"Golyóálló mellényt" kap az Eiffel-torony

Megkezdődött hétfőn az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül.

A jövő májusra elkészülő fal mintegy 30 millió eurós költsége része annak a 300 millió eurós (92,2 milliárd forintos) csomagnak, amelyet 15 év alatt kíván elkölteni a városháza az Eiffel-torony renoválására és modernizálására.

A turistalátványosság körül már most is állandó a biztosítás, és a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság óta fémkordonok veszik körül. Az Eiffel-torony látogatóit a nem túl esztétikus fémrácsokból álló kordonok előtt a biztonsági emberek megmotozzák, a csomagjaikat pedig átvizsgálják.

A kordonokat váltja majd fel a három és fél méter magas golyóálló üvegfal, amelynek célja, hogy megakadályozza a gépkocsik behajtását és a gyanús személyek bejutását a körülvett területre.
Az Eiffel-torony körül ugyanakkor a gépkocsiforgalom nem változik, és a körbezárt területre ingyenes lesz a belépés, csak a toronyba kell belépőjegyet váltani.

Jean-Francois Martins, Párizs turizmusért és sportért felelős alpolgármestere szerint a munkálatok nem fogják zavarni a látogatók bejutását a toronyba, és a parkot továbbra is ingyen lehet látogatni a motozást és csomagátvizsgálást követően.

Az építmény újrafestése az üvegfal átadását követően 2018-ban kezdődik, és várhatóan két évig tart, amit a liftek felújítása követ 2022-ig, majd 2026-ban és 2027-ben ismét festési munkálatok következnek.

A teljes felújítás program 2032-ig tart, de a legtöbb dolog elkészül 2024-ig, a párizsi nyári olimpiai játékok idejére. A 324 méter magas torony az 1889-es világkiállításra készült. Évente hozzávetőleg hétmillióan keresik fel, és ezzel a világ leglátogatottabb fizetős műemléke.

MTI
eiffer torony.jpg
 
Az első hozzászólásodban meg még tagadtad hogy üvegkordont építenek ott. De majd úgyis meglátjuk.
Nekem sem a korona őrzésével sem az Eiffel torony bekerítésével nincs bajom csak te kapálódzol itt.

Az elsö hozzászolásom idelyén még nem volt meg az engedély, ezért mondtam lassan a testtel. Tegnap ota officiell, hétfön kezdödnek a munkálatok. De már nyáron felvolt dulva az Eiffeltorony melleti Museum-park, alig lehetett odamenni a toronyhoz.
-
Nem kapálodzom csak azt állitom, hogy a körülkerités nem a menekültek miatt van.
-
Szerintem az esztétikát egyáltalán nem fogja rontani az üveg-kerités.
En már többször feküdtem ott a gyepen fiatalon és mindig éreztem, hogy hiányzik egy átmenet. :)
-

Ismétlem, a renoválások miatt fognak az autok közel menni a toronyhoz, normális esetben nincs ott autoközlekedés.
-
Hogy valami semlegeset is irjunk ne csak politikát: ki gondolná, hogy az Eiffel-toronyba csak 7.000 tonna vasat épitettek be, a rajta levö festék pedig 6 tonnát nyom.
-
En az üvegfalon kivül fogok járni mert jobban félek attol, hogy a festék a ruhámra csöpög mind attol, hogy egy ámokfuto elgázol. :)
-
 
Utoljára módosítva:
Jah,sajnos láttuk a karácsonyi vásár esetét a sétálóutcában, de ne legyek vészmadár. Az állandó szorongás magvait már sikerült elültetniük bennem, bár én nem utazom sehová-ahol lakom pedig vajmi kicsi a valószínűsége egy ilyen jellegű támadásnak. Másokat viszont féltek, hiszen mindenkit hazavárnak:(
 
Az elsö hozzászolásom idelyén még nem volt meg az engedély, ezért mondtam lassan a testtel. Tegnap ota officiell, hétfön kezdödnek a munkálatok. De már nyáron felvolt dulva az Eiffeltorony melleti Museum-park, alig lehetett odamenni a toronyhoz.
-
Nem kapálodzom csak azt állitom, hogy a körülkerités nem a menekültek miatt van.
-
Szerintem az esztétikát egyáltalán nem fogja rontani az üveg-kerités.
En már többször feküdtem ott a gyepen fiatalon és mindig éreztem, hogy hiányzik egy átmenet. :)
-
Ismétlem, a renoválások miatt fognak az autok közel menni a toronyhoz, normális esetben nincs ott autoközlekedés.
-
Hogy valami semlegeset is irjunk ne csak politikát: ki gondolná, hogy az Eiffel-toronyba csak 7.000 tonna vasat épitettek be, a rajta levö festék pedig 6 tonnát nyom.
-
En az üvegfalon kivül fogok járni mert jobban félek attol, hogy a festék a ruhámra csöpög mind attol, hogy egy ámokfuto elgázol. :)
-

Hát igen biztos csak rájöttek hogy nem néz ki jól az a nagy darab vas egy esztétikus golyóálló üvegfal nélkül... :rohog:
 
Nézzd ha téged megnyugtat, hogy az Eiffel-torony körüli alig nagyobb mind 1 hektar terület körül lesz véve egy üvegfallal akkor az ellen nem tudok mit szolni. Hát legyen. :)
-
Valoban vannak örültek akik autoban üllve nagynak érzik magukat, láttuk a Calaisi autobahnon randalirozo magyar camionost és a Parizsi Moscheebol kijövökre hajto autovezetöt. Csak azért, hogy ez utobbi se menjen ki a fejedböl (2017.06.30).
-
Police-secure-a-mosque-in-Creteil-near-Paris-France-after-a-man.jpg

-
Megmondom öszintén, hogy az üvegfal reálisan a zsebmetszöktöl, az "itt a piros - ott a piros" csaloktol fog bennünket megvédeni, autoknak ott eddig sem volt semmi esélye valakit elgázolni. ;)
-
Nézzd meg a statisztikát hány halálos gázolás történik évente Berlin vagy London utcáin? Azért mert az utak, olyan bután vannak megépitve.
-
Az autokázás kezdetén egy embernek kelett futnia zászloval az auto elött, késöbb kitalálták a dudát, az sem használt... Események amik "véletlen" megtörténhetnek mindig alkalmassak tudatos gyilkossághoz.
-
Nézzd, Magyarországon is permanens javitanak a közuti-biztonságon még akkor is ha nincsenek menekültek.
 
Nekem aztán mindegy nem én fogom kerülgetni az üvegfalat.
Érdekes (jellemző) hogy te meg a többi esetet sumákolod el.

Már más betette de hátha nem emlékszel. Ez lenne az "itt a piros"?:

"Párizsban magas maradt a terrorfenyegetettség, ezért a legsérülékenyebb célpontokat, kezdve az Eiffel-toronnyal, különleges óvintézkedésekkel kell védeni" - jelentette ki Jean-Francois Martins, Párizs főpolgármester-helyettese."

Ne mosd össze a terrortámadást a közúti balesetekkel mert nem ugyanaz.
 
Te pedig ne tegyél egyenlöségjelet a menekültek és terroristák közé. Az összes hozzászolásod erröl szol.
 
Hozd már ide bármelyik hozzászólásomat amiben ezt tettem volna.

Nem megy? Csak nem füllentettél?

Várjuk Ernoe a bizonyítokot, kérlek keresd meg a számítógépeden. Az már kiderült, h "összevissza dobálózol a számokkal", de ideje lenne letisztázni, h összevissza vádaskodsz-e céljaidnak megfelelően.

Az egész társadalmunknak tragédia, h védőfalakat kell építeni minden szép köré. Hogy akármi is lesz később, biztos lesz egy nemzedék ami úgy nő fel, h félnie kell amikor egy kocsi felgyorsul az utcán. Akiket átkutatnak amikor emberek közé mennek.
Nem lehet, nem szabad összemosni a mindennapjainkat fenyegető terrorista veszélyt közlekedési balesetekkel. Az olyan mintha azt mondanánk, h a társas együttülés része, h néha ártatlanokat gyilkolnak le.

Én nem tartom gondnak, h a kritikusok beszélnek a magyar politikusok politikai élet radikalizálódásáról, korrupciókról és a veszélyekről amiket rejt. -a túlzással már persze gond van.
Ugyanígy nem értem miért gondolja valaki, h rejtegetni kell a terroriszmust, alulértékelni a veszélyt és lebecsülni a veszteségeket.
Igenis a tudatos nyugati politikus is, aki aa saját bőrén taqpasztalja, mi történhet golyóálló üvegben, védőeszközökben gondolkodik. Bár persze a fotel okoskodók kisebb veszélyben vannak, mint akik a helyszíneken megélnek valamit.

A 30as években egy kis bajuszos bajort nem vettek komolyan, nem találták igazi veszélyforrásnak. Úgy gondolták dehogyis indítana világégést. Kizárólag azért juthatott el odáig, mert az elején nem fogták visszza.
A jelenkor eszközeivel egy önjelölt próféta napok alatt pusztíthat annyit, mint amire az SSnek anno évekre volt szükség.

( A terrorizmus azért fájó pont pár egyednek errefelé, mert nehéz kimagyarázni, h amikor Abdul gyilkolni indul Ahmeddel, akkor annak nincs vallási-kulturális vonatkozása. És bármennyire is jönnek az ezeréves példák a mindennapokban az iszlám terrorizmus az ami Usától Európán át a Közel keletig a valós veszély)
 
Ha nem teszel egyenlöségjelet a menekültek és a terror közé akkor ird ide egy mondattal és részemröl elvan intézve az ügy. Tudtad, hogy a menekültek a terror elöl futnak el?

No.-ban évente legalább 300 ember hal meg amiatt, hogy egy Bambi átmegy az országuton, nem uj jelenség még közlekedési tábla is van erröl. Az utakat korlátok védik, minden utkeresztezödésnél zebra vagy lámpa figyelmeztet bennünket, a gyerekek biciklijén lámpa, macskaszem van, még a küllök között is....
-
Evente 1 millio ember hal meg (1 millio) közlekedési balesetben, ne mond nekem, hogy az a néhány örült aki itt szétszortan europában belemegy a tömegbe (terrorista) kényszeritené a gyerekeinket az ovatosságra!
-
Az ámokfutok nemcsak bennünket finomlelkü keresztényeket hanem mindenkit aki ott van válogatás nélkül elgázolnak. Nizában nemzeti és vallási hovatartozás nélkül voltak halottak, Londonban kifejezetten muszlem álldozatok voltak.
-
Magyarország teszi idegbajossá a polgárait, mert nem hajlando 1.294 menekültet az országba engedni azzal az indokkal, hogy elharapják a torkotokat, pedig minden más halál és baleset negyságrendekkel valoszinübb ennél. .

Magyarországon mást sem lehet hallani mind "fenyegetö terrorizmus", miért nem teszitek az adatokat konkrétan az asztalra? Az is hallatlan, hogy a kormány az egyik szemére vak, a szélsöjobboldali terrort egyszerüen elhallgatja. Magyarországon is több gyilkosság terheli ezek oladalát mind az ami migratioval öszhangba lenne hozhato.
-
Pegida-Aktivisták két bombát robbantottak Drezdában az ujraegyesités napján. A cél egy moschee volt. Ügye elmesélted a gyerekeidnek hogy ovatosak legyenek nem-de?
-
wide__820x461__desktop

-
Ein Ermittler kurz nach dem Anschlag am Eingang der Dresdner Fatih-Moschee © Jens Meyer/AP/dpa

A kis bajuszos egy illegális migráns volt az Osztrák-Magyar Monarchiábol (1912), direkt eldobta a papirjait, hogy ne vigyék el katonának amikor Münchenbe jött. A Német állampolgárságot csak 1934-ben kapta meg nagy nehezen a büntetett elöélete miatt (1925 börtönbenüllt garázdaságért)

Igazad van de mi köze ennek az Eiffeltoronyhoz? Már feltéve, hogy valaki egy atombombát cipel magával annak nem kell a torony alá mennie, az üvegkerités elött is meggyujthatja, nem gondolod? :)

Senki sem tagadja, hogy van islam terrorizmus, hiszen látjuk, az álldozatok hozzánk menekülnek. :(
-
A kérdés mit akarsz mondani vele? :(
 
Ismételten egyenlőséget teszel halál és halál között.
Szerinted a közúti balesetben meghaltak ugyanolyan félelmet keltenek mint teroristák által megöltek. Képtelen logikád szerint főleg nem értem miért kellene bárkit is befogadni, hiszen szíriában is megölhetik a terorristák az embert,Németországban meg a sok kocsi ütheti el őket.
egyszerűen nem tudom felfogni, h még egy fizetett alkalmazott is képes legyen így érvelni.

A Hitleres példa jól mutatja, h sokan akkor is homokba dugták a fejük és nem látták a veszélyt. Jött egy migráns a saját elveit és igazát kompromisszum nélkül hirdetve és pár évvel később milliókat gyilkoltatatott le. pedig ha kellő időben a farkára lépnek...

Te az összes posztodban erősen lebecsülöd az európai iszlám terrorsiták tevékenységét. Atombombával viccelődsz, mintha az lenne az egyetlen tömegeket megölni képes modern szerkezet. pedig elmondom, akár 2 eltérített repülő is ezreket ölhet meg közvetlen és százezreket az azt követő háború A tömegbe rohanó-hajtó kamikazék ellen pedig jobb nincs, keritésekkel és falakkal védekezik a nép.

ui
Jól értem egyébként ismét nem tudod bizonyítani állításod, h Nikosz egyenlőséget tesz a terrorizmus és a menekültek között? ismét csak vádaskodó hangulatkeltés volt?
 
Igen szerintem egy irrationális félelem egy 10 millio lelket számolo országnak 1.294 menekültet elutasitani azért mert a világ másik részén léteznek terroristák. A félelmet lehet szitani és ezt teszi a magyar kormány.
-
Miért? Mert erre terelni az emberek figyelmét egy politikusnak sokkal kifizetödöbb mind a hiányos egészségügyi ellátás, környezetvédelem, bizonytalan jövö okait feszegetni.
-
A német adatok szerint a megengedettnél magasabb levegöszenyezödés miatt, amit diesel autok okoznak 35.000 ember hal meg idö elött. Hogy csak egy forrást emlitsek a számokban kifejezhetö életveszélyekböl.
-
Ajánlom neked függeszed ki egy táblára a napi Mo.-i krimináljelentéseket egy-két héten keresztül, ha nem fogsz tölle szorongást kapni akkor fakir vagy.
-
Egy pillanatig sem tagadom, hogy létezik Europában is terror aminek a forrása más kontinensröl jön de ebbe belahalnod itt sokkal valoszinütlenebb mind más elkerülhetetlen ok ami a halálodat elörébb hozhatja.
-
Nállunk több probléma van azokkal az extremistákkal akik a kalandvágyukat ugy élik ki, hogy keresztényböl islamisták lesznek és elmennek lövöldözni oda ahol ez most sikk (közép kelet) mind azokkal akik itt nállunk akarnak lövöldözni.
-
Ez nem uj dolog. A Kereszteshadjáratok, Spanyol polgárháboru, az Amerikai függetlenségi háboru, az Idegenlégio, Belga Kongo, Che Guevara... független a késöbbi megitélésüktöl, mind vonzottak töllünk önkéntes harcolokat. Ezt csinálta az RAF, ezt csinálják a neo-nacik, erre tendálnak a magyar paramilitant csapatok, gárdák, betyárkodok...
-
A Hitleres példa jól mutatja, h sokan akkor is homokba dugták a fejük és nem látták a veszélyt. Jött egy migráns a saját elveit és igazát kompromisszum nélkül hirdetve és pár évvel később milliókat gyilkoltatatott le. pedig ha kellő időben a farkára lépnek...
-
Igen, Hitler egy illegális migráns volt Németországban de otthonrol is harcolhatott volna hiszen Ausztria nem elfoglalva, hanem önként "csatolva lett" a Birodalomhoz aminek a Horthy Mo.-volt a legutolso csatlosa, sok magyar büszkélkedik is vele itt ha megfelelö környezetben érzi magát.
-
Lehet, hogy a hatalomrajutás következményeit elbagatelizálták egyesek de amikor részesei lettek ennek a gyilkos gépezetnek, legkésöbb akkor tudni kelett volna nekik hol állnak.
-
Hitlernek többmillio segédje volt, akik nemcsak, hogy egyetértettek az ideologiával hanem profitáltak mások lemészárlásán.
-
Csak nem akarod azt mondani, hogy akik kiállnak a menekültek megvédése melett érdekeltek lennének abban, hogy Berlinben valakit elüssön egy ámokfuto terrorista? Ezt kikérem magamnak.
-
Te az összes posztodban erősen lebecsülöd az európai iszlám terrorsiták tevékenységét. Atombombával viccelődsz, mintha az lenne az egyetlen tömegeket megölni képes modern szerkezet. pedig elmondom, akár 2 eltérített repülő is ezreket ölhet meg közvetlen és százezreket az azt követő háború A tömegbe rohanó-hajtó kamikazék ellen pedig jobb nincs, keritésekkel és falakkal védekezik a nép.
-
Butaságot beszélsz. Semmi problémám nincs az üvegfallal, a közutakat védö palánkokkal, a járdaszegéllyel, ez utobbiak szerepe ugyan az és nem kérdezünk azután, hogy fékhiba, részegség vagy öngyilkosság miatt siklik ki egy auto. Természetes, hogy duplán elitélendö ha tudatosan lesz valaki elgázolva.
-
Jól értem egyébként ismét nem tudod bizonyítani állításod, h Nikosz egyenlőséget tesz a terrorizmus és a menekültek között? ismét csak vádaskodó hangulatkeltés volt?
-
Nézd nekem nem az a célom, hogy diszkrimináljak valakit. Ha azt mondja, hogy átgondolta a véleményét és másképp látja akkor nem kötöm az ebet a karohoz, söt örülök neki ha differenciáltan gondolkodik.
-
De hogy van ez teveled? A beszélgetésböl arra gyanakszom, hogy az egyik kezedbe veszed a terrort, a másikba a menekülteket és azt szuggerálod egy dolog két oldalát mutatod. :(
 
Igen szerintem egy irrationális félelem egy 10 millio lelket számolo országnak 1.294 menekültet elutasitani azért mert a világ másik részén léteznek terroristák. A félelmet lehet szitani és ezt teszi a magyar kormány.
Most ez szított vagy zsigerből jön?
Kedd reggelre kiszúrták a kocsigumijait annak a panziósnak és a gyerekének is, aki felajánlotta, hogy menekültek pihenhetnek néhány napig a szállodájában. Mindez azután történt, hogy a Tolna megyei Őcsényben hétfőn este felfokozott hangulatú falugyűlés zajlott le. A gyűlés témája a hír volt, miszerint a panziós felajánlására menekült pihenhettek volna a vendégházban néhány napig.
„Olyan elutasítóak voltak az emberek a falugyűlésen, hogy a panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy ezek állatok, nem emberek. Terroristák, robbantani fognak, megerőszakolják a gyerekeket.”

A polgármester elmondása szerint a feszültséget fokozta, hogy két képviselő is szabályosan uszította az embereket. „Ez nem helyes. A képviselők elmondhatják a véleményüket, de nem az a dolguk, hogy uszítsák a lakosságot.”
 
Ez az amit mondok, a valoszinüsége annak, hogy egy menekülttel altrocitások történnek, egy segitöre rágyujtják a házat vagy összeverik figyelmeztetés képpen nagyobb mind forditva.
-
A "terror" Europában eddig válogatás nélkül talált mindenkit, még muszlemok is kerültek a kerekek alá.
Egyedül a zsidok azok akik a muszlemok "kiszemelt" álldozatainak tekinthetöl, ezért nem értem milyen hülyének kell lenni ahoz, hogy Orbán legyen valaki és Sorost támadja? (lázsd Paris)
-
Németországban ugy a Linke mind az AfD antiszemita, ezek adnak teret a Palesztin "menekülteknek", (vagy tudja isten milyen alapon itt élöknek.) Nem vagyok én vak.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére