A világ második legjobb szobrának választották a Duna-parti holokauszt emlékművet

Can Togay és Pauer Gyula alkotását az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadása választotta másodiknak a világ 13 legfontosabb köztéri szobra közül. A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket.

A Cipők a Duna-parton nevű holokauszt-emlékmű nem véletlenül nyerte el a tekintélyes építészeti magazin tetszését. Szellemi alkotója Can Togay János filmrendező, író, költő, társalkotója a 2012-ben elhunyt Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész, aki számos játékfilm szereplője is volt.

2938710648_e34d5692e9_b.jpeg

A Duna-parti holokauszt emlékmű

A kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket: Pauer Gyula hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: „A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án”.

Az Architecture Digest Dél-Afrikától Texasig, a világ szinte minden köztéri szobrát megvizsgálva adta a megtisztelő 2. helyet a magyar alkotásnak.

(Kultúrpart)

dunaparti cipok.jpg
 
Utoljára módosítva:
Kuempepe , nem csak a "festö" tulajdonitotta , hanem az egész Német hadvezetés az ugynevezett "Dolch stoß"-t nekik !
 
És még ez nem minden vannak még ott más dolgok is
folytasd ott
A közösségnek mi szerepe van a tanultság utáni időben
Az utolsó szakaszt pedig még nem gondoltam át
: "gondolkodj úgy, mintha a saját ellenséged volnál,"
Nem is gondoltam hogy ez is zsidó tanítás
*
Az én nagyanyám tanítása. Erre hívatkoztam.
 
*
Kedves Ernoe,
az utolsó mondatod kissé átformálnám: zsidó az, aki olyan nevelést kapott és annak vallja magát. Mint ahogyan én sem tagadom meg az őseimet és a szó szerint legjobban hozzám tartozó, legközelebbi barátaimat sem.

Elfelejtettem odaírni, hogy apró gyerekkoromban volt az a benyomásom, hogy zsidó, akinek szerteszét vannak rokonai a világban, ügye azt sem tudtam miért, hogyan? Eszem ágában sincs néhány dologra le szűkíteni az embereket. :(
-
Ezt inkább Tornado írásához mondom. Van egy hiedelem - és ennek a terjesztésében a kereszténység és Orbán is reszt vesz az állandó megjegyzésével "gazdag ember" stb. ez szítja az irigységet a gyűlöletet a zsidok ellen.
-
Kétségtelen, hogy van közöttük sok intelligens és eredményes de azt állitani "gazdaságilag a kezükben lenne a világ" egyszerűen nem igaz. Ezért is említettem, a puszta számokat a 70-es évekből, No.-ban az akkori 60 millió lakosból 1 millió volt milliomos és 20.000 zsidó lakta a BRD-t - ergo legjobb esetben a milliomosok 2%-a lehetett zsidó (beleértve a zsidó babyket is) .
-
Azóta bevándorlót ugyan egymillió "Russlanddeutsche" akik között pár % zsidó származású volt, de nem zsák pénzzel jöttek hanem szegénységből, (mégha néha nyugdíjas professzor is akadt közöttük, ismerjük az orosz nyugdíjat). Szerencsére soknak sikerült az új hazában érvényesülnie a tehetsége és szorgalma által, sok befutott ember lett.
-
A zsidoknak mindig is volt egy szociális "érük" - ahogy a németek mondják: eine soziale Ader haben - idealista írok, ügyvédek akik éhbérért dolgoztak, a zenészekről nem is beszélve.
-
De ha már ebben a topikban vagyunk, hagy említsem meg, hogy a Német Budestag ma diskurált az antiszemitizmusról, amire az adott okot, hogy nemrég Berlinben egy palesztinok által rendezett zsidó ellenes demonstráció volt.
-
Érdemes odafigyelni, hogy az összes párt szükségesnek tartotta, hogy a Parlament foglalkozzon a témával kivéve az AfD-t.
-
Már csak azért is feltűnő mert a zsidó ellenes tüntetésen a Palesztinok mellett sok Arab származású vett részt, az arab származású menekültek között nagyobb az antiszemitizmus mind más csoportban. A popsifogdosásnál és bagatell bűncselekményeknél még nagyon aktívan kritizálta az AfD a menekülteket most valahogy az oldalukra álltak?
-
Valószínű azért mert a legtöbb antiszemita támadás ma is a szélső jobboldalról történik, ha állást foglalnak elszaladnak töllük a választok. :(
 
Hirtelen meg jött a véleményed is.
 
az elsők között a gazdagságuk szerepel, viszont ne feledkezzünk meg az intelligenciáról sem
intelligencia nem feltétlenül jár együtt a zsidó volttal
(ráadásul a tudás és az intelligencia se egy)
Így nem kell és lehet jellemezni
Ez is olyan mint más népeknél!
Van ilyen is meg olyan is
Itt van a képen szerepló akire éppen nem jellemző(csak egy szemléltetés nem több)
120px-Rakosim.jpg

viszont jellemző volt rá más hatalom akarása de nagyon és a gátlástalanság
Feltűnően sok pénze volt.Mondják azok akik együtt voltak vele

Csak annyira akartam rámutatni 5-6 jellemző alapján nem lehet kimondani még általánosítva se semmit.
Ugyanolyan szórás van mint másoknál
Ezt inkább Tornado írásához mondom. Van egy hiedelem - és ennek a terjesztésében
De melyik íráshoz és mit mond az?
Lehetőleg pontosan értelmezd és ne félre.
Szóródás természetesen nagy mint mutatom
Mindenféle általánosítás sántít
És igen igaz: extremista egyik másik beírt vélemény
 
Utoljára módosítva:
-
Semmi kétség, hogy az iparosodás kezdetén a költözködéshez hozzászokott, írni olvasni és több nyelvet beszélő zsidok egy előnybe voltak.

-
A költözködés oka az államvallássá vált kereszténység óta újra és újra fellángoló antiszemitizmus volt,, minden katasztrófánál őket (a Jézusgyilkosok utódait) tekintették bűn Bachnak.
-
Vicces csak, hogy a keresztények többsége időközben elfelejtette, hogy Jézus, a Názáreti Ács, Maria, az Apostolok... mind zsidok voltak. Nem egy kereszténnyel találkoztam az életemben amelyik először tőlem halott erről, pedig kívülről tudott idézni a Bibliából és Evangéliumból.
-
Az írástudós pedig onnan származik, hogy a zsidok mindig decentralizálva (diaszpóra) voltak kénytelenek élni, a vallásukat és szokásaikat csak úgy tudták megtartani, ha mindenki tudott írni és olvasni. Nem csoda, hogy az egyik legnagyobb német filozófus, Moses Mendelssohn amikor gyerekkorában a kis faluból Dessau Berlinbe ment nagyobb esélye volt érvényesülnie mind egy azonos korú paraszt kisfiúnak.
-
A keresztény egyházakban csak a papoknak (férfiak) volt joguk a szent írásokban lapozni, felolvasni és értelmezni.
-
Apropó "értelmezni". A katolikus egyház dogmák elfogadására kényszeritette a híveit, ez fékezte az önálló gondolkodást.
-
Nem csoda, hogy a 19. sz. közepén amikor a zsidó-törvények ellettek törölve, a zsidokból kerültek ki a legjobb birok és ügyvédek, mert ők hozzávoltak szokva a szöveg-értelmezéshez.
-
De nem csak szöveg értelmező jogászok hanem teljesen új tudományágak, tanszékek jelentek meg ált (pszichológia, relativitás-elmélet, kvantum fizika…)
-
Mindez természetesen csak néhány pont a témához
 
Utoljára módosítva:
Meg akarták dönteni.

:-(

Vannak történelmi idők, amikor sajnos már az is elég a halálhoz, ha nem szereted a regnáló hatalmat.
Szisztematikus nepirtas oka???????nem az hogy szereti vagy nem a regnalo hatalmat. Polgari lakossag fegyvertelen, nok gyerekek idosek es mindenki szoval.............a gyulolet a propaganda hatott igy, az a kor emberere gyilkosokka valtak.
 
Igen fegyvertelen embereket, öregeket nőket gyerekeket öltek bele a dunába ezt nem lehet mentegetni semmivel.
(volt amikor fellázadtak a varsói felkelés de, ezt nem veszem ide nem a témába illik)
 
Már csak azért is feltűnő mert a zsidó ellenes tüntetésen a Palesztinok mellett sok Arab származású vett részt, az arab származású menekültek között nagyobb az antiszemitizmus mind más csoportban
Ezért is kell odafigyelni a megfogalmazásokra.
A fenti helyreigazítás a Jezebel.com-on jelent meg, és pontosan jellemzi azt az őrületet, ami az amerikai sajtóban dúl:
A CIKKBEN KORÁBBAN FEHÉRNEK TITULÁLTUK NATALIE PORTMANT. NATALIE PORTMAN IZRAELI-AMERIKAI. ELNÉZÉST KÉRÜNK.
 
Valamit elpasszoltam? Nem ugrik be mit akarsz mondani.
-
"Correction: An earlier version of this post identified Natalie Portman as white. Portman is Israeli-American. Jezebel regrets the error."
 
Horthyt szokás azzal védeni, hogy ő maga ellenezte a deportálásokat. Ez sem igaz, mert bár a deportálások csak az ország 1944 márciusi megszállása után kezdődtek, azokat még Horthy kormányzósága idején készítették elő olyan sikeresen, hogy a vidéki zsidóságot rekordgyorsasággal tudták Auschwitzba szállítani.
Horthy Miklósért és menyéért, özv. Horthy Istvánnéért tartanak emlékmisét 2018. január 27-én, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 73. évfordulóján a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban.
országot háborúba vivő, magát nyíltan antiszemitának tartó kormányzó életében semmilyen jelentőséggel nem bíró dátumot választotta az emlékmise időpontjául, cserébe azon felszólalhat az a Boross Péter is, aki szerint Szakály Sándor történész jogosan nevezte idegenrendészeti problémának a kárpátaljai zsidók deportálását és lemészárlását. Erre amúgy Horhy kormányzósága alatt került sor, Horthy tudomásával. Szakály maga is felszólalhat az emlékmisén.
-------------------
Nem hogy kisétálnának a duna partra és megállnának egy emlékezésre a szobor kompozicíó mellett
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,102
Tagok
615,631
Legújabb tagunk
kendrek999
Oldal tetejére