Lebukott Hadnagy József: ennyi hamis mézet elképezelni sem lehet

Hordókban állt a cukros méz a soltvadkerti udvaron.
Előzetes adatgyűjtés után tartott vizsgálatot a Nébih egy méztermelő vállalkozónál, akinél több jogsértést is feltártak a szakemberek - közölte a hivatal a Privátbankár.

A mintavétellel egybekötött hatósági ellenőrzések során kiderült, hogy 13 hordónyi (2200 kiló) méz eredete nem igazolt. Egy másik méztétel esetében a laboratóriumi vizsgálat 13,4 százalék idegen cukor jelenlétét is kimutatta, így ez utóbbi tétel hamisított élelmiszer-terméknek minősül.

A fentiekre való tekintettel a Nébih 21 hordó (3600 kiló) jogsértő méztétel forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelte el.

Az érintett vállalkozás adatait most is közzétette a Nébih a jogsértés listán. Eszerint Hadnagy József soltvadkerti termelőnél jártak az ellenőrök és találták a szabálytalanságokat.

mez.jpg
 
*
Ez a kedvencem. Nem éppen ettől a termelőtől, mert nem érem el, tőlünk messze lakozik, de bármelyik MÁSIK-tól is, valódi termelőtől. Ezt a fajta mézet keresem, ezt fogyasztom. Soha nem vásárolok üzletközpontba. A Selyemfűméz nem savasít, nagyon fínom az illata és az íze is:
selyemu.jpg

Remélem nem most készitetted a felvételt? Még két hét és 2018-at irunk. :)
-
Idös méz jo az alkoholisták számára. Megjegyzem kisbabák gyorsabban reagálnak a mézben levö alkoholra. :)
 
Kommentar idézet:
"Nem kell ide kinai hamis méz! Vannak itt ügyes méhészek akik ellátják a hazai piacot xarral. nem megy vadkerten a pancsolt bor valamiből élni kell."

OFF
Mázlista vagyok, mert az unokaöcsém nyugdíjas hobbi méhész. Menyei akác mézet ehetek.:dr_24:

ON
OFF
Ne bízd el magad! Volt az ántivilágban több paprikahamisítási ügy, némi piros festékkel színezték meg a sápadt paprikát. Az egyik lebukás úgy történt, hogy a rokonoknak ajándékba adott paprikát vizsgálták be valamiért. Abban is volt festék.
ON
 
A 3,6 tonna hamis méz, a Magyar mézproduktionak (15-22.000 tonna) kevesebb mind az ezred része.
Számokban: 0,00024
-
A magyar kormánynak mondom az 1.294 menekült felvétele egy 10 millios országban hasonlo mértékü lenne.
Számokban: 0,00019
-
:rolleyes:
 
Ernő ne hozzál feszült helyzetbe, van itt elég baj és még a menekültekkel jössz!!
Mi lesz a mézzel!! Ráadásul lehet hogy hungarikum....ami még nagyobb baj úgy tudom nincs is itthon..emelkedni fog az ára...még hogy menekültek meg ezrelékek..:dr_31:
 
Remélem elnézitek hogy ismét ajánlok egy cikket a méhészkedésről és a női kitartásról, hiszem ezt nem sokan csinálták volna végig.
Egy kétgyermekes gyulai anyuka, Mikóné Hirth Beáta édesköményes mézét választották az ország legjobbjának a 10. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon. Beáta példája jól mutatja, hogy ha valaki nagyon akar valamit, bármit elérhet. A díjat ugyanis úgy nyerte el, hogy a méhészkedéssel csak néhány éve ismerkedett meg, és külföldön dolgozó férje távollétében rengeteg feladat szakadt a nyakába.
A GYES-en lévő anyukának nem volt túl egyszerű dolga. Főleg azután, hogy férje két éve külföldön kezdett dolgozni. János nyolc hetes periódusokat tölt Londonban és csak 1-2 hétre tud hazajönni. Távollétében Beátának nem sok ideje jut a világ folyásán elmélkedni. Azon túl, hogy főállásában dolgozik, egy személyben vezeti a háztartást, neveli a gyermeket és gondozza a méheket, gondoskodva róla, hogy a családi gazdaságból finomabb finomabb mézek kerüljenek ki.
A méhész szezonban hajnali 4-kor keltem, 7-ig megcsináltam, amit lehetett a méhekkel, utána megreggeliztettem a gyerekeket és útnak indítottam őket, majd nyolctól négyig a munkahelyemen dolgoztam, hogy aztán este 8 órától ismét belevessem magam a mézzel kapcsolatos teendőkbe.
19009641_9da68c4ed314a0ae3598e31c78b5b300_wm.jpg

(dívány)
 
Supper. A méz az egyik legösibb emberi táplálék, régebbi mind a kenyér.
-
 
*
Ez a kedvencem. Nem éppen ettől a termelőtől, mert nem érem el, tőlünk messze lakozik, de bármelyik MÁSIK-tól is, valódi termelőtől. Ezt a fajta mézet keresem, ezt fogyasztom. Soha nem vásárolok üzletközpontba. A Selyemfűméz nem savasít, nagyon fínom az illata és az íze is:

Minőségét megőrzi! ?
Ha ez valódi méz lenne nem lenne szavatossági ideje! Nekem van még abból a mézből amit 1989-ben kaptam egy közeli kis faluban egy öreg méhésztől. Két 25 literes alukannával hozott, az egyikben még van, az állaga egy kicsit besűrűsödött, de az íze kitűnő. 100%, hogy szavatossági idő nem szerepel a kannákon.
 
A méz hygroszkop ami azt jelenti, hogy vizet vesz fel, de olyan intenziven, hogy még a bakteriumokbol is kiszivja a vizet, ezáltal megöli öket. Ez az oka a jo tárolhatoságának.
-
A tárolhato méznek nem szabad sok vizet tartalmaznia, nállunk 20% alatti érték van elöirva. Viz utolag is belekerülhet az üvegbe, ha nincs lezárva, a vizes mézet könyü felismerni mert réteges lesz az üvegben (felül sötét, alul világos szinü) Ilyenkor erjed a méz, alkohol képzödik benne. Proszt!
-
Tárolni sötétben kell mert a fény hatására elszinezödik. Nem vagyok szakért de ugy tudom, hogy a minöséget meghatározo enzym-érték (HMF=Hydroxymethylfurfural) a tartás alatt nö, amit pH mérövel lehet megmérni. Tehát sötét, hüvös helyen zárva tartando.
-
Öreg mézet sütéshez szoktak használni, ott ujra folyos lesz és elpárolog az alkohol? Gondolom :rolleyes:
 
A "savasító" ételek csak legenda. A szervezeted mindent semlegesít, mert különben meghalnál. Ergó, nem leszel "savas" kajától (méztől sem).

Érdekes deklaráció.
Az viszont a fiziologiát s általában a medicinát forradalmasitaná, ha ezek után választ adnál arra, akkor mitöl is mozog a vérpH 6,4-7,2 között, s mitöl is van az, hogy föleg tumoros betegek vizelete ph6 alatt vala?

Különös tekintettel arra, hogy "az leszel - mit megeszel".
 
Sosem fogom megérteni, hogy ha egyébként olyan hamisított termékről van szó, amely nem tartalmaz egészségre ártalmas anyagot, akkor megsemmisítés helyett miért nem lehet szegénységben élők számára eljuttatni mint élelmiszert.
Mert mi a garancia arra hogy a terméknek más tulajdonságai megfelelnek az előírásoknak. Akkor most vizsgálják át aprolékosan az összes vizsgálatra felfüggesztett élelmiszert hisz ki tudja hogy a következő 5 tonnában nincs-e valamilyen más szennyeződés és ezt átadva nem mérgezik-e le a támogatott embereket. Ezt ki is vállalná fel?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,654
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére