Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Anne Bishop: Lake Silence (The Others 6.)
Nagy rajongója vagyok a sorozatnak, bár az 5. rész talán nem volt annyira kedvenc. Na mindegy, kíváncsian vágtam bele az olvasásba, mert olyan lezártnak tűnt a történet, tippem sem volt, hova-merre-hogyan lehetne ezt folytatni. Hát az írónő megoldotta, helyszínt és szereplőket váltott, csak a már megismert világ és pár régi ismerős maradt. Szerettem a történetet, izgalmas is volt, nem bántam meg, hogy elolvastam. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem kaptam semmi újat, ugyanazt mondja el más szereplőkkel, mint korábban. Jól szórakoztam, de ennyi.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Deanna Chase: Soulless at Sunset
Vacak, fogalmam sincs, egyáltalán miért olvastam el a végéig.

Belinda Bauer: A 19-es holttest
Nagyon jó krimi, érdekes szemszögből. Ajánlom.
 

Papporia

Állandó Tag
Állandó Tag
A múlt héten olvastam: Alberto Moravia: A római lány, érdekes, kortörténete Olaszország 60-as éveinek, ebből készült egy film is.. de a könyv szerintem jobb :) még mindig
 

Papporia

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnapi termés.. mert érdekesnek találtam, nem regény, hanem egy segédkönyv, nehéz élethelyzetekhez: A hűtlen a megcsalt és a szerető
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
James Bogden: The Hollow Tree
Izgalmas, természetfeletti, elgondolkodtató.

Christina Brooke: The Westruthers 1-3.
Történelmi-romantikus, jó volt. Külön tetszett a sok régi ismerős az írónő előző sorozatából (The Ministry of Marriage).

Danielle Girard: Kihantolt múlt
Csalódás. Krimi egy zaklató volt férjjel a főszerepben, helyesebben akkor lett volna igazán érdekes, ha ő a főszereplő, és nem a feleség. Így lapos volt.
 

laara

Állandó Tag
Állandó Tag
Lakatos Menyhért: Füstös képek

Nem tudom, kiknek ajánlanám jó szívvel. Ha társadalomrajzként vagy a cigányság hiteles bemutatásaként méltatnám, bizonyára kevesen rohannának lélekszakadva a könyvtárba kikölcsönözni. Engem is majd egy éve figyel a könyvespolcról, nagy lelkesedéssel beszereztem, néha-néha elővettem, bele-beleolvasgattam és kész. Alkalmas lelkiállapot kellett hozzá, mint pl. Tar Sándor könyveihez. Ha ez megvan, akkor viszont letehetetlen, bámulatos, letaglóz az őszinteségével.
 
Utoljára módosítva:

Donna Cole

Állandó Tag
Állandó Tag
Belina Alexandra: Toszkán rózsa könyvében a titokzatos idegen, akit csak a „Farkasként” ismernek, egy csecsemőt hagy a Santo Spirito zárda apácáinál.
A kisded ruhái között apró ezüstkulcs rejtőzik, ami származásának egyedüli bizonyítéka…
Rosának az apácák jelentik a családját, akik felnevelték. Tizenöt évesen el kell hagynia őket, hogy nevelőnőként munkába álljon egy arisztokrata család előkelő, ámde elátkozott kastélyában. Rosát a sors különös képességgel ruházta fel – képes „látni” a dolgok eredetét. Tehetségét latba vetve megpróbálja kideríteni a ház ijesztő úrnője, valamint saját származása rejtélyét.
Miközben az eszelős Mussolini háborúba sodorja Olaszországot, Rosa élete óriási fordulatokat vesz, elképzelhetetlen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, melyek során az intelligenciája, az intuíciói és az eltökéltsége lesznek a segítségére.
 

Donna Cole

Állandó Tag
Állandó Tag
Barbara Bradford Taylor Kezd velem újra az életed. A New York-i, londoni, yorkshire-i és connecticuti helyszíneken játszódó történet a család, a barátság értékeit, az emberi lélek diadalát mutatja fel. A főszereplő, elveszíti családját és felteszi magának a kérdést, hogy van-e joga, vagy egyáltalán tud-e új életet kezdeni egy más férfival.
 

Donna Cole

Állandó Tag
Állandó Tag
Barbara Bradford Taylor : Titok

A főszereplő, Claire a Madison Avenue luxusáruházában, a Gildá-ban dolgozik. Lánya Londonban, a Királyi Akadémián tanul zongorázni. Férje az amerikai elnök különmegbízottja, a Közel-Kelet szakértője, és mellékesen rendszeresen veri a feleségét. Még szerencse, hogy Claire nincs egyedül: három barátnője biztos hátországot jelent a legsötétebb napokon is. De mit tehetnek, ha ő állandóan mentséget keres férje dührohamaira? Ha azt hiszi, ő hajszolja bele a férfit a bántalmazásba? Mivel Claire nem hajlandó szembenézni gondjaival, a három nő végzetes lépésre szánja el magát…
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
J. D. Allen: 19 Souls (Sin City Investigation 1.)
Private Investigator Jim Bean is a straightforward, to-the-point man. When his latest client, Sophie Evers, asks him to find her brother Daniel, Jim has no idea how complicated his life is about to become.
Daniel is not Sophie's brother. He is her most coveted prey. Clinging to the belief that they belong together, Sophie kills Daniel's real sister to manipulate Jim into flushing Daniel out of hiding. She will create the "perfect life" for the only man she's ever loved, no matter how many people she must kill along the way.
When Jim discovers the truth about Sophie, he's driven to set things right before her delusional plan claims even more souls.

Női sorozatgyilkos és zaklató - izgalmas volt, tetszett.

Donna Hatch: Courting Series 1-2.
Történelmi-romantikus. Nem igazán jött be egyik sem, nekem az erotika egyértelműen hiányzott belőlük.

Ania Ahlborn: És bebújt az ördög
A tizenkét éves Jude Brighton három napja tűnt el, és annak dacára, hogy az oregoni Deer Valley rendőrsége és lakói mindent megtesznek azért, hogy megtalálják, az emberek kezdik feladni a reményt. Tudják, hogy az első negyvennyolc óra döntő fontosságú, és miután letelik, fel kell készülni a legrosszabbra. Gyerek létére Stevie is tudja, hogy ez így van, mert imádja a nyomozós filmeket. Pontosan tudja, hogy minden egyes másodperc fontos az unokatestvére, Jude számára, aki ráadásul a legjobb barátja.
És ott van az a másik fiú, Max Larsen… Őt évekkel ezelőtt holtan találták meg az erdőben, miután különös és tisztázatlan körülmények között eltűnt. Deer Valley-ben a háziállatok is furcsán viselkednek: a kutyák és a macskák állandóan elszöknek a gazdáiktól. A kisváros lakói évek óta pusmognak ezekről a megoldatlan ügyekről és arról, hogy talán egy gyilkos ólálkodik az otthonuk környékén. A félelmük hirtelen valósággá válik, amikor Stevie, aki mindenáron ki akarja deríteni, mi történt Jude-dal, rádöbben a szörnyű igazságra.

Összességében nem tetszett. Voltak részek, ahol ígéretesnek tűnt, vártam, hogy na most aztán megkapom, amit szeretnék, aztán mégsem.

Veres Attila: Odakint sötétebb

1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?

Nem azt kaptam, amit vártam, csalódás. A 80%-ától már oldalakat lapoztam át, untam.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Steena Holmes: The Forgotten Ones
Elle is a survivor. She’s managed to piece together a solid life from a childhood of broken memories and fairy tales her mom told her to explain away bad dreams. But weekly visits to her mother still fill Elle with a paralyzing fear she can’t explain. It’s just another of so many unanswered questions she grew up with in a family estranged by silence and secrets.
Elle’s world turns upside down when she receives a deathbed request from her grandfather, a man she was told had died years ago. Racked by grief, regrets, and a haunted conscience, he has a tale of his own to tell Elle: about her mother, an imaginary friend, and two strangers who came to the house one night and never left.
As Elle’s past unfolds, so does the truth—if she can believe it. She must face the reasons for her inexplicable dread. As dark as they are, Elle must listen…before her grandfather’s death buries the family’s secrets forever.

Igen jó könyv volt, időnként bőgtem is rajta.

Cynthia Harrod-Eagles: Orchestrated Death
When the naked body of violinist Anne-Marie Austen is found, Detective Inspector Bill Slider has depressingly few clues to her murder. Struggling with a complex case, Slider also faces turmoil at home when he must choose between his wife and an exciting new love. A rich and powerful debut.

Közepesnek mondanám, valami hiányzott belőle, egyáltalán nem ragadott magával.

M.J. Arlidge: Runnung Blind (Helen Grace 6.5)
New to the police force, WPC Helen Grace is assigned to her first clear-cut case. Sure there's something sinister beneath the surface, Helen has a bad feeling . . . but who's going to take the word of a rookie?
Fresh out of Police College, 18-year-old WPC Helen Grace is the first to arrive on the scene of a fatal collision. Her colleagues see nothing amiss, convinced that the young man's death was a tragic accident. But Helen is not so sure.
Who is their mystery victim? Why would he risk life and limb running across a busy highway? And what might he have been running from?
There's a dark secret lurking amid the quiet fields of Hampshire, one that Helen is determined to uncover.
In this ebook novella, rookie Helen Grace discovers what it's like to be a woman in a man's world, facing impossible odds as she races against time to save vulnerable lives.

Na ez igen, csillagos ötös.

M. J. Arlidge: Love Me Not (Helen Grace 7.)
She Loves Me
A woman's body lies in the road. At first it looks like a tragic accident. But when Helen Grace arrives on the scene it's clear she's looking at a coldblooded killing. But why would anyone target a much-loved wife and mother?
She Loves Me Not
Across town, a shopkeeper is killed while his customers are left unharmed. But what lies behind the killer's choices?
She Loves Me
Who lives? Who dies? Who's next? The clock is ticking.
She Loves Me Not
If Helen can't solve this deadly puzzle then more blood will be shed. But any mistake and it might be her own ...
Helen Grace, now back at Southampton Central following her release from prison, is first on the scene.
A break neck thriller which takes place in real time over 24 hours, this is the sharpest, most adrenliased Helen Grace thriller yet.

Nagyon jó könyv, ebben a sorozatban még nem csalódtam.

Callie Hutton: Marriage Mart Mayhem Series
Történelmi-romantikus, elég jó volt.

Barbara Erskine: A legsötétebb óra

Az igazság sokszor nem a történelemkönyvek lapjain olvasható…
1940 nyarán minden szem Nagy-Britannia déli égboltjára szegeződik: az angliai csata vészterhes napjai ezek. Evie Lucas figyelmét mégis egészen másvalami köti le: a vidám és jóvágású fiatal pilóta, Tony Anderson. A lány ígéretes művész, aki előtt fényes jövő áll, és minden másnál szívesebben örökíti meg szerelme arcvonásait az újabb és újabb szenvedélyes portrékon.
Hetven évvel később a nemrég megözvegyült művészettörténész, Lucy Standish próbál újra egyenesbe jönni, ehhez azonban fel kell tárnia a rejtélyt, mely a házában található egyik festményt övezi. Miközben igyekszik kibogozni a szálakat, egy olyan történet körvonalai rajzolódnak ki előtte, melyet okkal tartottak titokban az egész világ előtt. Lucynek hamarosan rá kell döbbennie, hogy élete halálos veszélyben forog, mert a jelenben és a múltban egyaránt akadnak olyanok, akik bármi áron megakadályoznák, hogy az igazság napvilágra kerüljön.

Nem ez B.E. legjobb könyve. A történet maga jó lenne, tetszik a sok, jól kidolgozott, nem sablonos szereplő is. Nekem a szellemes-kísértetes dolog tűnik erőltetettnek, oda nem illőnek.

Robert Bryndza: Lány a jég alatt
Tágra nyílt szem. A száj mintha szólni akarna. Jégbe fagyott holttest… Nem ő az egyetlen.
Egy fiú munkába menet egy dél-londoni múzeum kerti tavában, a vastag jégpáncél alatt felfedez egy holttestet.
Az áldozat egy előkelő családból származó gyönyörű lány, aki látszólag tökéletes életet élt. Erika Foster nyomozó kezd vizsgálódni az ügyben, akinek egy korábbi esete személyes tragédiával végződött. Az asszony most bizonyítani akar, és meglepő nyomokra bukkan. Mind mélyebbre ás, annál szövevényesebbnek tűnik az eset.
Mit keresett a lány egy rossz hírű külvárosi kocsmában?
Mi dolga volt alvilági alakokkal?
Mi köze három meggyilkolt prostituáltnak a vízbe fojtott lányhoz?
A szálak magasabb körökbe vezetnek, és minél közelebb jut Erika a megoldáshoz, a gyilkos egyre közelebb jut hozzá.

Izgalmas, fordulatos krimi, jó stílusban megírva.
 

garbika

Állandó Tag
Állandó Tag
Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Sebastian Bergman sorozat:
covers_171857.jpg
covers_303309.jpg
covers_349297.jpg
covers_396471.jpg
covers_451762.jpg


"A Q-ügyosztály esetei" után kerestem hasonló jó skandináv krimi sorozatot. Ez nekem még egy hajszállal jobban tetszett, talán a karakterek miatt. Kihagyhatatlan.
 

sanctieri

Állandó Tag
Állandó Tag
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Eddig számomra az év felfedezettje scifi/fantasy témában . Egy trilógia első kötete.
Beszippantó, újszerű világot mutatott be, elsődlegesen ebben volt a varázsa.
 

Marton Péter

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem pont ezeket a könyveket olvastam legutoljára, de a hazai kínálatból nekem ezek voltak soron legutóbb:
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0
Sayfo Omar: Allah tágas földje
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Mind a hármat ajánlani tudom, az elsőt a kegyetlen humoráért, a másodikat az izgalmas aktuális vonatkozásaiért, a harmadikat pedig a fantasy és a nevelődési regény élvezetes párosításaként.
 

lochhausen

Állandó Tag
Állandó Tag
Egri Zsanna Zarita első fejezeteit olvasom.Még most készül a könyv,izgalmasnak ígérkezik. Zarita Mexikóban kutat az apjától örökölt kincs után.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére