Botka felolvasta Gyurcsány programját

Egyfajta alapvetésnek szánta tegnapi tízpontos javaslatát az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ennek akár örülhetnék is, elvégre a DK Sokak Magyarországa című programjából származik a gyűjtés. Mindjárt meg is mutatom, hogy melyik botkai tétel a Gyurcsány Ferenc által is jegyzett program, melyik oldalán található.

Botka javaslatai alatt döntött betűvel jelzem, hogy a DK , a párt Kongresszusa által elfogadott programjában az adott téma hol szerepel - gyakorlatilag ugyanazzal a tartalommal.

1. Az Orbán-rendszer szegénységbe és kilátástalanságba taszítja a magyar családokat és az időseket, óriásira növeli a társadalmi igazságtalanságokat. Ezen változtatnunk kell, és ezért a tehetősebbeknek 2018-tól jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből.

4.1. Új jóléti államot! 45. o.
4.1.2. Igazságos közteherviselést 46. o.

2. Magyarország demokrácia, nem autokrácia, vagy diktatúra.

1.1 Visszaállítani a jogállamot 16.o.

3. Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, nem pedig Oroszország csatlósa.

2. TEGYÜK OTTHONUNKKÁ EURÓPÁT! 27 o.
8. EURÓPAI KÜLPOLITIKÁT 80.o.

4. Az ország egyik legnagyobb problémája az elvándorlás - olyan prosperáló országot kell teremtenünk, amely a fiataljainkat itthon tudja tartani.

4.8. Esélyt a fiataloknak 62. o.

5. Egy magyar ember előrejutását nem befolyásolhatja az, hogy milyen (szegény, vagy gazdag) családba született bele.

4. IGAZSÁGOSABB TÁRSADALMAT 45. o.

6. Környezeti értékeink megóvása érdekében a megújuló energiákra kell fektetni a hangsúlyt.

3.5.1. Tegyük hazánkat az újenergia országává 34. o.

7. Minden állampolgárra kivétel nélkül ugyanazok a törvények kell, hogy érvényesek legyenek, s véget
kell vetni a féktelen korrupciónak.

1.10. Kíméletlen harcot a politikai korrupció ellen 21. o.

8. Az oktatás és az egészségügy borzasztó állapotban van, és amelyet azonnal rendbe kell tennünk.

5. KRÍZISTERÁPIÁT AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK 64. o.
6. SZABAD ÉS KORSZERŰ EURÓPAI OKTATÁST 69. o.

9. A felesleges stadionépítések és szimbolikus gigaberuházások helyett az állampolgárokra kell költeni a pénzt.

3.3.1. Fenntartható költségvetési politikát 32. o.
5.4. Sport az egészségért 68. o.

10. A nők társadalmi helyzetének javítása nem várhat tovább - azonos munkáért azonos bért és megbecsülést kell adni

4.7.3. Egyenjogúságot a munkahelyeken 61. o.

Ennyi a történet, ami csak azért fontos, mert Botka tegnap azt mondta, Blair-Schröder-Gyurcsány szociáldemokrata politikája volt a baj. Az hagyján, hogy ő maga mindent megszavazott, de ha ennyire nem ért egyet Gyurcsány Ferenc és a DK politikájával, miért olvassa fel a mi programunkat?

De legyünk jófejek, és örüljünk kicsit, hogy legalább végre belenézett, tanulmányozta azt, amit a DK 300 szakértővel egy éves munkával összerakott. Ezzel az apropóval 9 hónap után el is kezdhetné az egyeztetéseket, most hogy vészesen fogy az idő.

Szerző: Gréczy Zsolt

335527.jpg
 
A fidesznek SEMMIT sem kell a programba írni csak azt hogy FOLYTASSUK.
Gyurcsány sajnos nem politikus alkat...túlságosan őszinte. Az emberek pedig az öszintétől félnek a legjobban, mennyivel jobb álomvilágban élni és azt hallani hogy mi vagyunk a föld csakrája....
Főleg most hogy visszanyertük az önbizalmunkat hisz elküldtük a hollandokat is...
 
Egyfajta alapvetésnek szánta tegnapi tízpontos javaslatát az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ennek akár örülhetnék is, elvégre a DK Sokak Magyarországa című programjából származik a gyűjtés. Mindjárt meg is mutatom, hogy melyik botkai tétel a Gyurcsány Ferenc által is jegyzett program, melyik oldalán található.

Botka javaslatai alatt döntött betűvel jelzem, hogy a DK , a párt Kongresszusa által elfogadott programjában az adott téma hol szerepel - gyakorlatilag ugyanazzal a tartalommal.

1. Az Orbán-rendszer szegénységbe és kilátástalanságba taszítja a magyar családokat és az időseket, óriásira növeli a társadalmi igazságtalanságokat. Ezen változtatnunk kell, és ezért a tehetősebbeknek 2018-tól jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből.

4.1. Új jóléti államot! 45. o.
4.1.2. Igazságos közteherviselést 46. o.

2. Magyarország demokrácia, nem autokrácia, vagy diktatúra.

1.1 Visszaállítani a jogállamot 16.o.

3. Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, nem pedig Oroszország csatlósa.

2. TEGYÜK OTTHONUNKKÁ EURÓPÁT! 27 o.
8. EURÓPAI KÜLPOLITIKÁT 80.o.

4. Az ország egyik legnagyobb problémája az elvándorlás - olyan prosperáló országot kell teremtenünk, amely a fiataljainkat itthon tudja tartani.

4.8. Esélyt a fiataloknak 62. o.

5. Egy magyar ember előrejutását nem befolyásolhatja az, hogy milyen (szegény, vagy gazdag) családba született bele.

4. IGAZSÁGOSABB TÁRSADALMAT 45. o.

6. Környezeti értékeink megóvása érdekében a megújuló energiákra kell fektetni a hangsúlyt.

3.5.1. Tegyük hazánkat az újenergia országává 34. o.

7. Minden állampolgárra kivétel nélkül ugyanazok a törvények kell, hogy érvényesek legyenek, s véget
kell vetni a féktelen korrupciónak.

1.10. Kíméletlen harcot a politikai korrupció ellen 21. o.

8. Az oktatás és az egészségügy borzasztó állapotban van, és amelyet azonnal rendbe kell tennünk.

5. KRÍZISTERÁPIÁT AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK 64. o.
6. SZABAD ÉS KORSZERŰ EURÓPAI OKTATÁST 69. o.

9. A felesleges stadionépítések és szimbolikus gigaberuházások helyett az állampolgárokra kell költeni a pénzt.

3.3.1. Fenntartható költségvetési politikát 32. o.
5.4. Sport az egészségért 68. o.

10. A nők társadalmi helyzetének javítása nem várhat tovább - azonos munkáért azonos bért és megbecsülést kell adni

4.7.3. Egyenjogúságot a munkahelyeken 61. o.

Ennyi a történet, ami csak azért fontos, mert Botka tegnap azt mondta, Blair-Schröder-Gyurcsány szociáldemokrata politikája volt a baj. Az hagyján, hogy ő maga mindent megszavazott, de ha ennyire nem ért egyet Gyurcsány Ferenc és a DK politikájával, miért olvassa fel a mi programunkat?

De legyünk jófejek, és örüljünk kicsit, hogy legalább végre belenézett, tanulmányozta azt, amit a DK 300 szakértővel egy éves munkával összerakott. Ezzel az apropóval 9 hónap után el is kezdhetné az egyeztetéseket, most hogy vészesen fogy az idő.

Szerző: Gréczy Zsolt

Csatolás megtekintése 1560946
Botka nem fáradt, kimásolt és büszkén hirdeti az abban leírtakat, mintha az ő kútfejéből pattantak volna ki ezek a dolgok. Szégyen Botkára nézve, dicsőség Gyurcsánynak.
 
*
Ezek után hogyan is gondolja ezt a Botka meg a sleppje? Gyurcsányt nem viselik el, de az ő eszén és vállán kapaszkodnának fel?! Mire is számíthatnánk, ha Botka "úr"(???) lenne országunk vezetője? A lehető legrosszabbra, a mostaninál még pocsékabb élethelyzetekre.
 
Nincs ebben semmi meglepő. Az MSZP nem a rezsimet, Orbánt, hanem a DK-t akarja csak "lenyomni".
Pont Botka oktatta ki az elvtársait, hogy nem nyertek, mikor azn örönködtek, hány kerületben előzték meg a DK-t.
(A fideszes jelölt mögött.)
A kotta nem változott, bejutni felelősség nélküli ellenzéki pozícióban. Nem felejtendő, a 2014-es választások utáni "keresztbetevés", hogy ne lehessen 1-el több ellenzéki frakció. Fidesz-MSZP háttér mutyi folyik továbbra is, igaz lapvásárló Puch elvtárs?
 
Pontosan így van, egyet nem értek csak: ez az "ellenzék vezető ereje" c. hülyeség honnan jön az emeszpének, és hogy fogadhatja el a sajtó úgy általában ezt az ökörséget 'a priori'-nak?
 
Mert így van.
A fidesz akarja elhitetni hogy nem az mszp az ellenzék vezető ereje...van aki elhiszi van aki nem.
 
Európa Kávézó
Botka a Gyurcsány-kormánnyal újítja meg a baloldalt

Egy hír: Botka László a Gyurcsány-kormány kulturális és oktatási miniszterét szeretné saját kormánya miniszterének. Ez amúgy rendben lenne, ha nem folyamatosan azt mondaná, hogy a 2010 előttii világ nem térhet vissza, és hogy az emberek már elutasító véleményt mondtak arról a nyolc évről. Tanulság 1. Gyurcsány Ferenc mégis jól kormányzott. Tanulság 2. Gyurcsány Botka szerint rosszul kormányzott, de bezzeg a miniszterei. (Ne tessék röhögni.) 3. Az egész Gyurcsány-kormány rossz volt, kivéve Hillert. 4. Az MSZP belső meccsei értek újabb fordulathoz.

Izgalmas fordulatként Pogátsa Zoltán, Botka gazdasági embere kiposztolta, hogy neki Botka azt mondta, nem is mondott ilyen ajánlatot Hillerről...

gyurcsany-blair.jpg

Botka azt mondta, hogy a baloldal mai bajaiért Schröder, Blair és Gyurcsány a hibás A képen Hiller, Gyurcsány és Blair az MSZP utolsó győztes választási kampányában 2006-ban.
 
Miután az ország legnagyobb problémái ismertek (és az is mivel lehet tömegeket megszólítani) nem meglepő, h hasonlóságok lesznek az ellenzéki, sőt kisebb részt a kormánypártok kampnyaszövegeiben.
Mivel elméletileg ideológiában közelebb áll a Dk és az Mszp egymáshoz mint pl a jobbikhoz, a legtöbb hasónlóságot az ő programjukban várhatjuk.
Ugyanakkor az egymáshoz közeli szövegekben valójában azért eltérések is akadnak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére