban szakértői feladatokat láthatnak el az Oktatási Hivatal megbízásából.

A Mesterpedagógus minősítési eljárásban szakértőként történő részvétel feltétele egy – az Oktatási Hivatal által szervezett - képzés elvégzése. A fél napos képzésen részt vevők részletesen megismerhetik a Mesterpedagógus fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárás eljárásrendjét, a pedagógus által feltöltött Mesterpedagógus pályázat dokumentumait, az azokkal kapcsolatos szakmai elvárásokat, az értékelés szempontrendszerét és menetét, a minősítő bizottság tagjainak feladatait, valamint a minősítési eljáráshoz kapcsolódó informatikai felületek használatát. A képzés elvégzéséről, azon való részvételről igazolást állítunk ki.

A felkészítéseket – az adott területen érintett szakértők számától függően – az adott POK által biztosított helyszínen vagy Budapesten szervezzük, várhatóan május végi – június eleji időpontban.

Kérem, amennyiben szeretne bekapcsolódni szakértőként a Mesterpedagógus fokozatot célzó minősítési eljárások lebonyolításába, akkor bekapcsolódási szándékát a Pedagógiai Oktatási Központ e-mail címére jelezze 2017. május 15-én, hétfőn 14 óráig! Ha Ön már előzőleg jelezte részvételi szándékát, akkor annak megerősítése egy újabb e-mailben nem szükséges.

A jelentkezések alapján az Oktatási Hivatal területi, munkaköri és egyéb szakmai szempontok alapján mérlegeli és határozza meg a képzésbe bevonandó szakértőket. Minden jelentkezőt értesítünk a kiválasztás eredményéről, illetve ezzel egy időben a képzésben érintetteket e-mailben értesítjük a képzési időpontokról, a képzésre történő jelentkezés módjáról.

A felkészítésen részt vett szakértőket már az őszi időszakban bevonjuk a 2017. évi Mesterpedagógus minősítési eljárások lebonyolításába.

Előre is köszönöm együttműködését!
 
V. P. Zsuzsa

Én is kaptam ma ilyen levelet. Gyanítom, hogy minden szakértőnek kiküldték.
Engem érdekelne, hogy a képzés után itt is kell-e vizsgázni, vagy egyszerűen csak megismertetik az eljárásrendet, a dokumentumokat, a felületet, a szakértő feladatait stb.?
Aki már elvégezte ezt a képzést, tudna esetleg bővebb információval szolgálni? Előre is köszönöm a segítséget! :dr_24:
 
spiky

Valószínűleg célirányosan küldték, nem kapta meg mindenki.
 
nyár9

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Ezek szerint ezt megkapta mindenki...
Érdemes erre jelentkezni???
(bocsi, nagyon sok a dolgom, érettségi egyebek.... próbálom a heti lemaradásom pótolni:dr_38:
Nekem tetszene, ha logikusan max 150 km-es távolságra mennénk. Szabolcsból Baranyába ..... és hasonló logikus kirendeléseket nem vállalok, ezért nem jelentkezem. De szakmailag "vágyok rá"!
 
t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is kaptam ma ilyen levelet. Gyanítom, hogy minden szakértőnek kiküldték.
Engem érdekelne, hogy a képzés után itt is kell-e vizsgázni, vagy egyszerűen csak megismertetik az eljárásrendet, a dokumentumokat, a felületet, a szakértő feladatait stb.?
Aki már elvégezte ezt a képzést, tudna esetleg bővebb információval szolgálni? Előre is köszönöm a segítséget! :dr_24:
Én az első körben végeztem, de az 3 napos volt csomó házi feladattal, beadandóval és a végén vizsga is volt:-( és , ha ezzel kész voltál, akkor gyakorlati vizsga keretében 6 mesterpályázatot kellett értékelni komplett (ez volt ez első mesterpályázat projekt). Változnak az idők, mostmár fél nap is elég lesz....
 
t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
A 2016.dec.23-i zárással kiadott feltöltéshez felhasználói kézikönyvben: Gondolom ez 2017 akart lenni??

A dokumentumok feltöltésének határideje: 2016. november 30.
(A felület a feltöltési határidő letelte után is lehetővé fogja tenni a dokumentumok feltöltését, de a tanfelügyeleti látogatást megelőző 30 nappal feltétlenül el kell végezni a feltöltést, hogy a tanfelügyeleti szakértő hozzáférjen a vizsgálandó dokumentumokhoz
 
moniska

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdeklődnék, hogy véleményetek szerint van-e értelme olyan továbbképzésen részt venni, amelynek szakmai hozadéka nincs igazán - csupán a pontszerzésért vagy célszerű megvárni az új továbbképzési rendszer elindulását?
 
Érdekes kérdés. Én úgy érzem nagyon hallgatnak arról mikor fog indulni. Vagy lemaradtam valamiről? Ha jól emlékszem 18- rá ígérték. Válaszolva kérdésedre : én inkàbb hasznos dolgokkal tölteném az időm! A pontszerzést csak szükséges rossznak tartom. Ha nincs érdeklődésednek megfelelő képzés, inkàbb várj még!
 
Igazság szerint a vezetőség által kötelezően ajánlott dologról van szó, értelme semmi ... csak bizonyos egyéni érdekeket szolgál......
 
Ezt neked kell mérlegelni! Ha kötelezően ajánlott megteheted, hogy visszautasítod? Ha igen, lehet- e később valami hozadéka? Nem vagy könnyű helyzetben.
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Szántó Zoltán előadása
Dokumentumok segítik a munkánk: bizottság fül alatti anyagokat sorolták fel
(Áprilisi fórumra hivatkozott)
Intézményi ellenőrzés elméletét vázolta fel

Ellenőrzés: tagintézmény\ feladatellátási hely szintjén történik
Speciális módszere: bejárás
Ha a tárgyi feltételek nem megfelelőek, de vannak papírok, hogy jelezte az igényeit a fenntartó felé, akkor hátrány nem érheti, mert mindent megtett , intézkedéseket kezdeményezett, terveket készített
(Ha valami nem oké, papírozd le és nem marasztalták el!!!)
Fontos még: beiskolázási terv, továbbképzési program a pp elveivel legyen koherens!!!!
Országos mérés nem érinti: belső mérés vizsgálja-e a pedagógiai célok elérését????
Tanfelügyeletek eredményei: felkészülési területek azonosak? Javítják?
Önértékelések dokumentumai: erősségek, fejl. területek (ezt nem kötelező elkérni, de adatokat tartalmazhat!!!!! Az elvárásokhoz KELL adatokat szerezni az eljárás során... Mindegy, hogy honnan, de dokumentálható legyen)
Interjú: csoportos - szervezése???? Szülők résztvétele ; min. 2 fő
Ha a feladatellátási helyhez kapcsolódik irányítő\ ellenőrzési cím vagy másik épület,azt is ellenőrzi a tf! (Pl 1 szakértő kimegy oda)
Minden szakértő dolgozik, nem csak a vezető tf!!!
Szöveges értékelés van, nincs pontozás
 
Utoljára módosítva:

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Delegált : nemzetiségi önkormányzat degálhat résztvevőt az ellenőrzéshez.
Nem értékelhető, kérdést tehet fel, tőle is kérdezhet a szakértő, megbízólevelét meg kell mutatnia, jkv-t aláírja!!!
Várhatóan szaktanácsadó lesz, aki az adott nyelvet beszéli ( nyelvvizsga elég, nyelvszakos diploma nem kell)
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Hallottam: fővárosi. XIV. Kerületi szaktanácsadó alkalmanként 60.000 ft-ot kap a mester fizun felül ( azaz 1-1 fő után).
Ez kacsa vagy valóság????
Tud valaki infót erről????
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére