öt egyetemi professzor döbbenetes lépésre szánta el magát

Nem semmi amit tettek!

“Még november 6-án döntött arról a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás theológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus, hogy levélben kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek” – írja a 168 Óra.

A lap közlése alapján mutatjuk a teljes levelet:


“Béke-Nobel díj bizottság
Oslo, Parlament
Budapest, 2017. november 6.

Tisztelt Elnök Úr,

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

Iványi Gábor, lelkész
Lukács Péter, oktatáskutató
Majsai Tamás, teológus
Nagy Péter Tibor, szociológus
Szilágyi Gál Mihály, filozófus

nobel.jpg
 
Hat az sem igazan atlathalo az atlagember szamara:)
Ami az elmult nehany hetben a bitcoinnal tortent az teljesen kiszamithatatlan. Ha abbol indul ki az ember, hogy az iindulaskor nehany dollar volt, aztan hol tart most....
Nehany nap alatt mikor elterjedt mennyi enzt csapoltak le 5.000 korulre esett vissza most meg ujra 10.000 dollar felett van...
Szoval tok kiszamithatatlan:)

Egyrészt a kriptopénz(nem csak a Bitcoin, hanem az összes többi) volatilitása nyilván sokkal nagyobb, mint bármi más terméké, pont ez adja benne a nagy lehetőségeket.
Egyébként szerintem a mostani pump időszak jelenleg elképzelhetetlen árfolyamnál fog végződni, ami által már akkora lesz a piaci kapitalizáció, hogy érdemes a piac shortolásával foglalkozni...és ez nem vicc.
 
nehany evvel ezelott vettem 60 db bitcoin -tot 60$ / db aron
ott ult megse moccant aztan eccercsak eletre kelt elment 1650 -ig
utana visszazuhant 120 -ra nnnna ot eladtam a francba ,csinalt dupla penzt
MA canadai dollarba tobb mint 1 - azaz egy milliot erne

Ebben a pillanatban 60 BTC=800.000 USD.

Évekkel ezelőtt BTC-t vettél? Nagyot nőttél a szememben :)
 
Egyrészt a kriptopénz(nem csak a Bitcoin, hanem az összes többi) volatilitása nyilván sokkal nagyobb, mint bármi más terméké, pont ez adja benne a nagy lehetőségeket.
Egyébként szerintem a mostani pump időszak jelenleg elképzelhetetlen árfolyamnál fog végződni, ami által már akkora lesz a piaci kapitalizáció, hogy érdemes a piac shortolásával foglalkozni...és ez nem vicc.

igen csak jo esely van ra, hogy 0-ra esik az osszes kriptodeviza.
A nagy orszagok nagybankjai nem igazan kedvelik:)
 
Ebben a pillanatban 60 BTC=800.000 USD.

Évekkel ezelőtt BTC-t vettél? Nagyot nőttél a szememben :)
az most canadai dollarban tobb mint egy millio (1.4 akarmi a valto)
akkor meg jobb volt a canadai dollar mint az amerikai
kar volt eladni semmi sem indokolta akar maradhatott is volna
most pont ugy allok az almas reszvennyel
 
Utoljára módosítva:
most viszik be a nagyok
akkor mirol is beszelunk
Venezuela napi szinten hasznalja

Vagy Zimbabwe. Ahol a hagyományos pénzügyi rendszer totál összeomlik kell egy, ami a kormánytól és pénzügyi érdekektől teljesen függetlenül működik.
 
Utoljára módosítva:
Csak ahhoz hogy komolyan vegye a piac ezt a megszolast elobb olyan nevet kell szerezni:)

Ezért is van, hogy a mai napig nem tudjuk ki Satoshi Nakamoto, és ő maga sem hozta forgalomba a kezdeti blokkokban lévő több milliárd dollár értékű Bitcoinját.
Ő bármit tenne az nagyobb erejű volna bárminél.

Nick Szabó(igen, ő is magyar származású :) ), akiről többen hiszik, hogy ő maga Satoshi, a múltkor megszólalt és egy pillanat alatt stabil emelkedésbe lökte az árfolyamot.
 
Ezért is van, hogy a mai napig nem tudjuk
ki Satoshi Nakamoto,
és ő maga sem hozta forgalomba a kezdeti blokkokban lévő több milliárd dollár értékű Bitcoinját.
Ő bármit tenne az nagyobb erejű volna bárminél.

Nick Szabó(igen, ő is magyar származású :) ), akiről többen hiszik, hogy ő maga Satoshi, a múltkor megszólalt és egy pillanat alatt stabil emelkedésbe lökte az árfolyamot.
A Satoshi szó annyit tesz, mint tisztán gondolkodó, gyorseszű, bölcs.
A Naka közvetítőt, kapcsolatot vagy valaminek a belsejét jelenti,
míg a Moto-t eredetként vagy alapzatként fordíthatnánk.
 
Biztos van aki tudja a menetet mert nem egy Nobel dijas magyar volt es van az utobbi idoben is. /Konrad is javasolt es elfogadtak tole./
En a gesztust talalom nemesnek, hogy Mo-rol valakik jelolesre alakalmasnak talaltak mikor az egesz orszag ki van plakatolva es ki van kialtva patasordognek. Milliardokat koltenek ra hogy befeketitsek, ehhez kepes ez a gesztus nagyra ertekelheto.

Konrad Gyorgy nemzetkozileg, vilagszerte sok nyelven ismert es elismert, tudomanyos teljesitmennyel biro szemely, (amugy nem hinnetek, milyen szereny, kedves kis ember eloben, tokszimpi) nem mellesleg Kossuth-dijas, es a kortars proza vilagszinten kiemelkedo alakja, tehat ne keverjuk mar Konradot ide, ne hasonlitsuk mar a DeLuxe Milkacsokit a kinai tortabevonohoz. Konrad jelolese hiteles, mert ot tudomanyos munkassaga, ismertsege okan kerte fel jelolesre a bizottsag, nem mellesleg Konrad jol ir, sok nyelvet beszel jol, tudomanyos irodalmi tarsasagok elnoke, millio dijjal, lovagkeresztekkel, rendszeresen publikal, magas idezettseggel.

A menetet Te is es mindenki tudhatja, hozzaferheto az oldalakon.

A gesztus azert nem nevezheto nemesnek ebben az esetben velemenyem szerint, mert nem a plakatragasztgatok egy resze jelolte, hanem ot alak, akik nem ismertek, akik nem Konrad Gyorgyok. Ertem, mire gondolsz, de ez igy inkabb nevetseges, es ezredszerre mondom, nem Sorossal van a problema, hanem a jelolok szemelyevel, a vicckategoriaval, ahogy lerendeztek az egeszet.
 
Hat en olvasom ezeket a nagy ertelmu expert hozzaszolasokat a tozsden. En tobb mint 10 eve csinalom. A hozzaszolasok alapjan ra kell jonnom, hogy fingom sincs az egesz dologrol. Sajnalatos.
A nagy tudasu kollegak megmondanak, hogy holnap a USD-JYJ Bullis vagy Bearis lessz? Nagon megkoszonnem......
 
Igen, éppen a jelölés dátuma a lényeg.
Beidézted csak azért válaszolok rád.A válaszodnak nem látom a kapcsolatát üzenetemmel.
Már két dolgot untam itt a tőzsde-topikot
1. A cikkhez alig tartozó témakörként.
Éppen csak soros Bácsikán mint tőzsdéző emberen ragadtak le.
De nem a cikkről beszéltek.
Hát én se arról fogok.
Mi volna ha soros neve kapcsán a bőr cipő előnyét a kínai cipővel szemben.témáról!
De tudok jobbat:
2. Mi kell ahhoz hogy szépen tudjon énekelni akinek fa hangja van:
Ennek jó hasznát venném.

Visszatérve üzenetemre Én csak azt mutattam neked:
Nem kell Ernő ellenesnek lenned azért mert másutt mindenről a papok jutottak eszébe.
Egyáltalán nem annyira kelekótya rögeszmés.
A békedíjra jelölés szempontjából miért nem volt jó ez a válasza mondd meg?:
Elevenitsük már fel ki ajánlotta Adolf Hitlert 1939-ben a Nobeldijra és milyen megokolással?
Igen a svéd képviselö, E.G.C. Brand volt aki Hitlert a Nobeldijra javasolta, a "Nemzetek közötti testvériség" és a világméretü leszerelés elörevitele által szerzett érdemekre hivatkozva.
-
Miután egy páran ezt komolyan vették, kénytelen volt az elöterjesztést visszavonni a viccet nem értök miatt, és közölte, hogy ez csak szatirikusan gondolta. ;)
Hát bizony ez így történt és 1939-ben
A képviselő levelét több lap is lehozta, ami az egész országot felbolydította – sokan ugyanis félreértették Brandt szavait. Voltak olyan náci szimpatizánsok, akik gratuláltak neki, és voltak, akiket felháborított Hitler ajnározása. Végül a politikus a jelölést februárban visszavonta.

Én ezt a Iványi Gáborék féle lépést
Egyrészt szintén paródia szerűnek látom.Abszurditása miatt
Másrészt politikai lépés:
Figyelem felkeltő válasz Orbán gyűlöletkampányára.
Lássátok emberek: meg-kergítettek benneteket.
Abszurditású válasz, abszurd jelenségre!!
Hasonló mint a Pirézeket gyűlölni idegen ellenességeitek miatt.
A pirézellenesség
 
Utoljára módosítva:
Hat en olvasom ezeket a nagy ertelmu expert hozzaszolasokat a tozsden. En tobb mint 10 eve csinalom. A hozzaszolasok alapjan ra kell jonnom, hogy fingom sincs az egesz dologrol. Sajnalatos.
A nagy tudasu kollegak megmondanak, hogy holnap a USD-JYJ Bullis vagy Bearis lessz? Nagon megkoszonnem......

Nem vagy vele egyedul::)
Nagyon nem mindegy h emelkedik vagy sullyed a dollar a jenhez kepest
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,301
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére