Döntött az Európai Bíróság: be kell fogadnunk 1294 menekültet

A luxemburgi testület ítéletében teljes egészében elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét a kvótaperben.

Teljes egészében elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét az Európai Bíróság a kvótaperben. A luxemburgi testület döntésének értelmében Magyarország nem vonhatja ki magát a kötelező kvóták alól, így

meg kell vizsgálnunk a ránk kirótt 1294 menekült kérelmét.

Mivel a jelentős részük olyan országokból érkezik, ahol háború dúl – Szíriából, Eriterából – nekik minden bizonnyal meg is kell majd ítélni az átmeneti védelmet.

A kvótapert Magyarország és Szlovákia indította az Európai Tanács 2015. szeptemberi határozata ellen. Júniusban az uniós országok állam-és kormányfői úgy döntöttek, hogy két év alatt 40 ezer védelemre jogosult személyt ideiglenesen áttelepítenek Görögországból és Olaszországból. Szeptemberben – a növekedő migrációs nyomás miatt – viszont ezt a létszámot megemelték még 120 ezerrel, és azt is megszabták, hogy egyes tagállamoknak hány menedékkérőt kell átvennie.

Az Európai Bíróság közleményében részletesen megindokolta az ítéletét. Az ítélet teljes szövege ezen a linken magyarul is olvasható.

Ebben a következőket írták:

  • jogilag cáfolják, hogy az Európai Parlamenttel konzultálni kellett volna a kötelező kvóták elrendelése előtt. A bíróságon megtámadott határozatot el lehetett fogadni nem jogalkotási eljárás szerint is.
  • az uniós jog lehetővé teszi, hogy az intézmények átmeneti intézkedéseket hozzanak meg, hogy hatékonyan és gyorsan reagáljanak egy hasonló szükséghelyzetre.
  • mivel a megtámadott határozat nem jogalkotási aktusnak minősül, elfogadására nem vonatkoznak a nemzeti parlamentek részvételével, valamint a Tanácson belüli tanácskozás és szavazás nyilvános jellegével összefüggő követelmények.
  • az Európai Tanácsnak nem volt kötelező egyhangú határozatot hozni a menekültkvóták bevezetéséről, elég volt a minősített többség is.
  • a bíróság cáfolja azt az érvelést is, hogy az áthelyezési mechanizmus alkalmatlan lenne arra, hogy tehermentesítse az olaszokat és a görögöket
  • hozzátették: éppen azért sikerült olyan kevés menekültet eddig áthelyezni, mert több tagállam nem volt hajlandó eleget tenni a határozatnak
A dátum is lényeges
A legtöbben számítottak rá, hogy az Európai Bíróság elutasítja a magyar és a szlovák keresetet, mivel

július végi állásfoglalásában ezt javasolta Európai Bíróság főtanácsnoka is.

Yves Bot akkor részletesen, pontról pontra cáfolta Pozsony és Budapest jogi érveit, és a kereset teljes elutasítását javasolta a bíráknak. (A vélemény teljes szövege ezen a linken magyarul is olvasható.)

Az is elutasításra utalt, hogy a főtanácsnoki vélemény után alig több mint egy hónappal sor került az ítélethirdetésre. A kettő között hagyományosan jóval több idő szokott eltelni, főleg ilyen fontos ügyekben, hiszen az ítélet nemcsak a két országra, hanem az Európai Unió menekültpolitikájának egészére is hatással lehet.

A szeptember hatodikai dátum más okból is fontos: az Európai Bíróságnak azért is sietnie kellett az ítélethozatallal, mert

a 120 ezer menedékkérő áthelyezéséről szóló tanácsi határozat határideje idén szeptember 23-án lejár.

Az pedig mindenképpen érdekes helyzetet teremtett volna, ha a határidő lejárta után döntenek arról, hogy Magyarországnak és Szlovákiának be kell-e fogadnia a rájuk kirótt létszámot.

Jogi kérdőjelek még így is maradtak, hiszen az egyelőre nem világos, hogy meddig kell befogadni az 1294 menedékkérőt. Az nyilvánvaló, hogy a következő két hétben ez lehetetlen feladat, csakhogy kérdéses, hogy a határidő lejárta után is érvényes-e a bírósági döntés.

Lassan lejár a két éves határidő, de az áthelyezés egyelőre lassan halad.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a többi uniós tagállam sem teljesítette még maradéktalanul a vállalt áthelyezéseket. A szeptember 1-ei adatok szerint az összesen előírt 120 + 40 ezerből eddig összesen 27 ezer jogilag elismert menedékkérő talált új hazát az EU-ban.

És ha nem teljesítjük?
A magyar kormány azt már többször nyilvánvalóvá tette, hogy bárhogy is dönt az Európai Bíróság, ők nem engednek kvótaügyben. Csakhogy közben már a második szakaszban van a kötelezettségszegési eljárás, amit az Európai Bizottság indított Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, mert nem tettek eleget az előírásoknak. Ha ebben is elmarasztalják Budapestet, de a magyar kormány így sem lép, akkor egy újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat, melynek ezúttal már súlyos pénzbüntetés lehet a vége. A Bruxinfo összefogalója szerint ez akár félévenként több tízmillió euróba is kerülhet az országnak, egészen addig, amíg nem fogadja be az 1294 embert.

DMOHA20150914031_1500.jpg

Brüsszel szívesen ad több pénzt határvédelemre, de a kerítés építését semmiképpen nem finanszírozza. MTI Fotó: Mohai Balázs

Ha Magyarország a végletekig ragaszkodik a saját igazához, akkor politikai szintre kerülhet az ügy az Európai Unióban, de erre nemcsak hogy nem volt még precedens, de valószínűleg még Orbán Viktor sem merné megkockáztatni. Politikai tőkét viszont minden bizonnyal megpróbál majd belőle kovácsolni a kormány. Ennek egyik jele volt már az is, hogy Lázár János a múlt heti kormányinfón bejelentette: arra kérik Brüsszelt, hogy fizessék ki a magyar határkerítés felét. Válaszában az Európai Bizottság a kerítés finanszírozását kizárta, de felajánlotta, hogy a határvédelemre hajlandó további pénzeket áldozni. Kérdés, elég lesz-e az összeg ahhoz, hogy Magyarország engedjen a kérésnek, és megnyissa kapuit ezer ember előtt.

Serdült Viktória

K_EPA20170510034_1500.jpg
 
Nikosz99
Sajnalom ha a sajat szemednek se hiszel feltettuk a videot a magyar allampolgarsag megszerzeserol.
Tudom neked a sajat tapasztalat se mond semmit, csak a kiadott papadaj kommando szoveget nyomod ezerrel.
NEm csak en hanem tobben vegig jartuk a magyar allampolgarsag megszerzeset, mert meg ha nem is hiszed el de ha lejart az utleveled es egyeb okmanyod a magyar hatosag nem fogad el magyar allampolgarnak.
Meg szerencse hogy van canadai ,mert akinek nincs masik az aztan bajba van.
Bp szulettem /szuleim is/es a regi szemelyim volt az utolso okmany amit toluk kaptam igaz jo regen de az alap infok nem cserelodtek, anyamat se csereltem le fiatalabb se lettem nevem is a regi ..amibe aztan minden bele volt irva amit a hatosagok irtak bele iskolaid, gyerekeid szuletese munkahelyeid stb.
Nekem 17 oldalas paksametat kellett kitolteni, papiros formaba hiaba volt computer az asztalon az irodaba, mas egy erdelyi magyarnak akinek 2 oldal es mas az aki pl Munkacsrol inditja az allampolgarsagat.
Ugyan ez a magyar nyugdij, canadai magyarnak nem jar, alanyi jogon , az erdelyinek az ukrannak jar ugy hogy egy napot nem dolgozott otthon csak a magyar allampolgarsagat intezte el.
So, ne masoknak ajanld a tajekozodast hanem magad tajekozodjal mielott allitasz olyant ami nem a valosag.

Betettem egy hivatalos tájékoztatót a honosítási eljárásról. Nem én találtam ki még csak nem is a papagáj kommandó - bármi legyen is az.
Hogy neked mit kellett kitölteni a lejárt iratok pótlásához azt te tudod nyilván de ez egy másik tészta.
 
Az idegenek elleni gyülölet kinyilvánitását szolgálo referendumon részt vehetett mindenki akinek az öse valamikor K&K alatvalo volt.
-
Van néhány "szivvel lelekkel magyar" ismerösöm aki 3 utlevéllel is rendelkezik, mehettem volna velük "Fahrgemeinschaft-ban" Budapestre hogy résztvegyek a "történelmi jelentöségü" választáson, de nekem csak egy állampolgárságom van, és ha legközelebb egy uj igazolványt váltok az egy "Europai utlevél lesz". Remélem lassan lesz ilyen, a kutyámnak már van. :)
-
urn-newsml-dpa-com-20090101-170522-99-552434-large-4-3.jpg

-
Szovan ezek a megfizetett magyarok döntenek a magyarországon élök sorsa felett. ;)

Akkor nem fizették meg elég jól őket:

"A határon túliak szavazataival nemhogy nem javult a részvételi arány, de hat tizeddel még alacsonyabb is volt (43,9 helyett 43,3), mint ha csak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok szavazhattak volna."

Úgy hogy nem kell a gyűlöletkeltés.
 
-
Ne haragudj, hogy az elsö kérdésedre nem válaszoltam elég kielégitöen de, a kérdés felmerülésének idelyén sokat kutattam ehez a témához de pillanatnyilag nem találom melyik számitogépen tároltam le. Anyit megsugok, hogy a gazdag arab országok lakoi 60-85%-ban külföldiek.

Azok vendégmunkások.
 
Orbán Viktor: Tudomásul vesszük a kvótaperben született ítéletet

„Tudomásul kell venni az ítéletet, együtt élünk vele, de nem változtatjuk meg a migránsokat érintő politikánkat” – mondta az elbukott kvótaperről Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban. Azt is hozzátette, hogy ellenséges európai közegben kell végeznünk a munkánkat.

Tudomásukl vesz = megért, felfog, tudatosít.

"Én a tudomásul venni kifejezést használom, szó szerint veszem át Fico szlovák elnöktől. Szó szerint tudomásul veszem, mert mi nem rongálhatjuk az EU-t, amelynek a jogtisztelet az alapja. Ennek ellenére nem változtatunk a migránsokkal kapcsolatos politikánkon."
 
Hadd oszlassak el egy tevhitet.
Az a bizonyos kerites nem azert epult, hogy tavol tartsa a migransokat europatol.
Ez csak tevhit.
Igazabol azert van, mert maskepp nem lehet Magyarorszagon tartani azokat, akiket az EU dontes ertelmeben idetelepitenek.
 
-
Ne haragudj, hogy az elsö kérdésedre nem válaszoltam elég kielégitöen de, a kérdés felmerülésének idelyén sokat kutattam ehez a témához de pillanatnyilag nem találom melyik számitogépen tároltam le. Anyit megsugok, hogy a gazdag arab országok lakoi 60-85%-ban külföldiek.
:(

-
Kedves Baalcain
-Vegyél elö egy térképet és meglátod, az IS területe nemrég nagyobb volt mind Nagybritania és ez keletre van Sziriátol. Annak is utánanézhetsz, hogy a szomszédos országok televannak menekültekkel, van olyan, hogy minden második egy menekült.

Te ezt írtad pontosan
Az, h valahol sok a külföldi az nem jelenti azt, h ők menekültek. Folyamatos képzavar áll elő a külföldi menekült illegális bevándorlókkat illetőleg. Mint amostani és előző posztod mutatja összevissza kevered őket és sajnos a pontos számadatokat nem találod egy hónap alatt sem a gépeden-megjegyzem nem ott kellene keresni ha máshol is létezik... de persze lehet az is h "összevissza dobálózol a számokkal"
 
-
-Nem igaz, hogy az AfD lenne a legnagyobb német ellenzéki párt a szövetségi köztársaságba, hogy felfuvalkodott és befog kerülni a parlamentben az magaután fogja vonni, hogy az NPD és hasonlo extremista pártok akik eddig "egyéb" alatt jelentek meg a statisztokában elfognak tünni.
-- :(

Azt állítod értesz hozzá mégsem ismered pl a szeptemberi közvélemény kutatást német pártok népszerűségéről, ahol is 2 kormánypárt után az Afd következik De megjegyzem ez nem újdonság pl decemberben 15% !!! volt az arányuk minden 6-7 német választó őket támogatta!-elég sokan hisznek a wiedersehen politikban is...

És bár az Afd az elmúlt évben radikalizálódott nem kellene elfelejteni h az alapítói közgazdászok újságírók üzletemberek professzorok. háromnegyedük akadémikus. Akik ha nem lennének rögtön lenácizva elmondhatnák a véleménnyük amit a németek jelentős része akar, nem szorulnának rá a szélsőségesek segítségére. Egyébként német tanulság: a közvéleménykutatáson a szélsőbbek mindíg rosszabbul szerepelnek, mert az emberek félnek bevallani a véleményükat, mert a liberálisok rögtön nácit fasisztát kommunistát kiáltanak. És azok akik azt hirdetik a szólásszabadságot támogatják rögtön kiközösítik őket. De a függöny mögött fognak majd szavazni...

Mindezek mellett én azt vallom, hha a nacinalista pártok kerülnek hatalomra az bár pár gondot jozanul látva képes megoldani hosszú távon elszigetelté teszi az adott országot ami folyamatos radiakalizálódáshoz vezethet. De egy komoly nacianalista jobboldali ellenzékre aminek engedik is a hangját hallatni igenis szükség van, mert a szép álmokban és jövőben érdemes hinni, de kell olyan is aki a valóságban él.
 
Mindezek mellett én azt vallom, hha a nacinalista pártok kerülnek hatalomra az bár pár gondot jozanul látva képes megoldani hosszú távon elszigetelté teszi az adott országot ami folyamatos radiakalizálódáshoz vezethet. De egy komoly nacianalista jobboldali ellenzékre aminek engedik is a hangját hallatni igenis szükség van,
Minden esetben a radikalizalodas oldokleshez haborukhoz vezettek. NEm minden ember szerene hosi halott lenni.
HOgy ez lenne a jovo?????kotve hiszem.
 
Azt állítod értesz hozzá mégsem ismered pl a szeptemberi közvélemény kutatást német pártok népszerűségéről, ahol is 2 kormánypárt után az Afd következik De megjegyzem ez nem újdonság pl decemberben 15% !!! volt az arányuk minden 6-7 német választó őket támogatta!-elég sokan hisznek a wiedersehen politikban is...
-
Projektion_17_KW36_440.jpeg

-
Beszéljük meg a kérdést szeptember 24.-én este.
-

És bár az Afd az elmúlt évben radikalizálódott nem kellene elfelejteni h az alapítói közgazdászok újságírók üzletemberek professzorok. háromnegyedük akadémikus. Akik ha nem lennének rögtön lenácizva elmondhatnák a véleménnyük amit a németek jelentős része akar, nem szorulnának rá a szélsőségesek segítségére. Egyébként német tanulság: a közvéleménykutatáson a szélsőbbek mindíg rosszabbul szerepelnek, mert az emberek félnek bevallani a véleményükat, mert a liberálisok rögtön nácit fasisztát kommunistát kiáltanak. És azok akik azt hirdetik a szólásszabadságot támogatják rögtön kiközösítik őket. De a függöny mögött fognak majd szavazni...
-
Elhiszem neked, hogy az AfD párttagok az átlagosnál többet keresnek de akkor miért nevezik magukat "néppártnak", akik a "kis-emberek" érdekeit képviselik?
-
Hogy menyi naci van az AfD-ben azt nem nehéz kiszámolni, nézd meg hova tünt a Mecklenburg-Vorpommeri taromány parlamentjéböl 5% NPD miközben az AfD a semmiböl 20%-ra ugrott? De követheted Sachsen-Anhaltot és a többi tartományt is. A nacik helyet adtak az AfD-nek. Nézzd meg hány AfD képviselö ellen folyik eljárás "Volksverhetzung" miatt! Nem egyszerü követök, hanem a párt top-jelöljei ellen is.
-

-
Itt összehasonlithatod az originált a kopiával.
-
Mindezek mellett én azt vallom, hha a nacinalista pártok kerülnek hatalomra az bár pár gondot jozanul látva képes megoldani hosszú távon elszigetelté teszi az adott országot ami folyamatos radiakalizálódáshoz vezethet. De egy komoly nacianalista jobboldali ellenzékre aminek engedik is a hangját hallatni igenis szükség van, mert a szép álmokban és jövőben érdemes hinni, de kell olyan is aki a valóságban él.
-
En is amelett vagyok, hogy egy jo opositio az elengedhetetlen, de az AfD nem tartozik ezek közé ezt aláirhatja mindenki aki olvasta a pártprogramjukat.
-
Nállunk több erös opositios párt van, nállunk legalább 60 éve koalitios pártok vezetik az országot, fej fej melett. Nem lehet mondani, hogy ne lennénk kiegyensulyozva.
-
A nationalizmusrol tudjok, hogy mindig háboruhoz vezet. Magyarországon egyetlen egy politikai erö létezik és az a nationalizmus. Revizionizmus, raszizmus amivel elvan a nép figyelme terelve az aktuális problémákrol. Nagyon veszélyes szituatio. Mit gondolsz miért lett Mo. elöbb NATO és utána EU tag? Aki ugy beszél mind Orbán, aki "kitartásra" buzdit mind a 70 évvel elötti elödje holott a törvényes jog ellene szol az veszélyes.
-
Nállunk nem a vérrokonság tartja össze a népet, hanem a közös ideálok.
 
Utoljára módosítva:
Te ezt írtad pontosan
Az, h valahol sok a külföldi az nem jelenti azt, h ők menekültek. Folyamatos képzavar áll elő a külföldi menekült illegális bevándorlókkat illetőleg. Mint amostani és előző posztod mutatja összevissza kevered őket és sajnos a pontos számadatokat nem találod egy hónap alatt sem a gépeden-megjegyzem nem ott kellene keresni ha máshol is létezik... de persze lehet az is h "összevissza dobálózol a számokkal"
-
Kedves Baalcain
-
Örülök neki, hogy képes vagy a számokat megtalálni az interneten ezért csak az elkallodott irásom gondolatmenetét kell összefoglaljam:
-
Az irásom célja az volt, hogy miután igazoltam a világ menekültjeinek orjási számát és megneveztem a migratiot kiválto okokat, kimutattam, hogy nem Europa a menekültek célja, a legtöbb menekültnek esze ágába sincs az otthonát elhagyni, a belföldön vagy a szomszédos országokban keresnek menedéket, Europába csak nagyon-nagyon kevesen jönnek.
-
Egy népvándorlás ami a Kárpátmedencét és ennek szellemi középpontját Felcsutott venné céljába egy mese.
 
Magyarország az EU jogrendszerét kérdöjelezi meg, ami azon nyugszik, hogy a tagállamok az EuGH itéleteit követik . (Ellentétben a nemzeti biroságokéval, akiknek eszközeik vannak a jog végrehajtatásához.)
-
"A tudatos és elöre bejelentett ignorálása egy EuGH-döntésnek a magyarok által egy Super-GAU az EU jogállamiságával szemben." - mondja a Göttingeni álamjogász Alexander Thiele. "Ha EuGH-itéletek a jövöben nem, vagy csak szelektiv lesznek elfogadva akkor az EU jogrendszerének vége."
-
A magyar kormány szovivöjének a hangja nagyon harcias: "Az igazi küzdelem csak most kezdödik"
-
Ettöl függetlenül Magyarország ellen több eljárás van folyamatban, mi lesz ha Mo. az összes többi döntést ignorálja? Balsors? :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére