Több tízezer menekültnek kell elhagynia az USA-t

Az amerikai belbiztonsági minisztérium hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a 2010-es földrengés után a Haitiról az Egyesült Államokba menekülteknek nyújtott különleges státust.

A minisztérium közleménye szerint a döntés csak 18 hónap múlva lép életbe, akkor azonban a különleges védelmi státust élvező haiti állampolgároknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

58 700 menekült
2010 januárjában több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított a Karib-tengeri Haitin, a földmozgás tönkretette a főváros, Port-au-Prince nagy részét, és földönfutóvá tett több mint egymillió embert. Washington akkor engedélyezte, hogy 58 ezer 700 haiti menekült különleges védelmi státust kapjon, így vízumuk érvényességének lejárta után is az Egyesült Államokban maradhattak, sőt, munkavállalásra is jogosultak.

Megváltoztak a körülmények
Az amerikai belbiztonsági minisztérium érvelése szerint azonban a védelmi státus körülményei ma már nem léteznek. Az Elaine Duke ügyvezető miniszter aláírásával kiadott közlemény leszögezte: "a 2010-es földrengés óta az otthonukból menekülni kényszerültek lélekszáma 97 százalékkal csökkent, és fontos intézkedéseket vezettek be az ország stabilitása és a haiti állampolgárok életminőségének javítása érdekében".

18 hónap haladék
A különleges státus érvényessége 60 nap múlva járna le, ám a 18 hónappal történő halasztását mind a republikánus, mind a demokrata párti törvényhozók kérték a Trump-kormánytól, s ezt kérte Washingtontól a haiti kormány is.

Irány Kanada
A belbiztonsági minisztérium döntése várható volt, ezért az elmúlt hónapokban haitiak ezrei lépték át az amerikai-kanadai határt és kértek menedékjogot Kanadában. A hirtelen megnövekedett számú menedékkérőre tekintettel a kanadai kormány átmeneti menekülttáborokat állított fel a határ közelében.

Canada-Asylum-Seekers-PIC.jpg
 
Látod azért kérdezel engem mert a magyar köz-mediák menekültekröl beszélnek mi meg menekültekkel beszélünk itt nyugaton. Mi érdeklödünk a motivatiojuk iránt.

Választ nem kaptam, csak némi utalást, hogy rokonaik, ismeröseik, barátaik Németországban várják őket.
Ez így rendben is lenne, szóval ha már biztonságban vannak, megkapták például romániában a menekült státuszt, az gondolom olyan lehet mint a magyarországi menekült státus...a szóval státusszal a román állampolgár jogai illetik meg, úti okmányt is kap....mi tiltja hogy az első vonattal Németországba utazzon?
Miért ragaszkodnak, hogy a magyaroktól kapják meg a menekült státuszt, elvégre a rokonaik, ismeröseik, barátaik Németországban várják őket, mindegy hogy hol ülnek a vonatra a menekült státuszt igazoló papírokkal.
 
ppix
Ha nincs utlevele a menekultnek nem tud hatarokon at utazni legalisan ....

a cikkel kapcsolatban az kérdés merül fel, ha már hét éve az USA -ban van valaki miért kell szökjön az államokból, miért nem jelenkezhet egy legális határátkelőnél, hogy menedékjogot akar kérni Kanadában, elvégre nem illegálisan tartózkodik az USA -ban.
 
Utoljára módosítva:
a cikkel kapcsolatban az kérdés merül fel, ha már hét éve az USA -ban van valaki miért kell szökjön az államokból, miért nem jelenkezhet egy legális határátkelőnél, hogy menedékjogot akar kérni Kanadában,

elvégre nem illegálisan tartózkodik az USDA -ban
.
Nnna ebbol a mondatbol kristalytisztan latszik vak hangot sem konyitasz a menekultugyhoz
ami ugye egyertelmu mert kozod sincs hozza csak belelafatyolsz.
Lattal mar refugee claim documentumot ??? tudom a valaszt SOHA
Mert HA lattal volna akkor tudnad ,hogy annak ott van egy pirospapir resze
ami arrol szol hogy automatice lep eletbe felhivas -level ect. nelkul
szoval amikor az ember gyerek tugggggya (mert hat ugye azt tuggggya )
mikor lep eletbe az a rohadt piros papiros
nos akkor folveszi a hobelevancot es iszkiri de bitang gyorsan
mert attol a perctol illegalisan tartozkodik
es illegaliskent FOGADJA CANADA az illegalis zoldhataron
tecccccik kerem erteni ??
 
akkor teljesen más mint az EU -ban,
NAAAAA DEEEE mintha egy cumma szo sem szolna az EU-rol
mintha mindaz amibe beledugod a tudatlan orrodat az canadai lenne
ergo amihez nem ertesz abba ne lafatyolj bele zooooden zooooodeket
mert meg akad sok olyan zoood es elhiszi
 
mikor lep eletbe az a rohadt piros papiros
nos akkor folveszi a hobelevancot es iszkiri de bitang gyorsan
mert attol a perctol illegalisan tartozkodik
es illegaliskent FOGADJA CANADA az illegalis zoldhataron
tecccccik kerem erteni ??

szóval ha ugyanaz az ember egy hónappal a papiros lejárta előtt érkezik Kanadába akkor nem jó, nem fogadják be.
 
NAAAAA DEEEE mintha egy cumma szo sem szolna az EU-rol
mintha mindaz amibe beledugod a tudatlan orrodat az canadai lenne
ergo amihez nem ertesz abba ne lafatyolj bele zooooden zooooodeket
mert meg akad sok olyan zoood es elhiszi
Nekem még mindig áll a kérdésem: egy 7 évvel ezelőtti földrengés megalapozhatja egy menedékkérelem benyújtását, most? Mire számíthatnak?
 
Ha Kanada elutasítja a kérelmüket, ebben az esetben hová küldik őket vissza? Az USA-ba, vagy a szülőhazájukba?
egyertemuen Haiti -be
nincs eletveszely
haiti allampolgarai
ha visszaternek nem kerul veszelybe az eletuk
minden pont a visszateresuket tamasztja ala
a menekultugyi keresuk a jelenlegi allapotaban nem all meg
nehany kivetelevel hazaternek
 
Választ nem kaptam, csak némi utalást, hogy rokonaik, ismeröseik, barátaik Németországban várják őket.
Ez így rendben is lenne, szóval ha már biztonságban vannak, megkapták például romániában a menekült státuszt, az gondolom olyan lehet mint a magyarországi menekült státus...a szóval státusszal a román állampolgár jogai illetik meg, úti okmányt is kap....mi tiltja hogy az első vonattal Németországba utazzon?
Miért ragaszkodnak, hogy a magyaroktól kapják meg a menekült státuszt, elvégre a rokonaik, ismeröseik, barátaik Németországban várják őket, mindegy hogy hol ülnek a vonatra a menekült státuszt igazoló papírokkal.
Ne csinalj ugy mindha hülye lennél. Te valoban azt gondolod hogy ha valakinek nem esik egy bomba a fejere akkor megvan mar mentve?

Eszedben nem jutna, hogy egy élölényröl, beszelsz nem egy tárgyrol!?

Na mit gondolsz mi kell egy embernek, hogy eletben maradjon? Ha nem jösz ra magad szivesen segitek. De gondolkozz elöször magad. Egy szegyen lenne a szamodra, ha elkene mondanom mi kell egy elethez.

Magyarorszag 6%a külföldön keresi a kenyerét ha nem tudnanak menni ehenhalnanak csaladostol.
 
-
A spanyol-marokkoi határon három kerités van egymás mögött, kettö a marokkoi egy spanyol területen.
Amnesty International szerint a spanyol területen levö kerités abszolut jogellenes
és emiatt Spanyolországnak felelnie kell a Straßburgi Emberi jogok birosága elött.
Ernoe most osszezavartal. Egy kicsit szegyellem magamat hogy nem tudom, de leirnad nekem, hogy hol van pontosan a "spanyol-marokkoi" hatar"?
Koszi.
 
Ernoe most osszezavartal. Egy kicsit szegyellem magamat hogy nem tudom, de leirnad nekem, hogy hol van pontosan a "spanyol-marokkoi" hatar"?
Koszi.
Pitti , hol ?Hol ? kérlek hát Marokkoban ! Tudnod kéne , de látom Te is elfelejtetted mint én , hogy Marokko Spanyol gyarmata volt, emlékszel biztosan Franco tábornok onnét inditotta a Demokratikus Spanyolország ellen a támadását "barátaival" egyetemben ! Csak az a két helyiség maradt majd meg nekik mint "beékelt tarület"Marokkoban .
 
Te egy nagy tévedésben vagy, ez nem egy vetélkedö arrol, hogy ki tud több rászorulot távoltartani magátol.
Így van ezért nem akar magyarország kormánya sem részt venni egy ilyen vetélkedőben hogy ki tud több embert befogadni..Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Mit gondolsz, hogyan reagálnának a magyar polgárok egy Haitihoz hasonlo katasztrofára? Ugy elrohannának a Kárpát Medencéböl mind a sicc.
20130505224316_arviz-2.jpg
Nem vagyunk azok a szaladgálós fajta...újjáépítették...igaz külföldi segítséggel.
 
menekültek rögtön reagáltak és megkerülték az országot, kitéve magukat egy veszélynek, a Horvátországi határok még nem voltak megtisztitva aknáktol.
Ne akard hogy cinikus választ adjak...(remélem már megálltak valahol a nagy menekülésükben)
Ha menekülnek akkor ott van gögögország , olaszország...de, nem nekik magyarországon kell KERESZTÜL menni ezek nem menekülnek hanem bevándorolnak.(ami nem baj de, ne keverjük már őket össze a menekültekkel)
 
Így van ezért nem akar magyarország kormánya sem részt venni egy ilyen vetélkedőben hogy ki tud több embert befogadni..Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Nem vagyunk azok a szaladgálós fajta...újjáépítették...igaz külföldi segítséggel.
-
Örüljetek neki, hogy a nyugati szabad országok átvette tölletek a nállatok megrekedt menekültek százezreit. Egy-ezer embernek nem vagytok képesek hajlékot adni a genetikai különbségre hivatkozva. Azt a pár gyereket is brutálisa elüztétek a falubol, aki segiteni akart annak orjási anyagi károkat okoztak a fajvédö falusiak.
-
Nem vagyok kárörvendö de kivánom kapjad vissza az életben azt ahogy másokrol beszélsz. Biztos vagyok benne, hogy ez megfog történni mert a mérleg müködik a világban. Ne gondold, hogy a szolidaritás pusztán egy gondolati játék, mögötte reális mechanizmusok vannak. Az emberiesség és embertelenség miatt nem a tulvilágon kell felelned hanem itt. Ehez nem is kell biroság, ezt elintézi a természet maga.
-
Aki nem szolidáris azzal a közösség sem lesz szolidáris, és amikor szüksége lesz valakire ott fog állni egyedül.
-
Hasonlitsad össze a Haiti katasztrofát és a magyarországi veszélyt?
-
Magyarország:
A árvíz által közvetlenül veszélyeztetett személyek száma 206 000 főt tett ki,
a kitelepítettek száma 1570 fő volt. - egyetlen halottrol sem hallottam. (tudom azért mert Orbán is lapátolt) :)
-
Haiti:
A földrengés álldozatai között több mind 300.000 halott, 300.000 sulyos sérült, 1,5 millio hajléktalan....
-
Central_Europe_72h_rain_fall_at_2.6.2013_en.png

-
Vess egy pillantást a térképre. Az árviz legkevésbé Magyarországot érintette, ott szinte nem is esett az esö.
Igazán kár, hogy nállunk orjási területeket árasztottak el, csak azért, hogy lejjebb Mo.-felé ne legyen nagy a megterhelés. :)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére