Több tízezer menekültnek kell elhagynia az USA-t

Az amerikai belbiztonsági minisztérium hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a 2010-es földrengés után a Haitiról az Egyesült Államokba menekülteknek nyújtott különleges státust.

A minisztérium közleménye szerint a döntés csak 18 hónap múlva lép életbe, akkor azonban a különleges védelmi státust élvező haiti állampolgároknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

58 700 menekült
2010 januárjában több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított a Karib-tengeri Haitin, a földmozgás tönkretette a főváros, Port-au-Prince nagy részét, és földönfutóvá tett több mint egymillió embert. Washington akkor engedélyezte, hogy 58 ezer 700 haiti menekült különleges védelmi státust kapjon, így vízumuk érvényességének lejárta után is az Egyesült Államokban maradhattak, sőt, munkavállalásra is jogosultak.

Megváltoztak a körülmények
Az amerikai belbiztonsági minisztérium érvelése szerint azonban a védelmi státus körülményei ma már nem léteznek. Az Elaine Duke ügyvezető miniszter aláírásával kiadott közlemény leszögezte: "a 2010-es földrengés óta az otthonukból menekülni kényszerültek lélekszáma 97 százalékkal csökkent, és fontos intézkedéseket vezettek be az ország stabilitása és a haiti állampolgárok életminőségének javítása érdekében".

18 hónap haladék
A különleges státus érvényessége 60 nap múlva járna le, ám a 18 hónappal történő halasztását mind a republikánus, mind a demokrata párti törvényhozók kérték a Trump-kormánytól, s ezt kérte Washingtontól a haiti kormány is.

Irány Kanada
A belbiztonsági minisztérium döntése várható volt, ezért az elmúlt hónapokban haitiak ezrei lépték át az amerikai-kanadai határt és kértek menedékjogot Kanadában. A hirtelen megnövekedett számú menedékkérőre tekintettel a kanadai kormány átmeneti menekülttáborokat állított fel a határ közelében.

Canada-Asylum-Seekers-PIC.jpg
 
A hirtelen megnövekedett számú menedékkérőre tekintettel a kanadai kormány átmeneti menekülttáborokat állított fel a határ közelében.
-
Tehát igy is lehet, kerités, vérebek és idegenek ellen heccelö plakátok nélkül is lehet örizni egy határt. :)
-
Haiti-earthquake.jpg

-
Nem tiz-ezrek hanem száz-ezrek-rek haltak meg 2010-ben Haitiban.
Pontos adatok szerint 316.000 ember lelte a halálát, további 310.000 sulyos sérülést szenvedett.
1,85 millioan lettek hajléktalanok, öszesen 3,2 millio embert, tehát Haiti lakoinak 1/3 részét sulytotta a katasztrofa.
250.000 lakoház, 30.000 üzlet ment teljesen tönkre.
A kárt 7,8 milliard US-Dollárra becsülik.
-

Erzékeltetésül:
Magyarország az elmult 10 év alatt 30 milliard Eurot kapott az Europai Uniotol feljesztés céljábol, ez 35,25 milliard dollarnak felel meg. :(
 
Utoljára módosítva:
Mi lenne ha európa közelében történne valami óriási természeti katasztrófa?
Akkor nem lehetne azt mondani hogy a határ lezárva...
Például egy nukleáris baleset vagy robbanás....
Akkor lehetne hivatkozni a magyar kultúrára...
Gondolom, az emberek ugyanúgy reagálnának most is, mint a délszláv háború idején. Mindenki ott segített, ahol tudott, nem kérdeztük szerb-e vagy horvát, szomszéd volt, aki bajba került.
 
azer ez fura dolog

ezek mar ott elnek hat-het eve biztos lett gyerekuk is meg kialakitottak az eletuket most meg csak ugy el kell menniuk

lehet ha pl hirtelen beke lenne sziriaba akkor a nemetek is elkuldenek a menekulteket haza

es nem tudom a kanada mit szol ehhez befogadja oket vagy nem
 
A kárt 7,8 milliard US-Dollárra becsülik.
-

Erzékeltetésül:
Magyarország az elmult 10 év alatt 30 milliard Eurot kapott az Europai Uniotol feljesztés céljábol, ez 35,25 milliard dollarnak felel meg. :(

és ez a 7 milliárd dollár sok vagy kevés? ... az USA egy fegyverüzlete Romániával 7 milliárd dollár , de például Szaúd-Arábiával már százmilliárd dollár, persze ezek csak néhányak a 2017 -es üzletekből.

A cikkhez csatolt képen miért úgy látszik mintha szöknének az USA -ból? Legálisan nem utazhanak Kanadába?
 
Utoljára módosítva:
és ez a 7 milliárd dollár sok vagy kevés? ... az USA egy fegyverüzlete Romániával 7 milliárd dollár , de például Szaúd-Arábiával már százmilliárd dollár, persze ezek csak néhányak a 2017 -es üzletekből.

A cikkhez csatolt képen miért úgy látszik mintha szöknének az USA -ból? Legálisan nem utazhanak Kanadába?

Haitit egy hatalmas természeti csapás érte, több mind 300.000 ember rögtön meghalt, ugyan anyi megsebesült.... a 7,8 milliard az élet visszaállitására szükséges.
-
Magyarországon soha a büdös életben nem volt ekkora katasztrofa, a fasizmusbol a kommunizmusba a saját tévejgéseiböl ment az ország, a 35,25 milliard dollar EU-s segitség nélkül nagyon szarul nézne ki az ország.
-
Nem is lenne vele semmi probléma ha a magyar kormány nem nevezné az ellenségének az Europai uniot, ha szolidáris lenne mind ahogy hozzá is azok voltak a világ országai. Nem tudom meddig élezi még Orbán a helyzetet.
-
Trump kötött ugyan egy üzletet Szaudi Arabiaval, az emlitett összeg nem egy év alatt lesz lebonyolitva, Amerika kap a fegyver-rendszerért olajat, a Saudis rakétaelhárito rendszert ami biztonságosabbá teheti a Közelkeletet Irannal szemben.
-
Román fegyvervásárlásrol nem halottam, az egyetlen amiröl csevegnek a verebek, hogy a Törökországi Atomrakétákat az USA átakarja hozni Romániába. Biztos nem lesz olcso. De mindennek semmi köze e témához.
-
Semmi különös nincs abban, hogy a Haiti lakosok egy része nem akar többet visszamenni oda ahol öt a katasztrofa érte és megprobál Kanadában letelepedést kapni.
-
Nekem volt egy ismerösöm, egy testes néni, aki egy Trabantban, utasként átélt egy balesetet, nem sérült meg sulyosan de soha életében nem volt hajlando mégegyszer autoba üllni. Eltudom képzelni, hogy földrengés tulélökkel is elöfordul ilyen.
-
Továbbá a földrengés hét evvel ezelött volt, Haitiben az hivatalos nyelv haiti és francia, a gyerekek valoszinüleg angolul beszéltek az USA-ba, Kanadában nagyobb esélyük lenne továbbélni.
-
A Kanadaiak nem olyan embergyülölök mind te és az országod kormánya.
 
Kanada évente 300.000 gazdasági bevándorlót akar befogadni, számításaik szerint minimum ennyien kell érkezzenek évente, hogy gazdaságilag talpon maradjanak. Szóval mehet még vagy 200.000 mexikói is.

https://www.cicnews.com/2017/10/300...l-immigration-minister-109765.html#gs.UcfwEFEhttps://www.cicnews.com/2017/10/300...l-immigration-minister-109765.html#gs.UcfwEFE

Kanada egy hatalmas ország, aminek a termö-területe a klimaváltozás miatt valoszinüleg növekedni fog, nemrég még anyian laktak rajta mind Lengyelországban. Erzem a gunyt a szádbol de csak magadat járatod le. Emberbarátnak lenni nállunk nem szégyen.
-
Egyet elfelejtesz, minden országot a lakoi adnak ki.
Aki Kanadába költözik az elött ugyan azok a kapuk állnak nyitva mind a korábban jöttek elött.
 
azer ez fura dolog

ezek mar ott elnek hat-het eve biztos lett gyerekuk is meg kialakitottak az eletuket most meg csak ugy el kell menniuk

lehet ha pl hirtelen beke lenne sziriaba akkor a nemetek is elkuldenek a menekulteket haza

es nem tudom a kanada mit szol ehhez befogadja oket vagy nem
majd lesz menekultugyi targyalasuk es a biro mondja a verdictet
egyebkent pedig azon idoben pont egy haiti no volt a Governor General a kiralyno megbizottja a fokormanyzo
 
és ez a 7 milliárd dollár sok vagy kevés?
... az USA egy fegyverüzlete Romániával 7 milliárd dollár , de például Szaúd-Arábiával már százmilliárd dollár, persze ezek csak néhányak a 2017 -es üzletekből.

A cikkhez csatolt képen miért úgy látszik mintha szöknének az USA -ból? Legálisan nem utazhanak Kanadába?
ezt ugy honnet varazsoltad elo ???
ket csaladtag(om) kik az amerikai Army fegyverkereskedoi megcsak nem is hallottak ilyenrol
hmmm mindig tudtam a magyarok jo mesefaragok
 
Magyarországon soha a büdös életben nem volt ekkora katasztrofa, a fasizmusbol a kommunizmusba a saját tévejgéseiböl ment az ország,

természetesen Európával karöltve ... gondolm nem azt akarod mondani, hogy magában háborúzgatott

a 35,25 milliard dollar EU-s segitség nélkül nagyon szarul nézne ki az ország.

elmúlt 12 évben kapta ... és mennyit fizetett, mennyibe került?

Nem is lenne vele semmi probléma ha a magyar kormány nem nevezné az ellenségének az Europai uniot,

sajnos valóban harcolni kell az abnormális ötleteik ellen ... például az akácfák kivágása, szír falvak áttelepítése stb.
Az okosabbak (az angolok) otthagytak csapot-papot, megunták az állandó őrültségeket.

ha szolidáris lenne mind ahogy hozzá is azok voltak a világ országai. Nem tudom meddig élezi még Orbán a helyzetet.
természetes szolidáris, például önfeláldozóan védi az EU határait, míg a többiek ellenőrizetlenül beengedik az illegális migránsinváziót igencsak nagy galibát okozva.
 
Kanada évente 300.000 gazdasági bevándorlót akar befogadni, számításaik szerint minimum ennyien kell érkezzenek évente, hogy gazdaságilag talpon maradjanak. Szóval mehet még vagy 200.000 mexikói is.

https://www.cicnews.com/2017/10/300...l-immigration-minister-109765.html#gs.UcfwEFEhttps://www.cicnews.com/2017/10/300...l-immigration-minister-109765.html#gs.UcfwEFE
HA megfelel a felteteleknek WELCOM
azzze hogy tudddd elobb felel meg egy indiai -kinai a felteteleknek mint egy magyar
aki 40 evesen 10 ev munkat kepes produkalni
es hasra kene esni a vilagvegi ismeretlen inci-finci egyetemi diplomaja elott
 
Azt viszont nem igazán értem, hogy egy 7 évvel ezelőtti földrengés elég alapos ok egy mostani menekültkérelem benyújtásához? Ennyi idő alatt nyilván már eltakarították a romokat, és élhető körülményeket tudtak teremteni.
 
akkor érdekes infókat találsz ha utánanézel, hogy Románia Patriot rakétavédelmi rendszert vásárol. Igaz, kicsit elavult de jó az oda.
Hatasosabb vedelemet ad, mint Nato orszag. MO ebbol is kimaradt a nagy orosz testver megbonthatatlan baratsaga miatt.
 
Utoljára módosítva:
Hatasosabb vedelem ad, mint Nato orszag. MO ebbol is kimaradt a nagy orosz testver megbonthatatlan baratsaga miatt.
a Patriot rakéták Románia légvédelmét biztosítják, .... kitől is félnek, hiszen volt KGST tagországok veszik körül?
A NATO védelemmel/ támadással a Romániában levő amerikai támaszpontok, köztük rakétatámaszpont foglalkozik.
Erre mondta Putyin:
"Ha tegnap abban a romániai térségben az embereknek még fogalmuk sem volt, mit jelent célponttá válni, mától arra kényszerülünk, hogy bizonyos lépéseket tegyünk védelmünk érdekében"
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,238
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére