Horthy Miklósért miséznek a keresztény értelmiségiek Auschwitz felszabadulásának évfordulóján

Horthy Miklósért és menyéért, özv. Horthy Istvánnéért tartanak emlékmisét 2018. január 27-én, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 73. évfordulóján a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban.

Az nem teljesen világos, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének belvárosi csoportja miért ezt, az országot háborúba vivő, magát nyíltan antiszemitának tartó kormányzó életében semmilyen jelentőséggel nem bíró dátumot választotta az emlékmise időpontjául, cserébe azon felszólalhat az a Boross Péter is, aki szerint Szakály Sándor történész jogosan nevezte idegenrendészeti problémának a kárpátaljai zsidók deportálását és lemészárlását. Erre amúgy Horthy kormányzósága alatt került sor, Horthy tudomásával. Szakály maga is felszólalhat az emlékmisén.

Horthyt szokás azzal védeni, hogy ő maga ellenezte a deportálásokat. Ez sem igaz, mert bár a deportálások csak az ország 1944 márciusi megszállása után kezdődtek, azokat még Horthy kormányzósága idején készítették elő olyan sikeresen, hogy a vidéki zsidóságot rekordgyorsasággal tudták Auschwitzba szállítani.

444.

zsidok.jpg
 
"Elmarad a Horthy-megemlékezés és az emlékmise is" - hogy ez igaz?
"Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra – írja a szemlélek.blog.hu."
-
Nem értem miért kéne reformatus kormányfö emlékére katolikus misét tartani? :(
 
Nem értem ezt a a hatalmas Horthy kultuszt... Ugye a fiúk a Bibó kollégiumból érkeztek, s elég gyakran hívatkoztak Bibó "szellemiségére".. Pedig ha valakinek kétsége van ki is volt vitéz Nagybányai H. M. akkor tessék kérem olvasni egy kis Bibót.. Tout compredre c'est tout pardonner .. mindent megérteni annyi mint mindent megbocsátani.. Horthynak jóérzésű ember sosem bocsájtja meg Trianont, a Zsidó törvényeket.. és még szép hosszú a sor.. Bár úgy tűnik errefelé kifordult a világ az értékek erősen átrendeződtek, sőt mást jelent az út az igazság az élet.. mint azt egy pécsi egyetemi tanár olyan szépen megfogalmazta Mellár Tamáshoz címzett nyílt levelében..
 
"Elmarad a Horthy-megemlékezés és az emlékmise is" - hogy ez igaz?
"Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra – írja a szemlélek.blog.hu."
-
Nem értem miért kéne reformatus kormányfö emlékére katolikus misét tartani? :(
Pláne ezére...
 
Eszembe jutott egy vicc..
"Hruscsov a korabeli amerikai elnökkel találkozván maga is a szovjet antiszemitizmus cáfolására azzal érvelt, a leningrádi filharmonikusoknak legalább a harmada zsidó. És önöknél - kérdezte - hány zsidó húzza a New York-i zenekarban? Nem tudom, Hruscsov úr, így a válasz."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,025
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére