Ennyiért lehet kisbabát venni Magyarországon

Ötmillió forintért akarta eladni születendő gyerekét egy házaspár. Kétmilliót kértek előre, a fennmaradó részt pedig több részletben.

ma Magyarországon 3-5 millió forintért lehet kisbabát venni.

Budavári Zita, a Bölcső Alapítvány elnöke a csatornának elmondta: a magzatukat áruló nők általában az interneten keresnek családokat, akik gyereket akarnak örökbe fogadni.

Csakhogy mindez bűncselekmény, ugyanis emberkereskedelemnek számít, amiért három év börtönt is lehet kapni.

http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/milliokert-aruljak-gyermekuket

baby.jpg
 
"Aminek ára van, annak helyébe egyenérték gyanánt másvalami is állítható; ami viszont minden ár fölött áll, tehát aminek egyenértéke sem lehet, annak méltósága van." - mondta egy német bölcselő. Persze, mint minden, ez sem ilyen egyszerű.
 
Most azt azért nem értem, miért kéne nekem sok pénzt kiadnom valami olyasmiért, amire azután még sokkal több pénzt költhetek legkevesebb másfél évtizedig, de inkább húsz évig. És még utána is, valószínűleg semmi hasznom nem lesz belőle.

Értem én hogy jönnek majd az olyan frázisok hogy szeretetet adok meg kapok meg minden. De előszöris a „kapok”, nagyon kérdéses. Tudjuk hogy hatalmasat lehet csalódni a saját gyerekben is, hát még az „idegen” gyerekben. Ami meg a szeretet adását illeti, a háziállattal is meg lehet tenni, és kevesebb kockázat. Legfeljebb az állatvédőkkel lehet miatta összezördülni de nem a gyámhatósággal. Igaz, egy állattal nem lehet jót beszélgetni, ellenben gyakran a gyerekeket se érdekli az, ami a szülőt nagyonis. És igenis egy háziállat kevesebbe kerül. És néha kevésbé viselkedik állat módra mint egy embergyerek, legalábbis amikor az a gyerek bekerül a serdülőkorba... Amiatt se hiszem hogy valaha reszketni fogok hogy a háziállatomat megerőszakolják amikor hazajön az iskolából, ellenben egy tinilánnyal ez könnyen megeshet. És ha netán nőstény állatot tartok és mégis lekölykedzik, végső esetben jöhet a Taigetosz módszer. Ám ha emberlány produkál nekem nem kívánatos unokákat, akkor, nos... akkor ott már súlyos bajok vannak...

De oké, valaki embergyerekre vágyik, rendben van. Mi kerül ezen ötmillióba?! Veszek egy repjegyet valami elmaradott afrikai országba, vagy Indiába, de szerintem már a Fülöp-szigetek is megfelelne, és lefogadom, találok ingyen is valami elhagyatott éhező kisgyereket aki boldogan hozzám csatlakozik ha rámosolygok és adok neki egy üveg tejecskét... Volt is itt nemrég cikk azt hiszem hogy valami afrikai országban egyes kisgyerekeket boszorkánynak néznek...

Na most számoljunk. Egy retúr repülőjegy ilyen helyre szerintem simán megvan félmillió forintból, bőven. A kisgyerek jegye nem retúr, az a felébe kerülne. Amíg az országban élek, mondjuk 1 hét, tegyük fel megint fél millió. Mindenféle engedélyek intézése talán ugyanennyi hogy kivihessem a gyereket, bár ebben biztos segítene a Vöröskereszt is. Az egész bőven megvan 2 millióból.

Ja, hát igen, szinesbőrű lesz. Na és?
 
Nem költségvetési kérdés.
Te úgy közelíted a talált gyerek.
Pedig annak bevitele más országba se csak úgy megy kizárólag hatóságokon át műkö9dik
És nem érted miért pont gyereket vesznek
A tényt viszont ismerni vélem: Gazdag de gyerektelen országokban élő párok rendszeresen és régóta teszik
A béranyaság is ismerős nem?
A keleti blokk összeomlásakor
Értékes cikk lett a gyerek
Mert azok fehér bőrűek leginkább(látod színválasztás is lehet mint az autózónál)
 
Most azt azért nem értem, miért kéne nekem sok pénzt kiadnom valami olyasmiért, amire azután még sokkal több pénzt költhetek legkevesebb másfél évtizedig, de inkább húsz évig. És még utána is, valószínűleg semmi hasznom nem lesz belőle.

Értem én hogy jönnek majd az olyan frázisok hogy szeretetet adok meg kapok meg minden. De előszöris a „kapok”, nagyon kérdéses. Tudjuk hogy hatalmasat lehet csalódni a saját gyerekben is, hát még az „idegen” gyerekben. Ami meg a szeretet adását illeti, a háziállattal is meg lehet tenni, és kevesebb kockázat. Legfeljebb az állatvédőkkel lehet miatta összezördülni de nem a gyámhatósággal. Igaz, egy állattal nem lehet jót beszélgetni, ellenben gyakran a gyerekeket se érdekli az, ami a szülőt nagyonis. És igenis egy háziállat kevesebbe kerül. És néha kevésbé viselkedik állat módra mint egy embergyerek, legalábbis amikor az a gyerek bekerül a serdülőkorba... Amiatt se hiszem hogy valaha reszketni fogok hogy a háziállatomat megerőszakolják amikor hazajön az iskolából, ellenben egy tinilánnyal ez könnyen megeshet. És ha netán nőstény állatot tartok és mégis lekölykedzik, végső esetben jöhet a Taigetosz módszer. Ám ha emberlány produkál nekem nem kívánatos unokákat, akkor, nos... akkor ott már súlyos bajok vannak...

De oké, valaki embergyerekre vágyik, rendben van. Mi kerül ezen ötmillióba?! Veszek egy repjegyet valami elmaradott afrikai országba, vagy Indiába, de szerintem már a Fülöp-szigetek is megfelelne, és lefogadom, találok ingyen is valami elhagyatott éhező kisgyereket aki boldogan hozzám csatlakozik ha rámosolygok és adok neki egy üveg tejecskét... Volt is itt nemrég cikk azt hiszem hogy valami afrikai országban egyes kisgyerekeket boszorkánynak néznek...

Na most számoljunk. Egy retúr repülőjegy ilyen helyre szerintem simán megvan félmillió forintból, bőven. A kisgyerek jegye nem retúr, az a felébe kerülne. Amíg az országban élek, mondjuk 1 hét, tegyük fel megint fél millió. Mindenféle engedélyek intézése talán ugyanennyi hogy kivihessem a gyereket, bár ebben biztos segítene a Vöröskereszt is. Az egész bőven megvan 2 millióból.

Ja, hát igen, szinesbőrű lesz. Na és?

Zoli! Ülj le, 1. Ennyi.
 
Zoli! Ülj le, 1. Ennyi.

Mégis, meg tudnád nekem mondani, miért lenne ERKÖLCSÖS életre hívni egy gyereket tök feleslegesen, akár azzal is hogy fizetünk a szülésért egy nőnek kibérelve ezzel a reprodukciós kapacitását, amikor milliószám vannak amúgy is elhagyott, éhező gyermekek a világban akik alig várják hogy befogadja őket egy család?!

Minden tiszteletem azé, aki gyermeket akar magának. De akkor a módszer a MÁR MEGLEVŐ kallódó gyermekek közül egynek az örökbefogadása, és nem az hogy „legyártatunk” egy mégújabbat, sok pénzért, még akkor is ha ez lényegében illegális.
 
Meg ma se ugy dolgozik , hogy egy ferfi es egy no megtervezi jan 20.-an egy gyertyafenyes vacsora utan megcsinaljuk az elso gyerekunket. A termeszet nem igy dolgozik.
A gyerek megszulethet ugy is hogy nem terveztek de orulnek neki de ugy is hogy mire kiderul hogy aldott alapotba van a no a ferfinek mar regen hult helye, vagy eppen a golyahir hallatan futasnak ered.
A vilag legszebb dolga anyanak lenni es gondolom apanak is hasonlo orom.
Van akinek ez nem adatik meg, es mindent megtesz erte hogy szulo lehesen.
Senki nem almodozik arrol milyen lesz a gyereke tinikent.
Minden, meg a sajat gyerek is zsakbamacska milyen szemtelen lesz 16 evesen.
Az orokbe fogadott gyereket a szulok sajatjukent kezelik.
Le a kalappal aki vallalja mas gyerek felneveleset, foleg picikent aldoza ejszakait , mellette van betegsegben , megtanitja jarni beszelni vegig izgulja az ovodat az iskolat a tinikorszakot es aldoz egy haz arat ra,oszinte tanacsaival latja el es egy eleten at szamithat ra a gyerek.
A penzert vett csecsemonel az orokbe fogado sok mindnet tudni akar mert nagyon melle is nyulhat.
Sajnos aki eladja a gyereket sok esetben egy penz forrasnak tekinti allandoan zsarolhatjak mert nem egy legalis vonal ez hanem ember kereskedelemkent kezelik.
Nem beszelve barmikor feltunhet az evek folyaman az eredeti szulo,hogy rajon nem tud a gyereke nelkul elni, /elintezi sorry ,megbantam , hulyeseget csinaltam stb/de a gyerek is lehet olyan kivancsi hogy tudni akarja honan is szarmazik kik is a verszerinti szulok.
Nagyon nehez helyzetek ezek, sok film dolgozta mar fel minden fele variacioba.
HA mar megszuletett minden gyereknek joga van rendes csaladba szeretetben felnoni, es az mar mindegy is ki az aki ezt biztositja neki.
 
Mégis, meg tudnád nekem mondani, miért lenne ERKÖLCSÖS életre hívni egy gyereket tök feleslegesen, akár azzal is hogy fizetünk a szülésért egy nőnek kibérelve ezzel a reprodukciós kapacitását, amikor milliószám vannak amúgy is elhagyott, éhező gyermekek a világban akik alig várják hogy befogadja őket egy család?!

Minden tiszteletem azé, aki gyermeket akar magának. De akkor a módszer a MÁR MEGLEVŐ kallódó gyermekek közül egynek az örökbefogadása, és nem az hogy „legyártatunk” egy mégújabbat, sok pénzért, még akkor is ha ez lényegében illegális.

Nekem csak a férjemtől kellett gyerek, mástól nem kellett volna. Az ő génjeit akartam tovább örökíteni, az ő testi és lelki szépségét. És amikor a gyermekeim mosolyában látom az ő mosolyát, az nekem mindent megér. Ő szeretett volna apa lenni, és én örülök, hogy ezt megadhattam neki. Csodálatos volt látni, milyen boldogan veszi karjába a fiát. A gyermek gyönyörűség. Majd ha egyszer apa leszel, akkor megtudod.
 
Nekem csak a férjemtől kellett gyerek, mástól nem kellett volna. Az ő génjeit akartam tovább örökíteni, az ő testi és lelki szépségét. És amikor a gyermekeim mosolyában látom az ő mosolyát, az nekem mindent megér. Ő szeretett volna apa lenni, és én örülök, hogy ezt megadhattam neki. Csodálatos volt látni, milyen boldogan veszi karjába a fiát. A gyermek gyönyörűség. Majd ha egyszer apa lesz, akkor megtudod.

Azt hiszem, nem vagyok kifejezetten apás típus, sőt, bár vágyom valamilyen szinten női társaságra és még csak nem is kizárólag a szex miatt, de azért egyre inkább rájövök hogy lényegében férjnek se vagyok való, és hiba volt megnősülnöm. Van bennem valami magányos farkas-hajlam, sőt, mondhatjuk talán remetehajlamnak is, igen, mélyen hiszem ha vallásos lennék, beálltam volna valami nagyon szigorú szerzetesrendbe, de csak hogy kitanuljam a „szakmát”, és utána ezen„edzés” után ténylegesen remetének mentem volna.

Ennek ellenére, nekem semmi bajom azzal ha valaki szereti a gyerekeket (én is szeretem, csak nem állandóan, megszakítás nélkül...), és azzal sincs bajom hogy ha valamiért nem képes a szokásos módon „saját” gyerekre szert tenni akkor máshogy igyekszik pótolni e hiányt. Nekem azzal van bajom, hogy ellenzem cakpakk a béranyaságot is és ezt a micsodát is hogy fizetnek azért hogy szüljön a nő neki egyet. Erkölcstelennek érzem ezt ugyanis, nem is elsősorban amiatt mert belekeveredik a PÉNZ, mert bár ezen is lehetne vitatkozni, de számomra sokkal előbb válik a dolog már aggályossá. Ott, hogy amint fentebb is kifejtettem: Ha valaki gyereket akar nevelni és nem lehet „saját” gyereke (=gén szerinti), akkor miért nem a már MEGLEVŐ gyerekek közül választ egyet?! AZOKNAK TALÁN NEM KELL A SZERETET?! Mégis, mi JOGON hagyja hogy azok jelképesen szólva a szemétdombra dobva pusztuljanak el, ha egyszer neki ugyanakkor kellene is egy gyerek?!
Ez, ha nagyon embertelenül akarok fogalmazni: POCSÉKLÁS!

Az. Ugyanolyan pocséklás mint a materiális javaknál lenne, ha - mondok egy példát: nekem kéne egy autó. A szomszédomnak van egy, azt mondja odaadja nekem ingyen, örökbe. Semmi baja, alig használt, bőven jó lenne nekem, és neki nem kell, sosem használja, nem akarja utána fizetni az adót se, biztosítást se semmit, garázsa meg nincs, mondja vigyem el nyugodtan, boldogan ideadja, nála csak szétrohadna lassan az udvaron.

Nekem azonban nem kell az autója, ingyen se. Inkább bemegyek az autószalonba és veszek drága pénzért egy újat.

Nyilvánvaló hogy ez PAZARLÁS.

Ugyanígy pazarlás az is ha a már megszületett gyermekek közül való válogatás helyett életre hívunk egy új gyereket. Ugyanolyan pazarlás, igen, csak még sokkal embertelenebb. Emiatt teljes mértékben ellenzem az egészet.

Nem kötelező gyermeket nevelni. Ha azonban valaki ezt akarja, válogasson a már létezők közül. Amennyi rengetegen vannak, biztos talál egyet aki kedves lesz a szívének.
 
Pazarlás és pocséklás
Igen így is lehet nézni
Ha mögé nézünk mit takar e két gazdasági fogalom nála
Már se azt látod rideg lélektelen
Mert párhuzamba állítja a másik az emberibb megoldással
Ott a millió elkallódó gyerek, aki vadul vagy nevelés nélkül vagy éhezve nőne fel
azok befogadását,megmentését hiányolja.
Azok szervezetten való befogadás nincs megoldva
Gondolat elméleti
Ebben is megfeledkezik egy egyszerű tényről:
A gyermekek befogadása beszoktatása családba való beillesztése
Nem minden korban egyforma
Nem mindegy hány évesen kerül oda
Iskolás korban már krízisesebb mint 3 hónapos korban
A befogadók ezt is tudják és ilyet szeretnének
 
Utoljára módosítva:
Senki nem almodozik arrol milyen lesz a gyereke tinikent.
Minden, meg a sajat gyerek is zsakbamacska milyen szemtelen lesz 16 evesen.
Itt a pont.
Ezért tartom szerencsésnek, ha egy fekete pár a fekete gyereket, az eszkimó meg az eszkimó csecsemőt részesíti előnyben örökbefogadásnál. Még a saját, vér szerinti kamaszunk is sokszor "kakukktojásnak" érzi magát, a családban, a világban. Ez a probléma hatványozottan jelentkezik, ha az eszkimó gyereket egy afrikai család (vagy fordítva) fogadja örökbe, és oda kell beilleszkednie.
 
Szerencsétlen gyerek! Milyen élete lesz olyan szülők mellett, akik képesek őt eladni? Valszeg jobban járna azokkal a szülőkkel, akik megveszik.
Igen, a gyerek minden bizonnyal jobban jár azzal az örökbefogadó szülővel, aki minden pénzt hajlandó megadni érte, mint a szülőanyjával, aki azt se bánta volna, ha újszülött helyett mindjárt pénz bújik ki a szülőcsatornán.
 
Frappáns szerintem jól tükrözi,azok érzelmi világát akik azt teszik
Bár gondolkodj el Zéta sorsán Gárdonyi Géza A Láthatatlan emberből
Nem újszülött annál sokkal rosszabb.
Megérted mi vihet rá szülőt
Éppen most olvastam.
Az ide tartózó rész a legeleje
 
Utoljára módosítva:
Frappáns szerintem jól tükrözi,azok érzelmi világát akik azt teszik
Bár gondolkodj el Zéta sorsán a Láthatatlan emberből
Nem újszülött annál sokkal rosszabb.
Éppen most olvastam.
Már nagyon régen olvastam, alig emlékszem rá. Az Ida regényét most olvastam újra... Köszi a tippet! :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,601
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére