Gyurcsány Ferenc beszédét a DK választási programjáról

Gyurcsány Ferenc legjobb megjegyzései…

A Demokratikus Koalíció (DK) országos választási programbemutató nagyrendezvényén, a zsúfolásig megtelt József Attila Művelődési- és Konferenciaközpont színháztermében felállva, vastapssal köszöntötték mintegy hatszázan az ötödikként felszólaló elnököt, Gyurcsány Ferencet.

A volt miniszterelnök beszélt arról, hogy a bűn a rendszer építő eleme lett,

“bűntől működik a nemzeti összezárás rendszere”.
Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy visszaállítaná a kötelező 18 éves tankötelezettségi korhatárt, eltörölné a kötelező hit- és erkölcstant, növelné a felvételi keretszámokat az egyetemeken, méltányos tandíjat és a jól teljesítőknek jó ösztöndíjrendszert vezetne be, a magánegészségügyben elköltött pénznek egy részét jóváírhatóvá tenné, megemelné a minimálbért, stb.

Három kiemelt megjegyzés kapta a legnagyobb tapsot…
Gyurcsány szerint a kormány nem nemzeti, a NAV lassan csak egy bosszúhadsereg lesz, Orbán pedig nem büszke Budapestre, márpedig “aki nem büszke a fővárosára, az nem büszke a nemzetére, aki bünteti a fővárosát az bünteti a nemzetét”.

De amikor Orbánról beszélt akkor azt mondta, már sajnálja, hogy szájára vette a nevét -írja az index.hu

Gyurcsány beszélt Matolcsyról és Polt Péterről is.

“Egyenes tekintetű Matolcsy György helyett, kinek szemében nem a jövő, hanem a sokszor tragikus, indulattal és pártossággal teli múlt csorbuló fényeit látom”
– mondta az euró bevezetése kapcsán, amit szerinte akarnunk kellene, és ha németek el tudták engedni a márkát, akkor mi is a forintot.

“Szívesen odafagyasztanánk a mosolyt Polt Péter egyébként angyali arcára, hisz az igazság sugárzódik belőle, csak sajnos nem a mi közös igazságunk, hanem a saját igazsága”

– mondta a legfőbb ügyészről, és hozzátette még mindig Polról beszélve, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, hogy

legyen végre üldözője is a hozzá kötődők bűnének, ő pedig nyugodtan foglalkozzon tyúkperekkel, mert nagyjából tehetsége és tisztessége legföljebb erre teszi alkalmassá.

http://www.atv.hu/belfold/20171118-...-ferenc-beszedet-a-dk-valasztasi-programjarol

http://www.atv.hu/belfold/20171118-...-ferenc-beszedet-a-dk-valasztasi-programjarol

gyurcsany2.jpg
 
Bár én híve volnék az euró magyarországi bevezetésének, de alapvetően nagyonis megértem azokat (is), akik ezt ellenzik. És amiatt értem meg őket, mert egyre inkább úgy látom, talán valóban nincs értelme ehhez a mostani EU-hoz csatlakozni!

Amiatt nem, mert ez így kb semmi, nulla.

NULLA. Egy döntésképtelen csődtömeg, na. Szomorú vagyok hogy ezt kell mondjam róla, de akkor is ez van. Hát nézzétek meg, nemhogy a rengeteg ország egymással nem tud megegyezni, de még Németországon belül se megy ez, nem sikerült összehozni nekik a koalíciót se...

Én egyre inkább afelé hajlok a nézeteimben, hogy egyszerűen oszlassák fel az egész EU-t úgy ahogy van, cakpakk. Szüntessék meg!

Azért, hogy rögtön utána újjáalakítsák, de MÁS ALAPOKON... Konkrétan, igenis csináljanak egy Európai Egyesült Államokat, még akkor is ha ez eleinte csak a nevében lesz európai, mert sokkal kevesebb országra terjed ki mint most az EU. Mondjuk eleinte tagja lenne csak Németország, Franciaország és a Benelux. (Talán még az olaszok is, bár azoknak mostanában mintha nem menne jól). Nem kéne az USE alkotmányával se sokat szarakodni, egyszerűen lecopyzni azt ami most van az USA-ban. Az úgy egész jól bevált nagyjából, gyorsan el kéne azt fogadni, aztán esetleg később lehet pöcsölni vele hogy finomítsanak a részletkérdéseken, de túl sokat nem lenne érdemes úgyse. Ami működik, azt elvégre nem kell szétbaszni, már bocs a szóért!

Aztán ehhez a pici USE-hoz csatlakozhatna aki még akar, önként, akár a magyarok is ha megjön az eszük, de nem úgy hogy na akkor majd ők valamiféle feltételeket szabnak... NEM! Aki csatlakozik, arra automatikusan érvényes kell legyen az USE minden akkori törvénye, beleértve a közös pénzt is. És benne kell legyen az alkotmányban hogy aki belép, az többé nem léphet ki! És mindent szövetségi hatáskörbe utalni ami most az USA-ban szövetségi hatáskör. Látjuk hova veuzet ha mindenkinek hagyják az egyéni különutaskodást és belepofázást. Minél kevesebb a nemzeti hatáskör, annál jobb, ez a véleményem. SEMMI SZÜKSÉG NEMZETÁLLAMOKRA.
 
Amit hianyolsz az mar meg van. Elfogadtak a felteteleket teljesitettek, hogy utolag okoskodik ket orszag, majd rajonnek hogy egyedul semmere nem mennek, mert nem brit szisztema van se gazdasagilag se semmilyen formaban egyiknel se.
Nekem tetszik az USA "copyzasa" es csinaljak is de turelmesnek kell lenni, mert 70 eves lemaradast helyben jarast kell ledolgozni. Ny-Eu-t is lelassitotta a keletnemet egyesites a keleti tomb felvetele de en hiszem, hogy 10-15 ev es beeri Usat.
Jo iranyba mennek a hibakat kikuszobolik pl a kozos ugyeszseg felallitasa, a menekultugybe is meg kell talalniuk a jo megoldast stb
Merkel is megfogja talalni a partnert koalicios ugyben, turelem kell, es jo ez igy hogy egyezkedni kell es kozos nevezore jonni.
Az Usa minta az jo de meg nem alkalmasak az emberek, a politika hogy egy kozos Federal politikat csinljanak,mert mini allamok beintenek. Erosebb kotelekek, erdekek kellenek, hogy azt mondjak europai vagyok mint ahogy Usaba ha megkerdezed az embereket ameriaki vagyok a valasz, es csak utana jon melyik allambol vagy , vagy melyik orszagbol. Hat ez meg odebb van, kell 1-2 generacio.
 
Harold semmit nem mert írni Gyurcsányra én merek
Harold az UNIÓT bírálta.
Hol kezdjük tudománytalan megjegyzésem?:
Legnagyobb előnye Gyufának a stabilitás a kiszámítható egyenletes építkezés a megmaradás
Ez a fel-feltűnő egy akciós pártok között már eleve előny.
A stabil párt a legjobb vonzerő mára a zűrzavarban.
Minden újonnan bejegyzett párt erősíti a már ismertek pozícióját!!
Az vitathatatlan hogy eléggé jó szónok.
Hogy megjegyzései mondatai ülnek.
A demagógia vádja szokta érni.
Olyan mondatok mint amit Polt Péterről és a NAV ról tett nem demagógia még csak nem is leegyszerűsítés a NAV bosszú csapat (nem tölti be eredeti szerepét kiegészítésem)
NAV Ildikó volt a legnagyobb bűnvédő.
Polt úgy töltötte be szerepét beállt bűnvédőnek.
“Szívesen odafagyasztanánk a mosolyt Polt Péter egyébként angyali arcára, hisz az igazság sugárzódik belőle, csak sajnos nem a mi közös igazságunk, hanem a saját igazsága”
Mit még Gyufáról?
A kisebb rossz választása is mellette szól.
Ezerszer egyenesebb mint Orbán.
A ominózus mondat is azt mutatta.
A rombolók utcai zavargásának kezelése nem volt megfelelő azt tanulhatná Orbántól.
1. Erkölcsi lejáratás a kint lévők bérencé kikiáltása(ez is orbáni hazugság módszer)
Jogszabályokkal megsemmisíteni őket.
2.Majd az egy nagy közössé szerveződés megakadályozása, egymással szembefordítása a magyar lakosság rétegeinek.
3..A NAV büntetésként felhasználása.
4 A TEK időnkénti erődemonstrációja.
6.A valódi beavatkozás már ezek után alig kell
 
Utoljára módosítva:
? A reklamjuk is az Orban vagy Europa.
Talan o az egyeduli aki nagyon elkotelezett az Eu mellett.
Ahogy meg lesz a tobbiek valasztasi beszedeik oket is felteszem. /ha van mar atkuldhetitek privibe/

dk.jpg
 
SEMMI SZÜKSÉG NEMZETÁLLAMOKRA.
Ha nincsenek nemzetállamok, akkor tkp. nincsenek nemzethatárok se, nincsen nemzeti nyelv, nincsen nemzeti kultúra, történelem etc. Legalábbis ez csak idő kérdése. (Én nem szeretném a Radnóti köteteimet kidobni, és másokkal együtt is olvasnám a magyar költőket a jövőben, akiknek legalább annyira fontosak, mint nekem. De persze ez csak az én véleményem.) Ugyanakkor: ha elfogadjuk azt a fajta individualizmust, amit javasolsz, nincs kétségem afelől, hogy az emberek előbb utóbb különféle közösségekbe tömörülnének, és különböző eszmék és érdekek mentén újra polarizálódnának – legfeljebb nem „nemzeteknek” neveznénk ezeket a tömörüléseket. Ez pedig hasonlóképp konfliktusokkal járó folyamat.
 
"növelné a felvételi keretszámokat az egyetemeken, méltányos tandíjat és a jól teljesítőknek jó ösztöndíjrendszert vezetne be, a magánegészségügyben elköltött pénznek egy részét jóváírhatóvá tenné, megemelné a minimálbért, stb"

És ezekhez majd nyomtatni fogunk pénzt? Ez csak egy elem, gyakorlatilag egyetlen beszéde alatt akkor mennyiségű pénzt költ el virtuálisan, amihez Krőzus kincstárát is ki kellene söpörni. (Nem, nem volna elég rá a lopás megállítása)
Amúgy szép ígéretsor, de hát igazán szegény aki ígérni sem tud. Választási programban meg olyan dolgokkal foglalkozni, mint a hit- és erkölcstan oktatás eltörlése? Miért nem rögtön a hazánkban élő új-zélandi kisebbség problémáinak megoldásával foglalkozunk?
 
Azert lenne sok mindenre penz,ha maskep lenne az elosztas. Mondjuk a gazszereloket nem kene suportalni, az egeszsegugybe az ado mentes paraszolvenciat megszuntetni,
Talan a vizes vb mar igy telviz idejen nem gyarapodik a kiadasa egyenes aranyba az eltelt honapok szamaval..A kilatok szama se fog gyarapodni. Az offshore penzek is atmennek az Nav mosodajaba es maris mindenre lenne penz.
 
Természetesen, ha nincsenek nemzetállamok, valóban megszűnnének az országhatárok, de miért lenne az baj? Gyorsabban létrejönne az egyetlen közös nyelv és jobban megértenék úgy egymást az emberek. Kevesebb lenne az adminisztráció. A Radnóti köteteidet miért kéne kidobnod? Még a magyar nyelv is fennmaradna, épp annyira mint manapság a latin: a filológusok és ókortörténészek ismernék... Ja, persze, akkor a legtöbb ember nem ismerné eredetiben a magyar költőket, regényeket... NA ÉS?! Erre valók a műfordítók... Ezen az alapon amiatt is keserű könnyeket hullathatnál hogy miért nem olvassa eredetiben Vergiliust a sok mai gyermek! Elárulom, én még fordításban se ismerem. Túléltem. Lesznek majd új műalkotások az új, közös nyelven, amiket a világ valamennyi embere a magáénak érezhet! Hát nem lenne gyönyörű?!

Igen, lennének új szerveződések, egyes csoportérdekek mentén. Mégis, a különbség nagy lenne a mai nemzetállamokhoz képest, mert:

1. Ezek nem fegyveres csoportok lennének, hanem olyasfélék mint manapság a civil mozgalmak.
2. Ezekbe mindenki ÖNKÉNT lépne, be, ha akar, nem az lenne mint ma hogy BELESZÜLETIK valamiféle nemzetállamba, aztán egész ifjúsága alatt a másik embercsoport (nemzetállam) gyűlöletéle dresszírozzák, és kötelező katonai szolgálatra kényszerítik, meg hasonlók!
 
"növelné a felvételi keretszámokat az egyetemeken, méltányos tandíjat és a jól teljesítőknek jó ösztöndíjrendszert vezetne be, a magánegészségügyben elköltött pénznek egy részét jóváírhatóvá tenné, megemelné a minimálbért, stb"

És ezekhez majd nyomtatni fogunk pénzt? Ez csak egy elem, gyakorlatilag egyetlen beszéde alatt akkor mennyiségű pénzt költ el virtuálisan, amihez Krőzus kincstárát is ki kellene söpörni. (Nem, nem volna elég rá a lopás megállítása)
Amúgy szép ígéretsor, de hát igazán szegény aki ígérni sem tud. Választási programban meg olyan dolgokkal foglalkozni, mint a hit- és erkölcstan oktatás eltörlése? Miért nem rögtön a hazánkban élő új-zélandi kisebbség problémáinak megoldásával foglalkozunk?

A hit- és erkölcstan eltörlése volt kb az egyetlen amit megvalósíthatónak tartok a programjából, ellentétben veled, és épp amiatt mert ahhoz nem kéne pénz.
 
Azert lenne sok mindenre penz,ha maskep lenne az elosztas. Mondjuk a gazszereloket nem kene suportalni, az egeszsegugybe az ado mentes paraszolvenciat megszuntetni,
Talan a vizes vb mar igy telviz idejen nem gyarapodik a kiadasa egyenes aranyba az eltelt honapok szamaval..A kilatok szama se fog gyarapodni. Az offshore penzek is atmennek az Nav mosodajaba es maris mindenre lenne penz.

Az egészségügyben az adómentes paraszolvencia egyetlen módon szűnik meg, ha az orvos tisztességes fizetést kap végre. Az pedig sokkal, de sokkal többe kerül mint most, ráadásul az utána keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettséget az állam fizeti meg önmagának.
Az offshore világméretű probléma, lásd Paradise-akták. Ebben itt Magyarországon kispályásak vagyunk.

A többiben igazad van, de két tényezőt ne felejts el: ami az Orbán-féle oligarcha társaság tagjainak egy főre leosztva nagy pénz, az kevés 10 millió ember minden gondjának megoldásához. A másik, hogy azért ne gondold, hogy egy váltás során a láncolatban eltűnő pénz mennyisége hirtelen nullára csökken, legfeljebb máshová lesz becsatornázva. Mészáros ki lesz porolva, mint Simicska, csak itt más lesz a végrehajtó, de a helyébe rögtön lép valaki.

Senkinek a választási programjában(értsd egyik oldalnak sem) nem látok olyanokat, hogy miként fogják végrehajtani a rendszerváltás óta elmaradt strukturális reformokat az országban, építik le a bürokráciát, dobják ki az egyre rosszabb PISA teszteket produkáló oktatási rendszert, a rendőrséget a valós problémák megoldása felé terelik, felszámolják a fekete és szürke foglalkoztatást, stb. Sajnos ott tartunk, hogy a magyar választónak továbbra sem megvalósítható, hanem szép ígéretek kellenek.

igazsag.jpg
 
Bár én híve volnék az euró magyarországi bevezetésének, de alapvetően nagyonis megértem azokat (is), akik ezt ellenzik. És amiatt értem meg őket, mert egyre inkább úgy látom, talán valóban nincs értelme ehhez a mostani EU-hoz csatlakozni!

Amiatt nem, mert ez így kb semmi, nulla.

NULLA. Egy döntésképtelen csődtömeg, na. Szomorú vagyok hogy ezt kell mondjam róla, de akkor is ez van. Hát nézzétek meg, nemhogy a rengeteg ország egymással nem tud megegyezni, de még Németországon belül se megy ez, nem sikerült összehozni nekik a koalíciót se...

Én egyre inkább afelé hajlok a nézeteimben, hogy egyszerűen oszlassák fel az egész EU-t úgy ahogy van, cakpakk. Szüntessék meg!

Azért, hogy rögtön utána újjáalakítsák, de MÁS ALAPOKON... Konkrétan, igenis csináljanak egy Európai Egyesült Államokat, még akkor is ha ez eleinte csak a nevében lesz európai, mert sokkal kevesebb országra terjed ki mint most az EU. Mondjuk eleinte tagja lenne csak Németország, Franciaország és a Benelux. (Talán még az olaszok is, bár azoknak mostanában mintha nem menne jól). Nem kéne az USE alkotmányával se sokat szarakodni, egyszerűen lecopyzni azt ami most van az USA-ban. Az úgy egész jól bevált nagyjából, gyorsan el kéne azt fogadni, aztán esetleg később lehet pöcsölni vele hogy finomítsanak a részletkérdéseken, de túl sokat nem lenne érdemes úgyse. Ami működik, azt elvégre nem kell szétbaszni, már bocs a szóért!

Aztán ehhez a pici USE-hoz csatlakozhatna aki még akar, önként, akár a magyarok is ha megjön az eszük, de nem úgy hogy na akkor majd ők valamiféle feltételeket szabnak... NEM! Aki csatlakozik, arra automatikusan érvényes kell legyen az USE minden akkori törvénye, beleértve a közös pénzt is. És benne kell legyen az alkotmányban hogy aki belép, az többé nem léphet ki! És mindent szövetségi hatáskörbe utalni ami most az USA-ban szövetségi hatáskör. Látjuk hova veuzet ha mindenkinek hagyják az egyéni különutaskodást és belepofázást. Minél kevesebb a nemzeti hatáskör, annál jobb, ez a véleményem. SEMMI SZÜKSÉG NEMZETÁLLAMOKRA.
*
Érdekes és jó felvetés. Elgondolkoztam rajta, a feltételeken nagyon kellene dolgozni és csiszolgatni. De úgy, hogy valóban élhető törvényekkel, élhető korlátokkal és engedményekkel valósítsák meg. A személy- és teherforgalom viszont gyorsabb így, ha a határokat vissza állítanák, minden lelassulna. Mint ahogy most a migránsok miatti "fékeket" egyes határoknál "behúzzák", így az árufuvarozás bizony nehezebb, lassúbb.
 
A hit- és erkölcstan eltörlése volt kb az egyetlen amit megvalósíthatónak tartok a programjából, ellentétben veled, és épp amiatt mert ahhoz nem kéne pénz.
*
Mindig is öntörvényű voltam. Ha valami, bármi kötelező, azt csípőből dobtam. Így tenném ezt a kötelező vallástannal, hitoktatással. Mi az, hogy kötelező a gyerekemnek imádkoznia? S, ha nem akar? Egyest kap? Kiátkozzák az iskolából? Ujjal mutogatnak rá?! Ez egy degenerált felfogás, jellemző arra, aki ezt a rendeletet kiadta. Hogy már ne nevesítsek, úgyis tudjuk. * A többi pont, amit Gyurcsány feldobott, mind jó és fogadható. Sőt örvendetes.
 
Bár én híve volnék az euró magyarországi bevezetésének, de alapvetően nagyonis megértem azokat (is), akik ezt ellenzik. És amiatt értem meg őket, mert egyre inkább úgy látom, talán valóban nincs értelme ehhez a mostani EU-hoz csatlakozni!

A közös valuta nem azonos az Európai Unióval. Viszont gazdasági stabilitást ad. De mára , a fidesz rombolásai miatt már nem belátható, mikorra lehet elérni.
 
Fogalmi zavarokat látok a "nemzetállam" körül. A (jelenlegi rezsim által súlykolt és "megvédett" teljesen szuverén állammal van a baj). Miért ne lehetne közös fegyveres védelem, közös bankrendszer, egyes ügyfajtákra közös ügyészség és még biztos van számos dolog, aminél le lehet mondani a "nemzeti" uralásról. Ennek semmi köze a mostani magyarkodáshoz.
 
Egy érdekes hírt hallottam a minap " már Olaszországból is érkeznek dolgozók az építkezésekre " .... szóval ha már megéri az olaszoknak is magyar forintért dolgozni építkezéseken, akkor szerintem nem annyira tragikus a helyzet.

De, annyira. Csak az "állami nagyberuházásokhoz" nincs hozzáértő magyar munkavállaló, mert hozomra nem dolgoznak.
De a beruházást be kell fejezni, és ezért kifizetik a felárat.
 
A közös valuta nem azonos az Európai Unióval. Viszont gazdasági stabilitást ad. De mára , a fidesz rombolásai miatt már nem belátható, mikorra lehet elérni.

ezt a "stabilitást" komolyan is gondolod? Szerintem még a görögországi csődöt sem oldották meg (csak nyomtattak még egypár tonna papírpénzt), de nagy olasz vagy spanyol stabilitásban sem bízom. Vajon az angolok miért is írtóztak mindíg az eurótol?
Arról se feledkezzünk el, hogy a a nyugati nyugdíjasok már kezdenek magyarországra menekülni, magyarországon letelepedni.
 
Ha a szabályokat, megállapodásokat nem tartják be, attól még a szabályok nem rosszak. És a nyugdíjasok nem menekülnek, csak itt nagyobb a vásárlóerejük.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,970
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére