Schmitt Pálnak nem sikerült

Megerősítették NOB-tagságát Schmitt Pálnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kongresszusán - adta hírül szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja.

A beszámoló szerint az olimpiai bajnok vívó, aki a MOB tiszteletbeli elnöke, pályázott a NOB végrehajtó bizottságába, ám nem lett a vezetőség (board) tagja, NOB-tagságát azonban megerősítették.

Schmitt Pál mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak tagja még az ötkarikás aranyérmes úszó Gyurta Dániel, akit a tavaly nyári riói olimpián választottak be a NOB Sportolói Bizottságába, míg Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar elnöke a NOB tiszteletbeli tagja.

nob.jpg
 
Ha valaki tudja, forrással együtt adja meg, hogy a csapataranyérmes S.P. vívott-e akár csak 1 asszót is az olimpián, vagy kispadról lett "bajnok"?
 
Elvesztette a Koztarsasagi Elnok cimet, csak a javadalmazasa maradt meg neki es minden ami ezzel jar.

jogász-berkekben megosztott a plagizálása.
csúf dolog ollózgatni, de az akkori jogszabályoknak (1992), kiírásnak lehet, hogy tényleg megfelelt.
2017-ben nem ugyanazok a követelmények, mint akkor voltak,minden évben változnak, akkor vegyük el mindenkitől...?

ráadásul több kézen-közön átmegy a disszertáció.
 
Nem a kispadról lett olimpiai bajnok, megdolgozott érte!
...

Továbbra is áll a kérdés: Schmitt Pál, aki két olimpián lett csapatban "bajnok", vívott-e akárcsak egyetlen asszót is csapatban?
Ki ellen milyen eredménnyel?
Addig továbbra is állítom, kispadról lett olimpiai bajnok. (Ok a csapatba kerülésre köztudott.)
 
...

Továbbra is áll a kérdés: Schmitt Pál, aki két olimpián lett csapatban "bajnok", vívott-e akárcsak egyetlen asszót is csapatban?
Ki ellen milyen eredménnyel?
Addig továbbra is állítom, kispadról lett olimpiai bajnok. (Ok a csapatba kerülésre köztudott.)

Tévedsz, de talán nem halnál bele ha az állításod igazolására kutatnál kicsit!
1968 mexikóváros
A döntő első meccse Joszip Vitebski - Schmitt Pál - kettős vereség
A döntő ötödik meccse 3:1-es szovjet vezetésnél
Alekszej Nyikancsikov - Schmitt Pál - nyert a magyar versenyző
A vége olimpiai aranyérem

Tehát 1968-ban nem kispadról lett olimpiai bajnok, megdolgozott az éremért!

1972 München

A svájciak elleni döntőben testvéries megosztással mind a négyen 2-2 győzelmet arattak.
Erdős Sándor
Fenyvesi Csaba
Kulcsár Győző
Schmitt Pál
Osztrics István (nem vívott)
 
Utoljára módosítva:
Schmidtnek a legnagyobb hibaja a sok mellett, hogy nem volt hatarozott es hagyta vagy belement hogy 1984 es Olimpiara ne menjuk ki. Minden hatalomnak orommel teljesit hatulrol.
 
Aha mondod te, 1984 ben mar gulyas kommunizmus volt es egy igazi sportolo nagy beosztasba a KAdart meg tudta volna gyozni, ha nem akkor le kellett volna mondania.
NEm csak a sportolokkal, a szurkolokkal hanem az egesz orszaggal kiszurt.Ergo onzo modon a sajat karrierjet futatta es nem az orszag erdeket nezte. Ezek utan meg nagyobb karriert befutni.....bele is bukott, es remeljuk egyszer elokerulnek a titkos documentumok az igazsagrol, akkor fog meg nagyobbat bukni.
 
....bele is bukott, es remeljuk egyszer elokerulnek a titkos documentumok az igazsagrol, akkor fog meg nagyobbat bukni.

Gerinctelen hatalomnak hasonlóak az idoljai. Most is és a múltban is.
És Schmitt "megdolgozott" érte. A múltban és a jelenben is.
Akik (a jellemét) védik, magukról állítanak ki bizonyítványt. (Mondjuk ezt eddig sem rejtették véka alá.)
 
Gerinctelen hatalomnak hasonlóak az idoljai. Most is és a múltban is.
És Schmitt "megdolgozott" érte. A múltban és a jelenben is.
Akik (a jellemét) védik, magukról állítanak ki bizonyítványt. (Mondjuk ezt eddig sem rejtették véka alá.)
Utálom mikor kiforgatják azt amit mondtam! Erős jellemre vall!
Kétségbe vontad az olimpiai aranyérmét, nem megsértődni kell ha nincs igazad! És igen, mindkettőt megérdemelte, mindkettőért megdolgozott!
A politikai ténykedéséről szó sem volt egyik posztodban sem!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,581
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére