Putyin összehozta a Lenint a szentekkel

Újabb lépést tett Vlagyimir Putyin arra, hogy közös nevezőre hozza az orosz és szovjet történelem egymást kizáró értékelését.

Tavaly november 7. centenáriumával kellett kezdenie valamit a Kremlnek, jóval korábban már megkezdődött Sztálin szerepének átértékelése a II. világháborús győzelemre kihegyezve, miközben a 30-as évek terrorját is el kell ítélni – leválasztva Sztálinról. A Szovjetunió felbomlását a 20. század geopolitikai katasztrófájának nevező Putyin ezúttal a kommunizmust és a kereszténységet ötvözte.

„Talán most olyat mondok, ami egyeseknek talán nem fog tetszeni, de azt hiszem...a kommunista ideológia és a kereszténység között szoros a kapcsolat, hiszen a szabadság, egyenlőség, testvériség, igazságosság, ez mind benne van a Szentírásban is” – idézte a Newsru.com az elnököt, akinek szavai a még bemutatás előtt álló Valaam című dokumentumfilmben hangzottak el, amelynek előzetesét az állami Rosszija 1 televíziós csatorna mutatta be.


Putyin még tovább ment, ezzel mintha a Szovjetunió felbomlása óta megoldatlan, változó intenzitással felbukkanó kérdést, a Vörös téren lévő Lenin mauzóleum ügyét is meg akarná oldani. Az épület elbontása, a kommunista vezetők sírjainak kiemelése a Kreml fala mellől a leginkább a kilencvenes évek közepén volt terv, de a 2000-es években is volt szó a temető áthelyezéséről és a bolsevik vezető bebalzsamozott testének végleges eltemetésétől, amit legutóbb a Putyinhoz lojális csecsen elnök, Ramzan Kadirov is felvetett, igaz, a Kreml jelezte, a kérdés nincs napirenden.

„Itt van például a mauzóleumban elhelyezett Lenin. Miben más ez, mint a szentek tisztelete a pravoszlávoknál vagy minden kereszténynél?” – mondta, ami úgy is értelmezhető, hogy a mauzóleum végleges helyét Putyin továbbra is a Vörös téren képzeli el.

Az elnök szerint a kommunizmus felépítéséről szóló írások épp olyanok, mint a Biblia primitív kivonata, a „kommunisták semmi újat nem találtak ki.”

A Levada Centr felmérése szerint az oroszok 41 százaléka támogatja, ugyanennyi ellenzi a mauzóleum fenntartását a Vörös téren. Az egyház képviseletében Vszevolod Csaplin közölte, az elnök által felvetett párhuzam nem igazolható, Lenin mauzóleumának szakrális ereje nincs, az ma már csupán turisztikai látványosság.

NYG.

lenin.jpg
 
Párhuzamokat, hasonlóságokat és analógiákat bárhol lehet találni, de vigyázni kell, nehogy elmossuk a lényegalkotó különbségeket. A kereszténység kereszténység, a kommunizmus pedig kommunizmus. A matematikai egyenesben, a fogpiszkálóban és az élő mamutfenyőben is találni némi közösséget. A sztarec és a belügyi népbiztos pedig egészen jól megfér egymással a sírban.
Én azért nem így vonnék párhuzamot...
Ha alaposan végiggondoljuk a keresztényeket és kommunistákat sem lehet jól elkülöníteni, pedig ha párhuzamot állítunk, akkor ez lehet az egyik fogalom pár. A valódi párhuzam pedig a vallás és a kommunizmus között van és nem sok különbség van.. Egyik sem tekinti nagykorúnak híveit, diktál és mérgezi a lelkeket, nem az összetartozást hanem a megosztottságot célozza... Láthat(tuk)juk mire képes a fanatikus hit... S mindegy mi a mozgatója... Kivételt talán azok a vallások képeznek ahol a vezetők nem elsősorban irányítók hanem tanítók s lehetősége van kinek kinek a saját útját megtalálni.. Sokan elfelejtik hogy az írás szerint Jézus is tanító(rabbi) volt... Marx azt írta Kísértet járja be Európát a kommunizmus kísértete... nos akkor sajnos ez még élő volt és korántsem kísértetet, de ma sajnos újra és újra kísért csak leporolták és más más néven tűnik fel....
 
Prominor , jajj Te , számonkérés csak a "vesztesektöl" történik , na de az sem mindig ! Lásd a mi "genszter váltasainkat" :mad2::D!
 
Én azért nem így vonnék párhuzamot...
Ha alaposan végiggondoljuk a keresztényeket és kommunistákat sem lehet jól elkülöníteni, pedig ha párhuzamot állítunk, akkor ez lehet az egyik fogalom pár. A valódi párhuzam pedig a vallás és a kommunizmus között van és nem sok különbség van.. Egyik sem tekinti nagykorúnak híveit, diktál és mérgezi a lelkeket, nem az összetartozást hanem a megosztottságot célozza... Láthat(tuk)juk mire képes a fanatikus hit... S mindegy mi a mozgatója... Kivételt talán azok a vallások képeznek ahol a vezetők nem elsősorban irányítók hanem tanítók s lehetősége van kinek kinek a saját útját megtalálni.. Sokan elfelejtik hogy az írás szerint Jézus is tanító(rabbi) volt... Marx azt írta Kísértet járja be Európát a kommunizmus kísértete... nos akkor sajnos ez még élő volt és korántsem kísértetet, de ma sajnos újra és újra kísért csak leporolták és más más néven tűnik fel....
Nem hinném, hogy efféle előítéletes megközelítésből meg lehetne pillantani a kereszténység mint vallás és mint hit igazi arcát. De úgy tűnik, itt mindenki vagy tőről metszett teológus vagy autentikus hívő. Magyarországon épp a kommunizmus miatt rettenetesen éretlen a teológiai kultúra, nem úgy, mint mondjuk, Németországban. Arról nem is beszélve, hogy a kereszténység perszonalista alappozíciót foglal el, tehát nem gondolkodik se szélsőségesen individualista, se szélsőségesen közösségelvű társadalomban.
 
Én nem a hitről írtam .. a hit mindenkinek a magánügye.. én a vallásról beszéltem.. A vallás ugyanis a hit gyakorlás "kerete", az egyház pedig a szervezete ... S ez a három dolog élesen elkülönül.. Hitről sohasem vitázom, s sohasem vitáztam, annak ellenére, hogy itt a forumon néhány hitbajnok téves szövegértelmezése miatt pár száz hozzászólásom már törölték.. Szóval vallásról, előítélet nélkül, tényszerűen beszéltem, mert mi is az, ami nem úgy van, mint amit írtam?..
 
Utoljára módosítva:
Én nem a hitről írtam .. a hit mindenkinek a magánügye.. én a vallásról beszéltem.. A vallás ugyanis a hit gyakorlás "kerete", az egyház pedig a szervezete ... S ez a három dolog élesen elkülönül.. Hitről sohasem vitázom, s sohasem vitáztam, annak ellenére, hogy itt a forumon néhány hitbajnok téves szövegértelmezése miatt pár száz hozzászólásom már törölték.. Szóval vallásról, előítélet nélkül, tényszerűen beszéltem, mert mi is az, ami nem úgy van, mint amit írtam?..
Prominor , nem is tudom , talán ha tiszteségesen beszélnél egyes vallásról akkor senki sem háborodna fel ugye ??
Meg akkor talán értelmesen irnál nemlenne akkora baj !
 
Prominor , nem is tudom , talán ha tiszteségesen beszélnél egyes vallásról akkor senki sem háborodna fel ugye ??
Meg akkor talán értelmesen irnál nemlenne akkora baj !
Gyula! Tudom, az utóbbi időben mi nem beszélünk egymással de meg kell,hogy kérdezzelek?
E meg mán mi vót? Mikor, melyekről nem?
Lemaradtam?:eek:
 
Gyula!
Én nem tudom mi a fészkes fene bajotok van egymással, de kérlek Téged emlékezz arra,hogy mit kért tőlünk!
"Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!"

Minden mi megoszt, szétszakít, eltávolít, rombol tudod honnan jön. Ne engedj neki teret, ne engedd,hogy tapsoljon, mert újabb sebet ejtesz vele az Ő testén.Emlékezz arra is:- Senki sem szolgálhat két urat!
Kérlek...:rolleyes:
 
Nem azért töröltem.... Hanem nem volt egyértelmű kinek szólt s én nem szoktam személyeskedésig fajuló érvtelen vitába bele menni....
A frázis gyártók szerint tisztességes tett nincs, csak tisztességes szándék.. Az pedig, ha valaki kulturált hangnemben elmondja a véleményét az nem gondolom, hogy tisztességtelen lenne. Azt is mondta egy gondolkodó, hogy a gondolkodás egy igen nehéz munka, valószínű ezért gondolkodnak olyan kevesen...Tudom, hogy itt csak értelmes mindenhez értő emberek vannak, s csak én vagyok villamos, de ennek ellenére sületlenségeim tények, s azokat bizony nem lehet vitatni.. Szerintem az a nagy hiba, hogy emberek kénytelenek szembesülni vele, hogy saját vezetőik, különösen egyházi vezetőik becsapják Őket, de ezt maguknak sem merik bevallani, ezért akik fel nyitják a szemüket abból csinálnak közellenséget.. Mert tessék elolvasni majd a Heti Válasz csütörtöki számát... a "nem választási célú" év végi pénzosztogatásról az egyházaknak.. 132 milliárd forintot osztottak szét öt egyház között... S itt a fórumon volt valaki aki azért valóban minősíthetetlen hangnemben írt nemcsak a vallásról, de a híveket is keresetlen szavakkal illette, mégis nem a stílusára tettek megjegyzést, hanem szintén azt hangoztatták, hogy hitüket sérti az amit leírt, s hozzáértését kérdőjelezték meg ehelyett...... mert a tények makacs dolgok... Sazt ugye nem lehet vitatni... S az illető politika tudományból doktorált, történészként, valláskritikai blogot vezetett egy másik fórumon... Nos ezt azért jegyeztem meg, hogy itt egy nicknév mögé bújva a szabályzattal egyezőt bárki írhat, bárkiről, véleményezheti hozzáértését, szakmai megalapozottságát, élet tapasztalatát, helyismeretét, stb. De ugye tudatlanul.. mert arról, aki egy véleményt ide leír az esetek többségében semmit sem tud...persze az igaz a tudás is egy tapasztalat.. s a tapasztalat az a dolog, amit közvetlenül az után szerez meg az ember, amikor éppen szüksége lett volna.. Igaz hogy villamos vagyok csak itt.. de tessék már elhinni rólam, hogy van áramszedőm.. elöl is , sőt hátul is....
 
Prominor , sajnos igazad van . Lásd most az ugynevezett" liberalizmus" ha nem azt vallod , akkor vagy vagy fasiszta , vagy kommunista vagy ,csak nem rendes ember !:(
Rettenetes túlzás
Nem bújtatható a tényleges fasiszta vagy náci elemeket a mögé ""Á ..."fenét csak a liberálisok mondják
Ekkor nem fogod észrevenni hogy már nem középutas konzervatív az irány hanem tipikus náci
Az útról hamar le lehet térni
Persze onnét jött ez a reflekszed
Könnyen jöttek a jelzők
De ne feledd ti is könnyen adtátok a krimianalizálást
Mikor kezdtek el komcsizni mindenkire, majd bukott baloldalazni?
Majd libsizni mindenkire dobálták ezeket a jelzőket
Jöttek a hazaárulózó jelzők is
Majd fordult a dolog
Most a Fideszt komcsizzák le a hozzászólások
Szóval nagyon nagyot túloztál és beálltál a sorba jelzőt dobálni
Most úgy hiszed védekezésből
De ez támadás
 
Többször hosszabb rövidebb időt töltöttem a Szovjetunióban, s Oroszországban is. Talán a nyolcvanas évek végén volt, hogy kollégáim ott voltak, amikor Vlagyimir Iljics viasz!!! bábuját cserélni kellett, mert nem bírta a folyamatos "ott létet"... Akik egyébként jártak a Mauzoleumban megerősíthetik, hogy minden látogatási rendszabály hasonlított 70-es évek Tussaud panoptikumára amikor még nem alkalmazták az új bevonó anyagokat a viasz szobrok megóvására a környezeti hatások változása ellen... Ja és később is téma volt értelmiségi körökben(hiteles személyek alapján) hogy rövid szavatossága van ....( Leninnek, s nem elsősorban az eszmére gondoltak.)
 
A II-ik vilaghaborut nem nyertek meg. A szovetsegesek nyertek meg aminek a szovjetek is reszesei voltak.
Egyezzünk ki annyiban
Egyik a másik nélkül nem nyerte volna meg

Kellettek a hatalmas Orosz távolságok, a hideg, a kifogyhatatlan emberanyag,Na meg azért a gyártást is szépen áttudták telepíteni.
A pps tömeggyártását is megcsinálták meg a harckocsiét is.Na meg a katyusa
És persze az USA Technikai segítség kellett feltétlen
De mi francot kezdett volna az USA ha nincsen az orosz front?
Még partra se tudtak volna szállni ha nincsen két front
Megfeledkeztél a Sztálingrádi megtorpantásról
Ki tudott volna 6 hónapig olyan körülmények között ellenállni ha nem az oroszok?
Sztálingrád: a náci Németország temetője
Nem a nyugati fronton dőlt el a sorsuk
Adok még egy forrást te önhitt tengerentúli:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1943_februar_2_a_nemet_erok_kapitulalnak_sztalingradnal
Százkilencvenkilenc nap a pokolban
Sztálin tömeggyilkos de háborút nyerő ember
Késő ébredt, sok hibát csinált, de aztán jött a kemény-legény
Július 28-án Sztálin kiadta hírhedt, 227-es sorszámú rendeletét. „Néhány ostoba ember a fronton azzal nyugtatja magát, hogy visszavonulhatunk kelet felé: sok területünk, sok földünk, sok emberünk van, és mindig lesz nekünk elég kenyér.
Itt az ideje megállítani a visszavonulást. Egy lépést sem hátrébb! Ennek kell lennie az új fő jelszavunknak” – jelenti ki a parancs
.
És mondom Pittinek a háborút a semmiből felállva nyerték meg az oroszok
A Vörös hadsereg ekkor lett a világ 2 legerősebb hadserege
Nem a cárok alatt akkor még semmi volt.az első után is semmi
A II kezdetén is semmi
 
Utoljára módosítva:
Újabb lépést tett Vlagyimir Putyin arra, hogy közös nevezőre hozza az orosz és szovjet történelem egymást kizáró értékelését.
Aztán ugyan mi közöm van hozzá hogy mi az ideológia
Ha hisznek és vallást akarnakhát lrgyen
Nekünk már nem kell leborulnunk az Ő szentjük előtt
Csinálnak itt nekünk saját szentet a fideszék karöltve a keresztényekkel
Már 10 éve?
 
Tornando , de hol van az Leningrádhoz képest ?!
Igaz de Sztálingrádi a híresebb és háború fordító
A Leningrádi hosszú és véres
De amaz a háború fordító így mondják
És én is úgy láttam amikor ott voltam
Most megyek megkeresem a Lagoda tó jegén való utánpótlásról való filmet
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,981
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére