Röhejes Orbán „sorosozása” – intés jött Brüsszelből

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke keresetlen szavakat intézett Orbán Viktorhoz és az ő Soros-ellenes hadjáratához.

Szinte zavarba ejtő, hogy reagálni kell rá, annyira röhejes

- idézi az Index Eurológus blogja Timmermans szavait. Az EU egyik vezető politikusa Orbán azon állítására reagált, ami az állami rádiónak adott interjújában hangzott el arról, hogy

Brüsszelben Soros György bevándorlási tervét hajtják végre, ennek egyik része, hogy évente egymillió migránst hozzanak be Európába.

Timmermans kijelentette, az Európai Unió (EU) nem kérte, hogy évente egymillió migránst hozzanak be, és az uniós menekültügyi ügynökség sem akarja megfosztani a tagállamokat a joguktól, hogy eldöntsék, ki kaphasson menedékjogot. Arra azért emlékeztetett, hogy Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene befogadnia egy korlátozott szétosztási programban Görögországból és Olaszországból.

Az alelnök azt is leszögezte, az EU az elmúlt két évben azon dolgozott, hogy erősítse a határok védelmét és hazaküldje azokat, akiknek nincs joguk a menedékjogra.

Frans Timmermans,.jpg
 
Ez a bulvárlap...hogyis hívják,naa...jaa ,New York Times fura dolgokat közöl :

Levélben tiltakozott a washingtoni izraeli nagykövetség egy, a The New York Timesban megjelent cikk miatt, amelyben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt az antiszemitizmus támogatásával vádolták meg a Soros György ellen tett lépések miatt. A nagykövetség szóvivője által jegyzett reakció arra hívja fel a figyelmet, hogy éppen a spekuláns az, aki folyamatosan Izrael ellen beszél.

Izrael és Soros György

Az "Izrael háborúja Soros György ellen" címmel megjelent július 18-i cikkükben Mairav Zonszein azzal a felháborító váddal állt elő, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tolerálja az antiszemitizmust.

A kormányfő minden esetben elítélte az antiszemitizmust. Soros György viszont konzekvensen és meggondolatlanul hangoztatja antipátiáját Izraellel szemben. Még 2011-ben Soros megfogalmazta azt az abszurd vádat, hogy Izrael a legfőbb akadálya volt a demokrácia kiépülésének a Közel-Keleten. Még korábban, 2003-ban pedig azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Izrael politikája felerősítik az antiszemitizmust, mert az az áldozatokat hibáztatja a bűnösök helyett.

Soros úr olyan civil szervezeteket támogat, amelyek hamisan rágalmazzák Izrael államát azzal, hogy népírtást és háborús bűnöket követ el. Soros úr alapítványának egyik civil szervezete 2000 és 2010 között ugyanannyi Izraelt - az egyetlen demokratikus államot a Közel-Keleten - elmarasztaló jelentést közölt, mint amennyit Iránról, Szíriáról vagy Líbiáról összesen.

Ez a kettősség, nem pedig Soros úr "humanitárius" adományai az oka annak, hogy sokan joggal kritizálják őt. Nincs ellentmondás abban, hogy őszintén beszélünk Soros úrról, és ezzel párhuzamosan küzdünk az antiszemitizmus ellen ott és akkor, ahol felüti utálatos fejét.

Itai Bardov, Izrael Egyesült Államokbeli Nagykövetségének szóvivője


https://www.nytimes.com/2017/07/19/...ule=Recommendation&src=rechp&WT.nav=RecEngine
 
Ennyi emberert egesz Eu val es mindenkivel osszeveszni kar volt mert a kakaskodasnak az orszag megitelese banja es majd kesobb szep lassan de ebbol abbol kimarad, meghivjak csak nem allank vele szoba. Milliardokat elkolteni a nem letezo menekultekre...kar volt.
A korhazakba kene CT masinakat venni.

Igazad lehet, kedves Melitta, kár volt kakaskodni, lehet, hogy inkább azt kellett volna csinálni, amit a többi ország. Azt mondani, hogy peeersze, jöjjenek csak, aztán meg elsumákolni az egészet, és lapítani. Merthogy a többi mind ezt csinálta, és az áttelepítésekből nem lett semmi. Vagyis valami 20 ezret telepítettek át a 160 ezerből a két vagy mennyi év alatt.
 
Az Európai Bizottság alelnökének pedig inkább elismeréssel kellene nyilatkozni Orbán bevándorlási a politikájáról, mert itt van most ez a vizes vébé, és én bármennyire is utálom, annak mégis örülök, hogy itt mindenki nyugodtan, félelem nélkül mehet ki bármelyik rendezvényére, hogy nem kell betonkordonokkal körülvenni a uszodák felé vezető sétányokat, nem kell kommandósoknak sorfalat állni a tömeg mellett, és fémdetektorokkal bombákat, késeket és egyebeket keresni, hogy nem kell helikoptereknek körözni a versenyek helyszínei fölött, szóval tisztára retró az egész!

Hát igen, én elhiszem, hogy az alelnök úrnak ciki elismerni, hogy a terrorizmus igenis összefügg a tömeges bevándorlással, mert ahol ez utóbbi nincs, ott terrorizmus sincs. És ez akár még fel is tűnhet a nyugati átlagpolgárnak, pláne ha idejön drukkolni a vébére.
 
Mostmár csak azt nem tudom hogy mi is van ezzel az 1294 fővel. A multkor olyan nyilatkozatot olvastam, hogy nem befogadásról van szó, csak ennyi ember menekültügyi eljárásának a lefolytatásárol. Most meg ez a muki is azt mondja befogadás. Most akkor mi az igaz? Fogadni, vagy nem fogadni? 1294 embert, vagy többet? Mert van mindenféle verzió a hirekben.
Én is erről olvastam anno. Aztán egyre inkább összecsúsztak a dolgok, de szerintem mindegy is. Gondolj bele, mi a lényegi különbség 1294 eljárás lefolytatása vagy betelepült között? Mind a kettő csepp a tengerben, kit zavarna ez valójában? Mindannyian ismerünk jóravaló, becsületes színesbőrű/arab/roma (muszáj volt kiírnom, még ha felhördülnek is most a magukat színvaknak hazudó libsik) embereket, eggyel több vagy kevesebb a közvetlen környezetünkben, nem mindegy? Ami nem mindegy, hogy ez az egész számháborúsdi egy megkésett, alapjaiban elhibázott migránspolitika (vagy legyen menekültügy) ürügye csupán a saját csődjére. Már az is milyen árulkodó, hogy mikorra és milyen körülmények között sikerült ezt a figyelemreméltó képletet kiizzadniuk magukból? 1294 (vagy akár 160000) befogadás szerinted miként oldja meg az Eu-ba német asszisztálással korlátozások, fenntartások nélkül beözönlött (azaz már beengedett, jelenlévő) (több) milliós (!) nagyságrendű tömeg problémáit?
 
Igazad lehet, kedves Melitta, kár volt kakaskodni, lehet, hogy inkább azt kellett volna csinálni, amit a többi ország. Azt mondani, hogy peeersze, jöjjenek csak, aztán meg elsumákolni az egészet, és lapítani. Merthogy a többi mind ezt csinálta, és az áttelepítésekből nem lett semmi. Vagyis valami 20 ezret telepítettek át a 160 ezerből a két vagy mennyi év alatt.

Hianyoltad a 20ezret megkapod mint az uveggolyot, letelepedesi kotvenyen keresztul es igen sok ketes foglalkozasu emberrel. Ha nem hal meg ?pechedre Pharaon akkor mar lehet magyar allampolgar es el mint MArci Hevesen es oregbiti a magyarok hirnevet a vilagba.
 
Az Európai Bizottság alelnökének pedig inkább elismeréssel kellene nyilatkozni Orbán bevándorlási a politikájáról, mert itt van most ez a vizes vébé, és én bármennyire is utálom, annak mégis örülök, hogy itt mindenki nyugodtan, félelem nélkül mehet ki bármelyik rendezvényére, hogy nem kell betonkordonokkal körülvenni a uszodák felé vezető sétányokat, nem kell kommandósoknak sorfalat állni a tömeg mellett, és fémdetektorokkal bombákat, késeket és egyebeket keresni, hogy nem kell helikoptereknek körözni a versenyek helyszínei fölött, szóval tisztára retró az egész!

Hát igen, én elhiszem, hogy az alelnök úrnak ciki elismerni, hogy a terrorizmus igenis összefügg a tömeges bevándorlással, mert ahol ez utóbbi nincs, ott terrorizmus sincs. És ez akár még fel is tűnhet a nyugati átlagpolgárnak, pláne ha idejön drukkolni a vébére.

Kene setalnod a Margit Szigeten is.
Eleg nagy monstrum egy ilyen masina amivel felvonult a tek a biztositasra. Mi lenne ha kicsit mast is olvasnal a propagandan kivul?

tank-jpg.1555471
 
Minden migráns terrorista! el akarják foglalni Európát! Magyarországra 1 migránst se beengedni!
Ez Orbán jelszava, ezt ismétlik ismétlik a nap 24 órájában. Mást nem tudnak. Még egyetlen konstruktív javaslatot nem hallottam, olvastam valami halvány normális megoldásról. Csak a durva elutasítás.
Hagyjuk most a migránsokat. Próbáljon belegondolni mindenki - az elutasítók is! Hol tartana ma a világ, Európa és Mo ha a cseh és a magyar kormány nem engedi ki a kelet-németeket, hanem átadja a Stasi-nak Honekker nagy örömére? Túl nagy fantázia nem kell hozzá.
Gondolkodni kéne emberek! Minden oldalon. Akkor talán jobban megértjük egymást. :dr_24:
 
Hol tartana ma a világ, Európa és Mo ha a cseh és a magyar kormány nem engedi ki a kelet-németeket, hanem átadja a Stasi-nak Honekker nagy örömére? Túl nagy fantázia nem kell hozzá.
Az ukrán és más katonákat is kiadták a 2 világháború után Sztálinnak...és nem állt meg a világ.
 
Minden migráns terrorista! el akarják foglalni Európát! (...)
Hagyjuk most a migránsokat.
egyetértek, ezen a szinten tényleg jobb, ha hagyjuk

Ez Orbán jelszava, ezt ismétlik ismétlik a nap 24 órájában. Mást nem tudnak.
ezt meg te hagyhattad volna ki, kutya nem beszélt orbánról
persze értem én, hogy a lehető legkényelmesebb megoldás, állandóan rá hivatkozni... fotelkalandoroknak meg kifejezetten előnyös...

Gondolkodni kéne emberek! Minden oldalon.
milyen igaz, szívemből szóltál
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére