Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.


De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Eléggé másképpen látom
A sérelme jogos a hivatalos út nem ment.a közösség hamarább elítéli mint az illetékes
Többszörösen durva sértő.Persze nem antiszemita hanem a magyarság egy bizomyos részét nevezte tetvesnek.Mérhetetlenül sértő
Még nekem is az aki vastagbőrrel vagyok ellátva és nem is ránk mondja azokat a szavakat
Mindenkinek irt es torolve lett.Igaz mast jelentett es nekem is mast irt de megtalaltuk es toroltuk.
Kerdes?
privibe! , gondolom nem kell megmagyarazni a stb mit is jelent.
 
Csak azért nem törlöm, mert másoknak remélem információt fog adni.

Na itt hibázott. Mindig van 2-3 moderátor átlagosan aki aktív, az adott pillanatban, de nem biztos, hogy a privijeit fogja nézegetni, mert a több tízezer téma ad elég feladatot , hogy ne az legyen az első. .
Én nem mondtam hogy nem hibázott nem tudta a jelent gomb használatát
Más megoldást választott személyesebbet
Mem jött be de miért kell ezért az Ő fejét leharapni és moderátorilag teljesen másként viselkedni bárhogy jelenti
A többi sok pontodra nem is válaszolok kérdezz egyenként
Az összes válaszod sántít itt ott
Volt amit nem értettél például
Plusz munka és eldugott hozzászólásokat, csak azért mert nem vettetek észre időben valamit
Kaptam egy értesítést át lett helyezve üzenet
És ekkor azt láttam Kuncze helyett ide került át
Ha jól emlékszem
Erre az átpakolásra mondtam plusz munka
Ha nem a végén van észrevéve 1 napos késéssel
Akor nincs pakolgatás
Ha még kérdezni akarsz tedd
Nekem minden üzeneted túl hosszú
Találomra vettem át néhányat
 
Ha van koztunk kulonbseg - marpedig ugy tunik, hogy van- akkor az az, hogy engem nem erdekel mit gondol, es mit mond Orban.
Nézzük mit mondasz
Azt állítod téged nem érdekel Orbán
Nem érdekel a magyar miniszterelnök személye.
Talán a magyar parlament összetétele sem?
Akkor kérdezem:
Minek a választójog.Kérted akarod?
Mire kell?
 
Nézzük mit mondasz
Azt állítod téged nem érdekel Orbán
Nem érdekel a magyar miniszterelnök személye.
Talán a magyar parlament összetétele sem?
Akkor kérdezem:
Minek a választójog.Kérted akarod?
Mire kell?

Ravasz!

Ha azt irom nem erdekel, akkor az is baj.
Ha azt irom erdekel az meg megnagyobb baj:)

Magyarul: mar megint nincs rajta sapka! :)
 
Ravasz!

Ha azt irom nem erdekel, akkor az is baj.
Ha azt irom erdekel az meg megnagyobb baj:)

Magyarul: mar megint nincs rajta sapka! :)
Te meg nem válaszolsz
Én viszont meg mondom egyszerien de nem bántásként:
Nem mondtál igazat amikor azt írtad amit.
A kérdés marad
Minek a választójog?
Kérted? akarod?
Mire kell?
 
Nézd persze hogy érdekel gondolom
De érdekel-e annyira, hogy a belföldiek szavazatait semmissé tegyed létszám aránytalansággal?
Eltorzítva egy másik ország parlamentjét, egy másikét ahol nem élsz.
Szóval mire kell?
Kérted e egyáltalán?
 
Te meg nem válaszolsz
Én viszont meg mondom egyszerien de nem bántásként:
Nem mondtál igazat amikor azt írtad amit.
A kérdés marad
Minek a választójog?
Kérted? akarod?
Mire kell?

Mosolygok, mert ugyan az van ami mar masik topicban is felvetodott koztunk.
Provokalsz!
Megprobalsz olyan mondatokat kihuzni belolem, amit en nem szeretnek elmondani.

Ezt a forumot Melitta hozta letre, O uzemelteti, O biztositja a nem keves penzt az uzemeltetesere. Megengedheti maganak, hogy hatarozott elkepzelese legyen, konkret hitvallasa legyen a magyar politikarol.
En sokmindennel egyet ertek ebbol, sokmindennel nem, de nem szeretnem vadul befolyasolni itt az embereket.

Nekem is van egy meggyozodesem, de en nem akarlak errol meggyozni sem teged, sem masokat.

Ha ollyan allitasokkal talakozom ami akar a tavolsag okan, akar mas egyeb tenyezo miatt esetleg nem egyezik azokkal a tenyekkel amikkel talalkozom leirom, de nem fogok, nem akarok propagandat folytatni semmi mellett ami az aktualpolitikat szolgallja.

Ennyi.
 
Ez a téma a baloldali Soros kampány.
Nem lehet általános jogfosztás a következménye egy választási visszaélésnek, akárki követi el! (nem ua. a kategória)
 
Provokalsz!
Megprobalsz olyan mondatokat kihuzni belolem, amit en nem szeretnek elmondani.
Nem provokállak
Ez a téma a Határon túliak szavazati jogáról szól
És én arra tettem fel konkrét kérdést amire te nem akarsz válaszolni
És egész másra tereled a témát Melittára mint fórumvezető.
Holott pont Ő tette be a témát hogy beszéljünk róla.
Talán maradj a témánál, főleg ha kérdeznek ezzel kapcsolatban.
Ellenben rengeteg üzenetet írtál ezzel kapcsolatban
De ha konkrétumról van szó megijedsz állást foglalni.
Nem kötelező de időnként mégis kell véleményt formálni.
Teszem azt még vitába is keveredhetsz töbekkel véleményed miatt.
Szóval ez a fórum erről szól.
Ott van kiírva:
Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait
 
Utoljára módosítva:
Ez az utolso hozzaszolasom ebben a topicban!

Vadolsz! Azzal vadolsz, hogy gyavasag nem irni le a velemenyt e vitatindito cikkel kapcsolatban.

Ha visszaolvasod sorban a hozzaszolasokat, ki fog derulni mit gondolok, es az is hogy miert!
Leirtam azokat az emocionalis dolgokat, amik befolyasoljak a velemenyemet.
Ha ennyire kivancsi vagy ra, hozzairom a tobbit:
Nagyon szeretem pl Gyori Dezsot, aki a felvideki Rimaszombat(Rimavska Sobota) szulotte. Szeretem Marayt aki Kassan(Kosice) latta meg a napvilagot. Miindenkinel nagyobb kedvenc Mikszath Kalman, aki a felvideki Szklabonyan szuletett. De ott van a masik oldalon(erdely) Vass Albert akinek az irasain elolvad azolvaso annyira szep. Remenyik Sandor, akinek a verseit megkonnyez minden magyar, Aprily aki Brasso szulotte, Jekely aki Aprily fia, es Nagyenyed szulotte!

Soroljam????

Ok nem lehetnek magyarok??????????????????????????????
 
Toroljek az adminisztratorok, de muszaj beraknom valamit, mert az elozo hozzaszolas ota itt zsong a fejemben:

Aprily Lajos



Tavasz a házsongárdi temetőben

`Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének`







A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

kinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgõ fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.


Annyiban azert ide vag, hogy Aletta ugyan tavoli vilag szuloote de Magyar! Ahogy Apacai Cser Jaons is, aki erdelyben elt, es termeszetesen Magyar Arily is, aki ezt a csodalatos verset szerezte!
 
Ertem en ezt, csak marha szar hogy Gyurcsany megtilthatja hogy a szivem csucskit magyarnak tekintsem:(
Ezért jó a választó jog nem kell rászavazni.
Nehogy elvegyék a szíved csücskét.
Nagyon szeretem pl Gyori Dezsot, aki a felvideki Rimaszombat(Rimavska Sobota) szulotte. Szeretem Marayt aki Kassan(Kosice) latta meg a napvilagot. Miindenkinel nagyobb kedvenc Mikszath Kalman, aki a felvideki Szklabonyan szuletett. De ott van a masik oldalon(erdely) Vass Albert akinek az irasain elolvad azolvaso annyira szep. Remenyik Sandor, akinek a verseit megkonnyez minden magyar, Aprily aki Brasso szulotte, Jekely aki Aprily fia, es Nagyenyed szulotte!

Soroljam????

Ok nem lehetnek magyarok??????????????????????????????
Ezt ki mondta?
Hogy-hogy nem lehetnek magyarok?
Valahol leírták ezt?
 
Ez azért nem biztos.


Nem. Nem kell elvenni, de az egyenlő jogok, egyenlő kötelmek elvét itt is vissza kell állítani.
szamomra absolute !!
elegendo erdelyi -felvideki-vajdasagi ect. aldasos tevekenyseget latom korulottem
kivetel nelkul MINDD elonyert -anyagi haszonert lett magyar cukorka allampolgar
az is biztos ,hogy mar feleve be is hajtjak rajtuk az allampolgarsag arat
MUSZAJ menni szavazni es az ixet csakis egy helyre lehet tenni
eladtak magukat a mai magyar kormanynak es ezzel a magyarsagot is hiszen
a hatarontuliak kepviselik azt ,EGYETLEN anyaorszagi magyar sincs ki resztvenne ebben !!
kulon szavazasi lehetosege van a magyar lakcimmel rendelkezonek es annak akiknek nincs olyan
Te ezt minek nevezed ????
visszallitani ???

mit gondolsz az orszag miert NEM szavazta meg anno hogy a hatarontuliak allampolgarsaghoz jussanak ??
most komolyan katona letedre lehet ez egy percig is kerdes ??
tokeletesen tisztaban vagy azon odiummal amivel ez a jog jar
az alaptorveny TALAN ad arra lehetoseget ,hogy a valasztasi jogatol megfoszd
DE ezt siman viheti emberjogi birosag ele
Tobb mint egymillioan vannak
TE nem latod hogy micsoda agymosas -kampany folyik a szvazatukert
olyan irdatlan penzek forognak kezen-kozon zsebbol-zsebbe ,hogy csak pislogsz
es ezt MINDD a hataron tuli szavazataert azert az X-ert amit majd te erzel a borodon
 
Ertem en ezt, csak marha szar hogy Gyurcsany megtilthatja hogy a szivem csucskit magyarnak tekintsem:(
Hol is olvastal ilyent?
HA nem lennel Gyurcsany fobias akkor tudnad, hogy meg az allampolgarsagot se akarja visszavenni /amivel egyet is ertek/ csak a szavazas azt amit feltetelekhez kotne. ?/ezzel viszont sokan egyetertunk/
A felsorolt irok egy kivetelevel koztiszteletben allnak es senki nem akarja lerombolni nimbuszukat.

ha ugy tennenk fel a kerdest Erdely kiuruljon a magyaroktol mert mezesmadzaggal csalogatja a kormany oket ,az tetszene?
Ha ugy tennenk fel a kerdest az ott elo magyarok Romaniaba adokat fizetnek es magyar Ft milliardokat koltenek el Romaniaba stadionokra egyeb nagy beruhazasokra, templomokra megkimelve a roman adofizetoket es a roman kormanyt.
Befektetes messze elkeruli Erdelyt meg autopalya se nagyon van ami a leszakadas biztos jele.
Elkene donteni ki hova akar tartozni. Mo tart karokkal befogadja a magyarokat akkor miert is nem mennek?
Ha Romaniaba jol erzik magukat oda koti oket a csalad stb akkor miert kell a magyar kormanynak atvenni a beruhazasi koltsegket ugy hogy van mire itthon is kolteni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,697
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére