Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.

De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Ahoz mit szolnal ha en mennek szavazni es eldontenem hogy ki is legyen otthon a fonok, vagy mennyi adot fizessel elmelje vagy ne az afat? Ugy hogy en egy cent adot Mo nem fizetek, de a tieteket majd en beosztom......elosztom.

NEm a tortenelemmel kell jonni szaz es szaz evekkel ezelotti dolgokkal hanem a mai valosaggal.
Belegondoltal mar abba, hogy Caracasbol vagy Ausztraliabol vagy akar Torontobol hanyan ismerik a magyar belpolitikai helyzetet reszletesen? elarulom neked nagyon kevesen.
HA azt mondanad a hataron kivul eloknek soroljon fel 5 minisztert a kormanybol..............siralmas lenne az eredmeny.
Nyilvan ott ahol elnek ott ismerik tudjak a belpolitikat es aszerint szavaznak abba az orszagba ahol elnek.
Az erdelyiek ha nem mennek el szavazni a roman valasztasokon akor az erdekervenyesitese Erdelynek nagyon keves lesz. Mo rol se lehet menni Erdelybe szavazni , hogy tobben legyenek es hangosabbak.

A ti agyatok forditva mukodik veletek van kibazilikazva ha a kint elok szavazhatnak es eldontik mi a jo nektek. Kiskoruak vagytok?egyedul nem megy?
A statisztika utan a megkerdezettek nagy resze egyetert azzal , hogy mindenki ott szavazon ahol el es adozik.
Mindezektol fuggetlen hogy valaki magyar magyar erzelmu , magyar intenditassal bir.
1millio ember vette fel a kormany szerint a magyar allampolgarsagot. Ebbol ha a fele szavazni megy mar tobb mandatum is lehet es egy szoros versenyben eldonti az eredmenyt. Legutobb is a kintiek 2 mandatuma segitette 2/3 ra a fideszt.
Azert az is a pakliba van nem mindenki fidesznyik a kintelo kozott.
Arrol se beszelve, hogy ez a levelbeni szavazas egy csalassal er fel, mert meg a hula is kap proxit.
A kint dolgozo magyarallampolgarok meg nem szavazhatnak levelbe.

Orulhettek hogy nem vagyok egyedul aki nem fog menni szavazni a magyar valasztasokon.
 
Az én véleményem egyezik Gy.F. véleményével: az szóljon bele a Mo. politikai vezetésébe, vagyis az szavazzon csak, aki itt él. Éppen úgy, mint én.
Engem sújt a választás kimenetele, nem azt, aki külföldön él.
Nekem kell tudni boldogulni ebben az országban, nem külföldön élőknek.
Ha lehetőségem lett volna, én is kimentem volna, de ész nélkül, kezdőtőke és főleg nyelvtudás nélkül nem vágtam bele. Lehet, hogy gyáva vagyok, de nem tettem.
Ha kimentem volna, biztos nem verem az asztalt, hogy én szavazni akarok az itthoni dolgokról.
Az, aki külföldön él, az csak a jéghegy csúcsát látja, nem éli meg mindennap azt a sz@rt, amit Vikiék kavartak, csak hallanak róla.

Ja igen, bocs az egyes szám első személyért.
 
Nyugodtan szavazhatsz, nem dönt el semmit.
 
Pedig de sokan verik az asztalt a külföldre távozottak közül, hogy szavazni akarnak, de azt túl megterhelőnek érzik, hogy el kell menniük egy követségre.
Még pártot is alapítottak, lásd oldalt.
 
Az én véleményem egyezik Gy.F. véleményével: az szóljon bele a Mo. politikai vezetésébe, vagyis az szavazzon csak, aki itt él. Éppen úgy, mint én.
Engem sújt a választás kimenetele, nem azt, aki külföldön él.

Természetesen ez is egy vélemény, de az lenne a kérdés miért érzed úgy, hogy a magyarországon lakhelyel nem rendelkező magyar állampolgárok döntik el a sorsodat.

Ahol laksz Te döntöd el, hogy milyen legyen a vezetés.
Az országnak a vezetésébe csupán jelképesen szólhatnak bele (kb. 2 mandátummal) azok az állampolgárok akiket főleg az ország külpolitikája érint... a többi majdnem 200 mandátumról nem dönthet csak aki Magyarországon lakik.
 
Utoljára módosítva:
Kecskemétnyi új szavazó jöhet a határon túlról

Sikeres volt a kormány felpörgetett honosítási programja, 2018-ban legalább 106 ezerrel több határon túli vehet részt az országgyűlési választáson, mint 2014-ben. És ez a szám a következő hónapokban még akár drasztikusan nőhet is. A Demokratikus Koalíció most aláírásgyűjtést indít a határon túliak szavazati jogának megvonásáért.

Mintha három és fél év alatt egy Kecskemét méretű város nőtt volna ki a földből – az ország nyolcadik legnagyobb települése, tele Fidesz-KDNP-szavazóval.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, 299 472 magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgár adhatná le a voksát. 2014-ben még csak 193 793 volt közülük szavazásra jogosult.

A határon túli szavazók száma olyan ütemben emelkedett, hogy ellensúlyozta, sőt némileg túl is lépte a szavazókorú belföldi lakosok természetes fogyását. A belföldi lakóhellyel rendelkezők száma az előző választás óta 93 ezerrel lett kevesebb (8 047 769 főről 7 955 678-re csökkent). Ha tehát most lenne a választás, akkor a 2014-es 8 241 562 helyett összesen 8 255 150 állampolgár szavazhatna.

Mennyi?
A július végén tartott tusványosi találkozón Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy már akkor – három hónappal ezelőtt – 350 regisztráltak a 2018-as választásokra a határon túlról, és hozzátette, hogy további növekedésre számít. Mivel az NVI múlt heti adatai szerint 299 ezer regisztrált választó van, rákérdeztünk Potápinál, hogy melyik adat a helyes, és milyen adatok alapján állította össze a tusványosi beszédét. Válaszát várjuk.

Nem véletlen a kormányzati elszántság és energia az állampolgárság kiterjesztésére, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a határon túlról érkező szavazatok jelentős nyereséget jelentek a Fidesznek. Négy éve a névjegyzékbe felvett külhoniak kétharmada, több mint 128 ezer választó adott le érvényes szavazatot, és a voksok 95,5 százalékát a Fidesz-KDNP kapta.

Ha kétharmados szavazói hajlandóságot és hasonló arányú kormánypárti támogatást vesszünk alapul, akkor a Fidesz a 2018-as választáson az időközben elért növekedéssel együtt 200 ezer szavazatot söpörhet be a határon túliaktól.

Ez alacsony részvétel mellett 3-4 százalékkal dobhatja meg a kormánypártok belföldi listás eredményét, de a tavasszal esedékes választásig ennél sokkal kedvezőbbé is válhat számukra a helyzet.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke nyáron Tusnádfürdőn arról számolt be, hogy a majd 300 ezres szám azokra vonatkozik, akik már fel is iratkoztak a választói névjegyzékbe. Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően azonban valójában már több mint 550 ezer olyan nagykorú külhoni magyar állampolgár van, aki rendelkezik szavazati joggal (az új állampolgárok száma a tavaszi választásig várhatóan eléri az egymilliót, és körülbelül 65 százalékuk szavazókorú).

250 ezer ember esetében tehát csupán annyi hiányzik ahhoz, hogy részt vehessen a 2018-as levélszavazásban, hogy kérvényeznie kell a névjegyzékbe való felvételt.

Az ellenzéki pártok közül a határon túliak szavazati jogát csak a Demokratikus Koalíció ellenzi. Gyurcsány Ferenc kedden közölte: pártja aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit. A DK elnöke azt is hozzátette, a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény módosítására, az a céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát”.

Spirk József
 
Nem kellett volna 2002 óta folyamatosan a határon túli magyarok ellen politizálni, és akkor most nem kellene félni a szavazataiktól.
 
"Az ellenzéki pártok közül a határon túliak szavazati jogát csak a Demokratikus Koalíció ellenzi."

A lényeg, hogy jó hangosan propagálja az ötleteit ...vajon a kerítésbontással pillanatnyilag hogy áll?
 
...

Rettenetesen komoly problémák, elvégre kb. 2 (kettő) mandátumról van szó.

Eléggé kidobott pénz az 1, maximum 2 mandátumért...

Nyugodtan szavazhatsz, nem dönt el semmit.
Mintha pont 1-2 mandátumon múlt, hogy a fidesz elveszítette a 2/3-t...
Nem mellesleg ez szerintem nem nemzetiségi, hanem állampolgársági kérdés. Ott pedig a jogok kötelezettsékkel is járnak. (Például vajon mit tennének azok a 18 és 65 év közötti férfiak, akiknek közjegyző előtti nyilatkozatot kellene mellékelni a szavazatukhoz, hogy szükség esetén eleget tesznek honvédelmi kötelezettségüknek...)
Amúgy meg Semjén büszkén jelentette be az egy milliomodik új magyar állampolgárt. Ha ez igaz, akkor korántsem egy-két szavazatot jelenthetnek (még akkor is, ha nyilván sok gyerek is van közöttük).
 
s ne frázisokat tessenek hangoztatni, meg butaságokat , hanem érveket és tényeket, ha vannak ilyenek egyáltalán...
Egyszerű: az államot (és a nemzetet is) nagyon sokféleképp lehet megközelíteni vagy épp definiálni. Nem kevesen vannak, akik szerint a nyelvi-kulturális meghatározottságok fontosabbak vagy legalább annyira fontosak, mint a közjogi-közigazgatási sajátosságok vagy épp az a tény, hogy valaki földrajzilag hol is él, vagy épp hol fizeti az adóját. Tehát az a kérdés, hogy ki számít állampolgárnak tkp. az "állam" fogalmának definíciójától függ. Leegyszerűsítve jogi értelemben állampolgár az, akit az adott állam (mint jogi entitás) állampolgárának ismer el. - Mellesleg a cikk hazugság! Aki elhiszi, hogy a szélsőjobb nacionalisták 58%-ban elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, az meg is érdemli, hogy abban a valóságban éljen, amelyet mások konstruálnak számára!
 
Ha lehetőségem lett volna, én is kimentem volna, de ész nélkül, kezdőtőke és főleg nyelvtudás nélkül nem vágtam bele. Lehet, hogy gyáva vagyok, de nem tettem.
Ha kimentem volna, biztos nem verem az asztalt, hogy én szavazni akarok az itthoni dolgokról.
Az, aki külföldön él, az csak a jéghegy csúcsát látja, nem éli meg mindennap azt a sz@rt, amit Vikiék kavartak, csak hallanak róla.

Ha lehetőség lett volna? a lehetőséget mindenkinek magának kell megteremteni és nem kifogásokat keresni, mert azt a legkönnyebb. Aki külföldön van és magyar az magyar is marad, hogy ki jön haza, ki telepszik le Magyarországon mint magyar, azt az idő eldönti. Egy év alatt is rengeteget változik a világ ezt előre megmondani azt hiszem senki nem tudja.
Én viszont az utolsó mondatot másképp látom, egy mondással: "nem azért kell külföldre utazni, hogy ott lássunk, hanem ezért, hogy azt lássuk hol élünk".
 
Amúgy meg Semjén büszkén jelentette be az egy milliomodik új magyar állampolgárt. Ha ez igaz, akkor korántsem egy-két szavazatot jelenthetnek (még akkor is, ha nyilván sok gyerek is van közöttük).

a 2014 -es választásokon volt vagy 120.000 érvényes szavazat, a legtöbb mandátum meg egyéni körzetben dől el .... azért összességénben kell nézni a dolgokat
 
Mintha pont 1-2 mandátumon múlt, hogy a fidesz elveszítette a 2/3-t...
Nem mellesleg ez szerintem nem nemzetiségi, hanem állampolgársági kérdés. Ott pedig a jogok kötelezettsékkel is járnak. (Például vajon mit tennének azok a 18 és 65 év közötti férfiak, akiknek közjegyző előtti nyilatkozatot kellene mellékelni a szavazatukhoz, hogy szükség esetén eleget tesznek honvédelmi kötelezettségüknek...)
Amúgy meg Semjén büszkén jelentette be az egy milliomodik új magyar állampolgárt. Ha ez igaz, akkor korántsem egy-két szavazatot jelenthetnek (még akkor is, ha nyilván sok gyerek is van közöttük).
Az olyan új magyar állampolgárok közé, akik soha nem éltek Magyarországon, oda lehet sorolni azt a 70-80 ezer gyereket is, akik az elmúlt cca. egy évtizedben magyar apától, magyar anyától, de külföldön születtek. Ha elvesztik a magyar állampolgárságukat, ők hontalanok lesznek.
Szóval, én azért óvatosan bánnék azzal az állampolgárság-visszavétellel, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük.
 
a 2014 -es választásokon volt vagy 120.000 érvényes szavazat, a legtöbb mandátum meg egyéni körzetben dől el .... azért összességénben kell nézni a dolgokat
Az olyan új magyar állampolgárok közé, akik soha nem éltek Magyarországon, oda lehet sorolni azt a 70-80 ezer gyereket is, akik az elmúlt cca. egy évtizedben magyar apától, magyar anyától, de külföldön születtek. Ha elvesztik a magyar állampolgárságukat, ők hontalanok lesznek.
Szóval, én azért óvatosan bánnék azzal az állampolgárság-visszavétellel, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük.
Csakhogy 2o14-ben még nem volt 1 millió új magyar...
Ha arányaiban nézzük a kevesebb, mint 1o millió (régi)magyarból mintegy 8 millió jogosult szavazni, az akkor az új 1 milliónál is legalább 6ooooo szavazót jelet, ami alig 4-5-ször nagyobb a 2o14-esnél.
Nem mellesleg én nem azt írtam, hogy vegyük vissza az állampolgárságot, hanem azt, hogy a szavazati jogot valmilyen kötelem beválalásához lehetne kötni.
 
Egyszerű: az államot (és a nemzetet is) nagyon sokféleképp lehet megközelíteni vagy épp definiálni. Nem kevesen vannak, akik szerint a nyelvi-kulturális meghatározottságok fontosabbak vagy legalább annyira fontosak, mint a közjogi-közigazgatási sajátosságok vagy épp az a tény, hogy valaki földrajzilag hol is él, vagy épp hol fizeti az adóját. Tehát az a kérdés, hogy ki számít állampolgárnak tkp. az "állam" fogalmának definíciójától függ. Leegyszerűsítve jogi értelemben állampolgár az, akit az adott állam (mint jogi entitás) állampolgárának ismer el. - Mellesleg a cikk hazugság! Aki elhiszi, hogy a szélsőjobb nacionalisták 58%-ban elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, az meg is érdemli, hogy abban a valóságban éljen, amelyet mások konstruálnak számára!

Szerintem kiderült, hogy nem definiálási meg jogszabály értelmezési problémáim vannak.. Arra nem kapok, kaptam választ mi szükség van arra , hogy olyan szóljanak bele merre haladjon az ország, akik nem fogják majd érezni ha esetleg rossz irányba fog menni... Mert a választóknak egyenként van egy -egy szavazata s mivel képviseleti demokrácia van egy bizonyos számú szavazat jelent egy mandátumot aki majd ha tisztességes, a nevünkben, helyettünk vesz részt a döntésekben, ha nem, akkor csak a jó-rossz pártérdekek mentén fog dönteni, ami esetleg ép ellentétes a választói érdekkel... Ha pedig eleve pártlistáról kerül be, mert amiről beszélünk erről is szól, akkor nem konkrét személyek kérhetik számon s csak a pártérdek köti.... S valamelyik nap itt a fórumon hivatkoztam Jeffersonra, aki szerint a demokrácia nem más, mint az 51% minden szerzett és jövőbeni jogától megfosztja a 49%-ot.... Ezért pedig egyetlen mandátum is számít, s ehhez Gyurcsánynak semmi köze...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,538
Tagok
615,661
Legújabb tagunk
ghjudit
Oldal tetejére