Itt a hat óra alatt felépíthető ház

Az óriási lakáshiányra hozhat megoldást az olasz tervezők hat óra alatt felépíthető háza.

A lakáshiány a világon sok helyen probléma, például Londonban is – írja a Portfólio. A brit fővárosban 1997 és 2016 között negyedével, 1,7 millióval nőtt a lakosság, viszont csak 370 ezer lakás épült.

Ezért ötéves stratégiát dolgoztak ki, melynek során növelni akarják a lakáskapacitást, ami akár előregyártott elemekből álló lakások segítségével is lehetséges. Ezt a hat óra alatt felépíthető házat egy olasz cég mutatta be, és első ránézésre inkább hétvégi háznak tűnik, mint állandó lakóhelynek.

Persze egy ilyen megoldás a menekültválságban akár életeket is menthet. Nézzétek meg, hogyan építenek fel hat óra alatt egy házat! Azért szívesen kipróbálnám egy éjszakára, lehet, hogy a végén beleszeretnék:



haz.jpg
 
Nekem tetszik, a baj csak az hogy utánanéztem a Portfóliós link alatt, és kissé szíven ütött, hogy 310 ezer forint a négyzetméterára. Illetve nagyobb ház esetén ez lemegy kb 230 ezr forintra négyzetméterenként. De ahhoz 84 négyzetméteres egységet kell venni legalább. Legyek őszinte, nem tudom mi kerül benne annyiba... 27 négyzetméteres ház esetén több mint 8 millió forint, hm... Jó, pesti árakhoz képest nem drága, de Pesten nem is a ház a drága tulajdonképpen hanem a HELY... Vidéken ennyi pénzért már szinte palotát lehet kapni...

Sorozatban kéne gyártani, hatalmas szériákban, úgy lemehetne az ára akár felére is, és akkor már azt mondom hogy na oké...

Bár nekem a korábban bemutatott hobbit-házak a kedvenceim továbbra is. Én egy olyanra vágyom.
 
Ez a megoldás nyilvánvalóan nem a lakás megoldásra tett javaslat.... Inkább a népmesék világára hajaz, ahol a király a lánya kezéért cserébe elvárja a kérőktől, hogy másnapra legyen a pusztában palota, virágoskert szökőkúttal.. S ez inkább egy ujjgyakorlatnak tekinthető, miként lehet gyorsan épületeket létesíteni.. Ezt inkább egy védett területen létesített szállás esetén, csak helikopterrel megközelíthető helyeken létesítendő, vagy ideglenes kutató, mérő, megfigyelő állomások esetén tűnik célszerű megoldásnak... már csak az ára miatt is... Ha valaki itt a Fórumon visszalapoz a Találmányok, felfedezések téma 7. oldalára(Tudomány Technika) akkor ott egy hajléktalanok számára(magyarok által) kitalált gyors telepítésű építményről, s egy másik, a földrengés által veszélyeztetett területekre szánt egyszerű megoldásról is olvashat, amit manapság már a helyszínen 3D nyomtatóval is el lehet készíteni... Na és itt egy másik témánál, már volt aki felhívta a figyelmet, hogy hiba az oroszokat alábecsülni. Az Ő szakembereik szabadalma a szintén órák alatt 3D nyomtatóval megvalósítható gyorslakóház, mint a mesében....
 
Hááát, szerintem 24 munkaóra alatt majdnem felépítenek egy házat. 6 ember, ha jól számoltam a mérgezett-egér-mozgású manókat + a sofőr + az emelő szerkezet segédmunkása + legalább 2 munkairányító (hátramozdító). Az 10 fő, 240 munkaóra.
Persze naponta 8 óra munkaidőt számítva. A harmadik nap már túlmunka is volt, világított a lámpa a házban estefelé.
Továbbá már kész alapra rakták a házat. Azt is el kellett valakiknek készíteni, közműveket a helyszínre vinni, szerelésre előkészíteni. Villany, víz, és valamilyen csatorna, mégha derítő is. Az is munkaidő.
Tehát a ház a helyszínre szállítástól számított 4. nap reggelén költözhető. Mondjuk az is gyors ám! De nem ultragyors.
Sehol nincs a beharangozott 6 óra!
Ez a szokásos túl-lihegés, túl-dícséret. Csak sajnos nem igaz.
 
Ezek az épületek nem igényelnek alapozást ahogy általában a könnyű szerkezetesek... A közmű csatlakozások pedig gyors csatlakozóval vannak megoldva így flexibilisen csatlakoztatható, műanyagtartály a szennyvízhez, a használati vízhez, gáztartály a fűtéshez, az áramfejlesztő is... Csak logisztika kérdése, hogy 6 óra múlva a helyszínre szállítástól feltehesd az ebéded föni, vagy éppen lezuhanyozhass.. Én azért gondolom, hogy ez inkább csak ideiglenes megoldásként s csak településtől távol alkalmazható s ott lesz szerepe ahol meg akarják kímélni a telepítés helyét az építés előkészítéssel járó környezetterheléstől.. S talán ilyen helyeken már tényleg nem jön össze a hat óra...
 
Aztán valakiknek , valamikor elö is kell ezt a kulipintyot késziteni mert nemhiszem , hogy csak ugy fán terem , a filmen , de az állóképen is látszodik , hogy betonalapra lesz helyezve ! Ehhez hasonlokat készitenek Magyarországon is több helyen is szerkezetkészen ez abban az idöben 1100DM/m² árba kerültek Németországban .;)
 
Ezek az épületek nem igényelnek alapozást ahogy általában a könnyű szerkezetesek... A közmű csatlakozások pedig gyors csatlakozóval vannak megoldva így flexibilisen csatlakoztatható, műanyagtartály a szennyvízhez, a használati vízhez, gáztartály a fűtéshez, az áramfejlesztő is... Csak logisztika kérdése, hogy 6 óra múlva a helyszínre szállítástól feltehesd az ebéded föni, vagy éppen lezuhanyozhass.. Én azért gondolom, hogy ez inkább csak ideiglenes megoldásként s csak településtől távol alkalmazható s ott lesz szerepe ahol meg akarják kímélni a telepítés helyét az építés előkészítéssel járó környezetterheléstől.. S talán ilyen helyeken már tényleg nem jön össze a hat óra...
Egy kicsit el vagy tévedve. Mi az, hogy nem igényelnek alapozást? Homokra építenéd a házakat? Netán mozgó öntéstalajra.
Ha sziklára építesz, akkor is kell alapozás, legalább tereprendezés.
"A közmű csatlakozások pedig gyors csatlakozóval vannak megoldva" - aha. A gyors csatlakozóig hogy épül fel a közműhálózat? A nem létező alapozás nem létező kivezetéséig??
Csak logisztika .... gondold végig, mi kell egy állandó, mondjuk kétheti ott-lakáshoz. Víz, napelem akkuval, ha villanyt is akarsz. Használati víz elvezetés, budi az udvarra. Mind, mind sok munkaóra.
A házad áll 6 óra alatt (egy fél ház), nem esik rád az eső, vagy a hó. Hol a meleg, hol a tisztálkodás lehetősége? Konyha nem kell, mert végülis egy kézbe lehet venni a szalonnát, hagymát, kenyeret, másikba a bicskát. Jó étvágyat, szép álmokat.
Ha reggel kimész az erdőbe könnyíteni magadon, vigyél két botot: egyikre támaszkodsz, a másikkal elhajtod a farkasokat. (Ez egy régi vicc csattanója.)
 
Aztán valakiknek , valamikor elö is kell ezt a kulipintyot késziteni mert nemhiszem , hogy csak ugy fán terem , a filmen , de az állóképen is látszodik , hogy betonalapra lesz helyezve ! Ehhez hasonlokat készitenek Magyarországon is több helyen is szerkezetkészen ez abban az idöben 1100DM/m² árba kerültek Németországban .;)
Nem kell feltétlen beton alap. Betontuskók, vagy sávalap, vagy pilléralap. Az áthidalások mehetnek fából is.
A fiammal a nyáron felhúztunk egy 12 m2 előregyártott kerti házat földbe vert zártszelvényre. Vályogtalaj, körben már korábban létrehozott vízelvezetéssel. A ház eddig nem mozdult meg az állandó esők ellenére sem.
 
Éleskés , magam a "rendes elöregyártott mondjuk "Wolf" féle házakra gondoltam mely "normális lakóház . De valamikor az "átkosban" készitettek otthon is kis nyaralokat hasonlóan csak könnyebb panelekböl , még álnak az országban sokfelé . Azoknak nemszükséges , annak elég mint magad is irod , aztán Irországban való járogatosom alkalmával lattam ott elöregyártott "cemping parkokat" mely a tengerentúlról származik az is könnyüszerkezetes annak nem is szabad rendes alapot késziteni !
 
Elnézést kedves Fórumozók!
Hadd javasoljam, néhány kattintással tessenek egy picit kutakodni a témában... 2018-at írunk, s bizony nem utópia, hogy csak pár óra kell a beköltözhetőséghez.... S persze, egy csomó dologban az itt megszólalóknak igazuk van , de csak részben, s a részigazság az messze van az igazságtól.. Tudom mindannyiunk zsigereiben alapból ott a kételkedés a műszaki adatok iránt, elég ha csak az autónk gyárilag megadott üzemanyag fogyasztására utalok, de még egyszer: sok van itt földön, égen, mit képzetek felfogni képtelen...
 
OK, vannak valóban gyorsan felhúzható házak, amik 6 óra alatt beköltözhetők. Finnországban.
Két konténert kivisznek, bizonyos távolságra leteszik azokat egymástól és a közös oldalakat összenyitják. Az egyik konténer a vizesblokk, készre szerelve, a másik a hálószobák + előszoba ugyancsak készre szerelve. Az összenyitott rész kvázi üres, de van padlója, ablaka és teteje. Az a nappali. Kb. 55 m2 összesen. A friss házasoknak, fiataloknak ajánlják első lakásnak. Emiatt olcsók is.
De azok nem így néznek ki. Azok konténerek, előre beépített ajtóval-ablakkal. Ezek meg csak házak, felszereltség nélkül.
 
Elnézést kedves Fórumozók!
Hadd javasoljam, néhány kattintással tessenek egy picit kutakodni a témában... 2018-at írunk, s bizony nem utópia, hogy csak pár óra kell a beköltözhetőséghez.... S persze, egy csomó dologban az itt megszólalóknak igazuk van , de csak részben, s a részigazság az messze van az igazságtól.. Tudom mindannyiunk zsigereiben alapból ott a kételkedés a műszaki adatok iránt, elég ha csak az autónk gyárilag megadott üzemanyag fogyasztására utalok, de még egyszer: sok van itt földön, égen, mit képzetek felfogni képtelen...
Én megnéztem a videót. Kezdték világosban, és az első napot befejezték sötétedéskor. Ugyanígy a második napon. A harmadik napon este már lámpafénynél dolgoztak.
Szerinted ez 6 óra? Bár lehet, ha az Északi sarkkörön dolgoztak és egy nap csak 2 világos óra. :)
 
igazad van általánosságban beszéltem.. azért ajánlottam itt a fórumon megtalálható régi cikkeket, mert azok valóban rövid idő alatt elkészíthető házakról szólnak, s azok is amit fentebb ajánlottam. Szeretném megjegyezni, hogy mint fentebb írtam is, ez a "hatórás ház" csak egy ujjgyakorlat, s mint ilyen valószínű az is marad. A neten kutakodást az ennél azért 21. századibb technikát felvonultató megoldásokhoz javasoltam.. azok nem csak tudják de túl is teljesítik ezt a szint időt..
Legyen szép estétek..
 
Na ez az a ház, amit tornádófolyosóban nem javaslok. Úgy visz el a forgószél házastól, mint Dorothyt az Ózban.
Nem tudom, milyen ház lenne az, ami egy olyan tornádónak ellenáll, ami mozdonyokat, 24 tonnával megrakott kamionokat képes felkapni, máshová elröpíteni majd ott ledobni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére