Megszólalt a TEK a Tusványoson megrángatott nő ügyében

A TEK közleményben reagált az Orbán Viktor beszéde alatt zajló felkavaró jelenetre.

Közleményt adott ki a Terrorelhárítási Központ TEK) a szombati tusványosi incidens miatt. Mint azt megírtuk, szombaton Orbán Viktor beszéde közben egy nő fütyülni kezdett, mire többen megrángatták, szidalmazták, egy férfi pedig a hajánál fogva földre rántotta, majd egy civilruhás férfi a nő karját hátracsavarva kivezette a fesztiválról.

A TEK ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a Tusványos 2017. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényen kizárólag a miniszterelnök személyvédelmét érintően láttak el feladatot, a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a miniszterelnök védelme a külföldi utazásaira is kiterjed, melynek kizárólagos célja a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének és testi épségének megóvása, vagyis a rendezvényen a TEK amúgy biztonsági feladatokat nem látott el.

A közleményben hangsúlyozzák:

A magyar médiában közzétett videofelvételeken a fiatal nőt a tömegből kivezető személy nem a TEK munkatársa. A Tusnádfürdőn megtartott rendezvény biztosításában és a médiában megjelent kérdéses cselekményekben a TEK és egyetlen munkatársa sem érintett.

Az Indexnek ugyanakkor több olvasója azt írta, a rendezvényt biztosító Dakota Security ügyvezető igazgatója lépett közbe.
HVG.



foldre rangattak a not.jpg
 
szerinetm egy aktivista volt, egy rendezvényt akart megzavarni, szó se volt véleménnyílvánításról, ha egy moziteremben kezd el valaki zajongani azt is kipakolják....van különbség mikor egy provokátor fütyül vagy mikor az elégedetlen része a tömegnek.

Kedves kein, te otthon élsz, hogy is volt a rendörgyilkos Györkössel? Ha jol tudom ö olyan eredményesen fütyürészet, hogy egy egész rendezvényt lekelett mondani miatta. :)
 
ha több ezer ember közt egy elkezd egy síppal fütyülni, zavarni a hallgatóságot, hogy az ne tudja követni az előadást, szerintem az provokáció ... provokálta a tömeget, és a tömeg reagált... többek közt az a célja az ilyen provokációknak, hogy ne azzal foglalkozzunk amit az előadó mond.

Az elöado irásban is közölheti a mondanivaloját nemde?
 
ha több ezer ember közt egy elkezd egy síppal fütyülni, zavarni a hallgatóságot, hogy az ne tudja követni az előadást, szerintem az provokáció ... provokálta a tömeget, és a tömeg reagált... többek közt az a célja az ilyen provokációknak, hogy ne azzal foglalkozzunk amit az előadó mond.
Ha a hallgatóság zavartalan élvezete szempontjából nézed
Akkor az zavarás.
Annak sem provokáció a neve az egy rendzavarás.
Ami nem tettlegességgel leállítandó.
Előbb fel kell szólítani hagyja abba a rendzavarást.
Intézkedni kizárólag hatósági személy teheti.
Vagy a rendezőség, az sem túl lépve a szerepkörét.
Bíróság kell elítélje, ha bizonyos őrző védő személyek túl reagálva.Tettlegességre ragadtatják magukat.
Például egy építkezési lezárt területre bemenőt.Testi erőszakkal akadályoznak meg.
Egy nyilvános rendezvényen ennyi joguk sincs.
Nem beszélve a civilekről
Az tipikus önbíráskodás.
A lincselések estén is a tömegben lévő egyes személyek érzik magukat feljogosítva.
A legjobban az olyanok ellen kell fellépni a hatóságnak.
Önbíráskodást béke időben nem tesz ember.Az csak a állatias, önmérséklet nélküli emberek teszik!!
Az olaszliszkai példa is önbíráskodás!!
Nagyon büntetendő.
 
Utoljára módosítva:
szerinetm egy aktivista volt, .van különbség mikor egy provokátor fütyül vagy mikor az elégedetlen része a tömegnek.
Érdekes ott egy ember a hallgatóság között
Mire fel teszel különbséget objektíven?
Hogy része vagy nem része?
Talán oltási bizonyítványt adnak és egy belépési igazolást?: Te része vagy a hallgatóságnak.
Vagy utólag ügyészi vizsgálat dönti el? Nem volt része a hallgatóságnak?
Azt kellene vizsgálnia milyen céllal jött.
Eredetileg hallgatóságnak, majd 20 perc múlva elégedetlenné vált.
Sőt ajánlok egy kis olvasást neked két fütyülő néző volt!!

A másik megúszta azt nem érte civil atrocitás.
A másik része volt a hallgatóságnak és véleményt nyilvánított, emez meg nem?
Olyan elméleti megközelítést alkalmazol ami fából vaskarika.
Nem is tudom miért erőlködsz.
 
Utoljára módosítva:
az ilyen egyszemélyes „tiltakozó” eseménynek kevesen ülnek fel, csak várjuk ki a végét, mikor kér bocsánatot a kedves Ladó Andrea.
Ketten voltak, de csak ezt teperték le.
A bocsánat kérést a Borbáth Áron teszi meg maga a brutális fotós.(főkonzulátus egyik munkatársának a férje)
Aki belerúgott a nőbe az névtelen.

ZZ2X9777.jpg




Témán kívül az alábbi:


20156051_1754386987909099_7427946074789275835_n.jpg
 
Utoljára módosítva:
Valamikor Ő is imádta Orbánt, de az oroszokhoz való kötődés miatt kiábrándult.

valóban a videón hallható amint összefüggéstelen mondatokkal hajtogatta tiltakozását a paksi szerződésről, a Római-part tönkretételéről ... van ott nem kis érzelmileg labilis személyiségzavar...de tetszik neki az LMP az a lényeg.
 
valóban a videón hallható amint összefüggéstelen mondatokkal hajtogatta tiltakozását a paksi szerződésről, a Római-part tönkretételéről ... van ott nem kis érzelmileg labilis személyiségzavar...de tetszik neki az LMP az a lényeg.
Hogy egy olyan esemény után lihegve mit tud mondani bárki, miközben hátracsavarják karját.
Ennek nem értése részedről nem mutat egy értő embert.
Az orosz barátság a legkiábrándítóbb az emberekben.
Ennek csak része a titkosított paksi szerződés.

Az RMDSZ is elítéli amit a nővel szemben tett a közönség
A Ladó pedig ezt mondta:
Nem haragszik ezekre az emberekre, nem őket fütyülte ki, hanem “a miniszterelnököt, aki megvezeti őket

Azt meg képzeld csak el bármelyik Erdélyi ember képes észrevenni.
Hogy ez a haknizás Erdélyben nem értük van.

Olvashatsz mást is.
Ez a Bálványosi hakni eléggé mélyponton van már.
Észrevették tesztpályának nézi Őket Orbán.
A résztvevők jó része VIP magával vitt emberekből áll.
A fotósok létszáma felér a közönséggel.

Szele Tamás: A tusványosi affér

Nincs ott áhítattal térdre boruló székely tömeg.
Azok a vadbarmok akik pocskondiáztak a kemény mag.
Ami itthon is van.
A problémákat exportálja Orbán odaátra.
Az Erdélyi kommenteket olvasva látszik egy része kiverte volna a fogát, más része nem érti miért az állatias viselkedés.
Közben elkezdődött a hazaárulózás egymásra
Vagyis már ott is megmérgezte a levegőt az orbáni politika,
Nemzetszakító.

Az ébredés elkezdődött
A közönség eddig szintetizált volt.
Mert csak szintetizált jól válogatott közönség előtt mer fellépni Orbán.
Meg nem szűrt újságírási kérdésekre, nem mer már válaszolni sehol.
Kötetlen beszélgető show-n sem lép fel sose.
 
Utoljára módosítva:
„Tusványoson én itthon vagyok, Tusványost nekem adta a Fidesz, és én nem adom vissza. Ne tessék tönkretenni Tusványost, kibelezni és kiherélni, hanem tessék hazahúzni a csíkot" - folytatja az interjúban.

"Orbán mindig frappánsan a nyugati értékekkel azonosult a kommunistákkal szemben, és akkor erre most elárulta ezeket az embereket, az én hőseimet, akiket nem lennék képes, és nem is akarnék követni" - nyilatkozta még a portálnak az érezhetően csalódott Ladó, aki azonban az erőszak miatt nem fog perelni, viszont azért, hogy provokátornak meg Soros-bérencnek nevezték, igen.

mondja, hozzátéve, hogy azért nem fogadta el a zöldek jogsegélyét, mert nem ezek a fontos ügyek az ország életében.

"Ez semmi ahhoz képest, hogy 250 milliárd forint közpénzt veszejtettek el, és még csak nem is lehet az újságíróknak rákérdezni, hogy mi történt, és milyen alapon cselekszenek, mert olyan törvényeket hoztak. Nem akarom, hogy cicaharc legyen belőle, és elterelje a figyelmet a lényegről."
 
A problémákat exportálja Orbán odaátra.
nem tudom milyen "odaátról" van szó ... szerintem magyar állampolgárokról van szó, a hallgatóság döntő többsége magyar állampolgár pont mint a Lidó Andrea, az, hogy Budapesten a márciusi ünnepségeken a fügyülős rendzavarások komolyabbak voltak az egy másik dolog...most csak egy "low level" provokátorra tellett.
 
nem tudom milyen "odaátról" van szó ... szerintem magyar állampolgárokról van szó, a hallgatóság döntő többsége magyar állampolgár pont mint a Lidó Andrea, az, hogy Budapesten a márciusi ünnepségeken a fügyülős rendzavarások komolyabbak voltak az egy másik dolog...most csak egy "low level" provokátorra tellett.
hatszázan voltak,ebből 400 VIP meghívott és rokon.
Az odaát az Tusványosi hakni tere Orbánnak.
46.147647, 25.858126
Keresd ki a térképem Ezt meg olvashatod:
http://huppa.hu/szele-tamas-a-tusvanyosi-affer/
 
Utoljára módosítva:
Abszolút nem bánta meg a fütyülését a hajánál fogva megrángatott aktivista, aki az egész orbáni lajstrom ellen tiltakozott.
2017. július 23. 18:48

Tusnádfürdőn a kormányfő hazugságai, 2010 utáni politikája ellen tiltakozott. Nem tetszik neki, hogy a kormányfő az embereket, az erdélyi magyarokat, tusnádfürdői hallgatóságát használja díszletnek, miközben saját magát fényezi.
 
Utoljára módosítva:
Én sok mindent megértek... Két kérdés, ha sorozott katona vagyok és a másik oldalról egy szintén sorozott katona lány lő rám, akkor kérjek véleményt egy emberjogi szervezettől, hogy visszalőhetek-e? Mert ugye egy hímbarom vagyok végtére is....:D Mert ez a kifejezés, ugye nem általánosító és nem sértő....:D Az a lány minek ment oda, ha tudta, hogy mit fog hallani és látni? Mert balhét akart. Megkapta? Meg! Ha ugyan ez az utcán sétálva történik vele, hajlandó leszek felháborodni. Amíg azonban odasomfordált valahova a balhé kedvéért, viselje amit kap. Ha a sajátjaival sétál és tiltakozik valami ellen, és bántalmazzák, akkor is fel fogok háborodni.

Második kérdés... Ha valaki beül a lila b-közép kellős közepébe, és neki áll hajrá Fradit üvölteni, megússza-é ennyivel?

A sokadik műbalhé, ami egyedül az ellenzék impotenciája miatt született meg. Tessenek okos ötletekkel előállni valami mellett, azt kivinni az emberek elé. Megírni, kiposztolni, hogy honnét szeretnének elvenni, és azt hova szeretnék odatenni. Az emberek nem hülyék, meg fogják érteni. Ám mivel a jelenlegi ellenzék, úgy ahogy vagy képtelen erre, megindulnak az esetek. Megindulnak a szócsavarások az idétlen videók gyártása. Mert jelen pillanatban nincs valós és támogatott alternatívája a kormányon lévőknek.

Nem tudom , hányadszor is előkerül a bunkeres film, vagy fogatlan röhögő és át íródik az aktuális szájbarágó képére a filmecske.... Ez sajnos, ugyan ez a kategória...Szóval ez egy műbalhé, ami nem szívderítő látvány, még csak tapsolni sem tudok egyik félnek sem. Ám egy biztos, ha a leányzó nem huzigálja meg a medve bajuszát nem fogja megölelni a ragadózó állat, aminek az ölelése, mint tudjuk nem szerelemből fakad...
 
"senki sem tartott a hölggyel, de le a kalappal előtte, hogy magányosan is odament,
és elvégezte, amit ígért, holott tudhatta, hogy bántani fogják"

nagyon gyengus volt, meg kicsit kába, habár a példaképei se valami zsenik...jó helye lenne az LMP -ben.... Ő meg Szél Bernadett a két atomszakértő :rohog:

 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére