Még a faluból is elzavarnák a tanárnőt, aki lebuktatta a gyerekverő kollégáját

A nemrég a kaposvári bíróság egy év öt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a hetesi Somssich Imre Általános Iskola napközis tanítóját, valamint 18 hónapra eltiltotta a pedagógusi hivatástól, mert a helyettesítő tornatanárként is dolgozó férfi éveken át verte a gyerekeket.

A Somogy megyei faluban azonban nem is bántalmazások miatt akadtak ki, hanem azért, mert szerintük a férfit feljelentő tanárnő szégyent hozott rájuk.


A Népszava beszámolója szerint az egyik testületi ülésen a szülői munkaközösség vezetője azt követelte, távolítsák el az intézményből Gärtner Andreát, aki a többség szerint kirobbantotta a gyermekbántalmazási ügyet.

Török Tiborné, a település polgármestere a lapnak azt mondta, hogy elképesztően indulatos volt az értekezlet, és mindenki Gärtner Andreát támadta. Azt is felrótták neki, hogy a perrel kapcsolatos cikkeket megosztotta a Facebookon, rossz hírét keltve a falunak. Az egykori jegyzőnő, aki jelenleg képviselő és az iskola igazgatóhelyettesének az anyukája, konkrétan azt mondta neki, hogy még a faluból is elküldenék a tanárnőt.

Ugyanakkor a polgármester szerint nem az a baj, hogy kipattant a gyermekbántalmazási ügy, hanem az, ahogyan kezelték, kezelik. Már jelezte a tankerület vezetőjének, hogy ne hosszabbítsák meg az ügyet eltussolni akaró igazgató mandátumát.

Czinkóczi Sándor

tabla.jpg
 
még a múlt században A mi iskolánkban a tanárjaink közül .Néhányan maradtak volna A férfiak közűl talán egy sem.Teljesen elfogadott volt az álltalános iskolában agyerekek ütlegelése Az is igaz piszkos rosszak voltunk- Egy szadista állat is volt közöttük. Körmös kéz per db.Én akkor sem tartottam jónak és ma sem A gyerekeim is felnötek e nélkül Ha csak egy ujjal is !Úgy elvertem volna egy ködös estén Elment volna a kedve Makarenkóval együtt örökre gyerek bántalmazástól
Nagyon helyes így láthatta volna a gyermeked hogyan kell a problémát megoldani....(lehet hogy ezért nem hallottál tőle semmit)
 
még a múlt században A mi iskolánkban a tanárjaink közül .Néhányan maradtak volna A férfiak közűl talán egy sem.Teljesen elfogadott volt az álltalános iskolában agyerekek ütlegelése Az is igaz piszkos rosszak voltunk- Egy szadista állat is volt közöttük. Körmös kéz per db.Én akkor sem tartottam jónak és ma sem A gyerekeim is felnötek e nélkül Ha csak egy ujjal is !Úgy elvertem volna egy ködös estén Elment volna a kedve Makarenkóval együtt örökre gyerek bántalmazástól

Az a "múlt század" a '80-as években még javában tartott, valahol a '90-es években kezdett kihalni. Ráadásul általában ezek a problémák halmozottan jelentkeztek. Pontosan tudtuk hogy mit jelent, amikor a tanár mondta, hogy most az óra vége előtt egy kicsivel el kell ugrania, mert be kell fűtenie a kazánt. Amikor visszajött láttuk, hogy sikerült...

Érdekes, mégsem ezek a tanárok tudtak igazán tiszteletet kiharcolni. Emlékszem olyan tanárokra, akik a hangjukat nem emelték fel, mégis a tudásuk, megjelenésük és temperamentumuk miatt olyan tiszteletet éreztünk irántuk, hogy vásott rossz gyerekként sem jutott volna eszünkbe az órán fegyelmezetlennek lenni.

Tudom, most lehet azzal jönni, hogy de megfordult a világ, hogy már nem maradt eszköz a tanárok kezében és a többi. Ebben van is igazság. De itt mégis visszakanyarodnék az előbbi gondolatomhoz. A tanárok akikre igazán tisztelettel emlékszem és akiktől igazán sokat tanultam soha nem a fizikai atrocitásokkal értek el amit akartak. A maguk nemében olyan karizmatikus egyéniségek voltak, akik mellett diáknak tudtam magam érezni.
 
Setninek
A gyerekeim számomra mindig mndennél elöbbrevaló.Szent és sérthetelen
En az erőszak minden formálját Maximálisan elutasom. ! A gyerekeimért a tüzbe mennék .Ha bgántalmazás érte volna. ÉN nem hagytam volna az biztos .Elkenik bocsánatos bün Nagyobb dolgokért nem kaptak semmit Akkor meg pláne nem Én végig néztem Miként tette tönkre egy szadista állat egy osztálytásamat. Ha kel ha nem megverte.Ma sem heverte ki Örökre szégyelem magam pdig semmit sem tettem.
A szadista állat sem papott semmit Kedves Setni ez a véleményem A gyerekeim remekek
Persze
 
Nálunk is ilyenek voltak a tanárok, addig míg a sikeres tanár el nem törte egy tanulója kezét igaz véletlenül..
Kirugták nagy nehezen hisz sikeres volt...
Majd elé állt egy vonatnak. Kész.
 
Nálunk is ilyenek voltak a tanárok, addig míg a sikeres tanár el nem törte egy tanulója kezét igaz véletlenül..
Kirugták nagy nehezen hisz sikeres volt...
Majd elé állt egy vonatnak. Kész.
Ha kirugták emiatt a tanárt, akkor mégsem lehetett az a kéztörés véletlen baleset következménye!
 
Éérdekes. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy kinek adjak igazat.

Megjegyzésként még annyit, hogy azért a múltban a szülők NEVELTÉK a kölykeiket (és nem az iskolának kellett). Anno, igenis elcsattant néha egy pofon/nyakleves mert voltak szituk, amikor csak az segített - vesd össze napjaink gigaliberális hozzáállásával (amikor a tanár még csúnyán nézni sem mer...).
 
-
En mindig csak néztem a tanári szobában amikor a kollegák/kolleganök felajzottan panaszkodtak, hogy milyen csürhe osztálybol jönnek.
Az egyik elkezdte a másik folytatta, hogy nálla is ugyan az a helyzet, mig végül rámkerült a sor, kérdöen néztek felém...
"Kérem nekem nincs ilyen problémám, én fizikát és mathematikát tanitok." mondtam szerényen. :rolleyes:
 
@MagyarCan -hoz hasonlóan én sem igazán tudok állást foglalni a "fegyelmezni" (leánykori nevém verni) vagy sem kérdésben.
Azaz mégis.
Nagyon régen (még az őskorban) tanítottam is egy főiskolán. Fiatalabbakat nem mertem bevállalni, de a nagykorúaktól joggal várhattam el a figyelmet és fegyelmet.
Aztán rájöttem, csupán tőlem függ.
Ha én nem tudom felkelteni a tanulókban az érdeklődést, akkor megette a fene az egészet.
Ha meg is értik a magyarázatom, akkor ráadásul még jól is oktatok.
Na valami ilyesmi hiányzik szerintem a mai tanárok zöméből.
Persze tudom, a Hofi féle - 'Tud úszni? És ha megfizetjük?" - itt is sokat nyom a latban, de azért talán nem egyedüli motiváló a tanárok felé.
Szóval az a tanár, aki csak félelmet tud ébreszteni a diákjaiban és tiszteletet nem, az talán nem is igazi tanár, még akkor sem, ha papírja van róla.
Azt sem igazán tudom érvelésként elfogadni, hogy "engem is vertek, mégis felnőttem".
Mert a világ jelentősen megváltozott és a régi módszerek, akárcsak az élet más területein, már nem biztos, hogy alkalmazhatóak, pontosabban nem biztos, hogy hatékonyak.
A falu viselkedése is ezt támasztja alá:
miért is akarna bárki beleszólni az iskola belső ügyeibe. Ha veri, hát veri.
Csakhogy ez nem belső ügy, hisz az utódaik fejlődéséről van szó - igaz ezt be kellene látni.
Különösen sajnálatosnak tartom, hogy a "feltehetően jogvégzett" volt jegyző, jelenleg képviselő is ilyen korlátolt. Persze lehet, hogy képviselőként csak azért aggódott, hogy nem tudják pótolni az eltiltott tanítót... Ha így is lenne, ez is igencsak korlátolt hozzáállás, legalábbis szerintem.
Viszont az eset jól példázza azt, hogy merre orientálódik a hazai oktatási színvonal.
 
Értem. Azaz mégsem.
Ha veri a tanár a gyereket, akkor sérti a gyerek jogait és rossz tanár, mert a poroszos nevelés gyakorlatát alkalmazza és egyébként meg "hogy mer az én gyerekemhez nyúlni!!!???? és fel fogom jelenteni.!!!"
Ha pedig hagyja gyereket, csináljon amit akar, akkor pedig: "Csődöt mondott a liberális nevelés, és megmondtam én régen, hogy a gyereknek egy-két pofon nem árt, én is így nőttem fel és mégis ember lettem...".
Most akkor a tanár tutujgassa a nebulót, vagy nyomjon le neki egy sallert?
Valaki, a helyes megoldást.......???
 
Egy kis Krasznaja Moszkva az íróasztal fiókjába öntve, hetekig kitartó élmény volt. :D

Azért nem az iskola elött parkoltam, hogy ne karcolják össze az automat a gyerekek.
Honnan tudják melyik tanár tulajdona. Még összetévesztettek volna a Hittanárral. :)
-
Egyébbként vicces volt, mert az érettségi elött állok drága sportautoval, (abban az idöben minimum Mercedes) jöttek mig én egy 6 Voltos VW-Käferrel, aminek a csomagtartoját nem lehetett lezárni, mindig ugy tátogott mindha megakarna harapni valakit. :)
-
A tanáriban egyszer arra hivta fel a figyelmünket az igazgato, hogy néhány gyerek kábitoszerezik.
Lehet, hogy emiatt és nem a lenyügözö elöadásom miatt voltak olyan nyugodtak a gyerekek? :(
 
Hetes Somogy sotet bugyraban tipikus ciganyfalu
az iskolaba KIZAROLAG cigany gyerekek jarnak (aki nem az azt behordjak a varosba )
mit gondolsz hanyan allnak a kuszobot koptatva hogy tanithassanak Hetesen ??
Még ha a világ legelvetemültebb cigánygyerekei is járnak abba az iskolába, akkor sem megengedhető, hogy egy tornatanár évekig bántalmazhassa a gyerekeket. Még ha nem találnak helyette másik tanárt oda a világvégi kis faluba, akkor sem. Akkor oldja meg a falu, hogy a gyerekek átjárjanak egy szomszédos településre iskolába.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére