Megszólalt a TEK a Tusványoson megrángatott nő ügyében

A TEK közleményben reagált az Orbán Viktor beszéde alatt zajló felkavaró jelenetre.

Közleményt adott ki a Terrorelhárítási Központ TEK) a szombati tusványosi incidens miatt. Mint azt megírtuk, szombaton Orbán Viktor beszéde közben egy nő fütyülni kezdett, mire többen megrángatták, szidalmazták, egy férfi pedig a hajánál fogva földre rántotta, majd egy civilruhás férfi a nő karját hátracsavarva kivezette a fesztiválról.

A TEK ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a Tusványos 2017. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényen kizárólag a miniszterelnök személyvédelmét érintően láttak el feladatot, a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a miniszterelnök védelme a külföldi utazásaira is kiterjed, melynek kizárólagos célja a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének és testi épségének megóvása, vagyis a rendezvényen a TEK amúgy biztonsági feladatokat nem látott el.

A közleményben hangsúlyozzák:

A magyar médiában közzétett videofelvételeken a fiatal nőt a tömegből kivezető személy nem a TEK munkatársa. A Tusnádfürdőn megtartott rendezvény biztosításában és a médiában megjelent kérdéses cselekményekben a TEK és egyetlen munkatársa sem érintett.

Az Indexnek ugyanakkor több olvasója azt írta, a rendezvényt biztosító Dakota Security ügyvezető igazgatója lépett közbe.
HVG.



foldre rangattak a not.jpg
 
Én sok mindent megértek... Két kérdés, ha sorozott katona vagyok és a másik oldalról egy szintén sorozott katona lány lő rám, akkor kérjek véleményt egy emberjogi szervezettől, hogy visszalőhetek-e? Mert ugye egy hímbarom vagyok végtére is....:D Mert ez a kifejezés, ugye nem általánosító és nem sértő....:D Az a lány minek ment oda, ha tudta, hogy mit fog hallani és látni? Mert balhét akart. Megkapta? Meg! Ha ugyan ez az utcán sétálva történik vele, hajlandó leszek felháborodni. Amíg azonban odasomfordált valahova a balhé kedvéért, viselje amit kap. Ha a sajátjaival sétál és tiltakozik valami ellen, és bántalmazzák, akkor is fel fogok háborodni.

Második kérdés... Ha valaki beül a lila b-közép kellős közepébe, és neki áll hajrá Fradit üvölteni, megússza-é ennyivel?

A sokadik műbalhé, ami egyedül az ellenzék impotenciája miatt született meg. Tessenek okos ötletekkel előállni valami mellett, azt kivinni az emberek elé. Megírni, kiposztolni, hogy honnét szeretnének elvenni, és azt hova szeretnék odatenni. Az emberek nem hülyék, meg fogják érteni. Ám mivel a jelenlegi ellenzék, úgy ahogy vagy képtelen erre, megindulnak az esetek. Megindulnak a szócsavarások az idétlen videók gyártása. Mert jelen pillanatban nincs valós és támogatott alternatívája a kormányon lévőknek.

Nem tudom , hányadszor is előkerül a bunkeres film, vagy fogatlan röhögő és át íródik az aktuális szájbarágó képére a filmecske.... Ez sajnos, ugyan ez a kategória...Szóval ez egy műbalhé, ami nem szívderítő látvány, még csak tapsolni sem tudok egyik félnek sem. Ám egy biztos, ha a leányzó nem huzigálja meg a medve bajuszát nem fogja megölelni a ragadózó állat, aminek az ölelése, mint tudjuk nem szerelemből fakad...
A peldad sehogy nem illeszheto ide, mert a katona ha lovoldozik az nem egy szabadegyetem eloadason teszi hanem haboruba vagy haborus helyzetbe.
Ami feltuno hogy a tomegbe golyo allo mellenyt hivatasosok viselnek, es a kerdes az hogy minden masodik ember mellett allt egy security akineka fullebol az adovevo se hianyzott.
MI vna csak nem ennyire fel az Orban a sajatjaitol?
Tudnak csunyabb jelzoket is mondani arra az embere aki hajanal fogva rant le a foldre egy not. Vedheted de akkor te se vagy masabb mint ez az agresziv ember.
A leanyzonak is lehet szabad velemenye nem csak a ferfiaknak.

Fokonzulatuson ilyen emberek dolgoznak?? vajon a nejet is elveri ha nem tetszik valami neki?
Egy bunko senkihazi es ami a szotarba letezik minden csunya jelzot megerdemel. Raadasul ilyen emberek kapnak kituntetest ...........akinel a kultura kicsapja a biztositekot.
 
Én leírtam a véleményemet és nem ragozom tovább....Nem óhajtom a többiek véleményét darabokra szedni....Ám egyik hozzászólás sem változtatta meg a véleményemet.... Aki provokál, az viselje el amit kap... Ez nem bátorság, hanem szánalmas kísérlet a demokrácia ellen.,.. Én úgy gondolom, hogy ahogy minden utálatom ellenére sem mentem randalírozni, provokálni az Öszödi Böszme rendezvényeire, ez minden demokratikusan gondolkodó embertől elvárható....

Aki pártkatona, az meg ne a feszültséget szítsa, hanem készüljön a választásra, készítse el a saját programját és ezt igyekezzen megismertetni az emberekkel...Ne egy demokratikus úton megválasztott miniszterelnököt akarjon ki fütyülni.... Beszélje rá a szavazni hajlandóak többségét az általa helyesnek vélt útra. Ha erre nem képes, akkor két dolga lehet, vagy változtat a programján, mert az nem jó, vagy igyekszik eljuttatni minél több potens szavazóhoz. Én úgy gondolom, hogy sem a pofonok, sem a füttyögések nem helyesek, sem egyik, sem másik oldalon.

Aki fütyül, az minden értelmes választó elött elvágja magát.... Akár Fideszes a füttyögő, akár egy szerényebb pártocska feltétlen híve. A látszat demokrácia akkor működtethető, ha mindenki elfogadja a számára nyertes és a vesztes választási eredményt is.... A politikusok jelzőkkel illetése, pont úgy nem visz előre, ahogy egymás jelzőkkel illetése sem visz előre... A nagy megmondások kora a demokráciával értelmét vesztette... Az embernek négyévente van egy x-e....Használja és éljen vele....Ha az övéire kevesebben szavaztak, azt meg vegye emelt fővel tudomásul...
 
Nekem se tetszik a futyules mert nem tartom kulturalt velemeny nyilvanitasnak, sokkal elfogadhatobb a tranparansek ilyen esetben.
A durvasag a primitiv viselkedes rugdosas , foldre teperes hajtepes mindezt egy novel vegtelen primitiv megnyilvanulas.
A no tiszteletet ha idaig nem tanultad meg , sajnos latom nem is akarod elitelni ezt a minosithetetlen modjat ahogy bantak vele.
No coment.
 
Ám egyik hozzászólás sem változtatta meg a véleményemet.... Aki provokál, az viselje el amit kap... Ez nem bátorság, hanem szánalmas kísérlet a demokrácia ellen.,.

Ne egy demokratikus úton megválasztott miniszterelnököt akarjon ki fütyülni.... Beszélje rá a szavazni hajlandóak többségét az általa helyesnek vélt útra. Ha erre nem képes, akkor két dolga lehet, vagy változtat a programján, mert az nem jó, vagy igyekszik eljuttatni minél több potens szavazóhoz. Én úgy gondolom, hogy sem a pofonok, sem a füttyögések nem helyesek, sem egyik, sem másik oldalon.

. A nagy megmondások kora a demokráciával értelmét vesztette... Az embernek négyévente van egy x-e....Használja és éljen vele....Ha az övéire kevesebben szavaztak, azt meg vegye emelt fővel tudomásul...
Nagyon a demokrácia mögé búvik a véleményed.
Azt mondja tartalmad összessége: kuss a következő választásokig.
Teljesen megfeledkezel olyan tüntetésekről.
Mint a 68 diáklázadások.
A leszerelés az atomcsend egyezmények előtti tüntetésekről.
Afroamerikai polgárjogi mozgalom?
Emlékszel még a vietnami háború elleni tüntetésekre?

1970. május 4-én az ohiói Kent állami egyetemen a vietnami háború és a ... invázió elleni diáktüntetés során a Nemzeti Gárda a tömegbe lőtt, és megöltek négy diákot,
Occupy mozgalom-ról.New York-i tőzsde épületét övező terület elfoglalásáról se hallottál?
Mintha nem létezett volna a háború ellenes tüntetések úgy teszel.

1971 áprilisában 200 000 tüntető vonult a Fehér Házhoz, ahol a tüntetés egyik vezérszónoka John Kerry későbbi szenátor és 2004-es demokrata elnökjelölt volt.
Vagy a nyugat európai gazda tüntetések.
Demokráciában is vannak két választás közötti tiltakozások.
Amiknek gyakran van változási hatása a kormányra.


strike-490x390.jpeg


0000018281.jpg

000_ARP1840225x_focuspoint_926x504.jpg
 
Utoljára módosítva:
"senki sem tartott a hölggyel, de le a kalappal előtte, hogy magányosan is odament,
és elvégezte, amit ígért, holott tudhatta, hogy bántani fogják"
Igen kellett a bátorság hozzá hogy mert a csaló miniszterelnök ellen ennyit szólni.
Többre egyszerűen nincs lehetőség.
Csaló mert az erdélyieket csak felhasználta
https://www.facebook.com/notes/nem-...orbánt-szombaton-tusványoson/588576091531005/
Környezetszennyezést tesz
Cekend-tetői szemétlerakóról van szó, ami a magyar államé. A magyar állam hordja fél Románia szemetét a Cekend-tetőre,
"Hogy az állampolgárnak levés nem merülhet abban ki, hogy ezt a státuszt újra és újra meg kell hálálni Orbán Viktornak, most már akármit csinálhat, ő adta az állampolgárságot, és kész. Hanem, ha már feltétlenül hálálkodni akarunk, azt azzal tehetjük meg, hogy kezdettől fogva részt veszünk a politikai vitákban azzal a biztos tudattal, hogy minden olyan nemzet lezüllik, amelyik elviseli az igazságtalanságot."

tusványosi szokásos koncertjén Orbán évek óta egy szót sem szól nemzetstratégiáról, rólunk, határon túliakról, jogaink érvényesítéséről, ehelyett csak magáról tud beszélni, állítólagos harcáról a nyugattal,

Ez a bátor lány csupán egy aktivista.
Nem is a legszervezettebb kicsit naiv de megtette amit vállalt.
De van otthona és az otthona az Erdély ezért áll ki.
Orbán meg csak szónokolni jár ki.Ő ott idegen.
Nem is érti mi történik ott a lakosokkal.
Gyakorlótérnek használja.Önimádatára.
Hátha ott még szeretik üres beszédét.
 
Ez a bátor lány csupán egy aktivista.
Nem is a legszervezettebb kicsit naiv de megtette amit vállalt.
De van otthona és az otthona az Erdély ezért áll ki.

Úgy értettem mintha Budapesten lakna vagy hét éve, és egypár kormányellenes tüntetésen edzett is ... csakhát khm. "low level", most egy ilyenre tellett.
 
Úgy értettem mintha Budapesten lakna vagy hét éve, és egypár kormányellenes tüntetésen edzett is ... csakhát khm. "low level", most egy ilyenre tellett.
Hát az nyilvánvaló hogy nem a legerősebb szervező
Nem csoport irányító képességű.

Inkább csak valamiért ösztönösen lelkesedő nő.
Nem egy Szél Bernadett képességű.
Az ilyenek szoktak aktivisták lenni.

Sok nagy és jó hírű ügyet vesznek előre az aktivisták.

Ott van a legendás hírű:Emmeline Pankhurst
Sylvia%20Pankhurst

Brit politikai aktivista volt és a brit suffragette mozgalom vezetője, aki segített a nőknek a szavazati jog megszerzésében.
Őt korában is nagy tisztelet övezte.


Sok aktivistát és harcost csak utólag érinti meg a tisztelet
az Amerikai Egyesült Államokban. 2004-ben az amerikai Kongresszus posztumusz kitüntette a Kongresszusi Aranymedállal.
Saját korában megölik!!
220px-Martin_Luther_King%2C_Jr..jpg



....................................................
Vannak más kategóriák
például:
femen1.jpg


De Putyin ellen is:
femennagy.jpg

A Femen-aktivista félmeztelenül, “Putin go home!” (“Putyin, menj haza!”) feliratú ruhában jelent meg az orosz elnök érkezésére váró fotóriporterek és operatőrök között.
 
Utoljára módosítva:
Hát az nyilvánvaló hogy nem a legerősebb szervező
Nem csoport irányító képességű.

Inkább csak valamiért ösztönösen lelkesedő nő.
Nem egy Szél Bernadett képességű.
Az ilyenek szoktak aktivisták lenni.

Sok nagy és jó hírű ügyet vesznek előre az aktivisták.

Ott van a legendás hírű:Emmeline Pankhurst
Sylvia%20Pankhurst

Brit politikai aktivista volt és a brit suffragette mozgalom vezetője, aki segített a nőknek a szavazati jog megszerzésében.
Őt korában is nagy tisztelet övezte.


Sok aktivistát és harcost csak utólag érinti meg a tisztelet
az Amerikai Egyesült Államokban. 2004-ben az amerikai Kongresszus posztumusz kitüntette a Kongresszusi Aranymedállal.
Saját korában megölik!!
220px-Martin_Luther_King%2C_Jr..jpg



....................................................
Vannak más kategóriák
például:
femen1.jpg


De Putyin ellen is:
femennagy.jpg

A Femen-aktivista félmeztelenül, “Putin go home!” (“Putyin, menj haza!”) feliratú ruhában jelent meg az orosz elnök érkezésére váró fotóriporterek és operatőrök között.
death-of-a-suffragette.jpg
 
Nem értem, megdolgozok egy üzenetért beágyazott linkekkel.
Te meg idelöksz egy képet.Én keressem meg mi ez?
Képkereső annyit kihozott szüfrazsettek.
De ki áldozta életét mi történt?
Sőt ha megtiszteltél volna azzal, olvasod is üzenetem.
Láthattad én nem a nőjogi mozgalmakról írtam hanem az aktivistákról.
Akik néha nagy ügyet visznek előre néha nem

Aktivista és élharcos van többféle.
Most hirtelen: Orleans Jeanne d'Arc
Az aktivista ilyen olyan.

Ott kapcsolódik a Tusványoshoz az a megmozdulás is egy aktivista aki
lelkes de nem képzett.
 
Utoljára módosítva:
Nem értem, megdolgozok egy üzenetért beágyazott linkekkel.
Te meg idelöksz egy képet.Én keressem meg mi ez?
Képkereső annyit kihozott szüfrazsettek.
De ki áldozta életét mi történt?
Sőt ha megtiszteltél volna azzal olvasod is üzenetem.
Láthattad én nem a nőjogi mozgalmakról írtam hanem az aktivistákról.
Az van többféle.

Ott kapcsolódik a Tusványoshoz az a megmozdulás is egy aktivista aki
lelkes de nem képzett.
Bocs azt hittem ismertebb az esemény.
, 1913 június 4-én, az epsomi derbin Emily Davison szüfrazsett, a verseny alatt a pályára berohanva megpróbálta a király lovát megállítani, aki halálra gázolta.
A börtönben éhség sztrájkolt, ellenállt a kényszertáplálásnak (a börtönben, attól való félelemben, hogy, a mozgalmat erősítendő, mártírrá válnak, nem hagyták a szüfrazsetteket éhen halni, de szándékosan fájdalmas módszerrel - orrukon levezetett szonda segítségével - táplálták őket), egy alkalommal, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a szüfrazsettekkel különös kegyetlenséggel bánó intézményt, kivetette magát az ablakon.
Ezek után úgy gondolta, még radikálisabb tett, egyesek szerint a "végső áldozat" vezethet csak eredményre.

Ekkor döntött úgy, hogy a király lova elé veti magát.
 
Bocs azt hittem ismertebb az esemény.
, 1913 június 4-én, az epsomi derbin Emily Davison szüfrazsett, a verseny alatt a pályára berohanva megpróbálta a király lovát megállítani, aki halálra gázolta.
A börtönben éhség sztrájkolt, ellenállt a kényszertáplálásnak (a börtönben, attól való félelemben, hogy, a mozgalmat erősítendő, mártírrá válnak, nem hagyták a szüfrazsetteket éhen halni, de szándékosan fájdalmas módszerrel - orrukon levezetett szonda segítségével - táplálták őket), egy alkalommal, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a szüfrazsettekkel különös kegyetlenséggel bánó intézményt, kivetette magát az ablakon.
Ezek után úgy gondolta, még radikálisabb tett, egyesek szerint a "végső áldozat" vezethet csak eredményre.

Ekkor döntött úgy, hogy a király lova elé veti magát.
Nem ismerhet mindenki mindent,
Így már más azért teszek linkeket és szöveget.
http://ritkanlathatotortenelem.blog...lotti_hirado_emily_davison_szufrazsett_halala
A mesterséges táplálást az éhségsztrájkolóknak az IRA-tól ismerem

Legismertebb és talán legradikálisabb szervezetük a londoni Women's Social and Political Union (WSPU). Ennek a szervezetnek volt tagja Emily Davison is.
Emmeline Pankhurst
Éppen bírálta militáns radikális taktikákat.

No de nem a szüfrazsettekről beszéltem hanem az aktivistákról.
Hogy a Tusványosi az nem vezető csak lelkes aktivista.
A célja és fellépése lehet vitatott.
Mint mindenkor az aktivistáké.
De valakinek lépni kell a gyávák helyett.
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy túlkomplikáljuk a dolgokat és egyszerüen csak feltűnési viszketegségben szenved.
Mit ért el? Bekerült az ellenzéki médiába és két napig foglalkoztak vele.
Minden lehet. De ki tudja.
Mint mutattam vannak híres aktivisták akik többek is mint aktivisták. Szervezők mozgalmárok.
Azok is magányosan kezdték és mozgalommá váltak.
No mondjuk azok képesek voltak szónokolni.
Magával ragadni a többieket.
Orbán is kiscserkészként kezdte.
Beszélni se tudott úgy tanult logopédustól mert hadart.Érteni se lehetett.
 
Tornando , azért kérlek necsinálj már Jeanne d`Ark-ból aktivistát !:rohog:ez a kettö kicsit nagyon sántit ám .
Jó igazad van. De nem is arról szólt írásom hogy csak kiválasztottan nagy hősök léteznek
Most úgy látom az orléans-i szűz aktivistává csökkentését teszed szóvá.
Nem csökkentem
Sőt nem is emelem a mostani aktivistánkat a magaslatokba.
Hiszen a nagy vezetők akiket még megemlítettem.
Pedig mind aktivistaként kezdte.
Onnan nőtték ki magukat mozgalmárokká.
Persze az is igaz:
Az aktivisták igen kis száma válik mozgalmárrá.
Jó ha 10.000-ből 1.
 
szánalmas... hogy történhet ilyen a XXI. században egy állítólag civilizált országban...vajon mi jöhet még ezek után
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,627
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére