Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Riomare

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm!

Gyümölcskenyeret, gyümölcsös kosárkákat karácsonyra sütök, azokba tökéletes lesz.
Délután győzött a kíváncsiságom, ugyan levesnek milyen lenne?
Háááát, ez valami mennyei finomság!

félkilónyi füge, pár szem szegfűszeg, 1 db fahéj, pici őrölt kardamommag, 4 evőkanál méz, csipet só, 2 dl tejszín, kiskanálnyi saját készítésű vaníliakivonat, reszelt gyömbér, fél citrom reszelt héja, leve, tejszínhab.
A fügét a mézzel karamellizáltam, mikor már jó sűrű volt felöntöttem egy nagy bögre vízzel, hozzátettem a fűszereket, addig főztem lassú tűzön, míg pépes lett (keverni kell, mert könnyen lesül), hozzáöntöttem a tejszínt kb. 5 perc múlva levettem a tűzről. Az edényt hideg vízbe állítottam, hogy gyorsabban kihűljön, ezt a vizet párszor cserélni kell, mert felmelegszik. Mikor lehűlt csészébe szedtem tejszínhabbal díszítettem, és bekanalaztam.
Bekerült a vendégvárós finomságaim közé, különleges, illatos és nagyon finom!

Jól hangzik, csak nem szeretem a gyümölcsleveseket. Régebben felénk kapható volt tejszínes füge fagylalt, na, az isteni finom volt! :)
 
1958

Állandó Tag
Állandó Tag

Riomare

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk pumi kutyánk van! Elárulom állandóan rohan, mindenen átgázol, kerítés mentén még a fű sem marad meg, befelé még jöhetnek vendégek csak távozásukkor kell a seprű, meg a futás, hogy meg ne harapja a távozót! A német juhász kutyánk az regulázza a szertelent!

Mai menü.:Szilvás gombóc.

Mondják: vagy kutya, vagy kert.
Nagyon szeretem a szilvás gombócot. Fogyókúrás változatáról sajnos nem tudok, amikor még ettem, jól megcukroztam. :)
Csak ezt a receptjét ismerem: végy egy kiló gyorsfagyasztott szilvás gombócot... :D
Hogy mai menü is legyen: család többi tagjának sajtos makaróni, magamnak meg majd összedobok valamit (szerintem virsli lesz).
 
Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Lekváros kenyér, az az igazi! :)

Hát még ha jóféle vajat is kensz a kenyérre, a lekvár alá. Na, az még az igazi fogyókúrás reggeli. Egy csésze forró citromos teával, amibe 4 kanál kristálycukrot is teszel. Gyerekkoromban sokszor ez volt a reggeli. Most, ha az unokámnak megkísérelnék kedveskedni vele, biztos, hogy leordítaná a gyerekem a fejemet.:rohog:

Ma maradék evés lesz. Annyi bolognai-t készítettem, hogy egy egész hadsereg jóllakna belőle. És ráadásul le sem fagyaszthatom, mert a darált húst a fagyasztóból vettem elő. Remélem ma jön valamelyik gyerek, aztán segít felfalni.:dr_104:
 
A vajas-mézes kenyér se kutya... :)
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Már megint itt vagyok a Művész kávézóban. Sajnos nincs Képviselőfákjuk.:(
A többi nekem túl krémes és édes. Feketeerdőt sem gyártanak már, Kifli lett belőle.

4499E40D-6E98-4A40-AF14-C1E15BCC6B28.jpeg

Tegnap fél tízre értem ide. Csak húsz percet késtünk, pedig Bludenznél javították a síneket és átkellett búszokra szálnunk. Több mint egy órát búszoztunk gxönyörű frissen behavazott tájakon. Le a kalappal az osztrákok előtt. Állandóan bocsánatot kértek, mert csk röviddel érkezésünk előtt tudták meg, hogy vonalzárás lessz. Másik szerelvénnyel mentünk tovább, de az osztályok és a foglalt helyek száma ugyan az volt. A vonat tömve volt. Hirtelen mindenki kaját rendelt. Ha valamivel lassabban is, de mindenkit kiszolgáltak meleg kajával.

(Ezek hanyatlanak és ezeket akarja Vitya leelőzni. :rohog:)
 
varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Már megint itt vagyok a Művész kávézóban. Sajnos nincs Képviselőfákjuk.:(
A többi nekem túl krémes és édes. Feketeerdőt sem gyártanak már, Kifli lett belőle.

Csatolás megtekintése 1575247

Tegnap fél tízre értem ide. Csak húsz percet késtünk, pedig Bludenznél javították a síneket és átkellett búszokra szálnunk. Több mint egy órát búszoztunk gxönyörű frissen behavazott tájakon. Le a kalappal az osztrákok előtt. Állandóan bocsánatot kértek, mert csk röviddel érkezésünk előtt tudták meg, hogy vonalzárás lessz. Másik szerelvénnyel mentünk tovább, de az osztályok és a foglalt helyek száma ugyan az volt. A vonat tömve volt. Hirtelen mindenki kaját rendelt. Ha valamivel lassabban is, de mindenkit kiszolgáltak meleg kajával.

(Ezek hanyatlanak és ezeket akarja Vitya leelőzni. :rohog:)
és legyen lelkiismeretfurdalásod amikor eszed! Remélem tudod miért mondom!
 
varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
A Sacher finom volt ott a múlt héten és egyáltalán nem volt édes:mad2:
Egyébként ár érték arányban nem igazán voltam elszállva. 2 szelet süti,egy eszpresszó és egy cola. Párszáz forint híján 4000 ft (+ borravaló)
A fal mellett ültem, tőlem jobbra az antik tálalóbútor. Nézz már abba az irányba ha ott vagy. Vastagon poros a tálaló, a tetejéről csüng a pókháló, a falakon málik le a tapéta. Összeségében nagyon szép, de igénytelenül elhanyagolt-mondhatnám koszos.
 
Utoljára módosítva:

Asszem már írtam egyszer... egyik barátom még a kilencvenes években visszaköltözött. Kérdeztem tőle, mondja meg őszintén, milyen otthon élni.
“Elolvasod a használati utasítást és akkor tudod hogy működnek és elvagy velük” mondta. Aztán én is megtanultam, hogy itthon szelektíven kell nèzni a dolgokat. Ha a hentes szalonnát vág le és nem pucolja le előtte a késröl a kenőmájast, nem kell észrevenni. :D

Ne kellett volna borravalót adnod. Az benne van az árba, csak nem mondják. Az árakrol csak annyit, hogy szép napsütés miatt leültem a Gerbeaud teraszára, amit nem csinàlok soha, már csak a közönség miatt sem. A cappuccinoért 1600 huft kértek. A sütik 2 és 3000 huf között vannak. Nem is ettem.

Nem lehetett mit csinálni. A vonatjegyeket jó két hónappal ezelőtt már megvettem.
 
Szkrat

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma rakott padlizsán lesz, csak padli, kis barna rizs, fokhagymás tejföl bőven, tetejére reszelt-füstölt sajt. Akciós a padlizsán, szinte ingyen van, családom szerint kényszert érzek, hogy ilyenkor vennem kell. Szerintem nincs igazuk, de holnap is arra megyek és veszek még, mert ma csak kettőt hoztam :D
 
varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Asszem már írtam egyszer... egyik barátom még a kilencvenes években visszaköltözött. Kérdeztem tőle, mondja meg őszintén, milyen otthon élni.
“Elolvasod a használati utasítást és akkor tudod hogy működnek és elvagy velük” mondta. Aztán én is megtanultam, hogy itthon szelektíven kell nèzni a dolgokat. Ha a hentes szalonnát vág le és nem pucolja le előtte a késröl a kenőmájast, nem kell észrevenni. :D

Ne kellett volna borravalót adnod. Az benne van az árba, csak nem mondják. Az árakrol csak annyit, hogy szép napsütés miatt leültem a Gerbeaud teraszára, amit nem csinàlok soha, már csak a közönség miatt sem. A cappuccinoért 1600 huft kértek. A sütik 2 és 3000 huf között vannak. Nem is ettem.

Nem lehetett mit csinálni. A vonatjegyeket jó két hónappal ezelőtt már megvettem.
Drága Barátom!
Bevallom neked férfiasan, hogy a Váci utcában én is megnéztem az ajtóban fellelhető árlapot. Amikor megláttam a süti árakat elmondtam a lányomnak, hogy mitől híres ez a Gerbaud és nyugodtan tovább mentünk. Én kellemesen csalódtam a Starbacks kávézóban. (nem a nyugati mellettire gondolok, hanem az 5 kerben. A Veress Pálnéban laktunk,volt közel hozzá egy és ott reggeliztünk minden reggel.Végtelen figyelmes, aranyos, előzékeny fiatalok voltak. Pedig nagyon nehezen álltam kötélnek, de a lányomnak ez volt a vesszőparipája. Igaza volt, változik a világ és nekem mint régivágású matrónának nem kell már a kristálycsilláros kávéházhoz ragaszkodni.
Ahogy világi barátom mondta 1x: -"ahol az elvárás megjelenik, a csalódás borítékolható!"

De mi az,hogy már bele van számolva a borravaló? Én azt hittem a fogyasztás 20%-t illik adni. Az nem volt kiírva, hogy "ne adjál jattot,már elvettem":D
 
varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon finom lett a lencseleves tejfölösen füstölt disznósággal. Hogy megjártam: a boltban őrölt babért vettem. Lesz ami lesz alapon egy kanálhegynyit beletettem. Jobb mint a leveles változat. Nem volt az az erős orrhúzó illata.

Most megyek palacsintát sütni frissen, hazaért a férjem. Ti milyet kértek? (csak lekváros és kakaós lesz, mert a túró holnapra kell;))
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
De mi az,hogy már bele van számolva a borravaló? Én azt hittem a fogyasztás 20%-t illik adni. Az nem volt kiírva, hogy "ne adjál jattot,már elvettem":D

Eger, Szépasszonyvölgy, barátokat vittem vacsorázni. Asztalterítő pecsétes, hamutartó tömve. Majd 20 perces várakozás után előmászott egy felszolgálónak álcázott nem enyhén spicces csiga. Kértem a csigát, hogy vigye el az asztalról a hamutartót, és lecserélhetné a terítőt is.
Hamutartó el, terítőt megfordította, megrendeltük a vacsorát, barátaim váltottak pár szót egymással nem magyarul, a feleség francia.
Vacsora végén érkezett egy másik szintén nem józan úriember a számlával. Barátom adta volna a pénzt amikor ránéztem a számlára, és megfogtam a kezét, nonono, ezt nem fizetjük ki viszont kérem a tulajdonost az asztalhoz, most!
A végösszeg alig 47 ezer forint volt, 2 pohár bort, 1 ásványvizet, 3 salátát, 2 szelet húst fogyasztottunk!
Sűrűn elnézést kérve a tulajdonos újraszámolt, 4700, adtam 5 ezret és vártam a visszajárót, ami nem jött. Rászóltam a pincérre hogy ad még 300 forintot, arra várok.
Erre azt mondja, és a borravaló? Na, jó, tegyél rá 3 százra, adsz egy ötöst, és kvittek vagyunk. Viccelek? Nem! Miért viccelnék? Leültettek egy koszos asztalhoz, várakoztattok majd félórát, átvertek cirka 45 ezerrel és még erre jattot vársz? Neked kéne jattolnod, mert maradtunk, és nem hívtam rendőrt a pofátlanságod miatt! Na, kapd elő a visszajárót, és már itt sem vagyunk!
 
Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Szombatról maradt egy tál párolt vörös-káposzta. A piacon vettem hozzá kolbászt és véres hurkát, serpenyőben sütöttem meg a hentes útmutatása szerint. Jó lett, bár a fűszerezése kicsit más volt mint hajdan nagyapám disznótorosában.
Ma igazi szép napos őszi időnk volt, melegen öltözve élveztem a sétát a piacra. Itt még nem fagyott eddig, a tátikáim még mindig virulnak!

IMG_3290.JPG IMG_3294.JPG IMG_3288.JPG IMG_3293.JPG IMG_3285.JPG
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére