Több tízezer menekültnek kell elhagynia az USA-t

Az amerikai belbiztonsági minisztérium hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a 2010-es földrengés után a Haitiról az Egyesült Államokba menekülteknek nyújtott különleges státust.

A minisztérium közleménye szerint a döntés csak 18 hónap múlva lép életbe, akkor azonban a különleges védelmi státust élvező haiti állampolgároknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

58 700 menekült
2010 januárjában több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított a Karib-tengeri Haitin, a földmozgás tönkretette a főváros, Port-au-Prince nagy részét, és földönfutóvá tett több mint egymillió embert. Washington akkor engedélyezte, hogy 58 ezer 700 haiti menekült különleges védelmi státust kapjon, így vízumuk érvényességének lejárta után is az Egyesült Államokban maradhattak, sőt, munkavállalásra is jogosultak.

Megváltoztak a körülmények
Az amerikai belbiztonsági minisztérium érvelése szerint azonban a védelmi státus körülményei ma már nem léteznek. Az Elaine Duke ügyvezető miniszter aláírásával kiadott közlemény leszögezte: "a 2010-es földrengés óta az otthonukból menekülni kényszerültek lélekszáma 97 százalékkal csökkent, és fontos intézkedéseket vezettek be az ország stabilitása és a haiti állampolgárok életminőségének javítása érdekében".

18 hónap haladék
A különleges státus érvényessége 60 nap múlva járna le, ám a 18 hónappal történő halasztását mind a republikánus, mind a demokrata párti törvényhozók kérték a Trump-kormánytól, s ezt kérte Washingtontól a haiti kormány is.

Irány Kanada
A belbiztonsági minisztérium döntése várható volt, ezért az elmúlt hónapokban haitiak ezrei lépték át az amerikai-kanadai határt és kértek menedékjogot Kanadában. A hirtelen megnövekedett számú menedékkérőre tekintettel a kanadai kormány átmeneti menekülttáborokat állított fel a határ közelében.

Canada-Asylum-Seekers-PIC.jpg
 
Ne már...van munkahely nem kapnak melóst!
Nálunk már 68!! éves hölgyek dolgoznak.
Nincs jelentkező pedig egy világ cégről van szó (usa anyavállalat)
-
Tehát akkor odakinnt is meg odabennt is idegen vállalatoknak dolgoztok? :)
Miért nem zárjátok le a határokat teljesen még felhigul a magyar vér. :(
 
Kedves setni
-
Magyarország kért 2013-ban segitséget az Európai Szolidaritási Alapból de nem kapott.
-

"Az indoklás szerint a magyar igény nem felel meg az uniós segítségnyújtás feltételeinek, emellett az okozott kár nagyon korlátozott és nem elég jelentős. Németország, Ausztria, és Csehország viszont kap támogatást a szolidaritási alapból, Romániának pedig még a 2012 nyári természeti katasztrófa után juttat pénzt."
-
Az indoklást érthetövé teszi az általam belinkelt térképen láthatok. En még emlékszem az akkori jelentésekre:
-
"Arviz Magyarországon: lassan jön de jön." mig a Duna felsö szakaszán a hegyekböl több mind 50-szer nagyobb csapadékhullásnál nem volt idö védekezésre. Orbán ahogy olvasom kapott egy kecskét ajándékba az árviz után. ;)
 
Ne már...van munkahely nem kapnak melóst!
Nálunk már 68!! éves hölgyek dolgoznak.
Nincs jelentkező pedig egy világ cégről van szó (usa anyavállalat)
hmmm ugye tudod mi a kovetkezo lepes ???
ilyen esetben egy amerikai meg fut egy kort , magyarul meg kinlodik veletek
aztan osszepakolja a gyarat es utnak bocsatja kinaig
Neki lesz bevetele --- Neked is ???
 
Az embereknek jogukban áll nem dolgozni, és sokan élnek is ezzel a jogukkal. Akarata ellenére senkit nem lehet munkára kényszeríteni.
 
Rima , igen igazad van , de én emlékszem egy igen okos, müvelt amerikai gyáros mondására aki pedig nagyon is megfizette a munkásait , hogy "autok nem vásárólnak autokat"! Ámbár lehetséges , hogy tévedek !? Milesz igy "velünk" ha egész Europa elvesziti iparát ? Hiszen már lassan arra is hajlik a tendencia alig alig van gyár nálunk , legfeljebb lassan csak a mezögazdaság marad és kis "összeszerelö" üzemek . Bezár a Siemens trotz 6milliárd € nyereséggel , a Thyssen-Krupp egyesül a Tatával most a Mannesmannról nem is akarok beszélni .:(
 
Az embereknek jogukban áll nem dolgozni, és sokan élnek is ezzel a jogukkal. Akarata ellenére senkit nem lehet munkára kényszeríteni.
Oooooo azt Nem !
DE megelegelhetem az ures es roppant draga orakat amelyek produktum nelkul telnek
kedves Casaloma mit gondolsz meddig tart egy gyarat osszecuccolni es kinaig ropiteni ?
Ha nyugati vezetokkel viszem a gyarat ,mindez max egy het
Kinaban keresek franciat -- hogy miert azt ?? azeeee mert (ezt most nem akarom meg elarulni )
a franciamra rabizom a gyaram es ket het mulva mar termelnek is
jahogy belep az extra vam es hajo koltseg
a vamot megoldom szabad vamjogi teruletekkel a hajoet pedig fedezi a harmad ber 2harmad reszenek fele
 
Rima , igen igazad van , de én emlékszem egy igen okos, müvelt amerikai gyáros mondására aki pedig nagyon is megfizette a munkásait , hogy "autok nem vásárólnak autokat"! Ámbár lehetséges , hogy tévedek !? Milesz igy "velünk" ha egész Europa elvesziti iparát ? Hiszen már lassan arra is hajlik a tendencia alig alig van gyár nálunk , legfeljebb lassan csak a mezögazdaság marad és kis "összeszerelö" üzemek . Bezár a Siemens trotz 6milliárd € nyereséggel , a Thyssen-Krupp egyesül a Tatával most a Mannesmannról nem is akarok beszélni .:(
kedves Gyula mikor is mondta ezt Ford ???
na akkor ! azota valtozott a vilag
 
Rima , igen igazad van , de én emlékszem egy igen okos, müvelt amerikai gyáros mondására aki pedig nagyon is megfizette a munkásait , hogy "autok nem vásárólnak autokat"! Ámbár lehetséges , hogy tévedek !?
Milesz igy "velünk" ha egész Europa elvesziti iparát ? Hiszen már lassan arra is hajlik a tendencia alig alig van gyár

nálunk , legfeljebb lassan csak a mezögazdaság marad és kis "összeszerelö" üzemek . Bezár a Siemens trotz 6milliárd € nyereséggel , a Thyssen-Krupp egyesül a Tatával most a Mannesmannról nem is akarok beszélni .:(
milenne??? ebredjen fel tespedesebol a ven Europa
HA egy europai annyit dolgozna mint egy amerikai
akkor nem vinnek az europai gyarakat kinaig az amerikaiak
 
Oooooo azt Nem !
DE megelegelhetem az ures es roppant draga orakat amelyek produktum nelkul telnek
kedves Casaloma mit gondolsz meddig tart egy gyarat osszecuccolni es kinaig ropiteni ?
Ha nyugati vezetokkel viszem a gyarat ,mindez max egy het
Kinaban keresek franciat -- hogy miert azt ?? azeeee mert (ezt most nem akarom meg elarulni )
a franciamra rabizom a gyaram es ket het mulva mar termelnek is
jahogy belep az extra vam es hajo koltseg
a vamot megoldom szabad vamjogi teruletekkel a hajoet pedig fedezi a harmad ber 2harmad reszenek fele

Én, ha rajtam múlna minden munkanélkülinek, közmunkásnak felajánlanám ezeket az üres álláshelyeket. Ha kettőre is nemet mond, utána automatikusan kizárnám mindenféle segélyezésből. Ezzel talán lehetne kicsit növelni a munkakedvet.
 
csak kerdezek
szerinted milyen hatekonysaggal vegzett minosegi munka hagyna el a kezuket ???
kenyszermunkastol kenyszermunkaval milyen profit realizalhato ??
meddig turjem a selejtet es a 8 orabol efectiv munkaval eltoltott max. egyoras termelesnek
nem nevezheto matatast???
 
Látod, ebből is látszik, hogy szépek lehetünk, de okosak nem! :D

(bár azért gondolom, ha nem tudna mit enni adni a gyerekének, csak erőt venne magán, és dolgozna. A muszáj nagy úr tud lenni!)
 
hmmm ugye tudod mi a kovetkezo lepes ???
ilyen esetben egy amerikai meg fut egy kort , magyarul meg kinlodik veletek
aztan osszepakolja a gyarat es utnak bocsatja kinaig
Neki lesz bevetele --- Neked is ???

Azért nem megy hozzájuk dolgozni senki, mert valószínüleg hamburgerárusként Londonban többet lehet keresni. Ezeket akik minimálbérért doloztatnak nem fogja siratni senki, ha szedik a sátorfájukat. A vicc, hogy a bankok, telefontársaságok, energiaszolgáltatók mind a nyakunkon maradnak, erővel se tudunk szabadulni tőlük.
 
csak kerdezek
szerinted milyen hatekonysaggal vegzett minosegi munka hagyna el a kezuket ???

Nézd egy licsit más szemszógből a dolgokat. Például egy Lidlben a polcokat feltöltő alkalmazottak közt valószínüleg nincs egetverő különbség magyarországon és svájcban, a svájci dolgozó mégis kb. egymillió forintot keres....úgyhogy hagyjuk az eszmefuttatást a munka hatékonyságáról.
 
Azért nem megy hozzájuk dolgozni senki, mert valószínüleg hamburgerárusként Londonban többet lehet keresni. Ezeket akik minimálbérért doloztatnak

nem fogja siratni senki, ha szedik a sátorfájukat.
A vicc, hogy a bankok, telefontársaságok, energiaszolgáltatók mind a nyakunkon maradnak, erővel se tudunk szabadulni tőlük.
BRAVO !! te is be vagy oltva business ellen
 
Nézd egy licsit más szemszógből a dolgokat. Például egy Lidlben a polcokat feltöltő alkalmazottak közt valószínüleg nincs egetverő különbség magyarországon és svájcban, a svájci dolgozó mégis kb. egymillió forintot keres....úgyhogy hagyjuk az eszmefuttatást a munka hatékonyságáról.
Ppix, ja kérlek igen csak annyi , hogy ott svájci Frankot kap kézhez , nálunk meg kemény Magyar Forintott ! Nem elég e különbség ??
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére