Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.

De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Ez meg most nyilvános rágalmazás.Tehát ha nem tudod bizonyítani, hogy szerencsvadász és érdekember vagyok akinek fizetnek azért hogy állampolgár legyen,akkor töröld a hozzászólásodat.
Viszont most nem privátban jelzem a moderátoroknak, mert majd megint késve megérkezik Beka Holt és olyasmit magyaráz hogy ami nincs az nem is volt ergo nem is sértő és mi , akik szóvá mertük tenni, nyugodjunk le.
Szóval miért is lettél magyar állampolgár mikorr Rima szerint már a Jugoszlávia idején is lehettél volna.
Vagy legalábbis miért nem ugráltál akkor?Mondja Ő.Vagy nem így mondta?
Én meg kérdem visszautasítottad a magyar TB-t?
Kérdem Miért akarsz akarsz átszavazni?
Az utazásit se veszed igénybe?
 
Utoljára módosítva:
allampolgar ????
ugyan maaaaa csak szerencsevadasz !!
erdekember mindd az osszes azert lett allampolgar mert fizetnek erte
Ez azért nem biztos.
ami valószínű, hogy valakik felfedezték a lehetőséghez kapcsolódó kedvezményeket és az "szájhagyomány útján" elterjedt.
Én nem hallottam, hogy közvetlenül fizetnének érte, de kétségtelen, hogy kedvezményekkel jár (az iskoláztatási kedvezménytől az utazásin át az eü ellátásig rengeteg területen.
Mondjuk azt én sem gondolom, hogy a múzeum/könyvtár látogatási kedvezmények dominálnának miként a hazafias érzelmek sem a kérelmel beadásakor. (Mielőtt bárki az előző mondatra reagál, kérem gondolkozzon el azon, hogy egy külhoninak mi a hazája.)
roppant erdekes a regi jugoszlaviaban miert is nem volt fontos magyar allampolgarnak lenni ???
ahhaaa akkor ok jobban eltek mint a magyarok !
cukorka allampolgar >>>>>>> AZONNAL ELVENNI AZ OSSZESTOL
Nem. Nem kell elvenni, de az egyenlő jogok, egyenlő kötelmek elvét itt is vissza kell állítani.
 
Igen a TB-nek az bebaszott már akkor nagy port vert fel
Nemrég gyulai egészségügyet látogattam 20 % Romániából jött
Előbb a beszélt nyelvre figyeltem fel románul beszélnek az asszisztenssel is.
Persze tud magyarul is mind egyik csa kitthon ott miért lett ennyire gyakorlat?
Jó Gyula a román-határ mellett van
De 10 éve Debrecenben is 3 ágyas szobában egyedül én voltam honi.
Akkor talán, ugye felülvizsgálod a vastagított mondatod:

....
A magyar igazolványt ugye nem vennéd el?
Az egy erkölcsi támogatás, onnan indult a becsali
Az még nem sok teherrel járt.( belföldre)
 
Akkor talán, ugye felülvizsgálod a vastagított mondatod:
Akkor vizsgálom felül ha mai kedvezmények és az akkoriakat arányba állítod
Mert én azt írtam nem sok
És ez viszonylagos és nem abszolút
Mihez képest nem sok?
Én a maihoz arányítom és érzésre.
Te meg szeretsz számolni arányítsd.
Ha eléri a viszonyítás a 30 %-t a mostaninak akkor kijavítom a nem sok szót.
Mert már akkor sok arányában is
De még ez csak a matematikai része!!
Vedd hozzá a forintban nem kifejezhető terhet amit a szavazati jog jelent
És ez mindent visz
Rettenetes ha mások határozzák meg mi az itthoni gazdasági élet vagy politika
Sokba kerülhet minden
Ez egy kiszámolhatatlan teher belföldre.
Szóval jó munkát a számoláshoz.
 
Utoljára módosítva:
Haza jössz leszavazni a Fideszt?
De csak akkor engedlek az urnához ha az állandód is itt van és kijelented itthon szeretnél élni,Csak konszolidálódjon a bér és a politikai éles szembenállás
Nem, az már egészen biztos, hogy nem szavazok, én a partvonalról drukkolok továbbra is.
Egyébként van is állandó lakcímem, és szeretnék is a férjemmel/lányommal/anyámmal élni, de ehhez kellene a mézesmadzag a jelenlegi szaros helyett. :)
 
E
Szóval miért is lettél magyar állampolgár mikorr Rima szerint már a Jugoszlávia idején is lehettél volna.
Vagy legalábbis miért nem ugráltál akkor?Mondja Ő
Én meg kérdem visszautasítottad a magyar TB-t?
Kérdem Miért akarsz akarsz átszavazni?
Az utazásit se veszed igénybe?
Na szóval, állampolgársági bizonylatom van és útlevelem, a családommal eggyütt, igazolvány nincs. A tb gondolom a betegbiztosítás? Azt mindig itthon fizetjük be külön ha bárhová külföldre utazunk pár napra, igy Mo-ra is.
Nem tudom milyen utazást lehet igénybe venni, gépkocsival érkezünk ha pár napra Mo-ra megyünk.
Rima hülyeségeivel ne idegesíts, honnan szedi ő hogy mit lehetett és mit nem Jugoszláviában?
És végül miért lettem magyar állampolgár? Érzelmi okokból egyelőre, 2011ben. És sírtam az eskütételen Szabadkán és a nagyszüleimre gondoltam, akik ezt nem érhették meg-magyar állampolgárnak születtek és 15-17 évesek voltak mikor elvették tőlük.Nem sokat meséltek erről, nem is nagyon volt szabad de örökké fájó seb maradt.
Hét éve vagyok magyar állampolgár és eddig egy lyukas garast sem vettem el más elől az anyaországban.
Négy évvel ezelőtt nem is szavaztam,
Nem állítom hogy nincs olyan aki rájőtt hogyan lehet ezzel is nyerészkedni, mint minden mással, de szerintem elenyésző hányad. És ezért nem értem miért kell általánosítani és uszítani,útálkozni, rossz olvasni amiket egyesek írnak.
 
Válaszodat szépnek találom és elfogadom sőt megértem
Rima valóban vadul és csapkod.Nekem is volt vele konfliktusom
Ne vedd annyira szívedre, mi nem utáljuk a kint-szorultakat mi a politikát utáljuk.
Akik a szavazati jog megadásával háttérbe szorították, a belföldi szavazók súlyát számszerűleg is meg hatásában.

https://canadahun.com/temak/kuncze-gábor-olyan-képet-posztolt-ami-mindent-elmond-a-fidesz-és-az-egyház-viszonyáról.58499/page-3#post-5254443
 
Utoljára módosítva:
Dobbenetes ami itt folyik!

Lassan lincshangulat lesz!
Mentegetodznie kell annak aki vegre hosszu-hosszu ido utan ugy erezte, hogy az lehet ami!
Egyszeruen kapkodom a fejem azon a szo szerint gyuloleten, ami nemelyik hozzaszolasbol kicseng!!!!!!!

"Keress új hazát, ha elárult a régi
Ne áruld magad
Ha álmod is meglopták
Ne álmodj semmit, ha tiszta az éjszaka
Ne várd a hajnalt
Ha túl mocskos a világ
"

Nem, az már egészen biztos, hogy nem szavazok, én a partvonalról drukkolok továbbra is.
Egyébként van is állandó lakcímem, és szeretnék is a férjemmel/lányommal/anyámmal élni, de ehhez kellene a mézesmadzag a jelenlegi szaros helyett. :)
Semmilyen üzenet nem haszontalan ebből is tanultunk valamit
1. nő vagy(nem annak hittem nem is gondolkodtam rajta)
2. nem mondtad meg kinek drukkolsz(2/3 el vagy maradjon)
3.mézesmadzag mi lenne legalább ezt mondd.
Fizetést bérezést ne várd
Különben is szerintem egy élhető országhoz ez kevés
Kellenek a kiszámítható békés hétköznapok az átláthatóság a jogi stabilitás.
Kell a nem zaklat a politika semmi módon.nem hurcol meg csak a véleményed miatt.
Az Adóhatóságot nem zavarja rád politikai okból
Kell egy állampolgári hozzáállás közterület tisztaságához szomszédok tolerálásához.Magunk se zavarjunk szomszédokat
Ne ordítsák le a fejed a villamosom stb.
Sorolhatnám
Röviden közállapotok
Mindez Magyarországon nagyon elromlott és ez nem pénz és fizetés kérdése
 
Pontosan.Ezt érzem én is.
Félig azonosultál eddyvel
Gondolom a második felével
Mert nincsen igaza
Lincs hangulat látszólagos és a harag tárgya nem a külhoniak ez csak látszólagos attól függ ki hogy tud írni és ki hogy érti félre.
Valamit minden vita előbb utóbb eldurvul ha nincsen túrőképességünk
 
Dobbenetes ami itt folyik!

Lassan lincshangulat lesz!
Mentegetodznie kell annak aki vegre hosszu-hosszu ido utan ugy erezte, hogy az lehet ami!
Egyszeruen kapkodom a fejem azon a szo szerint gyuloleten, ami nemelyik hozzaszolasbol kicseng!!!!!!!
Nem érzem azt amiről írsz.
Itt vita folyik.
Érveket írunk le és van aki egyetért van aki nem.
 
Dobbenetes ami itt folyik!

Lassan lincshangulat lesz!
Mentegetodznie kell annak aki vegre hosszu-hosszu ido utan ugy erezte, hogy az lehet ami!
Egyszeruen kapkodom a fejem azon a szo szerint gyuloleten, ami nemelyik hozzaszolasbol kicseng!!!!!!!
Nem nagyon értem én sem, mire ez a nagy felháborodás éppen most, amikor már 2006-ban közölte a fidesz, hogy mire számítsunk.
Jaaaa, hogy csak most, 12 év után jutott el a tudatunkig miről is beszéltek akkor??? Némelyeknél elég lassan esik le az a bizonyos húszfilléres.
 
Ez meg most nyilvános rágalmazás.Tehát ha nem tudod bizonyítani, hogy szerencsvadász és érdekember vagyok akinek fizetnek azért hogy állampolgár legyen,akkor töröld a hozzászólásodat.
Viszont most nem privátban jelzem a moderátoroknak, mert majd megint késve megérkezik Beka Holt és olyasmit magyaráz hogy ami nincs az nem is volt ergo nem is sértő és mi , akik szóvá mertük tenni, nyugodjunk le.

Ne offold szet a topicot, ha valami nem tetszik jeletsd es megvizsgaljuk jogos vagy nem reklamaciod .A torlesben a moderatorok dontenek. Nem kivansag musor ha valami nem tetszik akkor toroltetjuk. A torles a durva serto antiszemita stb beirasokat erinti.
 
Nem nagyon értem én sem, mire ez a nagy felháborodás éppen most, amikor már 2006-ban közölte a fidesz, hogy mire számítsunk.
Jaaaa, hogy csak most, 12 év után jutott el a tudatunkig miről is beszéltek akkor??? Némelyeknél elég lassan esik le az a bizonyos húszfilléres.

Épp ezért is nyert eddig a fidesz.
Visszaadta a reményt és a tartást az emberek egy részének .
Csak mivel feljebb húzta a zsilipet átfolyt rajta a szennyeződés is...és most összekeveredve látunk egy zavaros folyadékot amit nagyon nehéz most már megszűrni.
˝Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója a blogján írt arról, hogy mennyire aggódik az április 8-ai országgyűlési választás zavartalan lebonyolítása miatt,

ezért benne már érik egy újabb Békemenet.˝
(444)
 
Nem nagyon értem én sem, mire ez a nagy felháborodás éppen most, amikor már 2006-ban közölte a fidesz, hogy mire számítsunk.
Jaaaa, hogy csak most, 12 év után jutott el a tudatunkig miről is beszéltek akkor??? Némelyeknél elég lassan esik le az a bizonyos húszfilléres.
Nem erről van szó hogy valakik nem látják
Hanem arról tudják de tagadják körömszakadtáig
Érzelmi nemzeti síkra terelgetik a témát
Pedig Orbán számító
Az egész nyilvánvalóan nem a külhoni magyarságról szól hanem a belföldi választásokról.
Akik itt érvelgetnek úgy megvannak vezetve érzelmileg
Akkor se hinnék el, ha maga Orbán ma mondaná:Csak a szavazatok miatt beszélek hozzátok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,619
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére