Egy vagyont fizet minden odaköltözőnek a festői svájci falu

A 240 fős településen jelentős az elvándorlás, ezért ajándék pénzzel próbálják meg odacsábítani a családokat.

Az Albinen nevű falucska 1300 méter magasan fekszik Svájcban, pazar hegyi levegővel és kilátással a Rajna-völgyre, és hat kilométerre egy ismert termálfürdőtől. Ez a település most tetemes összeget fizetne azoknak, akik odaköltöznek.

A 24.hu cikke szerint az önkormányzat november 30-án dönt egy új rendeletről, amely szerint minden, a faluba költöző felnőttnek 25 ezer svájci frankot fizetnének, a gyerekek után pedig 10-10 ezer frank járna. Egy négytagú család esetében ez 70 ezer frank, azaz mintegy 18,7 millió forint.

Az ajándék pénznek azért vannak feltételei: az odaköltözőknek venniük vagy építeniük kell egy legalább 200 ezer frankos (50 millió forintos) házat, és tíz éven belül nem költözhetnek el a faluból.

A svájci település azért választotta a lakosok odacsábításának ezt a költséges módját, mert már csak 240-en élnek ott, jelentős az elvándorlás, már az iskola is bezárt. A település vezetője szerint ez a döntés befektetés a jövőbe, hiszen az odaköltöző családok révén az összeg egy része megtérül.

albinen-660x371.jpg
 
*
Kedves Gumelig, ha net van, akkor hiába volnék a világ csúcsán, végén, tetején - soha nem lennék egyedül. De azért kérdés, hogy ott milyen az orvosi ellátás, kórház van-e, mivel a 3x20 évemen is túl vagyok... Biztosan minden más van, s csodás a környék. De azért az fontos (volna), hogy légyen sok pénzem, ha ki akarnék onnét a mesevilágból "törni" egy piszkos, nyüzsgő, hangos városba, megtehessem...
Hiába no, a pénz, az szükségeltetik, bármennyire is csűröm-csavarom... Ez kéne, s nem kevés, de sok. No nem olyan sok, mert a nagyon sokkal nem is tudnék mit kezdeni, csak annyi, hogy gond nélkül tölthessem napjaimat és mindazok körében, akit szeretek és akik hozzám tartoznak. * Csodás lehetett Nektek az a telelés-nyaralás... El tudom képzelni, sőt meseszerű. Örülök, szívből örülök, hogy részetek volt ebben.
OFF

Mesélek erröl a helyröl egy kicsit.
5813CCCB-6027-4977-B78B-1460EE26C706.jpeg

A templom mögött egy szerpentin úton lehet a völgybe lemenni. Úgy jó 300 méterrel lejjebb van Bergün városa. Párszor megjártam gyalog. Csak lent lehetett jól bevásárolni.
Bergünnél kezdődik az út az Albula hágóra. Télen a hágó levan a hó miatt zárva. Csak vonatt megy át. Feljebb, Predánál kezdődik a vasúti alagút.
Prédáig leteakarítják a havat aaz országúton annyira, hogy szánkópálya lessz belőle. Rendszeres vonat járat van a szánkózóknak.
Fent lehet szánkót bérelni és indulhat a hat kilóméteres száguldás. 1800m röl 1300 ra. Isteni.
Amikor először ott voltam, azt sem tudtam hol vagyunk, kérdezték tudok e szánkózni. Minden magyar tud mondtam. Nahát aztán repültem egy párszor:D

ON
 
Utoljára módosítva:
OFF

Mesélek erröl a helyröl egy kicsit.
Csatolás megtekintése 1576210

Prédáig leteakarítják a havat annyira, hogy szánkópálya lessz belőle. Rendszeres vonat járat van a szánkózóknak.
Fent lehet szánkót bérelni és indulhat a hat kilóméteres száguldás. 1800m röl 1300 ra. Isteni.
Amikor először ott voltam, azt sem tudtam hol vagyunk, kérdezték tudok e szánkózni. Minden magyar tud mondtam. Nahát aztán repültem egy párszor:D

ON

*
Az az ember hogyan közlekedik, aki túlsúlyos, idős és nem tud és fél is a szánkózástól? Van bolt? A házak olyanok, mintha sufnik lennének,vagy rönk házak? Persze messziről nézve, nem lehet jól látni. S, nem hideg? A házak között nem látok farakásokat. Pedig, ha olyan nagy a zima, akkor kellene sok-sok fának lennie, felhasítva.
images
 
Csatolások

  • upload_2017-11-22_22-17-43.jpeg
    upload_2017-11-22_22-17-43.jpeg
    11.7 KB · Olvasás: 26
  • 009.jpg
    009.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 41
Hát, gyönyörű kis hely. A videót külön köszönöm gumelig, ez a ródlizás még fotelból is élvezetes volt :). Építőmérnökként a kis falu nem fogott meg, a beépítettség túl sűrű, a házacskák sem tűnnek túl komolynak, nem mintha eljátszottam volna a gondolattal, de legalább üdítő volt a téma :dr_31:
 
OFF

Mesélek erröl a helyröl egy kicsit.
Csatolás megtekintése 1576210

A templom mögött egy szerpentin úton lehet a völgybe lemenni. Úgy jó 300 méterrel lejjebb van Bergün városa. Párszor megjártam gyalog. Csak lent lehetett jól bevásárolni.
Bergünnél kezdődik az út az Albula hágóra. Télen a hágó levan a hó miatt zárva. Csak vonatt megy át. Feljebb, Predánál kezdődik a vasúti alagút.
Prédáig leteakarítják a havat aaz országúton annyira, hogy szánkópálya lessz belőle. Rendszeres vonat járat van a szánkózóknak.
Fent lehet szánkót bérelni és indulhat a hat kilóméteres száguldás. 1800m röl 1300 ra. Isteni.
Amikor először ott voltam, azt sem tudtam hol vagyunk, kérdezték tudok e szánkózni. Minden magyar tud mondtam. Nahát aztán repültem egy párszor:D

ON

Hát ez rohadt jó volt! :) De kipróbálnám! Imádok szánkózni, és hát ez a gyönyörű táj! Hegyek, erdők, hó... biztos nekimennék a hófalnak, annyira bámulnám a tájat. :D
 
*
Az az ember hogyan közlekedik, aki túlsúlyos, idős és nem tud és fél is a szánkózástól? Van bolt? A házak olyanok, mintha sufnik lennének,vagy rönk házak? Persze messziről nézve, nem lehet jól látni. S, nem hideg? A házak között nem látok farakásokat. Pedig, ha olyan nagy a zima, akkor kellene sok-sok fának lennie, felhasítva.
images
Az öregek nem mennek sehóvá, ha nagy hó van. Van le a völgybe, Bergünbe, autó út amit gyorsan letisztítanak. Postakocsi járat is van. A nyavaja rám jött ha valaki szembejött kocsival. Mehettem hátrafelé a kiásott kitérőkbe.
Azt nem tudom megmondani neked mivel fűtik a házakat, mert nem voltam egyikben sem. Igazán nem nagyo szerettem télen feljárni. Éjszak volt 25 fok
hideg is. Valami ismerős befűtött mielőt jöttünk, de eltartott egy ideig, amig a ház úgy ahogy felmelegedett. Van benne egy nagy kandallóés az hiszem valami kályha is volt. A három kis hálószobában nem is volt külön fűtés.

Nyáron szerettem oda járni. A környék nem síelő vidék. Vadregényes vándorló hely.
Hát, gyönyörű kis hely. A videót külön köszönöm gumelig, ez a ródlizás még fotelból is élvezetes volt :). Építőmérnökként a kis falu nem fogott meg, a beépítettség túl sűrű, a házacskák sem tűnnek túl komolynak, nem mintha eljátszottam volna a gondolattal, de legalább üdítő volt a téma :dr_31:
Ezek a pici hegyi falvak ilyen szorosra vannak építve. Gondolom a szél miatt. A lakóházak kőböl vannak.
Az egész szinte egy múzeum. Itt forgatták az itt ismert “Heidi” filmeket. A fénykép nagyon régi.
Pár ház még épült hozzá! Apósomnak évtizeddel ezelőtt szerencséje volt. Jóformán ő volt az első idegen aki ott építhetett. Olcsón kapta a telket. Később már nem adtak engedélyt.
Építész. Nagyon jól megcsinálta a kevés pénzéböl. Nagy nappali kandallóval, amit mindig tüzeltünk.
Emelt konyha és pici hálószobák pici ablakokkal. Kettőben emeletes ágy van és meleg hálózsákok meg dunyhák.:) Szép balkon.
A melegvíz elektromos.
 
45 éven aluli svájci állampolgároknak vagy letelepedési engydéllyel rendelkező külföldieknek. Letelepedési engedélyt EU tagok 5 év, a többi 10 év tartózkodás után kap.

Mivel a külföldi sajtó felületesen informálta olvasóit, Braziliábol, Kamerunbol és belgiumbol is érkezett jelentkezés.
:rohog:
 
Utoljára módosítva:
Jogosnak talalom a korhatart , bevandorolni is a fiatal aktiv korosztalynak van eselye. Az otlet viszont remek, hisz az erdeklodes igazolja.
Valami hasonloval erdemes lenne elorukkolni az elneptelenedett falukra.
 
A baj csak az, hogy a jelenlegi kormány teljesen ellehetetleníti mindazon polgármesteri hívatalokat, amelyek bármi módon, nem a fityeszhez tartoznak. Hogyan? Minden bevételből vastagon lefaragnak, s így ezek a polgármesteri hívatok, egyre szegényebbekké válnak. Ezért van a körzetesítés mind az oktatásban, mind akár a körzeti családorvosi ellátásban is. A zsákfalukban, ahová célutazás és nem átutazás van, ott még nehezebb a megélhetés. A gazdák nem kapnak lehetőséget. Most jönnék a már jól ismert és polgárpukkasztó tényekkel, hogy bezzeg jelenlegi kormányunk a határokon kívüli gazdákat jelentősen megsegíti.
A miértre nem kérdezek rá, tudom. A voksok száma miatt...
Csak azt tudom erre többedszerre is leírni, hogy a "jó fenében!":mad:Dühös és elkeseredett vagyok.
Ugyanakkor reménykedem, hogy akik eddig elaltatták a saját reményeiket, belenyugodtak a szűkös lehetőségekbe, s abba, hogy a mi pénzünket herdálják azok, akiket anno' megválasztottak, talán most felébredve elvonszolják magukat a voksolásra.
No és még abban is reménykedem, hogy máshová húzzák a keresztjeiket, nem magunkra... :hurra:
 
Ha akar a falu orvost kapni, akkor még most is. :)
*
Sajnos tudom azt, hogy van olyan orvos, aki több falunak az orvosa, hol itt, hol ott rendel. Kegyetlen! Mind az orvosnak, mind a betegeknek, mert ha baj, hirtelen rosszullét van, akkor tudni kell és rohanni, vinni a beteget az orvos után a ? hanyadik faluba. S, remélve, hogy az orvos ott nem ment házhoz, nem is gondolom végig, mert elképesztő!
*
Ezt a szolgálati lakásnak a tényét onnan tudom, hogy a nagynéném, mielőtt a Tolna-megyei Balassa János Kórháznak lett az igazgatója, több faluban is körzet orvosi szolgálatot teljesített. Volt Kisbéren, sőt több évet orvosként szolgált egyéb zalai faluban is.
 
*
Remélem, sőt biztosan van szolgálati lakás. Valamikor a falusi településeken is a tanítóknak adtak szolgálati lakást, sőt a falusi orvosoknak is.
Becsapódtál:Nincs is működő iskolájuk már régóta.
Olyan volt az a blöff mint felbakolt vasúti kocsira fékező állásra jelentkezni
 
Utoljára módosítva:
*
Sajnos tudom azt, hogy van olyan orvos, aki több falunak az orvosa, hol itt, hol ott rendel. Kegyetlen! Mind az orvosnak, mind a betegeknek, mert ha baj, hirtelen rosszullét van, akkor tudni kell és rohanni, vinni a beteget az orvos után a ? hanyadik faluba. S, remélve, hogy az orvos ott nem ment házhoz, nem is gondolom végig, mert elképesztő!
*
Ezt a szolgálati lakásnak a tényét onnan tudom, hogy a nagynéném, mielőtt a Tolna-megyei Balassa János Kórháznak lett az igazgatója, több faluban is körzet orvosi szolgálatot teljesített. Volt Kisbéren, sőt több évet orvosként szolgált egyéb zalai faluban is.
Georgina, Németországban a háziorvos nem attól házi, hogy házhoz jár. Egyáltalán nem jár házhoz. Még a 100 éves papák, mamák is mennek saját lábon, vagy viszik őket be a rendelőbe, természetesen rendelési időben. Azon kívüli időben marad a kórház, indokolt és halasztást nem tűrő esetben.

Itt nem is jut senkinek eszébe felhívni szombaton éjjel a háziorvost, hogy 3 napja fáj a torka. jöjjön már, de azonnalra. :)
 
Svájcban is így van. A kórházak sürgösségi osztálya éjjel-nappal működik. A kórházaknak napközben van “háziorvos” szolgálatuk. Persze sokan vannak, de a biztosító fedezi az egész költséget. A privát háziorvosnál a biztosító plusz kaszíroz még, önköltség néven. Az ellátás a legjobbak közé tartozik a világon. Sajnos baromi drága. Tavaly, a minden évben szorongva várt prémiumemeléseknèl, az egyik újság már azon morfondírozott, mikor lessz felkelés.
 
Utoljára módosítva:
Csábító dolog e falunak az ajánlata de...
A tartomány Wallis, ahol ez a falu van, Svájc legkonzervatívabb vidéke. Egy külön világ. Mélyen katolikus hegyiparasztok. Ha nem vagy ott vasárnap a templomba, vittek.
Az egyik svájci hozzászóló szerint, olyan mintha Afganisztánba költöznél.:D
Rafinált összetartónak ismerik őket. Egy nemzetközileg ismert wallisi figura, Sepp Blatter a FIFA volt elnöke.
Ez mellet, sosem fogadnak be igazán. Egy külföldinek abbol a szempontbol könnyebb, hogy ő tudja, hogy ő idegen. Egy svájcinak valószínűleg jóval fruszrálóbb.

Munkahely tanítónőnek van?
Ha van munkahely megyek.A csendes néma környék nem zavar.

Felnőttként nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne a torokbetegséghez hasonlító dialektjukat megtanulni.;)

Baywatch Wallisi német dialektben. :rohog:

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,468
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére