Az USA-ban és Kanadában már szavaztak a magyarok

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra.

Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között.

A külképviseleteken - előzetes regisztrálás után - azok szavazhattak, akik magyar állampolgárok, és rendelkeznek magyarországi lakhellyel. Aki magyar állampolgár, de nincs állandó magyarországi lakcíme, csakis levélben szavazhat.

Az Egyesült Államokban öt városban - Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben - várták a külképviseletek a szavazókat, míg az északi Kanadában a fővárosban, Ottawában lévő magyar nagykövetségen és a torontói magyar főkonzulátuson lehetett voksolni.

Az Egyesült Államokban összesen 2357-en regisztráltatták magukat, s csaknem mindenütt magas, 80-85 százalékos volt a részvételi arány. A Külföldi Választási Iroda (KÜVI) jelen lévő vezetői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy incidens, rendzavarás, rosszullét sehol nem történt, a szavazás mindenütt zavartalanul zajlott le. Egy panaszos bejelentés volt, mégpedig a washingtoni magyar nagykövetségen.

Az amerikai fővárosban 378-an regisztráltak, és 302 szavazó jelent meg, ez 80 százalékos részvételi arányt jelent. 140-150 volt azoknak a választóknak a száma, akik - mivel nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel - a levélben leadott voksukat személyesen adták át a nagykövetségen berendezett választási helyiségben. Peterdi Anikó, a Külföldi Választási Iroda washingtoni elnöke az MTI-nek elmondta: "Egy panasztételre került sor a választási listán való részvétellel kapcsolatban". Az illető a nemzetiségi listán regisztrált, de a listán nem szerepelt, emiatt panasszal élt.

Az észak-amerikai kontinensen a legtöbben New Yorkban járultak az urnákhoz. 1070 fő regisztrált, és 947 magyar állampolgár - a szavazók 88,5 százaléka - el is ment szavazni. A csakis levélszavazásra jogosultak közül 94-en személyesen vitték be a lezárt borítékot a főkonzulátusra. Dr. Rónaszéki Áron, a Külképviseleti Választási Iroda New York-i vezetője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az utolsó szavazó 15 másodperccel az urnazárás előtt érkezett meg, de még fogadták.

A voksolás zökkenőmentes volt, hangsúlyozta, de hozzátette, hogy voltak, akiket vissza kellett utasítani, mert vagy nem szerepeltek a választási jegyzékben, vagy csakis levélben szavazásra voltak jogosultak, ám erről nem volt tudomásuk. A New York-i misszión "több olyan eset volt, hogy valaki levélben szavazott volna, de nem kapta meg a csomagot" - közölte dr. Rónaszéki Áron.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus már tavaly ősz óta folyamatosan tájékoztatta a helybéli magyarságot a választási tudnivalókról. New Jerseyben, Connecticutben, Pennsylvaniában jártak, s ahová nem jutottak el, ott a tiszteletbeli konzulok segítségét kérték. "Egyszerű dolog a külföldi voksolás, de van néhány olyan szabály, amelyet nagyon meg kell érteni. Sokszor a magyar nyelv hivatalos fordulataiban talán már nem olyan könnyen kiigazodó idős embereknek kélt el a részletes tájékoztatás" - fogalmazott Kumin Ferenc.

A kanadai fővárosban, Ottawában 120-an regisztráltak, és 94-én le is adták a szavazatukat, ez csaknem 80 százalékos részvételi arányt jelent. Valentovics Péter, a Külföldi Választási Iroda (KÜVI) ottawai vezetője szerint rendkívüli esemény, technikai malőr nem fordult elő, panasszal sem élt senki. "Ottawában összesen 240 polgár szavazott levélben" - tette hozzá Valentovics Péter.

A kanadai Torontó magyar főkonzulátusán - dr. Bernhard Barbara Éva helyi KÜVI-elnök tájékoztatása szerint - körülbelül 85 százalékos volt a részvétel, a 411 regisztrált szavazóból 356-an adták le a voksukat. "Rendkívüli esemény nem történt" - hangsúlyozta dr. Bernhard Barbara Éva.

szavazo urna.jpg
 
-
"Szóval a svábok azok nácik" - Furcsa logikád van ami nem az enyém. Ezek viszont tények.

"Nach einer amtlichen Zählung vom 28. Dezember 1943 standen 22.125 Ungarndeutsche in der Waffen-SS, 1.729 waren in der Deutschen Wehrmacht und 459 in wehrähnlichen Verbänden. Etwa 35.000 von ihnen entschieden sich für die ungarische Armee. Die ständigen Rekrutierungsforderungen der Reichsregierung und die drohende Niederlage des Dritten Reichs verstärkten das Spannungspotential zum ungarischen Satellitenstaat."
-
1941 ota verbuvált a Waffen-SS a magyar kisebbség között. Külön sorozást csináltak a katonakoruak között.
-
Forrás: Geschichte der deutschen Volksgruppen in Südosteuropa Ansiedlung, Nationales Zusammenleben, Vertreibung, Integration Reg.Nr. 84128
Szerintem ez tele van csusztatassal.
Mind a Hunydi (1. magyar waffen ss hadosztaly) mind a Hungairia(2. magyar waffen ss hadosztaly) joval kesobb lett megszervezve.
1943-44 mar az az idoszak volt, amikor a nemet emberanyag mar annyira fogyoban volt, hogy a megszallt orszagok nemet ajku lakossaga melllett zomeben nem svabok kerultek az ss allomanyaba.
Szerintem nezz utana mindket egyseg tortenetenek.
A megszallas utan, foleg a magyar honvedseg allomanyabol toboroztak az embereket.
A tisztikart kizarolag onnan
 
látom a híradókban hogyan adják veszik a viszzalépéseket ... elvégre aki visszalép az vissza kell fizesse a kampánytámogatást, valakinek fizetni kell, nem a ráfizetésért politizálnak
Felkérlek vállald szavadat azzal hogy pontosítasz.
Nem az egyéni képviselő kap választási támogatást hanem a pártlistás pártok.
Nem akkor kell visszafizetni ha visszalép hanem a pártja ha nem jut be
Vagy pontosíts de ne lövöldözz vaktában.
Ha rosszul mondtam a szabályt cáfold.
Egyetlen egy párt visszaléptetős alku párt nem jutott be az együtt
De ő pedig nem is visszaléptetős igazán mert pártszövetség 10 % küszöb és az meg is van.
Tehát mégis bejutott.Csak nem önállóan.
 
Megy is a lassú melegítés, már kétezer templomot bontottak le Luther Németországában, de Szaúd Arábia készséggel támogatja 200 új mecset felépítését. Nem maradnak a németek transzcendens nélkül, csak akkor már forró lesz :D
Azt azért elárulhatnád, hogy akkor miért retteg százezer magyar Németországban (rajtam kívül persze, mert én nem félek), ha Magyarországon békében, biztonságban is élhetne? Lételeme a rettegés? Akkor érzi jól magát, ha retteghet?
 
Szerintem ez tele van csusztatassal.
Mind a Hunydi (1. magyar waffen ss hadosztaly) mind a Hungairia(2. magyar waffen ss hadosztaly) joval kesobb lett megszervezve.
1943-44 mar az az idoszak volt, amikor a nemet emberanyag mar annyira fogyoban volt, hogy a megszallt orszagok nemet ajku lakossaga melllett zomeben nem svabok kerultek az ss allomanyaba.
Szerintem nezz utana mindket egyseg tortenetenek.
A megszallas utan, foleg a magyar honvedseg allomanyabol toboroztak az embereket.
A tisztikart kizarolag onnan

Öszintén erröl nem akarok veled vitatkozni mert off téma lenne. Hogy ne gondold, hogy megfutamodok.
-
"Die wichtigste Voraussetzung für eine erfolgreiche Bewerbung war der kleine Ariernachweis, in dem der Antragsteller seine lückenlose arische, d. h. vor allem nichtjüdische Abstammung bis zu seinen Großeltern (für Mannschaftsdienstgrade und Unterführer) nachweisen musste.
-
Für Führer oder Führeranwärter wurde der große Ariernachweis verlangt, der bis zum Jahr 1750 zurückreichen musste.
"
-
Az SS-be valo felvétel alapfeltétele volt a "kis-arie-igazolvány",
A vezetö positiot megpájázok számára a "nagy-ária-igazolván"
-
Szerinted kinek volt magyarországon "hiánytalan árier származása"? A tiszteknek a származásukat vissza kelett vezetni 1750-ig. Az anyám tot volt apám sváb az nem volt elég.
 
Ez igaz volt arra az idore amikor a hadsereg mellett elkezdtek szervezni a nemetek a waffen ss hadosztalyokat. A Wiking, A Prinz Eugen, a Nordland, a Galizien szervezesekorv minez amit irtal meg elvaras volt, aztan mikor a harcteri vesztesegeik mar-mar elviselhetetlenek voltak, ezen elvaraasok nelkul kezdtek ujabb egysegeket szervezni. Miutan magyariorszagot megszalltak kerult sor a ket magyar waffen ss hadosztaly letrehozasara. onakik mar a kikepzesuk is rohammunnkaban zajlott mert csak az oroszok mielobbi megallitasa volt a cel.
Nem kellett nemetajkunak lennie a jelentkezonek, a lenyeg csak az volt, hogy viszonylag jol kikepzett, a nemetek irant elkotelezettseggel rendelkezoket sorozzanak be.
 
Tessék, bemutatkozik Orbán szavazótábora :D

Kiakadnak a pécsiek, amiért "Brüsszel" és az "ENSZ" bevezeti az arab számokat 2019-től...

Egyre inkabb az az erzesem, hogy hegyeshalomnal huzva van egy vonal a foldre. Mogotte ott varnal tetrekeszen kezukben tolcserrel es vodrokkel az aktivistak, es aki inin atlepi a vonalat es megeskuszik artra, hogy ezutan lexarja ezt a kis orszagot, annak a fejebe rengeteg sok eszt ontenek a vodreikbol.
Masok kezdemenyezokezsseget,uzleti erzeket is kapnak.
Csak mi maraddunk tovabbra is hulyek akik itt elunk ebben a csepp orszagban.
Butak, birkak, rasszistak, ostobak, feleszuek...
Hadd ne soroljam tovabb miket irnak rolunk ezek a felvilagosult, okos, es foleg tolerans emberek
 
Igazad van. Az arab, meg semmilyen számokat nem kell ismerni, x-elni anélkül is lehet. Még felvilágosult, okosult, és bármilyen zseni lehet belőle - Magyarországon.
 
Eddy , köszönöm szépen :dr_24::dr_24::cool:
Sokunknak ez nem racionalitas dolga, hanem erzelmi kerdes, aminek nem tud az ember parancsolna, meg akkor sem ha akar.
Sokunknak ebben az orszagban ez van, es a hatarokon kivul ugyan ugy.
Masok maskent gonndolkodnak.
Berakok megegy verset, aztan befejezem itt mert ettol tenyleg sak az ember kedve megy el
 
Tessék, bemutatkozik Orbán szavazótábora :D

Kiakadnak a pécsiek, amiért "Brüsszel" és az "ENSZ" bevezeti az arab számokat 2019-től...

azért van némi különbség az Európában használatos számok , és az arab világ által használt számok között

84500909e8eea2e40bf8763d250d510b09c0a528c31893e58cb00fd854a6fe93.jpg

kb Egyiptom a választó , az attól nyugatra lévő országok inkább az európai verziót használják , attól keletre pedig inkább az arab változatot. Váljuk be ez egy elég f@sz kérdés volt , amivel szopatni lehet az utca népét.

Nem tudom egyébként mi célja volt az OK!Pécsnek a választás napján kinyomni egy ilyen videót, ha csak az nem , hogy megmutassák, hogy milyen sötét gyökerek laknak egy olyan városban ahol nem Fideszes jelölt nyert .
 
Tessék, bemutatkozik Orbán szavazótábora :D

Kiakadnak a pécsiek, amiért "Brüsszel" és az "ENSZ" bevezeti az arab számokat 2019-től...
Miért az Orbán szavazótábor?
Hoztak itt régebbről hasonló videókat. Ha jól emlékszem, az első riport ebben a műfajban Petőfit kereste. Még Hofi csinált fergeteges paródiát belőle. Azok a válaszadók Orbán szüleinek a generációja voltak. Némelyikük a TSz-ben kapált. Őket nehéz az Orbán mai szavazótáborába besorolni.
Ha már... hogy van az, hogy minden ilyen összeállításban a megkérdezettek sötét tudatlanok, míg a közönség minden tagja pontosan tudja, mi a nevetséges a riportban? A megkérdezettek Orbán szavazótábora? A közönség meg a ballib ellenzék? Esetleg neadjisten Jobbikos?
 
Utoljára módosítva:
Miért az Orbán szavazótábor?
Hoztak itt régebbről hasonló videókat. Ha jól emlékszem, az első riport ebben a műfajban Petőfit kereste. Még Hofi csinált fergeteges paródiát belőle. Azok a válaszadók Orbán szüleinek a generációja voltak. Őket nehéz az Orbán szavazótáborába besorolni.
Ha már... hogy van az, hogy minden ilyen összeállításban a megkérdezettek sötét tudatlanok, míg a közönség minden tagja pontosan tudja, mi a nevetséges a riportban? A megkérdezettek Orbán szavazótábora? A közönség meg a ballib ellenzék? Esetleg neadjisten Jobbikos?
Miért, szerinted kinek a szavazótáborát erősíti az, aki ha meghallja az "arab szám" szavakat, azonnal élből elkezd tiltakozni ellene anélkül, hogy gondolkodna csak egyetlen pillanatig is. Talán ha 2 ember volt a filmben, aki elröhögte magát azonnal, mert megértette a kérdést, az egyik vissza is kérdezett: Miért, most nem azt használjuk? A többi élből elkezdett tiltakozni, hogy ide, arabot azt aztán ne! Mi ez, szerinted, ha nem a kormányzati kampány hatása? Vagy tényleg ennyire buta lehet még egy történész is, hogy még az sem tudja, amit egy első osztályos is, hogy az iskolában először az arab, majd csak utána jóval a római számokat tanuljuk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére