Ismerd fel képről az alkotót! Csak képzőművészet!!!

Maradjon-e, vagy zárjuk ezt a témát? (Ismerd fel képről a szerzőt)


  • Összes szavazó
    10
  • Szavazás lezárva .

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Rendben, térjünk át :)
A feladványod: Tintoretto: Szent György és a sárkány

Maradjunk a mesternél, a feladványom címévél talán kilépünk a sárkányos témakörből:

rejtvnény.jpg
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha kérhetném tisztelettel ne ilyen szűkszavúan.. Hisz ennek a játéknak az induláskori célja az is volt, hogy miközben csodálatos alkotásokat nézegetünk egy kicsit tanuljunk is valamit egy egy alkotás hátteréről is megtudjunk ezt azt... Már a Róth Miska feladványnál is elmondtam volna, hogy csak az alap az övé, ez egy teljes restaurálás, ahol egy festőművésznek és egy üvegfestő-restaurátornak majdnem akkora szerepe volt mint az eredeti alkotónak. S szerencsére az utóbbi idők budapesti felújításainak eredményeként egyre több Róth Miksa alkotást láthatunk eredeti szépségében. A Tintoretto képnél pedig mindenképpen szólni kell arról, hogy ennek a képnek valójában a menekülő királylány a főszereplője. S azon kevés St. György ábrázolások egyike, ahol a sárkány a vízből jön ki , mint az eredeti történet szerint. Sőt megkockáztatom, ha az ikonokat figyelmen kívül hagyjuk, talán az első is ebben a sorban...
Remélem hamarost leszünk többen is..
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos lehet lassan őrölnek Isten malmai, vagy tényleg nincs érdeklődés.. Tintorettoról aki Tintorettus-ként jegyezte alkotásait tudni kell, hogy Robustiként született, apja kelmefestő(tintero) volt innen művészneve... Korának nagy mestereinek képeiről készített másolatokat akiknél tanult is,magas kort 75 évet élt pestisjárványban halt meg. Nagyméretű jelentősebb alkotásait idősebb korában követte el.. Fiatal férfi képmása a címe a képnek de ma már a model neve is tudott.. Ezért az én feladványom is olyan alkotás amelyben utólag kiderítették kiről is készült a kép, s az alkotóról tudható megrendelésre sosem készített portrét csak barátainak, barátságból....
Íme:
ffp.jpg
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
A feladványod Czóbel Béla: Fiatal férfi portréja - a mester 1905-ös alkotása és Czigány Dezső festőt ábrázolja, aki egyébként így látta saját magát:

250px-CZIG%C3%81NYDezs%C5%91_%281883-1937%29_painter_Self-portrait_1912.jpg


Az én feladványom - úgy látszik, csak neked :) :

rejtvnény.jpg
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Odáig jó, Czóbel Béla ....Nem Czigány Dezsőről készült a képe, mindig is két másik jelölt volt "versenyben" Fuss neki még egyszer..
Segítség képpen a Czóbel képen lévő Önarcképe.... fvö.jpg
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Jelentem, nekifutottam, s újabb nyomozásba kezdtem.
Ennek eredményeképpen a képen látható fiatalember (remélem, most már jó a megfejtésem) : Ferenczy Valér, az általad belinkelt önarcképet pedig 1938-ban rajzolta.
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Így bizony.. Bár ugye Czigány Dezső és Czóbel is akkoriban a Julien Akadémián tanult(akkor még az alapító élt, Ő 1906-ban halt meg), de Czóbel Ferency Valérral és Hatvany Ferenccel ápolt szorosabb barátságot.. Ugye bár Czóbel a Nyolcak tagja volt, ahogy Czigány Dezső és még páran azok közül, akik akkoriban Párizsban képezték maguk, csak az első kiállításukra küldött képet, a későbbiek során nem voltak képei a közös tárlatokon, de mindig a Nyolcak "tagjának" vallotta magát. Azért gondolták, hogy a kép Hatvanyt ábrázolja, mert Czóbel több nyarat töltött Hatvany kastélyában vendégként, barátként... D e a megfejtés magától Czóbeltől származik...
Nos akkor továbbra is Evila feladványa az élő... S ha nem lesz érdeklődő akkor sem marad el az előadás....
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor haladjunk.... a képen Czóbel Béla van, annak a festőnek a szalmakalapjában, aki akkor hunyt el amikor Czóbel végleg hazatelepült, s Szentendrére költözött....
Ő az aki festette és ő a kalaptulajdonos is 1940-ben Nyergesújfaluban halt meg ,ott az iskola is az Ő nevét viseli...

Kernstok Károly Önarckép.jpg

Na de túl egyszerű lenne ha Ő lenne a feladvány s mivel a festők nem szenvedtek szalmakalap hiányban van számos lehetőségem..
Nos ez az egyik.....
na mi ez.jpg
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Rendben, maradjunk az önarcképeknél. Az első képen Kernstok Károly szalmakalapos önarcképe látható. (Kérlek, ne tarts eretneknek, de nekem erről a képről a pályakezdő Stohl Buci jutott az eszembe :) )

A második képen pedig: Bene József: Önarckép szalmakalappal c. festménye.

S ha már önarckép, és fejfedők, akkor jöjjék a következő:

rejtvnény.jpg
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Megígértem az előadás nem marad el... Ha már Evila ilyen szűkszavú.. Bene József cirka húszévente feltette a szalmakalapját és lefestette önmagát..

Bene József Önarckép.jpg Ezt 1941-ben festette.. Amit feltettem a Székely Nemzeti Múzeumban található és 1961-ben festette. Élete nagy részében tanított. 1903-ban született és 1986-ban Ulmban halt meg....
Na és akkor folytatódjon a kalap story.... Nem vagyok elkeseredve mert volt már olyan ,hogy itt hosszasan csak egyedül játszottam most remélem azért hamarébb kedvet kapnak a játékhoz mások is, vagy esetleg a játék átalakításához, ami esetleg nagyobb érdeklődésre tartana számot....
Mindenkinek legyen szép napja.. Nálam van egy kis hó is, de a napocska már éledezik...
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
De nem is tettem fel másikat, várom, hogy a Tiéd Valaki megfejtse, vagy lehet hogy én leszek majd az a valaki... Csak elmondtam amit szerintem hozzá kellet fűzni az előzőhöz..
Ezt jelentette a folytatodjon a kalap story mondat..
még Te vagy játékban...
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
:) Én is várom, ámbár ez a játék tenisznek tűnik, abból is a párosnak, és nem focinak. :)
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Na jó mielőtt magánbeszélgetéssé alakítanánk a témát akkor legyen a megfejtés.... Csak az a kérdés Paul Gauguin jó felé néz -e a képen...

paulgauguin.jpg már csak azért is mert az Önarcképein mindig jobbra néz.....

Self portrait with Yellow Christ.jpg vagy mégsem? Ugye ez egyszerre két Gauguin kép is, mert a háttérben ott a Sárga Krisztus is... Ugye Gauguin életéről több könyv is jelent meg, nem is fárasztok senkit az élete, munkássága bemutatásával. Azt viszont valószínűleg kevesen tudják, hogy a Nobel díjas író Maria Vargas Llosa regényében unokaként Gauguin az egyik főszereplő.. Az El Paraiso as otra esquina, a Paradicsom és egy kicsit tovább másik főhőse a nagymama, Flora Tristan korának ismert feministája.. Maria Vargas Llosa Magyarországon a Pantheleone és a hölgyvendégek c. könyvével és az abból készült filmmel vált ismertté..

Önarckép.jpg És akkor egy nagyon könnyű feladvány.....
 

gledag

Állandó Silver Tag
Állandó Tag


Megoldás: Georges Lacombe-Önarckép



Nekem, mint hozzá nem értőnek ez nagy anyag, csak a netről tudok idézeteket másolni.


Az új kérdés megadásakor nem az alkotótól választottam képet. Ha Ti úgy akarjátok kövessétek Georges Lacombe munkásságát,mintha én be sem tettem volna ezt az "üzenetet."

Kérdés:

férfi másolata (2).jpg





J.R.-Secrets of the Muse /egy kis muzsika/
Ezt ki lehet törölni, ha valakit zavar.
 

Csatolások

  • 09 - A Call For Beauty.mp3
    4.8 MB · Olvasás: 5
  • 10 - Cradle Song.mp3
    5.6 MB · Olvasás: 5
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A képek a zene színei.. Nagyon nem is szabadna hozzátenni semmit.. Én csak azért merészelek mindig pár gondolatot hozzáfűzni, hogy amit látunk elhelyezzük ennek a hatalmas értéktárnak a térképén...mert ugye ez azért ez nem a 2x2 és nem axiomák, amit pontosan meg lehet határozni, s ezért nem is lehet , nem is szabad úgy kategorizálni, hogy egyesek hozzáértők, mások pedig nem.. ez a tetszik, nem tetszik terepe... S a video mindent elmond Lacomberól, hisz a képek önmagukért beszélnek kifejezőbben minden szónál...
Csak az említett térkép kedvéért.. Lacombe nem csak festő, de tehetséges szobrász, fafaragó is volt. Tervezett faliszőnyeget is a párizsi Művész szinházba. A szimbolizmus atyjaként tartják számon, s tbc-ben halt meg nem sokkal 48. születésnapja után.. A Nabis csoport tagja volt. A nabis a héberül prófétát jelent s először Paul Serussier, a csoport egyik alapítója nevezte így magukat. Egyébként Gauguin tanítványainak, követőinek vallották magukat.. A Nabisnak voltak magyar tagjai is, Vaszary és Ripl Rónai...
Kedves gledag nagyon örülök, hogy újra itt vagy... Remélem a többiek is hazatalálnak, ha hallják a muzsikát és látják a képeket..
 
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Az 1979-ben született Albin Veselka, aki 2006-ban BFA (Barchelor of Fine Art) fokozatot szerzett az amerikai plein air egyik jellegzetes képviselője .. Ő az kinek képét gledag idehozta nekünk.. Ő inkább a figurális ábrázolást helyezi előtérbe, de számos képe visszavisz bennünket a természetbe.. A plein air ugyanis a műtermi képek helyett, a természetes fényt helyezi előtérbe..A magyar pein air alapítója Szinnyei Merse Pál.. A fény és a hang mind a kettő rezgés, külön külön , de együtt is egy csoda.. Sajnos én nem vagyok olyan tehetséges a zenei feltöltésnél mint gledag, ezért csak ajánlhatom, hogy mindenki kedve szerint válasszon muzsikát a következő "feladvány által festett" képekhez...
Tehát Ő róla van szó...

Autoportrait.jpg
 

Evila

Őstag
Rádiós
Állandó Tag
Kedves prominor!

Köszönöm ezt a feladványt!
Jules Bastien-Lepage megint-csak egy olyan piktor, akiről valószínűleg sose tudtam volna, és nem találtam volna rá a képeire, fantasztikus portréira.
1848. november 1 - én született és 1884. december 10-én halt meg. Vagyis csak 36 év jutott neki osztályrészül. :(
Halála évében így látta önmagát:

upload_2018-1-18_14-10-31.png

Evezzünk kicsit más művészeti ágra, az ő egyik csodás portréja segítségével:

rejtvnény.jpg
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag


Talán mégis tudnál.. de jó, legyen..... Ha nem haragszol érte, helyetted, de csak most az egyszer, mert azért Te párszor bizonyítottad, hogy nem okoz gondot Neked képet feltenni..

X.Y,.jpg

Nos mintha Te tetted volna fel, csak annyi a különbség, így Te is megfejtheted, na meg én is, ha már esetleg elfelejtettem mit is tettem fel..
Ja és ha ezt gledag teszi fel akkor a Tosca-ból egy részletet is feltölt a képhez segítségként.....
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére