Kuncze Gábor olyan képet posztolt, ami mindent elmond a Fidesz és az egyház viszonyáról

Hódmezővásárhelyen áll a bál, a teljes ellenzéki összefogásban induló civil jelöltre ráugrott a helyi Fidesz, a saját médiájuk, és még Isten házában is ellene uszítanak.

A dél-alföldi városban február végén választanak polgármestert, a tegnapi vasárnapi mise végén a helyi plébános, Németh László – ígéretét beváltva – a Fidesz támogatására szólította fel a híveket a plébánia világi vezetőjeével Márki-Zay Péterrel szemben.

Márki-Zay és a plébános közti viszony hűvössé vált, Németh ugyanis látványosan nehezményezi, hogy bárki ember fia az ő szeretett pártjával szemben bármit is megengedjen magának. A helyieknél is kiverte a biztosítékot a plébános azzal, hogy bevitte a napi pártpolitikát a templom falai közé. A misét az Index szerint az agitáció alatt többen elhagyták, Németh pedig valamivel a szertartás vége bátran előtt kiosont a “hátsóajtón”.


Kuncze Gábor volt SZDSZ-es politikus egy zseniális képpel reagált a Facebookon a mára teljesen nyílttá váló agitpropra, ami a templomok falain belül történik. Csak ennyit írt a kép alá: “Hódmezővásárhely, kampány…”

Kuncse.jpg
 
(1) Hiába a jószándék, ha a tett következményei sértők. (2) A tény, hogy ki hol végzett, logikai értelemben nem releváns! Észak-Korea "szeretett" népvezére nívós, nyugati egyetemeken tanult. (3) Fideszvallás? Orbán, mint vallási vezető? ... Ez is csak egy politikai állásfoglalás.
Igen minden magánvélemény egy politikai állásfoglalás...
Kire nézve sértők? S semmi jószándék nem volt Kuncze mémjében, egy konkrét figyelem felhívás, hogy az egyházaknak a hívek pártállására tekintet nélkül csak a hívek lelki gondozásával kellene foglalkozni.. Mert a hit az örök a napi politika meg változik.. Talán nem lehet véletlen, hogy a világ boldogabbik végén szemmel láthatóan szétválik az egyház és az állam...
Igen én is írtam már a világ összes valamire való diktátora francia egyetemen tanult, sőt egy egy bukás után oda vonult vissza, az hogy a koreai vezér Svájcban , ahogy mai politikusaink gyermekeinek többsége .. Én ugyanis nem erre utaltam, ami azért egyértelmű.. A mai oktatáshoz képest a 60-as 70-es években rangja volt az egyházi iskoláknak...
Nem a szövegrészletre a mondandóra kellene "rávetődni"....
Ja és nem ízlésről, kultúráról beszélgetünk itt(az másik topic).. ez bizony politika.. akkor..
 
Utoljára módosítva:
Mi alapján és minek kárpótlására mondod megérdemelnek?
Cukorka állampolgárok?
Igen minden erkölcsi támogatást megérdemelnek akik idegen állam alatt kénytelenek élni
De a szavazati joggal túl erősen befolyásolják a magyarországi választást
Ez nem támogatás ez a hazaiak jogának csorbítása közvetetten
Extrém példát mondok.Ne szó szerint értsd
Még háborúba is beránthatják közvetve kis-hazánkat.
Ha olyan felelőtlen kormányt juttatnak hatalomra aki nem higgadt
Mivel lassan elbeszélünk egymás mellett, inkább kérdezek. Vajon mi által lesz egy állampolgárnak erkölcsi joga ahhoz, hogy szavazzon azon állam sorsát érintő kérdésekben, melynek állampolgára! Mi a helyzet azzal a magyar állampolgárral, aki egész életében külföldön dolgozik és adózik, s teszem azt, évente egy hétre jön haza az itteni ingatlanába? Szavazhasson? Itt él? Nem. Mennyi időt kell itt töltenie ahhoz, hogy szavazhasson? Egy hét? Egy hónap? Fél év? Vagy elég, ha csak ingatlanja van itt? Mert akkor egy külföldi ingatlanfelvásárlónak több erkölcsi joga lenne elvben a szavazáshoz, mint egy itt élő hajléktalannak. Vagy attól lesz erkölcsi joga valakinek, hogy itt fizet adót? De hát akkor a külföldön dolgozók miért szavaznának itt, hiszen semmivel nem járulnak hozzá a közköltségekhez, holott az állam (a többi állampolgár) finanszírozta anno oktatási és egészségügyi ellátásuk költségei egy részét! Szóval én értem a logikád, de akkor választójogi cenzust kellene bevezetni! Mondjuk azt például: (1) életvitelszerűen itt él (nem külföldön), (2) itt dolgozik és fizet adót (nem külföldön), (3) esetleg itt is van ingatlanja. --- Én továbbra is azt vallom ezzel szemben, hogy az állampolgárság szavazati jogot implikál.
 
Kire nézve sértők? S semmi jószándék nem volt Kuncze mémjében, egy konkrét figyelem felhívás, hogy az egyházaknak a hívek pártállására tekintet nélkül csak a hívek lelki gondozásával kellene foglalkozni.. Mert a hit az örök a napi politika meg változik.. Talán nem lehet véletlen, hogy a világ boldogabbik végén szemmel láthatóan szétválik az egyház és az állam...
(1) Arra nézve sértő, aki számára az ostya a szentségi gyakorlat része! Ezt magyarázni kell?! (2) Az egyházaknak elsősorban Igét kell hirdetnie. Se nem szociális gondozók, se pszichológiai szakrendelést nem végeznek. Miközben persze az egyházak társadalmi tanításából számos gyakorlati kötelezettség fakad. (3) Csúsztató általánosítás azzal gyanúsítani az egyházak gyakorlatát, hogy a miséken/istentiszteleteken kormánypárti propagandát folytatnak a papok/lelkészek. Valójában ez az általánosítás maga a propaganda, és meglehetősen ízléstelen! Egyszerű ez: gyanúsítsd meg a másikat azzal, amit te magad művelsz. (4) Ez az egész a politikai életünkről, és annak meglehetősen alacsony kultúrájáról szól! Mondhatnám, hogy ez a teljes politikai elit felelőssége, de valójában mindannyiunk felelőssége!
 
Utoljára módosítva:
Szerintem ennyit megérdemelnek a külhoni magyar állampolgárok
Szerinted igen mások szerint meg nem...
de, most az újmagyar állampolgárokra gondolsz?
Mert sokan vannak akik születésüktől magyar állampolgárok csak épp kinn lesznek a választásokkor.
Ebben az esetben persze hogy megérdemlik a választó jogot.
 
Azok az egyházak amelyek felvállalják a szociális gondozást a társadalom perifériáján élők segítését s a "pszichológiai szakrendeléseket", azok azokat az állami feladatokat végzik el amit az államnak kellene elvégezni.. Számos országban ezt civil szervezetek végzik, de Magyarországon állítólag ők a az ország ellenségei, s a kormányzat minden lehetséges eszközzel igyekszik ellehetetleníteni őket. Csak a békemenet szervezők , akik bizony nem szociális célra költik az állami milliókat a megtűrtek... Azt hiszem nem én vagyok aki túl hamar abbahagyta az "Írások" tanulmányozását... A vallási vezetők és az egyházak bírálata nem a hívők, nem a hit bírálata ezt magyarázni kell? Na meg talán azt sem, hogy minden vallás elutasítja a hamis prófétákat.... a latinok régen feltették már a kérdést:
Kinek az érdeke? Kinek van haszna belőle?...
 
DE, akkor ki lehet állampolgár?
Aki itt születik vagy az aki megkapja az uralkodó osztálytól az állampolgári címet.
Ne add meg magad ezzel hátra tettél egy lépést.
Mert az itt születést én nem tenném feltétellé.
Megint messzire vezet.
A legstabilabb az életvitelszerűen ott élés és az adóterhek.
Tehát nem minden állampolgár.
Gyurcsány álláspontja eléggé jól ki van dolgozva és következetesen évek óta.
Annak szövegezése jó.Most fejből nem tudom
Még fenn marad az éppen nem Magyarországon tartózkodók kérdése
a külföldi szavazás
Ezzel szoktak érvelni még
Ezt is módosítani kell mert zavart okoz.
Én mos teszek egy halk megjegyzést:
Aki nincs itthon időben annak nincs is elég felelőssége.
Jöjjön haza
Persze ez nyitott dolog ezer ellenérv lehet.
 
Utoljára módosítva:
azok azokat az állami feladatokat végzik el amit az államnak kellene elvégezni..
Hogy milyen feladatokat kell ellátnia az államnak, az részben politikai kérdés is! A liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata szociálpolitikák ebben a tekintetben élesen eltérnek egymástól! Máshogy gondolkodnak a piaci szektor szerepéről és működéséről, a társadalmi újraelosztás mértékéről, a megengedhető szegénység és a társadalmi különbségek mértékéről és annak következményéről, a jóléti intézmények szerepéről etc. A társadalmi újraelosztás szerepe például a liberális modellben kicsi, ezért megengedi az erőteljesebb társadalmi különbségeket; a szociáldemokrata modell viszont egyenlősítő jellegénél fogva jelentős újraelosztást érvényesít - a konzervatív ezen a területen középutas.
 
Fidesz fanok és "vallásosak" figyelmébe néhány tény:

Magyarország annyira "keresztyény" és vallásos, hogy pártjuk és bátran (ki)nyilatkozó képviselőik még egyetlenegyszer sem vették a bátorságot választásokon megmérettetni magukat.
Felháborító, hogy egy református senki az EMMI (báb)minisztere.
Történelmi tény, hogy Kádárék a Vaikánnal megegyezve nevezték ki a (III/III-nak is jelentő) püspököket.
Érdemes a névsorokat összevetni.
És igen, szekularizált állam, fizessenek csak a hívők, az egyházak pedig adózzanak. Nem az embereket kell lebutítani az egyházak szintjére, hanem a politikusokat emelni az átlag fölé...
Egyetértek Orbán egykori véleményével: "Térdre csuhások!"
Az állam ugyan szekuláris, de a társadalom nem az. Hála Istennek távol vagyunk attól a szűk-látókörű marxista-leninista gyakorlattól, amely egy abszolútnak tételezett világnézeti doktrina nevében háborút hirdet bizonyos társadalmi osztályok és "kultúrharcot" a vallás mint a nép ópiuma ellen. Tudom, hogy egyeseknek fáj, de a politikát keresztény, nem keresztény, hívő, nem-hívő, ateista és teista felfogású emberek együtt csinálják, s ha nem képesek kellő tisztelettel viszonyulni egymáshoz, annak könnyen Gulag és Bergen-Belsen lehet a vége.
 
Egy kérdést válaszolj meg ki lesz az a többség határon belüli vagy kinti és már közünk sincs kit tettek a nyakunkba?
Úgy érezzük honi magyarok másodrendű állampolgárrá váltunk
Ki választja a magyar állam kormányát?
A honiak vagy mások?
Ugy tudom csak 1-2 mandatum ami a "megszalt" teruletekrol megy be, biztos tudod,hogy itt Canadaban vagy a USA-ban
bar hol elsz a vilagon szavazati jogod van mikor a federalis valasztas van, bar hol elsz a vilagban de ugy tudom hogy a kornyezo
orszagokban is hasonlo mint az O hazaban. Magam reszerol azt mondom Woksoljon aki az O hazaban el. Persze megertem
azokat is akik maskent gondoljak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,890
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére