Az ausztrálok nagy többsége a melegházasságra szavazott

Éneklő és táncoló ünneplők lepték el Ausztrália utcáit a melegházasságról tartott önkéntes, postai szavazás eredményének kihirdetése után. A szavazáson, melyen önkéntes jellege ellenére a választók 79,5 százaléka nyilvánított véleményt, döntő többséggel győztek azok, akik a melegházasság legalizálására szavaztak.

A választáson több mint 12,7 millióan nyilvánítottak véleményt. Ausztrália fő statisztikusa, David Kalisch tájékoztatása szerint nagyjából 7,8 millióan támogatták, 4,9 millióan ellenezték a melegházasságot, vagyis a postán feladott szavazatok 61,6 százaléka volt a melegházasság mellett.

Az eredmény egyhangúságát jelzi, hogy Ausztrália 150 szavazókörzetéből 133-ban a melegházasságot támogatók voltak többségben.

A melegházasság ellenzői elismerték vereségüket. A volt ausztrál miniszterelnök, a melegházasság egyik legismertebb ausztrál ellenzője, Tony Abbot már közölte is, hogy a parlamentnek tiszteletben kell tartania az eredményt. Egyben az új frontvonalat is meghúzta, amikor azt írta a Facebookon, hogy az új törvénynek "biztosítania kell mindenki, és nem csak a templomok számára a lelkiismereti szabadságot". Ez utóbbi fogalom alatt a melegházasság ellenzői azt értik, hogy akiknek az a hitbéli meggyőződésük, azok megtagadhassák szolgáltatások nyújtását a melegesküvőkön.

Ezért lehet, hogy máris két, egymással rivalizáló törvényjavaslatot is benyújtottak kormánypárti képviselők. Az egyik, Dean Smith javaslata a kormányfő, Malcolm Turnbull mellett sok ellenzéki képviselő támogatását is élvezi. A rivális javaslatot, James Paterson a fent említett "lelkiismereti szabadságot" is magában foglaló javaslata elsősorban a konzervatív képviselők körében népszerű. Turnbill miniszterelnök, aki a melegházasság támogatója, mindenesetre azt ígérte, hogy még idén törvényt alkotnak a melegházasságról.

(Via BBC)

75HRVM0VdnML1Aam3s.jpeg
 
és tedd hozzá még: kihasználni.

Mármint, mi célra kihasználni? És mit kihasználni, a gyereket vagy a betegség tényét? Mert ezt most úgy nem igazán értem, túl szűkszavú voltál.

Különben ha netán arra gondolsz hogy valamiképp a betegségüket „használják ki”, én ezt ilyen formában nem igazán hiszem, hogy ezt tennék, mert engem leginkább épp az bosszant a viselkedésükben hogy épp hogy LETAGADJÁK hogy ez betegség volna! Ez nagyon, NAGYON bosszant! Mérgesít!

Én tényleg és igazán számos regényemben kikeltem a melegek VÉDELME ÉRDEKÉBEN, konkrétan nem is egy művemben, be tudom bizonyítani, írtam hogy nem szabad őket megverni, gúnyolni, hibáztatni, stb, szóval semmi esetre se vagyok azokkal egy csapatban akik így vélekednek róluk, akik mindezt megengedhetőnek tartják! Egy percig se volt vitás azonban a műveimben, hogy attól ez még BETEGSÉG. És épp AMIATT nem szabad őket verni, megalázni, akármi, mert MÁS BETEGEKKEL SE helyes ha ezt tesszük ugyebár! A beteg elvégre nem tehet arról ha beteg!

Na igen, de az se helyes ha a beteg elkezd büstkélkedni azzal hogy ő beteg és ez milyen remek dolog, sőt ő a magasabbrendű... És letagadja hogy beteg!

Pfuj. Az olyasmi már HAZUGSÁG a szememben, s a hazugság olyasmi amit ki nem állhatok!

Egyáltalán, JELLEMGYENGESÉGNEK tartom ha valaki nem ismeri el a betegségét vagy bármi hiányosságát!

Most nézd ezt úgy, hogy én például csökkentértékű vagyok sok más emberrel szemben, tőlem akár úgy is fogalmazhatsz hogy ALACSONYABBRENDŰ vagyok. De nem ÁLTALÁBAN és nem MINDENBEN! Viszont IGENIS vannak olyan területei az életnek ahol én efféle csökkentértékű vagyok: nyilvánvaló például hogy igen szánalmasan szerepelnék énekesként. Arra sincs semmi esélyem hogy az amerikaifutbal valamelyik híres ligájában sztárjátékos legyek. Tudom azt is, sosem fognak arról cikkezni hogy átúsztam a Csatornát. Nagy az esély arra is, hogy híres festő se leszek, és még soká lehetne sorolni. Ezekhez a dolgokhoz nincs elég tehetségem, e területeken tehát rengeteg más emberrel összevetve én CSÖKKENTÉRTÉKŰ VAGYOK.

Na és akkor mi van?! Most le kéne tagadnom mindezt?! Bizonykodnom kéne hogy én igenis UGYANOLYAN SZÉP vagyok mint mondjuk Schwarzenegger volt fiatal korában, sőt, én még ugyanolyan ERŐS IS vagyok?! Le kéne tagadnom a valóságot?!

Minek?!

Egyszerűen el kell fogadnom hogy én ilyen vagyok és kész, és keresni valami olyan területet, ahol én vagyok a legjobb, vagy legalábbis ahol nem az utolsók közt szerepelek hanem az élbolyban. Vagy ahol legalábbis reális esélyem van rá hogy kellő szorgalom árán be tudok kerülni az élbolyba!

Találtam ilyen területzet, kettőt is: az írást és a programozást.

Na most, ez szerintem MINDEN EMBERRE igaz! Mindenkire igaz, hogy van egy rakás terület ahol ő kevesebbet ér mint az Ezmegaz és a Bezzeg família, sőt, lehet hogy kifejezetten ő az utolsók egyike azon a területen. Ekkor nem az a dolga hogy ezen keseregni kezdjen és bizonygassa hogy de az nem is úgy van, hanem ismerje el ezt a tényt, s keressen olyan területet ami jobban passzol a tehetségeihez!

Hogy egy területen miért van a tehetségtelenebbek közt annak számos oka lehet. Akár veleszületett betegség is.

A homoszexualitás is betegség, s azzal jár, hogy az illető finoman szólva nem igazán alkalmas a családalapításra ellenkező neművel. Na és? Ettől még lehet tehetsége számtalan területen. Nem látom be azonban, miért épp azt a munkakört akarják betölteni amire nyilván kevésbé alkalmasak mint az e szempontból nem betegek: a gyermeknevelést!

De oké, hát a francessenbele, vállalhassanak nevelőszülőséget is, de csak ha nincs elég jelentkező a nem betegek közül! Az viszont tényleg mindennek a tetejke hogy letagadják hogy ez BETEGSÉG!

Komolyan, ha ez az egyetlenegy dolog nem volna meg bennük, hogy letagadják ezt a TÉNYT, s nem HAZUDOZNÁNAK POFÁTLANUL arról hogy de ez nem is betegség, az ellenük érzett ellenszenvem legkevesebb fele de inkább 80 százaléka azonnal megszűnne! Még a felvonulásaikkal szemben is messze toleránsabb lennék!

Sajnos azonban amíg LEGATAGDJÁK EZT A TÉNYT, addig a szememben épp olyan ellenszenves hazudozók mint akármelyik VALLÁSI SZEKTA, mert mindkettő teljesen egyforma a szememben abból a szempontból hogy MEG AKARJA HAMISÍTANI A TÉNYEKET, és eképp A TUDOMÁNY ELLENSÉGEI!

Ez van na.

Mi jön ezután majd, a rövidlátók is kitalálják hogy á, ők NEM BETEGEK, ők csak MÁSOK, mert MÁSKÉPP LÁTJÁK A VILÁGOT, de az ő világlátásuk éppoly jogos mint az enyém, és ki vagyok én hogy eldöntsem melyik világlátás a helyes, nekik joguk van a maguk szeméhez, és a kancsaloknak iss, és tanítani kell az iskolában hogy ez nem betegség!

És majd jön @Ernoe és jól megmagyarázza hogy a szem élessége egy KONTINUUM, tehát mi jogon mondom én hogy a rövidlátás betegség, és persze a kancsalság se az, meg a szürkehályog és a zöldhályog se, sőt a teljes vakság se betegség!

És akkor majd kitalálják hogy a vakok is lehessenek pilóták mert mi az hogy kiközösítjük őket, ők is teljesértékű emberi lények, igenis JOGUK VAN pilótának lenni, és majd felvonulnak a Vak Büszkeség napján...

Hát persze, semmire se lehet kimondani hogy betegség, mert az ugye nem polkorrekt és sértene valakit. Sért vagy nem sért, én inkább maradok a természettudomány tényeinél.
 
Abnormális. Ezek a párok örökbe fogadnak gyerekeket ( mert nekik, ugye nem lehet)
milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
Tőlem házasodhatnak, de nem kell felvonulni, nem kell magukat mutogatni.
anya iszik apa iszik jol eltangalja anyat >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya szolgalelku apa uralkodo zsarnok >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya idegbeteg ordit apa drogos >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
melegpar bekeben harmoniaban nyugalomban szeretben joletben neveli gyerekeit >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?

HOL szeretnel felnoni ???
 
Nem értem, hogy miért idézel állandoan a bibliábol? Látod, hogy a természet más, mégis megprobálod ezeket a vallásos elvárásokat az emberekre rákényszeriteni és aki eltér ettöl azt betegnek nevezed.
-
Miért nem kapsz elö egy természettudományos könyvet a menyei tolbamondás helyett. Ebben találsz több ezer különbözö homoszexuális élölényt, még olyan hozzánk közelállo lényeknél is mind az emlös állat delfin, vagy pávián, a hatyukrol nem is beszélve. Söt még transvesztit tintahalak is léteznek.
-
Az is egy abszurdum, hogy a szaporodásban részt nem vevök értéktelenek lennének az emberi faj elörehaladása, életbentartása szempontjábol.
-
Hagy hivjam fel a figyelmedet a hangyákra, méhekre... és egy csomo más szociális kapcsolatban élö lényre amelyek nem lennének képesek az a-szexualis tagjaik nélkül tulélni.
-
Nem hiszem, hogy a hetero-családban az anyukák és apukák a gyerekeik elött élik ki a szexualis vágyaikat, egy mosoly, egy puszi vagy "kéz a kézben" látványa pedig senkinek nem árt, söt az ellenkezöje.
 
Abban tök igazad van, hogy nem lehet értéktelennek tekinteni azokat az embereket, akik nem vesznek részt a szaporodásban. Tök mások vagyunk mint az állatok, nem csak a mának élünk vagy nem csak a belénk épített robotika diktálja, hogy gondolnunk kell a jövőre. Így például egy olyan ember, akik kizárólag tudományos előrehaladást hozott a világba, de utódokat nem, pontosan ugyanúgy tud hasznos tagja lenni a társadalomnak. Persze az más kérdés, hogy még hasznosabb lenne, ha a jó génjeit továbbörökítené :)

Azonban az állatvilág szintjéhez éppen ezért nem is mérhetjük az emberi társadalmat. Nem csak azért, mert az ő rendszerükben adott esetben tök jól elműködik és fennmarad a társadalom, ha az egyetlen királynőt megtermékenyíti az a néhány kiváltságos, a többiek meg egész életükben azon robotolnak, hogy az utódokat gondozzák, kaját hozzanak nekik és megvédjék a várat és ezzel együtt magát a királynőt. Ez biológiai jellegzetesség és adottság, de nem ezért nem adoptálhatjuk azt a létformát a miénkre.
Abban a társadalomban tök természetes, hogy a gyenge elhullik, az erősebb vagy pillanatnyilag szerencsésebb kinyírja a gyengébbet, átdöfi, leharapja a fejét. Sőt mi több, ha kell, akkor beráncigál egy másik faj egyedét a rejtekhelyére, ahol elkábítja és csak annyira eteti, hogy a teste ne haljon meg, mert az utódait benne/melletti kelteti ki, és így azoknak mindig lesz friss kaja. Mások csapatostól megtámadják a gyengébbet, és már eszik a lábát, miközben elől még hangokat ad ki. Valahogy ezek mégsem jöttek át az emberi társadalomba, mert emberek és emberiek vagyunk.
Emberek, akik adott esetben meghalnak a másikért, jó esetben ölik meg és eszik meg a másikat, ha az életük múlik rajta, és a társadalmak alapvető törvényei fejlettségi szinttől függetlenül nagyon hasonlóak. Ki vagyunk emelkedve az állatvilágból.

Hogy hol a határ, az egy nehéz kérdés. Nekünk és még nekem is tök abszurd és irracionális az, hogy egyes országokban halálbüntetés jár a homoszexualitásért. Nekik meg valószínűleg ugyanúgy teljesen érthetetlen, hogy néhány ezer kilométerrel arrébb meg már ugyanazon emberi faj tagjai külső jellegzetességeik ellenére maguk dönthetik el, hogy melyik nemhez tartoznak. Konszenzus márpedig soha nem lesz.
 
advocatus_diaboli írta: Na igen, de az se helyes ha a beteg elkezd büstkélkedni azzal hogy ő beteg és ez milyen remek dolog, sőt ő a magasabbrendű... És letagadja hogy beteg!

A homoszexualisak nem büszkélkednek azzal, hogy ök a saját nemük után vonzodnak,
csak örülnek annak, hogy volt bátorságuk a még ma is létezö sok elöitélet ellenére szint vallaniuk. Ez nem könnyü, ehez bátorság kell, joggal lehetnek büszkék az öszinteségükre.
-
Ne mond nekem, hogy nincsenek ülldözve, diszkriminálva! A magyarban egy külön szot találtak ki a megbélyeg-zésükre, a "buzi" semmi mást nem jelent mind lealacsonyitást és az egyik leggyakoribb guny-szo.
-
Ha valaki szexisztikus akkor azok a hetero-férfiak, én még nem halottam, hogy egy férj beismerte volna a korlátait a szerelem müvészete terén. A legnagyobb sértés a számukra ha impotensnek nevezed öket.
-
Még azt sem hajlandok beismerni, hogy nem a nön mulik, hogy fiugyerekük szülessen.
 
Kedves analema, egyetértek azzal amit mondtál csak azt nem értem
miért szégyelled kimondani, hogy bizony mi is állatok vagyunk csak éppen emberi tulajdonságokkal.

-
Egy bélféregnek nem vetheted a szemére, hogy egy élö élölényben turkál, hogy csak a saját érdekeit tartja szeme elött. Ö nem lát anyira elöre mind mi. Szomoru, hogy sok ember nem él ezzel a képességével, söt abban leli az örömét, hogy a másik életét elveszi, a másik vajudását élvezi.
-
Ilyen társadalmak sajnos még ma is vannak, Europában sem kell messze visszamenni a történetben, hogy ilyet találjunk.
Ezek szeme elött is egy ethnikai homogenitásra valo törekvés lebegett.
 
Nem értem, hogy miért idézel állandoan a bibliábol? Látod, hogy a természet más, mégis megprobálod ezeket a vallásos elvárásokat az emberekre rákényszeriteni és aki eltér ettöl azt betegnek nevezed.
-
Miért nem kapsz elö egy természettudományos könyvet a menyei tolbamondás helyett. Ebben találsz több ezer különbözö homoszexuális élölényt, még olyan hozzánk közelállo lényeknél is mind az emlös állat delfin, vagy pávián, a hatyukrol nem is beszélve. Söt még transvesztit tintahalak is léteznek.
-
Az is egy abszurdum, hogy a szaporodásban részt nem vevök értéktelenek lennének az emberi faj elörehaladása, életbentartása szempontjábol.
-
Hagy hivjam fel a figyelmedet a hangyákra, méhekre... és egy csomo más szociális kapcsolatban élö lényre amelyek nem lennének képesek az a-szexualis tagjaik nélkül tulélni.
-
Nem hiszem, hogy a hetero-családban az anyukák és apukák a gyerekeik elött élik ki a szexualis vágyaikat, egy mosoly, egy puszi vagy "kéz a kézben" látványa pedig senkinek nem árt, söt az ellenkezöje.

Mégis, hol idéztem n a Bibliából?! HAZUDOZOL! Sehol nem idéztem a bibliából!

Hazudsz amiatt is mert sehol nem írtam olyat, hogy a homoszexuálisok okvetlenül ÉRTÉKTELENEK lennének!

Van egy fogyatékosságuk EGY BIZONYOS TERÜLETEN, de épp azt hangsúlyoztam ki hogy minden embernek lehetnek fogyatékosságai egyik vagy másik területen, ekkor azonban nem az a dolga hogy emiatt jajveszékeljen és hőböröghjön, hanem hogy olyan területen igyekezzék produkálni magát ami jobban illik a képességeihez!

Tehát NE HAZUDOZZ olyasmit adva a számba amit NEM írtam!
 
A homoszexualisak nem büszkélkednek azzal, hogy ök a saját nemük után vonzodnak,
csak örülnek annak, hogy volt bátorságuk a még ma is létezö sok elöitélet ellenére szint vallaniuk. Ez nem könnyü, ehez bátorság kell, joggal lehetnek büszkék az öszinteségükre.
-
Ne mond nekem, hogy nincsenek ülldözve, diszkriminálva! A magyarban egy külön szot találtak ki a megbélyeg-zésükre, a "buzi" semmi mást nem jelent mind lealacsonyitást és az egyik leggyakoribb guny-szo.
-
Ha valaki szexisztikus akkor azok a hetero-férfiak, én még nem halottam, hogy egy férj beismerte volna a korlátait a szerelem müvészete terén. A legnagyobb sértés a számukra ha impotensnek nevezed öket.
-
Még azt sem hajlandok beismerni, hogy nem a nön mulik, hogy fiugyerekük szülessen.

Ernő, szerintem a "buzi" szót a melegek kb maguknak köszönhetik! Nézz utána, ha nekem nem hiszel, mit jelent angolul a "buzz": segítek neked:

bizsergés
kellemes élmény
kellemes érzés
zümmögés
zsongás

Nyilván amiatt lett épp ebből fabrikálva a magyar "buzi", mert e fickóknak állandóan ez a (szexuális) "élmény" járt a fejükben, ez volt életük legnagyobb és legközpontibb gondja/baja, állandóan e körül BUZogtak a gondolataik amint a méhecskék a kaptár körül repkednek, stb.

Mindenesetre, önmagában a BUZZ szónak amiből a buzi kialakult, még semmi sértő felhangja nincs. Ha a buzi mégis sértő felhangokkal telítődött, abban talán a buzik viselkedése is közrejátszhatott. Nekem is volt olyan élményem hogy amikor valahova éjfél körül egyedül utaztam egy vonaton, egyszercsak valaki mellém ült - csak ő meg én voltunk a kabinban - és kezdett is már taperolni. S amikor mondtam neki hogy udvariasan hogy ezt inkább hagyja, még ő sértődött meg hogy miért vagyok ilyen HIDEG, és elutasító, amikor ebben semmi rossz nincs. Mondom neki, persze, semmi rossz nincs benne (nem a fenét, akkor már volt olyan hogy AIDS...), de csak akkor nem ha olyannal csinálja aki maga is e dolgokat kedveli. Mire ő, hogy honnan tudom hogy nem élvezném ha sosem próbálom?! És fejlődnöm kéne! (Érted, FEJLŐDNI, ez fejlődés a szemében!)
Tényleg nem állt le amíg durván el nem küldtem valahova...

Megjósolom neked, hiába találták ki maguknak a "meleg" szót, ugyanúgy durva szóvá válik majd pár évtizeden belül mint a buzi, ha így folytatják.
 
Mégis, hol idéztem n a Bibliából?! HAZUDOZOL! Sehol nem idéztem a bibliából!
-
Miböl idézel ha nem a Bibliábol amikor arrol beszélsz, hogy csak kétféle ember létezik, nö vagy férfi?
-
Hazudsz amiatt is mert sehol nem írtam olyat, hogy a homoszexuálisok okvetlenül ÉRTÉKTELENEK lennének!
Van egy fogyatékosságuk EGY BIZONYOS TERÜLETEN, de épp azt hangsúlyoztam ki hogy minden embernek lehetnek fogyatékosságai egyik vagy másik területen, ekkor azonban nem az a dolga hogy emiatt jajveszékeljen és hőböröghjön, hanem hogy olyan területen igyekezzék produkálni magát ami jobban illik a képességeihez!
Tehát NE HAZUDOZZ olyasmit adva a számba amit NEM írtam!
-
Ismersz egy "adatlapot" amire le lenne irva milyennek kell lennie egy embernek? Nem, ilyen nincsen!
A megismerés forrása a megfigyelés, nem szent könyvek.
-
Az emberek olyanok mind amilyennek megfigyeljük öket és mondhatjuk, sokfélék vagyunk.
Szexualitásan nagyon megegyeznek a többi állattal. Tudunk ugyan vis-à-vis pározni de hátulrol is.
-
Ismétlem, te egy bibliábol levezetett emberképet ápolsz.
Az állatok között is van homoszexualitás, söt transvestitek is léteznek.
-
Milyen alapon nevezed fogyatékosságnak a homoszexualitást?
-
Látod, hogy atyai/anyai "ösztönökkel" is rendelkeznek az egynemü párok, (hány nö neveli egyedül a gyerekét mert a férfi elszaladt) és most meg férfiak is megmutatják, hogy a gyerekneveléshez értenek és öröm a számukra.
-
Az én gyerekkoromban még szégyen volt egy férfinek gyerekkocsit tolnia az utcán, ma büszkén vagyunk apák.
 
Ernő, szerintem a "buzi" szót a melegek kb maguknak köszönhetik! Nézz utána, ha nekem nem hiszel, mit jelent angolul a "buzz": segítek neked:
bizsergés
kellemes élmény
kellemes érzés
zümmögészsongás
Nyilván amiatt lett épp ebből fabrikálva a magyar "buzi", mert e fickóknak állandóan ez a (szexuális) "élmény" járt a fejükben, ez volt életük legnagyobb és legközpontibb gondja/baja, állandóan e körül BUZogtak a gondolataik amint a méhecskék a kaptár körül repkednek, stb.
-
Feltéve, hogy a szo ethimologiai eredetében igazad van, még nem bizonyiték arra, hogy az egynemüek egymással "virgoncabbak" lennének mind a heteroszexualisak.
-
A tapasztalat azt mutatja, hogy a heterok "bezsongása" semmiben sem mulja alul az egynemüek közti szerelmet, söt:
a világirodalomtol kezdve a trubadurokon át minden a másik nem iránti fantáziárol szol.
A "cherche la femme" nemcsak két nö között érvényes.
-
Mindenesetre, önmagában a BUZZ szónak amiből a buzi kialakult, még semmi sértő felhangja nincs. Ha a buzi mégis sértő felhangokkal telítődött, abban talán a buzik viselkedése is közrejátszhatott. Nekem is volt olyan élményem hogy amikor valahova éjfél körül egyedül utaztam egy vonaton, egyszercsak valaki mellém ült - csak ő meg én voltunk a kabinban - és kezdett is már taperolni. S amikor mondtam neki hogy udvariasan hogy ezt inkább hagyja, még ő sértődött meg hogy miért vagyok ilyen HIDEG, és elutasító, amikor ebben semmi rossz nincs. Mondom neki, persze, semmi rossz nincs benne (nem a fenét, akkor már volt olyan hogy AIDS...), de csak akkor nem ha olyannal csinálja aki maga is e dolgokat kedveli. Mire ő, hogy honnan tudom hogy nem élvezném ha sosem próbálom?! És fejlődnöm kéne! (Érted, FEJLŐDNI, ez fejlődés a szemében!)
Tényleg nem állt le amíg durván el nem küldtem valahova...
-
Na ilyenekröl a nök minden nap tudnának mesélni. Nem hiszem, hogy az egynemüektöl jobban kéne tartani.
-
En is átéltem egyszer Budapesten, hogy a buszt megállitotta egy utas mert a melette szorongo állitolag a lába közé nyult. A busz megállt, a molesztált hangosan perelt a tolakodoval és közölte: "Most pedig megyünk a rendörségre!" A vádlott beleegyezöen bolintott és felhuzta a vállát. A pár leszált a buszrol és lehetett látni, hogy a tapogato szo nélkül követte az álldozatát a revier irányába.
-
Megjósolom neked, hiába találták ki maguknak a "meleg" szót, ugyanúgy durva szóvá válik majd pár évtizeden belül mint a buzi, ha így folytatják.
-
Mit folytatnak igy? :(
A nyilt beszéd a homoszexualitásrol oda vezetett, hogy ma elitéljük a nök elleni eröszakot, jobban mind valaha
. Lázsd #MeToo
 
anya iszik apa iszik jol eltangalja anyat >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya szolgalelku apa uralkodo zsarnok >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya idegbeteg ordit apa drogos >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
melegpar bekeben harmoniaban nyugalomban szeretben joletben neveli gyerekeit >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?

HOL szeretnel felnoni ???

Szerintem nem minden hetero család alkoholista.
Nem minden homosexual csalad harmonikus.

A gyermek fejlodese szempontjabol a minta alapveto.
Nem azt tanuljak meg amit mi szeretnenk nekik tanitani, hanem azt, ahogyan viselkdedunk.

Nem tartom jonak ha egy gyermek olyan korulmenyek kozt no fel, ahol csak egynemu emberek vannak a csaladban.
Ez pedig egy olyan dolgog, amin nem nagyon lehet vitazni. Egy homoszexulis kapcsolatban elo csaladnal minden tag azonos nemu.

Azt meg kulonosen furcsanak tartom, amikor egy ferfi-ferfi kapcsolat mellett kislanyt fogadnak orokbe. Es viszont, egy no-no kapcsolat kisfiiut.

Semmi kivetnivaalot nem talalok abban, hogy emberek esetleg azonos nemu illetovel letesitenek kapcsolatot, de nevetsegesnek tartom azt, amikor ezek gyereket szeretnenek. A gyermek egy heteroszexualis kapcsolat gyomolcse, aki erre nem kepes, az nem erdemel gyermeket!!!!!
 
anya iszik apa iszik jol eltangalja anyat >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya szolgalelku apa uralkodo zsarnok >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
anya idegbeteg ordit apa drogos >>>milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
melegpar bekeben harmoniaban nyugalomban szeretben joletben neveli gyerekeit >>> milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?

HOL szeretnel felnoni ???
Aha. Az véletlenül sem jut eszedbe, hogy a társadalom komoly többsége például teljesen élhető életet él? Elítélendő módon se nem ver, se nem drogozik, dse nem iszik, se nem meleg, se nem hideg, se nem pedofil, se nem nekrofil, zoofil és társai. Én nem tudom, te miféle telepen élhetsz... emberek között nem ez a szokás.

Milyen az anya és apa képe? Amilyenné a nő, mint anya és a férfi, mint Apa teszi. Ebben illene segíteni, ha már akkora a hatalmas felbuzdulás.
 
Nem volt gyomrom végigolvasni az egész topikot, ezért lehet, már mástól már megvolt.
Az olyan ostobaságokkal sem érdemes foglalkozni, hogy a nemi identitás nem genetikailag predesztinált.
De, aki M.O.-on élve ír qrvára húzza össze magát és kussoljon ebben a topikban, amíg hátrányos helyzetben vannak a csak "bejegyzett" esetleg be sem jegyzett együttélő heteró és gyerekeiket nevelő párok.
Attól, hogy nem mindenhol meghunyászkodó opportunista szolgalelkű emberek élnek, nem az itthoniak a "minta", hanem ők a világ szégyenei.
Aki nem érti meg a cikkből, hogy az állam köteles a házasságot megkötni, és az egyházak tagadhatják meg "lelkiismereti" okokból.
(És mellesleg pont az egyházaknál van az a pénz, ami ezt az okot "semlegesíteni" tudja.)
Szóval nálunk még a heterók jogai sem biztosítottak, így pofa súlyba!
 
Abnormális. Ezek a párok örökbe fogadnak gyerekeket ( mert nekik, ugye nem lehet) milyen mintát lát? Milyen az apa, illetve anya képe? Mit fog másolni? Mi lesz a normális?
Tőlem házasodhatnak, de nem kell felvonulni, nem kell magukat mutogatni.
MIt gondolsz milyen gyereket lehet orokbe fogadni? azt a gyerket akik hetero szuleik lemondtak vagy elhagytak esetleg elhalalaloztak. Nagyon nehez orokbe fogadni. Millio egy teszt es ellenorzesen atmennek azok a szulok akik 1-2 sot tobb ev varakozas utan kapjak meg azt a gereket akiket orokbe fogadnak.
A massag nem fertozo betegseg amit el lehet kapni. Ahogy a hetero szulok sem a gyerek elott elik szexualis eletuket , az egynemu szulok se.
Kicsit tobb olvasottsagod lenne ebben a temaban akkor nem gondolnad,hogy a szex beallitottsag rahatassal tortenik mint ahogy teged se a szuleid tartottak vissza a homoszex elettol.?
Te egynemu szuloktol kapott keptol felsz en meg attol hogy intezetekbe a serdulo gyerkeket hasznaljak akar a nagyobbak a kisebbeket vagy mint eleg sok eset kiderult , tobb nevelo sem artatlanok a rabizott gyerekek zaklatasatol.

Ha ezeket elolvasod,de mi is beszamoltunk rola, meg a meleg kapcsolatra kenyszeritett gyerekbol sem lett homoszexualis hanem lelkileg lett tonkre teve.

Egy homo sz. embernek is hetero szulei vannak ,es hetero pelda volt gyerek koraba,meg sem hatott ra a hetero minta, akkor hogy is van ez?
 
Utoljára módosítva:
-
Miböl idézel ha nem a Bibliábol amikor arrol beszélsz, hogy csak kétféle ember létezik, nö vagy férfi?
-

-
Ismersz egy "adatlapot" amire le lenne irva milyennek kell lennie egy embernek? Nem, ilyen nincsen!
A megismerés forrása a megfigyelés, nem szent könyvek.
-
Az emberek olyanok mind amilyennek megfigyeljük öket és mondhatjuk, sokfélék vagyunk.
Szexualitásan nagyon megegyeznek a többi állattal. Tudunk ugyan vis-à-vis pározni de hátulrol is.
-
Ismétlem, te egy bibliábol levezetett emberképet ápolsz.
Az állatok között is van homoszexualitás, söt transvestitek is léteznek.
-
Milyen alapon nevezed fogyatékosságnak a homoszexualitást?
-
Látod, hogy atyai/anyai "ösztönökkel" is rendelkeznek az egynemü párok, (hány nö neveli egyedül a gyerekét mert a férfi elszaladt) és most meg férfiak is megmutatják, hogy a gyerekneveléshez értenek és öröm a számukra.
-
Az én gyerekkoromban még szégyen volt egy férfinek gyerekkocsit tolnia az utcán, ma büszkén vagyunk apák.

Ernő, szerinted valakinek nem lehet személyes véleménye, kizárólag a Bibliából tájékozódhat VAGY tőled?!

Nyilvánvaló különben, kettőnk közül TE állsz VALLÁSI alapon! Ugyanis, ÉN azt mondtam, a homoszexualitás BETEGSÉG. A Biblia NEM ezt mondja, ha tehát én a Bibliából „idéznék”, akkor én is BŰNNEK kéne tartsam de NEM annak tartom hanem BETEGSÉGNEK, fogd már fel troll komám!

Ha te ennek ellenére azt szajkózod hogy az én nézeteim a biblia alapján állnak, akkor ezzel csak a saját szánalmas ismerethiányodat mutatod be, nevetségessé téve magadat, mert kiderül hogy nemcsak a tudományokhoz nem értesz, de még a bibliához se amit annyira gyűlölsz!

Olyat se mondtam különben hogy csak 2 féle ember létezik. Honnan a szarbóül veszel ilyesmit, mert hogy tőlem nem az biztos!

Sokféle ember van. Többek közt egészséges és beteg. Minthogy betegségből rengetegfajta létezhet, még az is elképzelhető hogy egyetlenegy olyan embver se él aki MINDENBEN egészséges volna, hanem van aki ebben egészséges és abban beteg más meg fordítva stb.

Ettől azonban az még igaz, hogy a betegségek egyik fajtája a homoszexualitás.
 
A nyilt beszéd a homoszexualitásrol oda vezetett, hogy ma elitéljük a nök elleni eröszakot, jobban mind valaha[/B]. Lázsd #MeToo

Erről a metoo-ról is megvan a véleményem és nem hízelgő. Kifejezetten ellenszenves a számomra az, hogy ÉVTIZEDEKKEL KÉSŐBB valakinek tönkretegyék a karrierjét olyan váddal (még csak nem is jól bizonyíthatóval sokszor) hogy huszonharminc évvel ezelőtt valami sikamlós megjegyzést tett egy nőre, netán jópofizásból rácsapott a fenekére!

Természetesen az más, ha bizonyíthatóan NEMI ERŐSZAKOT követett el. (pláne ha csoportosan). Ellenben a tényleges nemi erőszak és egy udvarlási kísérlet közt igen széles a KONTINUUM amit te úgy kedvelsz, hehehe... valahol középtájon talán vannak ott a „molesztálások”, zaklatások... Csak ugye, ezeknek is vannak fokozataik, nem mindegy egyszer bvagy többször tette meg és hogyan. És évtizedekkel később nem is lehet már semmit bizonyítani úgy, ahogy az illene, ahhoz képest mostanában ezek miatt mennyire megindult a FÉRFIAK ELLENI HADJÁRAT! (Trump szavai szerint boszorkányüldözés).

Szóval ezzel is vissza lehet élni, és ÉPP AZT IS TESZIK, egyre inkább úgy látom!

Megint az van hogy egy alapvetően jó dolgot TÚLLIHEGNEK, eltúloznak, nem maradnak meg az ARANY KÖZÉPÚTON!
 
hátrányos helyzetben vannak a csak "bejegyzett" esetleg be sem jegyzett együttélő heteró és gyerekeiket nevelő párok.
Ezt kifejtenéd bővebben, miért gondolod, vagy miért kellene úgy érezni, hogy hátrányos helyzetben vagyunk?
Mi több, mint 20 éve élünk együtt, nem hivatalosan, mindenféle bejegyzés nélkül. Én semmiféle hátrányát nem éreztem soha annak, hogy nem vagyok XY-NÉ.
 
Gyakorlatilag a jelenlegi rezsim legtöbb "család" támogatása csak a papírral rendelkezőknek jár. Kérdezz bérszámejtőt, bankárt, szociális munkást, egészségügyist, nyugdíjszakértőt, postást..
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,805
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére