Feljelentik Orbán fiának hitközösségét kuruzslásért

A 24.hu interjút készített a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, melynek a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is aktív tagja. Az interjúból kiderül, hogy az egyház(?) tagjai rákos betegeket "gyógyítanak", és más orvosi tevékenységet végeznek, ezzel kimerítik a BTK-ban kuruzslásként definiált vétséget - írja mai közleményében a Racionalista Párt.

A szervezet nem egy hagyományos értelemben vett párt. Azt írják magukról: mi nem a parlamentbe készülünk, csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet.

Szóval, ez a szervezet ma úgy döntött, Orbán Gáspár és az egész felekezet bűnhődjön azért, mert Orbán Viktor olyan, amilyen.

A szervezet a közleményében azt írja: "felháborítónak tartjuk, hogy kiszolgáltatott, reményvesztett beteg embereket céloznak különféle kuruzslók és sarlatánok a gyógyulás ígéretével, ezek ellen minden eszközzel fel fogunk lépni. Totális háborút indítottunk az áltudományok ellen, ennek jegyében még a mai napon rendőrségi feljelentést teszünk a Felház ellen."

Reméljük, a Racionalista Párt ezek alapján Jézust is feljelenti, hiszen Ő maga is számos esetben gyógyított a hit erejével, amelyekről bőven olvashatunk a Bibliában. Ja, hogy a Racionalisták szerint a Biblia kamu? Akkor ezt is be kell bizonyítani a bíróságon. Igazán vicces pernek nézünk elébe.

Sőt, egy ilyen feljelentés kapcsán azért is kimondottan nehéz dolga lesz a felperesnek, mert az még hagyján, hogy Istennel meg kell küzdeniük, de nem szabad elfelejteni, hogy ott van még Handó Tünde is, akiről tudjuk, hogy nem akárki...

Szerző: Jász
338393.jpg
 
Rossz a szöveg a képen, mert a cikkhez legfeljebb úgy passzolna, ha élve átjut, akkor orvostudomány, ha megfullad, akkor kuruzslás. De ebben a formában a cikkhez semmi köze.
Igaz nem a cikkhez van köze orbánhoz tudjuk mindig viccel Gumelig.
A magyar hozzáállás a menekült kérdéshez. Arra találó!
Mindegy így is úgy is ellenség máglyára velük mert boszorkány, ha megúszta a vízbemerítést.
Ha megfullad akkor becsületes menekült és nem égetik meg!
.
 
rettenetesen el vagy tévedve .... azt állítani, hogy az illegális migrációnak vége, megoldódott a 3 milliárd euróval amit Merkel Erdogannak fizet, hogy tartsa a táborokban az embereket nagy tévedés.
-
Sajnos van migratio, az ellenkezöjét soha nem állitottam. Csak azt mondom, hogy az ellenörizetlen hullámnak ami 2015-ben volt vége. Söt ahogy hallom az IS birodalma is szétvan verve, van remény a hatalmas ország Sziria stabilizálására.
-
A világ menekültjeinek csak elenyészö része van Europában.
-
Másik óriási tévedésed, hogy nem a magyar határkerítés védi nyugateurópát az illegális migrációtol...hanem egyszerüen jól élnek és nem jönnek a migránsok.
-
Na végre. Ezt mond el a miniszterelnöködnek is, ö még egy hete azt állitotta Passauba, hogy ö a "határör-kapitány" és azt állitotta "Mi védjük Németországot!" - és a német politikusok nem estek le a székröl, szerencse, hogy a kényszerzubbonyra nem került sor. :)
-
Másik óriási tévedésed, hogy úgy érzed a magyarok gáncsoskodnak, nem azt látod hogy védekeznek az aberrált betelepítési, politikátok ellen, a brüsszeliek terve ellen a felső határ nélküli kvóta ellen. Nem akarod elismerni, hogy a relokációs mechanizmus egyfajta hívó szó az illegális migráció bárorítása.
-
Hogy gáncsoskodsz arrol magad teszel tanubizonyságot.
Alig birod kivárni, hogy egy psychisch beteg ámokot fusson, hogy megvádolhassál vele népcsoportokat, Ha égö házakrol, 106 legyilkolt védtelen betegröl beszélek aktuálisan, meg sem rebben a szemed mert nem lehet öket a menekültekkel kapcsolatba hozni. Te vadászol rájuk.
-
Erdekes, ahogy ugy a "kényszer akácfa-irtás" örültsége mind a menekültek "kényszerbetelepitése" csak Mo.-on egy téma.
-

Utoljára módosítva:
Ez a te meglátásod és hamis. 2015-ben még nem volt kész a nagy tábor Törökországban, nem voltak képesek anyi menekültet felvenni. Azt is betettem, hogy két nagy meekülthullám volt Sziriábol, az egyik esetben 2 nap alatt 200.000 utána pedig 500.000 ember hagyta el az országot.

valamelyikünk nagyon félre van tájékoztatva, tudtommal a migránsok Kosz, Leszbosz és Khíosz szigeteire érkeztek kb. 6 kilométeres tengeri úton Törökországól....kissé tulzásnak tartom a napi 100.000 -et gondolom napi 2000 -et akartál írni.

http://www.bbc.com/news/world-europe-33818193

A németek nem hülyék mind ahogy beállitod, hogy egy nö (Merkel) két szép szeméért felvennének és támogatnának több mind egy millio embert. Megsem tudná csinálni 82 millio emberrel szemben.

Schäuble (német pénzügyminiszter ) védelmezi a kormány bevándorlás-politikáját
http://www.zeit.de/politik/deutschl...le-aussenpolitik-wandel-afrika-arabische-welt
 
Utoljára módosítva:
A 24.hu interjút készített a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, melynek a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is aktív tagja. Az interjúból kiderül, hogy az egyház(?) tagjai rákos betegeket "gyógyítanak", és más orvosi tevékenységet végeznek, ezzel kimerítik a BTK-ban kuruzslásként definiált vétséget - írja mai közleményében a Racionalista Párt.

A szervezet nem egy hagyományos értelemben vett párt. Azt írják magukról: mi nem a parlamentbe készülünk, csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet.

Szóval, ez a szervezet ma úgy döntött, Orbán Gáspár és az egész felekezet bűnhődjön azért, mert Orbán Viktor olyan, amilyen.

A szervezet a közleményében azt írja: "felháborítónak tartjuk, hogy kiszolgáltatott, reményvesztett beteg embereket céloznak különféle kuruzslók és sarlatánok a gyógyulás ígéretével, ezek ellen minden eszközzel fel fogunk lépni. Totális háborút indítottunk az áltudományok ellen, ennek jegyében még a mai napon rendőrségi feljelentést teszünk a Felház ellen."

Reméljük, a Racionalista Párt ezek alapján Jézust is feljelenti, hiszen Ő maga is számos esetben gyógyított a hit erejével, amelyekről bőven olvashatunk a Bibliában. Ja, hogy a Racionalisták szerint a Biblia kamu? Akkor ezt is be kell bizonyítani a bíróságon. Igazán vicces pernek nézünk elébe.

Sőt, egy ilyen feljelentés kapcsán azért is kimondottan nehéz dolga lesz a felperesnek, mert az még hagyján, hogy Istennel meg kell küzdeniük, de nem szabad elfelejteni, hogy ott van még Handó Tünde is, akiről tudjuk, hogy nem akárki...

Szerző: Jász
Csatolás megtekintése 1574378
*
Borzasztó! O.G.szerint: csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet. Ő akar rendet tenni, amikor kuruzslást végeznek... Elrettentő ítéletet kell(ene) hozni. Valóban elrettentőt, hogy senkinek ne jusson eszébe ilyet elkövetni, ráadásul csoportosan.:mad:
 
ppix
Fejezd be! Leirtad tobbszor ez ugyben a velemenyed de hogy itt renduletlenul ismetelgesd a menekult bajodat, es kritikadat ....erre mar senki nem kivancsi.
Ne masokat kritizaljal hanem a sajat hazad tajat kell megnezni, hogy viszonyulsz akar menekult vagy idegenekhez,de oly okoskak vagytok , hogy meg a sajatjaitokat is migransnak nezitek.
Arrol mar nem is beszleve tagsagunk nagyresze menekult vagy migrans es sehol ilyen ...... modon nem fogadjak es tesznek kirohanasokat ellenunk.
Vegyel vissza a hevbol mert ez az oldal nem a rasszistak gyulekezete.
 
Utoljára módosítva:
*
Borzasztó! O.G.szerint: csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet. Ő akar rendet tenni, amikor kuruzslást végeznek... Elrettentő ítéletet kell(ene) hozni. Valóban elrettentőt, hogy senkinek ne jusson eszébe ilyet elkövetni, ráadásul csoportosan.:mad:

Valamit félreértettél .... nem O.G. akar rendet tenni a fejekben.
Kerestem a neten a 24.hu interjútát a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, ahol le van írva hogy tulajdonképpen milyen orvosi tevékenységeket végeznek, sajnos nem találom
 
Utoljára módosítva:
valamelyikünk nagyon félre van tájékoztatva, tudtommal a migránsok Kosz, Leszbosz és Khíosz szigeteire érkeztek kb. 6 kilométeres tengeri úton Törökországól....kissé tulzásnak tartom a napi 100.000 -et gondolom napi 2000 -et akartál írni.

http://www.bbc.com/news/world-europe-33818193
http://www.bbc.com/news/world-europe-33818193

-
Nem olvastál figyelmessen. En azt irtam: ... "ember hagyta el az országot" és a mondatban Sziriárol beszéltem, a szél rozsa minden irányába.
-
Schäuble (német pénzügyminiszter ) védelmezi a kormány bevándorlás-politikáját
http://www.zeit.de/politik/deutschl...le-aussenpolitik-wandel-afrika-arabische-welt
-
Felfedeztél valami ujat, ugy gondolom a 2016-os cikket kitárgyaltuk. Van kérdésed hozzá?
-
Szerinted magukra kéne hagyni Afrikát? :)
-

-
Néhány afrikai "Ferihegyi reptér" :)
-
 
Köszi a lineket, elolvastam minden világos
"Isten gyógyít és nagyon sokféle betegségért imádkozunk.

Nagyon sokszor imádkoztam emberekért úgy, hogy nem volt változás, de ők is kaptak egy érintést és szeretetet Istentől. Mások viszont például azt mondták, elmúlt a fejfájásuk, miután ezért imádkoztunk Felházon."

semmi újdonság, ilyet már láttam a TV-ben is, csak az valami Hit Gyülekezete volt, gondoltam legalább ördögűzés lesz, valami olyasmi ahogy Keanu Reeves harcol a démonokkal
 
Utoljára módosítva:
Valamit félreértettél .... nem O.G. akar rendet tenni a fejekben.
Kerestem a neten a 24.hu interjútát a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, ahol le van írva hogy tulajdonképpen milyen orvosi tevékenységeket végeznek, sajnos nem találom
*
Nem értettem semmit félre. Pontosan olvastam és értelmeztem is. Miszerint:"Azt írják magukról:..."
 
*
Nem értettem semmit félre. Pontosan olvastam és értelmeztem is. Miszerint:"Azt írják magukról:..."

talán még egyszer el kellene olvasni... de bemásolom a lényeget

"..... írja mai közleményében a Racionalista Párt.
A szervezet nem egy hagyományos értelemben vett párt. Azt írják magukról: mi nem a parlamentbe készülünk, csak a fejekben szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy végre a racionális tények uralják a közéleti párbeszédet."

szóval ezek ( Racionalista Párt) tartják bűncselekménynek ha imádkoznak a gyógyulásért.
 
Azért szívesen feltennék néhány kérdést a Racionalista Párt prominenseinek a keresztény vallásosságról. Ugyanis az az érzésem, hogy olyasmiről beszélnek hatalmas öntudattal, amiről az alapfogalmaik is hiányoznak.
 
Kereszténység.... isten... szeretet.... egymás szeretete....
Komolyan mondom, eszem megáll... És ebben a buliban orbán kicsi gáspárkája.... Annak az embernek a fia, aki egy országot romba döntött, aki miatt emberek ezrei hagyták el a szülőhazájukat, akit nem érdekelnek a rákos betegek, a haldoklók, aki szétlopta az országot... Hogy néz ez a gáspár gyerek az apja szemébe, és hogy tud kiállni szeretet hirdetni mindezek mellett????
Egyáltalán hogy tartja magát sok ember kereszténynek, mikor elnézi, hogy egy szögesdrót túloldalán beteg gyerekek vannak, egy anya pedig szinte a sárban szüli meg a gyerekét?
De tovább megyek, KDNP, Keresztény demokrata néppárt... Mitől az?
Mitől keresztény? Látta bárki is, hogy keresztényi szeretetből egy tál ételt adtak volna az éhezőknek, akik egyre többen vannak, és egyre több köztük a gyerek? De arra volt eszük, hogy a Krisnásoknak megtiltsák az ételosztást...Akinek az egyik fejese megrögzött vadász, aki örömmel gyilkolja a vadon élő állatokat, csak mert ez a beteges hobbija?
Demokrata.... A démosz szó népet jelent, de ők nem a népet képviselik, csak a saját meg a haverok, rokonok zsebét tömik.
Néppárt.... Melyik népé? Mert a magyaroké biztosan nem.
Ugyan ez áll a FIDESZ-re. Fiatal demokraták szövetsége... Főleg fiatalok... Sok disznó módra elhízott ősz-kopasz volt KISZ aktivista, akik most habzó szájjal szidják a szocialista rendszert, ami taníttatta őket.
Szánalmas és gusztustalan, álszent bagázs.
De a legelkeserítőbb, hogy egyetemisták, akik a jövő értelmiségét fogja alkotni bedől egy ilyen Felház nevű agymosó baromságnak.
Tényleg igaz: A vallás a népek ópiuma.
 
Valamit félreértettél .... nem O.G. akar rendet tenni a fejekben.
Kerestem a neten a 24.hu interjútát a "Felház" nevű keresztény mozgalommal, ahol le van írva hogy tulajdonképpen milyen orvosi tevékenységeket végeznek, sajnos nem találom
Igen éppen ezt hiányolom a racionalitást!
Nem a párttól hanem a cikktől is
Tettek egy kijelentést miszerint kuruzslást folytatnak ott.
Igen ez lehet!!
Ha igaz mélyen elítélem és átharapom a torkukat.Minden kuruzslás és sarlatánság káros.
De hol van az valóban leírva miben merül ki ez a ténykedés mi történik ott?
Ez hiányzik! A racionalitás a cikkből.
Milyen konkrét tevékenységek történnek ott?
Ezt lehet olvasni:
http://index.hu/belfold/2017/11/06/orban_gaspar_felhaz_egyhaz_kereszteny/
Majd én megítélem miféle humbug szélhámosságot csinálnak, és mi belőle az orvosi tevékenység.
És ezen túl mi a vallással a hittel való visszaélés.
 
Utoljára módosítva:
Kereszténység.... isten... szeretet.... egymás szeretete....
Komolyan mondom, eszem megáll... És ebben a buliban orbán kicsi gáspárkája.... Annak az embernek a fia, aki egy országot romba döntött, aki miatt emberek ezrei hagyták el a szülőhazájukat, akit nem érdekelnek a rákos betegek, a haldoklók, aki szétlopta az országot... Hogy néz ez a gáspár gyerek az apja szemébe, és hogy tud kiállni szeretet hirdetni mindezek mellett????
Egyáltalán hogy tartja magát sok ember kereszténynek, mikor elnézi, hogy egy szögesdrót túloldalán beteg gyerekek vannak, egy anya pedig szinte a sárban szüli meg a gyerekét?
De tovább megyek, KDNP, Keresztény demokrata néppárt... Mitől az?
Mitől keresztény? Látta bárki is, hogy keresztényi szeretetből egy tál ételt adtak volna az éhezőknek, akik egyre többen vannak, és egyre több köztük a gyerek? De arra volt eszük, hogy a Krisnásoknak megtiltsák az ételosztást...Akinek az egyik fejese megrögzött vadász, aki örömmel gyilkolja a vadon élő állatokat, csak mert ez a beteges hobbija?
Demokrata.... A démosz szó népet jelent, de ők nem a népet képviselik, csak a saját meg a haverok, rokonok zsebét tömik.
Néppárt.... Melyik népé? Mert a magyaroké biztosan nem.
Ugyan ez áll a FIDESZ-re. Fiatal demokraták szövetsége... Főleg fiatalok... Sok disznó módra elhízott ősz-kopasz volt KISZ aktivista, akik most habzó szájjal szidják a szocialista rendszert, ami taníttatta őket.
Szánalmas és gusztustalan, álszent bagázs.
De a legelkeserítőbb, hogy egyetemisták, akik a jövő értelmiségét fogja alkotni bedől egy ilyen Felház nevű agymosó baromságnak.
Tényleg igaz: A vallás a népek ópiuma.
*
Sokban, több dologban EGYETÉRTEK Veled. Csak útálom ezt a kereszténység szót, amit döbrögi is folyamatosan használ. Nem értem, miért kell a vallást kihangsúlyozni, EMBEREKRŐL, SORSOKRÓL VAN és LEGYEN SZÓ, nem a vallásról. Nem szabadna szakadékot húzni a más-más vallások között, nem szabadna megkülönböztetni senkit csak azért, mert ide vagy oda, ennek vagy annak született... Nekem erről nagyon rossz a véleményem. Mármint a ki- és elrekesztő dolgokban - dolgok miatt.
images
 
-

Erdekes phänomen ez a keresztény Backstreet Boys-trio.
En égyházi iskolában, egy klerikális környezetben nöttem fel, a volt osztálytársaim egy része még ma is öreg fejjel azt képzeli, hogy Adám és Eva sakk-figuraként lettek a Földre helyezve, nemcsak azok akikböl pap lett, hanem magas állami kitüntetésnek örvendö müvészek is.
-
Evtizedek ota tartom velük a kapcsolatot, amiota a nationalizmusnak és a vak hitnek ujra konjukturája van Magyarországon, jobban ráérek, nem mulasztom el, hogy sokkoljam öket. :)
-
A sokkolás alatt nem boszantást értek de valahogy kötelességemnek tartom az én érveimet is a latba dobni végsösoron demokratia van, a szabad véleménynyilvánitás, én is meghallgattam az agymosást az iskolában annakidelyén.
-
Miért mesélem el ezt? Azért mert ezen az Orbángyereken kivül még senkitöl sem halottam, hogy "személyes kapcsolatban lenne Jézussal". Ismertem idös néniket akik azzal dicsekedtek, hogy a Szent Antal nekik minden pénteken megjelenik de nekik volt papirjuk rolla, az orvostol.
-
Mi késztet három ilyen fiatal kölköt arra, hogy egy zombi (Jézus köztudott egyszer már meghalt) követének adja ki magát a halloween estélyén tulmenöen? Ha jol tudom Orbán fia néhány év jogot is tanult, találhatna egy tiszteséges munkát.
-
Bekell valjam, hogy a kommunista idöben volt valami izgato abban, hogy papi gimnáziumba jár az ember. Fellehetett tünni vele, söt voltak lányok akik megakartak menteni, hogy nehogy pap legyen belöllem, ki is használtuk rendesen. Orbán fia is lányokkal veszi körül magát, de a protestánsok mindig is házasodhattak. Mi vonza ezeket a fiatalokat?
-
A "Punk" mozgalom nem jött volna létre ha nem lett volna egy "Schicki-Miki" mozgalom a "schick=elagans" szobol levezetve. A tagjait Party-Eskapadok jellemezték. Ezek a srácok most összekötik a kettöt egymással.
-
Szent Ferenc és a barátnöje Klarisza is egy turbulens életet hagyott maga mögött mikor a kolostorba vonult. A rossz nyelvek szerint Ferenc egy gereblére lépett igy tanult meg a madarak nyelvén beszélni, Klarisza pedig penicilin hiányában egy akkor gyakori betegség miatt változtatott az életmodján.
-
Vajon mi késztett manapság egy fiatalembert arra, hogy csodákba reménykedjen egy Ugandábol valo hazatérés után?
-
Aki meggyözödéssel állitja, hogy személyes kapcsolatban van a feltámadt Jézussal az elveszett a rationális érvek számára. Az egyszerüen bolond vagy nagyon rafinált. Ilyen kontaktusokrol még Jézus földi helytartoja, a Pápa sem beszél, ö csak keresi az istent és hisz.
-
Vallás és csodadoktor összemosva a legjobb busness a napjainkban. Mit törje az ember magát komplex problémák megoldásával amikor ott az egyszerü válasz mindenre, a tulvilágba vetett hit.
-
Az ismereteim szerint Orbán az egyetlen hivatalban levö Europai politikus, aki permanens egy Istenre hivatkozik, a kereszténység mögé bujik. Még Trump számára is csak a "second best book" a Biblia, az elsö valoszinü a takarék-könyv.
-
Nállunk volt már felszentelt pap Bundespräsident, Merkel egy pap lánya, Nordrhein-Westfalen miniszterelnöke Rau ugyan ugy... mégsem beszéllt egy sem Isten nevében, mind ez a család. Hallgattam a Kossuth Radioban hogy arrol probálta meggyözni a hallgatokat, hogy mimindent köszönhetünk a "magyarok nagyaszonyának", a szentlélektöl megkérdezés nélkül, teherbe ejtett Szüz Mariának.
-
Fogalmam sincs miért esett ez az alma ilyen közel a fájához, valoszinü a ravaszság vagy a hiányzo természettudományos képzettség. A hit megtiltja az utánakérdezést, ez az amivel jol lehet manipulálni.
-
Olvasom, hogy ez a Gáspár elment Afrikába egy vallásos szervezettel, hogy "segitsen a leg-szegényebbeknek". Mondja is egy interview-ban, hogy milyen nagy hatással volt rá ez az utazás.
-
Csak azt nem értem, hogy mikent lett ennek hatására egy Party-Boy és nem az elesettek, az ülldözöttek, a szegények, a menekültek pártoloja?
-
10363938_506592246135948_3828513391738545099_n.jpg

-
Nem kelett volna messzire mennie, az utazás ahogy tudom 2015-ben volt amikor a Keleti pályaudvaron is játszhatott volna sötétbörü gyerekekkel. Söt a gyerekek egy vizcsapnak, mozsdonak, WC-nek is örültek volna.
 
Utoljára módosítva:
ppix

Egyetlen kérdésem van hozzád! Mikor rogán tónika meg a fidesz brancs behozta a letelepedési kötvénnyel, átvilágítás nélkül azt a majd 20 000 embert, miért nem habzott a szád? Akkor miért nem tiltakoztál?

sajnos nem válaszolhatok ... a témával kapcsolatban kizárólag a Te nézőpontod a megengedett, eltérő véleménnyilvánítás tiltott.
De ha valóban érdekel, magánban nagyon szívesen válaszolok, hogy mi a különbség azok közt akik bárhol Európában pár százezer euróért letelepedési kötvényt vásárolnak és az illegális migránsok milliói közt akik a zöldhatáron érkeznek.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére