A közhiedelemmel ellentétben a hospice nem lemondás a páciensről, hanem a legtöbb, amit megtehetnek érte.
Szy Ágnes pszichológus a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház támogató, megnyugvást adó, mégis élettel teli hospice osztályán segíti munkájával az életük utolsó szakaszába lépett daganatos betegeket és családjukat.
A szakember néhány hónapja érkezett az intézménybe, meggyőződése, hogy a fájdalomcsillapításon, a panaszok enyhítésén és a gondos ápoláson felül lelki támaszt, élményeket is kell nyújtani a betegeknek, valamint a családtagoktól sem szabad megtagadni a segítséget.
Erre viszont érdemben csak akkor van lehetőség, ha már az aktív onkológiai kezelések lezárultával a hospice szolgálatokhoz fordulnak, és nem várják meg az utolsó, kétségbeesett napokat. Szy Ágnes hangsúlyozza: a hospice nem egyenlő a remény feladásával, sokkal inkább esélyt ad a betegnek, hogy a hátralévő időt a lehető legjobb fizikai és lelki állapotban tölthesse.
Október második szombatja a végstádiumú betegek fizikai és lelki gondozásáért dolgozó hospice ellátás világnapja, ennek apropóján a rakgyogyítas.hu beszélgetett a pszichológussal.
– Minden betege meghal.
– Tényleg így akarja kezdeni a beszélgetést?
– Szóval mivel tud biztatni?
– Nemcsak a hospice pszichológusára, hanem a világ összes orvosára is igaz, hogy egyszer meghalnak a betegei, ahogyan egyszer majd ön is és én is meghalunk. De a hospice osztályon nem a halálért dolgozunk, hanem az életért.
– Hogyan, ha alaptézisük, hogy nem hosszabbítják meg az életet?
– Az életnek nemcsak hossza, hanem minősége is van. A hospice hitvallásának valóban alapja, hogy nem rövidítünk és nem hosszabbítunk meg életet, hanem elfogadjuk azt, hogy a beteg az élete utolsó szakaszába érkezett. De ennek a szakasznak nem szabad fájdalomban vagy félelemben telnie. A végesség tudatában, de ebben az életszakaszban is lehet értelmet találni az életben, amíg még tart. Aki végzetes infarktust kap vagy akit halálra gázol egy autó, annak erre nincs lehetősége. A rák minden tragédiájával, testi-lelki fájdalmával együtt is az esetek jelentős részében enged rövidebb-hosszabb időt az élet tudatos lezárására.
– „Mi még nem tartunk ott” – indokolják sokszor a családok, miért nem fordulnak hospice szolgálathoz segítségért. Úgy érzik, hogy azzal feladnák a reményt.
– Attól, mert valaki a hospice-hoz fordul, még nem kötelező meghalnia! A családok sajnos sokszor valóban csak akkor kérnek segítséget, amikor már a végletekig kimerültek vagy a beteg szervezete összeomlott. A hospice sokak fejében még ma is az „elfekvő” szinonimája, holott a szó jelentése „menedék”. Menedék a fájdalomtól, az elhagyatottságtól, a magánytól, a szorongástól. A hospice nem lemondás a betegről, hanem a lehető legtöbb, amit meg lehet érte tenni. Egy jól működő hospice szolgálatnál rendelkezésre állnak azok a szakemberek, akik segíthetnek az ápolásban, a gondozásban, a fájdalomcsillapításban, a lelki támogatásban, s mindebbe a családtagokat is bevonják, őket is tehermentesítik, mellettük állnak.
A hospice akár hónapokon át ott lehet a családok mellett. Amint kiderül, hogy nincs lehetőség több aktív daganatellenes onkológiai kezelésre, mindenki jogosult hospice ellátásra: otthoni gondozásra éppúgy, mint intézményi hospice osztályon való elhelyezésre. Sokat segítene, ha a kezelőorvosok nemcsak azt közölnék, hogy nem tudnak több kezelést adni, hanem azt is, hogy innentől a hospice tovább tudja támogatni, vezetni a beteget, s ha hozzánk fordulnak, mi mindent meg fogunk tenni érte. Más kérdés, hogy idehaza nincs elegendő hospice ágy a kórházakban, de a rendszeres otthoni segítségnyújtást egyre több helyen meg tudják oldani a területileg illetékes szolgálatok.
B. Papp László
Szy Ágnes pszichológus a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház támogató, megnyugvást adó, mégis élettel teli hospice osztályán segíti munkájával az életük utolsó szakaszába lépett daganatos betegeket és családjukat.
A szakember néhány hónapja érkezett az intézménybe, meggyőződése, hogy a fájdalomcsillapításon, a panaszok enyhítésén és a gondos ápoláson felül lelki támaszt, élményeket is kell nyújtani a betegeknek, valamint a családtagoktól sem szabad megtagadni a segítséget.
Erre viszont érdemben csak akkor van lehetőség, ha már az aktív onkológiai kezelések lezárultával a hospice szolgálatokhoz fordulnak, és nem várják meg az utolsó, kétségbeesett napokat. Szy Ágnes hangsúlyozza: a hospice nem egyenlő a remény feladásával, sokkal inkább esélyt ad a betegnek, hogy a hátralévő időt a lehető legjobb fizikai és lelki állapotban tölthesse.
Október második szombatja a végstádiumú betegek fizikai és lelki gondozásáért dolgozó hospice ellátás világnapja, ennek apropóján a rakgyogyítas.hu beszélgetett a pszichológussal.
– Minden betege meghal.
– Tényleg így akarja kezdeni a beszélgetést?
– Szóval mivel tud biztatni?
– Nemcsak a hospice pszichológusára, hanem a világ összes orvosára is igaz, hogy egyszer meghalnak a betegei, ahogyan egyszer majd ön is és én is meghalunk. De a hospice osztályon nem a halálért dolgozunk, hanem az életért.
– Hogyan, ha alaptézisük, hogy nem hosszabbítják meg az életet?
– Az életnek nemcsak hossza, hanem minősége is van. A hospice hitvallásának valóban alapja, hogy nem rövidítünk és nem hosszabbítunk meg életet, hanem elfogadjuk azt, hogy a beteg az élete utolsó szakaszába érkezett. De ennek a szakasznak nem szabad fájdalomban vagy félelemben telnie. A végesség tudatában, de ebben az életszakaszban is lehet értelmet találni az életben, amíg még tart. Aki végzetes infarktust kap vagy akit halálra gázol egy autó, annak erre nincs lehetősége. A rák minden tragédiájával, testi-lelki fájdalmával együtt is az esetek jelentős részében enged rövidebb-hosszabb időt az élet tudatos lezárására.
– „Mi még nem tartunk ott” – indokolják sokszor a családok, miért nem fordulnak hospice szolgálathoz segítségért. Úgy érzik, hogy azzal feladnák a reményt.
– Attól, mert valaki a hospice-hoz fordul, még nem kötelező meghalnia! A családok sajnos sokszor valóban csak akkor kérnek segítséget, amikor már a végletekig kimerültek vagy a beteg szervezete összeomlott. A hospice sokak fejében még ma is az „elfekvő” szinonimája, holott a szó jelentése „menedék”. Menedék a fájdalomtól, az elhagyatottságtól, a magánytól, a szorongástól. A hospice nem lemondás a betegről, hanem a lehető legtöbb, amit meg lehet érte tenni. Egy jól működő hospice szolgálatnál rendelkezésre állnak azok a szakemberek, akik segíthetnek az ápolásban, a gondozásban, a fájdalomcsillapításban, a lelki támogatásban, s mindebbe a családtagokat is bevonják, őket is tehermentesítik, mellettük állnak.
A hospice akár hónapokon át ott lehet a családok mellett. Amint kiderül, hogy nincs lehetőség több aktív daganatellenes onkológiai kezelésre, mindenki jogosult hospice ellátásra: otthoni gondozásra éppúgy, mint intézményi hospice osztályon való elhelyezésre. Sokat segítene, ha a kezelőorvosok nemcsak azt közölnék, hogy nem tudnak több kezelést adni, hanem azt is, hogy innentől a hospice tovább tudja támogatni, vezetni a beteget, s ha hozzánk fordulnak, mi mindent meg fogunk tenni érte. Más kérdés, hogy idehaza nincs elegendő hospice ágy a kórházakban, de a rendszeres otthoni segítségnyújtást egyre több helyen meg tudják oldani a területileg illetékes szolgálatok.
B. Papp László
