Magyar tojásos cég is érintett a nemzetközi tojásbotrányban

Az egyik legnagyobb magyar tojástermelő tojásai is szennyeződhettek. Egyelőre nem tudni, hogy a cég önhibáján kívül szennyezte-e be a tojásokat, vagy tudtak róla.

Magyarország második legnagyobb tojástermelő cégétől származnak a fipronillal szennyezett hazai tojások. Egy magyar származású friss tojásban is kimutatták a szennyezést, a Magyar Nemzet pedig azt írja, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mezőhéki Vitaleggs Kft. tojóüzeméből származnak a fipronillal szennyezett tojások.

A Nébih azt közölte, a szennyezett tojások azonosítója 3HU1503T03/4, a cég viszont 3HU153T03/5 kódszámú tojásokat gyárt. A Nébih a lapnak azt írta, hogy „az állategészségügyi kerületre vonatkozó 0” kódrészlet egyenértékű a nyilvántartásban szereplő 3-assal. Hozzátette, hogy a perjel utáni szám a konkrét ólra vonatkozik. A két számjegy között tehát nincs különbség, vagyis a Vitaleggstől származik a szennyezett tétel.

A Nébih hozzátette, a szakemberek jelenleg is vizsgálják, hogy a telepen követtek-e el szabálytalanságot, vagy esetlegesen a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataivá váltak. A tojásszennyezéses botrány ugyanis Hollandiából indult, miután egy ottani cég két növényi alapú termékbe, a DEGA–16-ba, valamint a Copper Boost elnevezésű készítménybe kevert illegálisan fipronilt. Ezt növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként, rovarok és atkák ellen hatásos. A baromfitartó telepeken e hamisított készítményeket használták, így szennyeződhettek az itt termelt tojások is.Így aztán elképzelhető, hogy a magyar cég a hamisított szereket használta az üzemben, és tudta nélkül fertőződtek meg a tojások.

A Vitaleggs Kft. egyébként Magyarország második legnagyobb tojástermelő cége, miután a kapacitása napi 200 ezer darab tojás. A cég egyelőre nem reagált a napilap megkeresésére.

HVG
tojas.jpg
 
Nem értem, hogy kerül ez az anyag a baromfiak elé!
Eddig úgy tudtam, hogy a fipronilt az Egészségügyi Világszervezet a mérsékelten veszélyes vegyi anyagok közé sorolja.
Méhek, madarak és édesvízi gerinctelenek számára igen mérgező!
 
Az egyik legnagyobb magyar tojástermelő tojásai is szennyeződhettek. Egyelőre nem tudni, hogy a cég önhibáján kívül szennyezte-e be a tojásokat, vagy tudtak róla.

Magyarország második legnagyobb tojástermelő cégétől származnak a fipronillal szennyezett hazai tojások. Egy magyar származású friss tojásban is kimutatták a szennyezést, a Magyar Nemzet pedig azt írja, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mezőhéki Vitaleggs Kft. tojóüzeméből származnak a fipronillal szennyezett tojások.

A Nébih azt közölte, a szennyezett tojások azonosítója 3HU1503T03/4, a cég viszont 3HU153T03/5 kódszámú tojásokat gyárt. A Nébih a lapnak azt írta, hogy „az állategészségügyi kerületre vonatkozó 0” kódrészlet egyenértékű a nyilvántartásban szereplő 3-assal. Hozzátette, hogy a perjel utáni szám a konkrét ólra vonatkozik. A két számjegy között tehát nincs különbség, vagyis a Vitaleggstől származik a szennyezett tétel.

A Nébih hozzátette, a szakemberek jelenleg is vizsgálják, hogy a telepen követtek-e el szabálytalanságot, vagy esetlegesen a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataivá váltak. A tojásszennyezéses botrány ugyanis Hollandiából indult, miután egy ottani cég két növényi alapú termékbe, a DEGA–16-ba, valamint a Copper Boost elnevezésű készítménybe kevert illegálisan fipronilt. Ezt növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként, rovarok és atkák ellen hatásos. A baromfitartó telepeken e hamisított készítményeket használták, így szennyeződhettek az itt termelt tojások is.Így aztán elképzelhető, hogy a magyar cég a hamisított szereket használta az üzemben, és tudta nélkül fertőződtek meg a tojások.

A Vitaleggs Kft. egyébként Magyarország második legnagyobb tojástermelő cége, miután a kapacitása napi 200 ezer darab tojás. A cég egyelőre nem reagált a napilap megkeresésére.

HVG
Csatolás megtekintése 1560453
*
Így aztán elképzelhető, hogy a magyar cég a hamisított szereket használta az üzemben, és tudta nélkül fertőződtek meg a tojások. - Ez (is) lehet a probléma. Mindenképpen ez eléggé szomorú.
 
Épp tegnap dobtam ki a hűtőnkből egy dobozzal az adott cég adott kódú tojásaiból! Mi rendszeresen ezt - a drágábbat - vettük, mert "extra sárga" stb. Két kisgyerekünk van, az egyik ráadásul tartós beteg! Nyilván "használt" nekik a méreg! Nagyon felháborító! Ha tudtak róla, azért! Ha nem tudtak róla, akkor azért! Sajnálom az ott dolgozók nagy részét, de szívem szerint bezáratnám a céget!
 
Nagyon sajnálom a gyerekedet és jobbulàst kívánok neki.
Most itthon vagyok. Melyiket nem szabad venni?
Anyám nokedlit szeretne a csiripapihoz. Olasz tészta lessz hozzá, és kész.
 
Ismét túltolták a biciklit. Az anyag tiltott az élelmiszer piacra termelőknek. A mérgezéshez szándékosan kell belőle"bevenni", mert nem akkumulálódik a szervezetben, a "mérgezés" kezelése csak az idő, a mérgezésnek reverzibilis hatása van.
De amíg lehetett szajkózni, hogy "lám Brüsszel mérgezi a magyarokat", szajkózták is. Nos a magyarok is mérgezik a magyarokat.
Ami nem igaz, csak már ment a hisztéria.
Nem a technológia szerint használják az anyagot, hanem a megengedett (drágább) szert hamisították vele.
És jellemzően nálunk majd a telepen dolgozó "kishalakkal" akarják elvitetni a balhét.
 
Lehet, hogy ma ezért nem volt ott a piacon a tojásos, akitől mindig vásárolok? A cégük is innen vásárol? A francba!
 
a mérgezésnek reverzibilis hatása van
Sajnos ez tévedés! Zsírban oldódó vegyület, halmozódik a szervezetben, s okozhat krónikus hatásokat a fogyasztó életkorának függvényében - elsősorban csecsemő és kisdedkorban (hormonális hatások, máj- és veseérintettség). Mellesleg az akut hatásokat is köszönjük szépen - élelmiszerről van szó az Isten szerelmére! S van az úgy, hogy az efféle hatások egy egyébként is beteg szervezetben sokkal erősebben jelentkeznek. Úgyhogy kár bagatellizálni a dolgot! Környezeti hatások tekintetében pedig erősen toxikus vegyületről van szó (vízi élőlények, madarak).
 
Utoljára módosítva:
Akkor meg kell védeni a magyar tojást!
Békamenetet!!
Legyen hungarikum a magyar kendermagos tojása....
Most ötleteket adsz Bayernak?
Vagy nem tudod mennyi mesterséges vaklárma volt egészségre hivatkozással?
Persze nem csak vaklárma létezik.
De hinni már nem hiszünk.Erősebbek a lobbi érdekek.
Még cikkeket is tudnak írni minden ügyben.
Majd valamelyik Nyugati Europai ceg jol fog Jarni?
 
Azt kinek van utban a tojas?
Erre röviden annyit:
Minden konkurens termelőnek,
Ha kiejtenek egy nagy exportőrt.
Az jár jól aki belép a helyére.
Ez már többször volt így.
És igen gyakran az egészségügyön keresztül történt a kiejtetés.
Kivéve a libamájat, ott az állatvédőket használták fel.
Vagy túl gyanakvó vagyok? így veszélyes, úgy veszélyes cikkekre?
Vitaleggs Kft. egyébként Magyarország második legnagyobb tojástermelő cége
1,4 milliárd forint kieshet évente. ha tovább inzultálják.
Vagy nem találják meg a bajt.

Ismét kergemarha-kór Kanadában
 
Utoljára módosítva:
ezek miatt van a sok betegség
Mi történt ..kedves?
Azt hittem inkább ezek miatt,,,
Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfi vágóhíd működését.

Még a Nébih ellenőrei is ritkán tapasztalnak olyan állapotokat egy vágóhídon, mint amilyenekkel egy tiszavasvári egységben szembesültek – derül ki a hatóság közleményéből. A fagyasztásra szánt termékeket több napig a folyosón tárolták, a vágószalagról közvetlenül a padozatra hullottak a csirkék, az emberi fogyasztásra szánt szárnyasok testét a földről szedték össze a dolgozók.
A szakemberek nemcsak a vágóhidat, hanem az ott bérvágatást végző élelmiszer-vállalkozás termékeit is ellenőrizték, aminek során eddig több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket vontak ki a forgalomból. További több mint 100 tonna, selejtként megjelölt húst megsemmisítenek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,350
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére