Miért alszik rosszul Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete?

Egyesek szerint, Magyarország kanadai nagykövete, Ódor Bálint, nagyon rosszul alszik manapság. Hogy miért, azt leginkább ő tudná elmondani, de erről bizonyára nem szívesen beszélne a nyilvánosság előtt.

Egy dologban biztosak lehetünk. Ódor Bálint nem azért alszik rosszul a Fidesz harmadik választási győzelmének hajnalán, mert én itt kakaskodom, Montreal Kis-Olaszország néven ismert negyedében, hanem azért, mert Kanada kormánya, a kanadai sajtó teljes egésze, legyen az konzervatív vagy liberális, angol, vagy francia nyelvű, Április 8 óta, napi rendszerességgel osztja a pofonokat Bálint gazda szeretett főnökének. A pofonok most fájhatnak leginkább a magyar nagykövetnek, amikor ünneplés és dicséretek helyett, az általa éveken át etetett kanadai sajtó, egyhangúan, kivétel nélkül, elküldte főnökét, a felcsúti kis-vasutast, egy melegebb éghajlatra, hogy ott rongálja az atlanti szövetség közös értékeit.
Ódor Bálintnak azért hosszak az éjszakái, mert semmi eredményt sem képes felmutatni annak a többmilliárd forintnak a fejében, amelyet ez elmúlt négy év során eltapsikolt e tájon a magyar és európai adófizetőktől elrabolt pénzekből. E tényre maga Szijjártó Péter külügyminiszter volt kénytele rávilágítani, amikor meghallotta milyen rossz a véleménye a kanadai kormánynak és népnek, kettőjük főnökéről, illetve annak velejéig korrupt rendszeréről. (Lásd cikkünket.)

Ódor Bálint
A liberális, a konzervatív kereskedelmi médiumok, nem beszélve a mérsékelt, politikailag kiegyensúlyozott közszolgálati csatornákról, úgy emlegetik a magyar kormányt, mint egy közönséges rablóbandát, és főleg azok után, hogy Orbán már megint két harmadot csinált az egyharmadból. Egy szó, mint száz, a magyar diplomácia Kanadában nem jobban, hanem rosszabbul teljesít. Százszor több pénzből, százszor kevesebbet ért el.

A tények nem hazudnak. A 300,000-es kanadai magyarságnak talán még egy százaléka sem vett részt az óhazában választásnak becézett idei átverésen. Az is igaz viszont, hogy a kanadai magyarságnak az az 1 százaléka, amelyik részt vett az idei átverésben, majdnem teljes egészében a Fideszre szavazott. Ezt az eredményt Hann Bandi barátom közvélemény-kutató vállalata, a Médián, még kérdőívek nélkül is precízen megjósolta volna. Hogy miért is? Azért, mert a magyar demokratikus ellenzéknek becézett társaság nem foglalkozik a külföldi magyarokkal, nem jár ide kampányolni, a külföldi magyarok szavazatát egy tálcán adja át a Fidesznek. A Fidesz pedig úgy szórja az adófizetők pénzét saját pártjának népszerűsítésére a kanadai magyarok 1 százalékának körében, mint egy milliárdos nagybácsi. (Lásd korábbi cikkeinket itt és itt.)

De kit is érdekel mind ez? A kanadai-magyar kiscserkészek nem igazán foglalkoznak ezzel. Ők inkább a különféle csomó-kötések fortélyait óhajtják elsajátítani. A kanadai-magyar tinik, mint a tinik mindenhol, a pattanásaikat vagy az okos telefonjaikat nézegetik. A nagyobbak meg csak Twittereznek és úgy húznak el a magyar közösségekből, mint patkányok egy süllyedő hajóról. Átmennek az Olaszokhoz, Németekhez, Franciákhoz, Brazilokhoz zumbázni, mert ott az emberek már nem a kőkorszakban élnek, ott nem kizárólag egy politikai párt, vagy Pataki Attila UFOs lázálmai körül forog a közösségi élet, ott mindenkit befogadnak, akinek egy diónál picivel nagyobb az esze és tudja, hogy a sokszínűség nem szégyenre, hanem ünneplésre ad okot.

Mese nincs. Meghalt Andersen. Ódor Bálint azért alszik rosszul, mert nem csak a kanadai kormány, hanem az ország közszolgálati TV/Rádió-hálózata (a CBC), a legnagyobb országos kereskedelmi TV/Rádió hálózatai (a Bell Média, a Global, a Rogers), a legnagyobb országos napilapok (The Globe and Mail, The National Post, The Toronto Star, La Presse, hogy csak a legnagyobbakat említsem), az ország legtekintélyesebb hetilapja (a Macleans), tehát, a kanadai sajtó teljes egésze, úgy beszél főnökéről Április 8 óta, mint a magyarok nemzeti szégyenfoltjáról. (Röviden: MNSz, ami szerintem rosszabb mint az MLSz.)

Országszerte Kanadában azt írják, mondják, hogy Bálint gazda főnöke úgy ment neki annak az értékrendnek, melyet Kanada és a nyugati világ milliók vérének áldozatával, nagy-nehezen megmentett a második világháború során, mint egy bika a falnak.

Ekkora pofára esést, ekkora költekezés után, amit Ódor Bálint elkövetett az elmúlt három-négy év során még nem látott ez az ország. A Public Relations – társadalmi kapcsolatok - terén tanúsított, és az egész ország számára látványos diplomáciai kudarcot nem lehet Ódor Bálintnak, s csapatának. könnyen elviselniük. Ez egy nagyobb vereség, mint amit a magyar focicsapat elszenvedett nemrég valahol Azerbajdzsán határán, egy nagyjából Muzulmán amatőrökből álló csapattól.

Ami leginkább fájdalmas lehet a mély-zsebeiről ismert magyar diplomatának az, hogy vele szemben, a kanadai-magyar demokraták, egy fillér költségvetés nélkül, sokkal nagyobb hatást képesek gyakorolni a kanadai döntéshozók és sajtó köreiben, mint ő. Ódor Bálint hangját nem lehetett hallani Kanadában a választások után. Christopher Adam harcostársam hangja viszont a több millió ember által nézett HBO televízió csatornáján ment, jó magamat Kanada legnagyobb francia nyelvű napilapja, a La Presse faggatta a választásról, Kanada országos angol-nyelvű rádiócsatornáján, a CTV hétvégi műsorában nem Bálint Gazda beszélgetett az ország egyik legismertebb tudósítójával, hanem szerénységem.

A kanadai magyar demokraták csapata jó éjszakát és szép álmokat kíván Ódor Bálintnak. Azt üzenik neki, hogy megnyugodhat, ők munkában állnak Kanadában: őrzik és védik a tisztességes magyarok becsületét, jó hírnevét, nehogy azt beszennyezze a felcsúti kis-vasutas, vagy annak helyi mozdony-vezetője.

Göllner András
 
A "demokratikus ellenzék" sajnos a Budpest vége táblát nem nagyon akarja elhagyni (na jó, kivéve azokat, akik az agglomerációban laknak).
Miért is mennének külföldre?
Még a Jobbikról is - akiről feltételezhetjük, hogy járja a vidéket -, kiderült, hogy nem eléggé járja.
Pedig - szerintem - a regnáló pártszövetség médiafölényét csak személyes találkozásokkal lehet leküzdeni.
A cikk címére visszatérve, szerintem - már amennyiben rosszul alszik - csupán azért aggódik, hogy az új ciklusban a helyén maradhat-e (van-é annyira lojális), vagy úgy jár, mint Szemerkényi (a volt USA nagykövet) kolléganője.
 
Az a baj , kedves kanadai magyarok, hogy ez nem igaz. A hírekkel ellentétben Magyarországon nem sztálinista diktatúra van. Demokrácia van, ahol nyugodt légkörben, zavargásoktól és atrocitásoktól mentesen a választópolgárok szavaztak és döntöttek. Az emberek reggel felkelnek, dolgozni és iskolába mennek, senki nem hajt a tömegbe, nem robbantgat és nem vágja a kést a gyerekeinkbe, mert szerinte rossz a vallása. Nagyon -nagyon sokat ártatok a szülőhazának azzal, hogy ennyire befeketítetek bennünket, ráadásul minden alap nélkül. Gyertek el ide bármikor , nézzetek szét, aztán alkossatok véleményt.
Országszerte Kanadában azt írják, mondják, hogy Bálint gazda főnöke úgy ment neki annak az értékrendnek, melyet Kanada és a nyugati világ milliók vérének áldozatával, nagy-nehezen megmentett a második világháború során, mint egy bika a falnak.
Erre csak annyit reagálnék,hogy az országunk területét akkoriban az oroszok foglalták el, ők szorították ki innen a nácikat, sokféle vér folyt itt, de az nem az amerikaiaké volt,az tuti. Viszont 56-ban igen jól jött volna a sok nagyszájú nyugati áldemokrata segítsége, de az meg nem érkezett meg hozzánk ,ugyebár.
 
Vigyázz, hogy miket írsz! Ahogy a Lúday Matyi rajzfilmben mondták: "Baj lesz ebből, vitéz úr! Nagy baj lesz ebből!"
 
Egyesek szerint, Magyarország kanadai nagykövete, Ódor Bálint, nagyon rosszul alszik manapság. Hogy miért, azt leginkább ő tudná elmondani, de erről bizonyára nem szívesen beszélne a nyilvánosság előtt.

Egy dologban biztosak lehetünk. Ódor Bálint nem azért alszik rosszul a Fidesz harmadik választási győzelmének hajnalán, mert én itt kakaskodom, Montreal Kis-Olaszország néven ismert negyedében, hanem azért, mert Kanada kormánya, a kanadai sajtó teljes egésze, legyen az konzervatív vagy liberális, angol, vagy francia nyelvű, Április 8 óta, napi rendszerességgel osztja a pofonokat Bálint gazda szeretett főnökének. A pofonok most fájhatnak leginkább a magyar nagykövetnek, amikor ünneplés és dicséretek helyett, az általa éveken át etetett kanadai sajtó, egyhangúan, kivétel nélkül, elküldte főnökét, a felcsúti kis-vasutast, egy melegebb éghajlatra, hogy ott rongálja az atlanti szövetség közös értékeit.
Ódor Bálintnak azért hosszak az éjszakái, mert semmi eredményt sem képes felmutatni annak a többmilliárd forintnak a fejében, amelyet ez elmúlt négy év során eltapsikolt e tájon a magyar és európai adófizetőktől elrabolt pénzekből. E tényre maga Szijjártó Péter külügyminiszter volt kénytele rávilágítani, amikor meghallotta milyen rossz a véleménye a kanadai kormánynak és népnek, kettőjük főnökéről, illetve annak velejéig korrupt rendszeréről. (Lásd cikkünket.)

Ódor Bálint
A liberális, a konzervatív kereskedelmi médiumok, nem beszélve a mérsékelt, politikailag kiegyensúlyozott közszolgálati csatornákról, úgy emlegetik a magyar kormányt, mint egy közönséges rablóbandát, és főleg azok után, hogy Orbán már megint két harmadot csinált az egyharmadból. Egy szó, mint száz, a magyar diplomácia Kanadában nem jobban, hanem rosszabbul teljesít. Százszor több pénzből, százszor kevesebbet ért el.

A tények nem hazudnak. A 300,000-es kanadai magyarságnak talán még egy százaléka sem vett részt az óhazában választásnak becézett idei átverésen. Az is igaz viszont, hogy a kanadai magyarságnak az az 1 százaléka, amelyik részt vett az idei átverésben, majdnem teljes egészében a Fideszre szavazott. Ezt az eredményt Hann Bandi barátom közvélemény-kutató vállalata, a Médián, még kérdőívek nélkül is precízen megjósolta volna. Hogy miért is? Azért, mert a magyar demokratikus ellenzéknek becézett társaság nem foglalkozik a külföldi magyarokkal, nem jár ide kampányolni, a külföldi magyarok szavazatát egy tálcán adja át a Fidesznek. A Fidesz pedig úgy szórja az adófizetők pénzét saját pártjának népszerűsítésére a kanadai magyarok 1 százalékának körében, mint egy milliárdos nagybácsi. (Lásd korábbi cikkeinket itt és itt.)

De kit is érdekel mind ez? A kanadai-magyar kiscserkészek nem igazán foglalkoznak ezzel. Ők inkább a különféle csomó-kötések fortélyait óhajtják elsajátítani. A kanadai-magyar tinik, mint a tinik mindenhol, a pattanásaikat vagy az okos telefonjaikat nézegetik. A nagyobbak meg csak Twittereznek és úgy húznak el a magyar közösségekből, mint patkányok egy süllyedő hajóról. Átmennek az Olaszokhoz, Németekhez, Franciákhoz, Brazilokhoz zumbázni, mert ott az emberek már nem a kőkorszakban élnek, ott nem kizárólag egy politikai párt, vagy Pataki Attila UFOs lázálmai körül forog a közösségi élet, ott mindenkit befogadnak, akinek egy diónál picivel nagyobb az esze és tudja, hogy a sokszínűség nem szégyenre, hanem ünneplésre ad okot.

Mese nincs. Meghalt Andersen. Ódor Bálint azért alszik rosszul, mert nem csak a kanadai kormány, hanem az ország közszolgálati TV/Rádió-hálózata (a CBC), a legnagyobb országos kereskedelmi TV/Rádió hálózatai (a Bell Média, a Global, a Rogers), a legnagyobb országos napilapok (The Globe and Mail, The National Post, The Toronto Star, La Presse, hogy csak a legnagyobbakat említsem), az ország legtekintélyesebb hetilapja (a Macleans), tehát, a kanadai sajtó teljes egésze, úgy beszél főnökéről Április 8 óta, mint a magyarok nemzeti szégyenfoltjáról. (Röviden: MNSz, ami szerintem rosszabb mint az MLSz.)

Országszerte Kanadában azt írják, mondják, hogy Bálint gazda főnöke úgy ment neki annak az értékrendnek, melyet Kanada és a nyugati világ milliók vérének áldozatával, nagy-nehezen megmentett a második világháború során, mint egy bika a falnak.

Ekkora pofára esést, ekkora költekezés után, amit Ódor Bálint elkövetett az elmúlt három-négy év során még nem látott ez az ország. A Public Relations – társadalmi kapcsolatok - terén tanúsított, és az egész ország számára látványos diplomáciai kudarcot nem lehet Ódor Bálintnak, s csapatának. könnyen elviselniük. Ez egy nagyobb vereség, mint amit a magyar focicsapat elszenvedett nemrég valahol Azerbajdzsán határán, egy nagyjából Muzulmán amatőrökből álló csapattól.

Ami leginkább fájdalmas lehet a mély-zsebeiről ismert magyar diplomatának az, hogy vele szemben, a kanadai-magyar demokraták, egy fillér költségvetés nélkül, sokkal nagyobb hatást képesek gyakorolni a kanadai döntéshozók és sajtó köreiben, mint ő. Ódor Bálint hangját nem lehetett hallani Kanadában a választások után. Christopher Adam harcostársam hangja viszont a több millió ember által nézett HBO televízió csatornáján ment, jó magamat Kanada legnagyobb francia nyelvű napilapja, a La Presse faggatta a választásról, Kanada országos angol-nyelvű rádiócsatornáján, a CTV hétvégi műsorában nem Bálint Gazda beszélgetett az ország egyik legismertebb tudósítójával, hanem szerénységem.

A kanadai magyar demokraták csapata jó éjszakát és szép álmokat kíván Ódor Bálintnak. Azt üzenik neki, hogy megnyugodhat, ők munkában állnak Kanadában: őrzik és védik a tisztességes magyarok becsületét, jó hírnevét, nehogy azt beszennyezze a felcsúti kis-vasutas, vagy annak helyi mozdony-vezetője.

Göllner András
*
Eléggé elgondolkoztató sorok...
 
*
Eléggé elgondolkoztató sorok...
Csak a szokásos. Vannak sokkal elgondolkodtatóbb sorok pl. a 24-en (ami azért nem az Orbán-birodalom része!)
Pontosan felvázolja, mit hibáztak el az ellenzéki pártok. És nem az utolsó 1-2 hónapban, hanem alapvetően 2010 óta.
https://goo.gl/mxjff6
Nem biztos, hogy az a jó hozzáállás, ha az elégedetlenek kitakarítják az ilyen értékelő írásokat! (Bár lelkük rajta...)
 
Egy kedves ismerősöm jelentette meg ezt a szösszenetet a fészbúkon. Megosztaható ott, de nem tudom ide is be-megosztani. Így ide másoltam:

Egy ismerősöm nagyon cikizte a "tüntikézőket" erősítgetvén, hogy szó nincs választási csalásról. Ezt írtam Neki s ezzel tényleg abbahagyom a kilátástalan polémiát::

Cicukám! Ez egy elcsalt választás volt.
1.) a fideSS átrajzolta a szavazókörzetek határait úgy hogy nekik kedvező legyen
2.) szavazati jogot adtak a határon túli magyaroknak (miközben azok nem viselik voksolásuk következményeit, valamint nem ide dolgoznak, nem ide fizetnek közterheket) és kitömték őket nagyon sok milliárd Ft közpénzzel, hogy így vegyék meg a szavazataikat. Ami sikerült is, mivel ezek az állítólagos magyarok mind az őket lepénzelő Orbán kormányra voksoltak.
3.) megnehezítették a nyugaton munkát vállaló (és nyilván nem Orbán fan) választók dolgát.
4.) a Választási Iroda 4 órán keresztül nem volt elérhető s ezen közben az épületet a Rendőrség körbezárta. Na mégis mi a bánat oka lehetett ennek? Valamit mis-másolhattak benn - mi másra lehet ilyenkor gondolni?
ÉN itt tényleg befejezem a kilátástalan morgást, mert fideszest meggyőzni teljesen kilátástalan. Immunisak a valósággal szemben. bye

(Kiemelés tőlem: Éleskés)
 
Én úgy látom, hogy az elégedetleneket nem (sem) sikerült meggyőzni. Pedig ha a kb. 8.000.000 öszes potenciális szavazatból levonod a fidesz-szavazatokat (kb. 2.800.000), akkor kb. 5.200.000 szavazat "marad". Ennyivel az ellenzéknek 4/5-e lenne, és lehet, hogy a Fidesz be sem jut a parlamentbe! :D
Lehet továbbra is "önámítani", meg "önigazolni", de - sajnos - ez mindössze azt eredményezi, hogy 2022-ben is ugyanez lesz az eredmény.
Dolgozni kellene. (Figyelmedbe ajánlom a fentebb linkelt 24.hu írást.)
 
Az a baj , kedves kanadai magyarok, hogy ez nem igaz. A hírekkel ellentétben Magyarországon nem sztálinista diktatúra van. Demokrácia van, ahol nyugodt légkörben, zavargásoktól és atrocitásoktól mentesen a választópolgárok szavaztak és döntöttek. Az emberek reggel felkelnek, dolgozni és iskolába mennek, senki nem hajt a tömegbe, nem robbantgat és nem vágja a kést a gyerekeinkbe, mert szerinte rossz a vallása. Nagyon -nagyon sokat ártatok a szülőhazának azzal, hogy ennyire befeketítetek bennünket, ráadásul minden alap nélkül. Gyertek el ide bármikor , nézzetek szét, aztán alkossatok véleményt.
Erre csak annyit reagálnék,hogy az országunk területét akkoriban az oroszok foglalták el, ők szorították ki innen a nácikat, sokféle vér folyt itt, de az nem az amerikaiaké volt,az tuti. Viszont 56-ban igen jól jött volna a sok nagyszájú nyugati áldemokrata segítsége, de az meg nem érkezett meg hozzánk ,ugyebár.

Csak az okoljogot ismered? annelkul minden rendben van? az egyoldalu media megfekszi a gyomrodat, mert igen ketes valasztas volt es nem csak a computer problema miatt hanem sok sok kifogast emeltek a valasztasi csalasok kivizsgalasara.
A 2/3 az ami ketes es nem az hogy a Fidesz gyozott.
Senki nem allitja hogy nagykeseket hajigalnak otthon az emberekbe.
A tortenelem ismereted sem elegseges, mert bizony tobb ezer canadai es amerikai katona harcolt a II.vb-ban. Azert ha nincs amerika az oroszok Parizsig vonaltak volna.
56 ban sem az amerikai kormany az aki futotte a kedelyeket hanem a kint elo magyarok a szabad Europa Radio magyar munkatarsai, mentsegukre legyen mondva hittek abba hogy eltudjak intezni hogy Amerika beszalljon a szabadasagharc mellett.
Senkinek nem volt erdeke ujbol langba boritani Europat. Amit tudott segitett Amerika Canada szazezres nagysagban fogadta be a meneulteket es folyamatosan segelyezte az orszagot.
Senki nem feketiti be az orszagot, produkaltok annyi balhet a nemzetkozi porondon , hogy csak hulledeznek a demokratikus orszagok. A demokratius vilagtol egyre messzebb kerultok es a nagy joletbe es remek helyzetbe szazezrevel mennek el a fiatalok es kapnak befogadast a gyulolt demokratikus orszagokba.
 
Utoljára módosítva:
A kint elok legalabbis ezen a continensen nem kivanak a magyarok nagyresze szavazni az otthoni valasztasokba az eredmenyt latva.
Ez igy helyes nelkulunk dontsetek el maradtok vagy mentek Eubol. Kotelezo legyen a sorkatonasag vagy ne. Apoljatok az idoseket vagy rabizatok a jo istenre , sot akar ki is ashatjak sirjukat. Stafirungozatok tovabb a Tiborc fiut vagy nem , ne mi segitsegunkkel szavazatunkkal doljon el mert nektek kell kifizetni ennek arat a 13milliardot plusz a buntetest. NEm mi kozlekedunk a sotet varosokba.
A korupcio fobenjaro bun nalunk, akit elkapnak vele, az nagyon nagy bajba kerul mert sitt a vege, de politikai palyanak vege az biztos.
A canadai magyarok nem megvasarolhatok se egy vacsoraval se dumaval.
En magam is buszek vagyunk hogy nem csak en hanem tobbsegunk nem ment el szavazni , pedig igen sokat koltottek itt is a propagandara az agitaciora.
 
Utoljára módosítva:
Az a baj a lenti "matekkal", hogy nem lehet az a=b+c, pontosabban a b=a-c képletet "csak" úgy alkalmazni.
Egyrészt a 8 millió (a), sohasem lesz 8 millió. Most is "csak" 5,6-5,7 millió volt. másrészt a b is LEGALÁBB 3-4 felé oszlik (amíg nincs egységes ellenzék).
Innentől kezdve felesleges "lenné"-zni.
Ettől függetlenül az igaz, hogy "dolgozni kellene".
Én úgy látom, hogy az elégedetleneket nem (sem) sikerült meggyőzni. Pedig ha a kb. 8.000.000 öszes potenciális szavazatból levonod a fidesz-szavazatokat (kb. 2.800.000), akkor kb. 5.200.000 szavazat "marad". Ennyivel az ellenzéknek 4/5-e lenne, és lehet, hogy a Fidesz be sem jut a parlamentbe! :D
Lehet továbbra is "önámítani", meg "önigazolni", de - sajnos - ez mindössze azt eredményezi, hogy 2022-ben is ugyanez lesz az eredmény.
Dolgozni kellene. (Figyelmedbe ajánlom a fentebb linkelt 24.hu írást.)
 
A kint elok legalabbis ezen a continensen nem kivanak a magyarok nagyresze szavazni az otthoni valasztasokba az eredmenyt latva.
Ez igy helyes nelkulunk dontsetek el maradtok vagy mentek Eubol. Kotelezo legyen a sorkatonasag vagy ne. Apoljatok az idoseket vagy rabizatok a jo istenre , sot akar ki is ashatjak sirjukat. Stafirungozatok tovabb a Tiborc fiut vagy nem , ne mi segitsegunkkel szavazatunkkal doljon el mert nektek kell kifizetni ennek arat a 13milliardot plusz a buntetest. NEm mi kozlekedunk a sotet varosokba.
A korupcio fobenjaro bun nalunk, akit elkapnak vele, az nagyon nagy bajba kerul mert sitt a vege, de politikai palyanak vege az biztos.
A canadai magyarok nem megvasarolhatok se egy vacsoraval se dumaval.
En magam is buszek vagyunk hogy nem csak en hanem tobbsegunk nem ment el szavazni , pedig igen sokat koltottek itt is a propagandara az agitaciora.
*
Ennek így kellene megtörténnie. Természetesen más az, ha valaki/bárki külhonban dolgozik, de szándékában van visszatérni. Ők legyenek jogosultak a voksolásra. De aki már elment, háta mögött hagyott mindent, új életet kezdett, azoknak valóban nem kellene beleszólnia más országok életébe. Az erdélyieket, no meg a román-magyar házasságból születetteket ez persze, hogy nem zavarja. Ők csak azt strigulázzák, hogy ismételten még mit kaptak az "anya országtól", pontosítok a határon belül dolgozók-adózók- és élőktől. Személyesen --engem-- ez végtelenül feldühít!
 
Azért egy dolgot tisztázzunk: a határon túli magyar állampolgárok csak listára szavazhatnak, és a szavazatuk nagyjából max. 2 (nagyon szélsőséges esetben 3) mandátumot jelenthet. Tehát nem a határon túli magyarok döntik el soha a szavazást. Az más eset, ha állandó lakcímre bejelentenek alapvetően külhoni magyarokat, de ne legyünk már komolytalanok, hogy elhiggyük, hogy 1-1,5 millió "ukrán-román-szlovák" magyart beköltöztettek "falura"! :D
 
A lényeg az hogy erősödjön a nemzeti öntudat. Egy nemzet vagyunk.
Volt, van, lesz.
Hiszen aki nem támogatja a határon túliakat az nemzetáruló.
Most ezek is szavazatokat hoznak nem azt a 1-2-öt amit írsz hiszen akik a kormányra szavaztak azok épp amiatt is szavaztak rájuk hogy támogatják a kinnt élő magyarokat. Itt húzódnak a választóvonalak amiket a fidesz meghúzott migráns és külhoni magyarok.
Tehát nem a határon túli magyarok döntik el
De . A kormány nem engedheti meg hogy ezt az ütőkártyát más párt használja ki.
 
"Christopher Adam harcostársam hangja viszont a több millió ember által nézett HBO televízió csatornáján ment, jó magamat Kanada legnagyobb francia nyelvű napilapja, a La Presse faggatta a választásról, Kanada országos angol-nyelvű rádiócsatornáján, a CTV hétvégi műsorában nem Bálint Gazda beszélgetett az ország egyik legismertebb tudósítójával, hanem szerénységem."

:D

Szerénységem...
 
Most miért vagy ilyen?! Mások szimplán nagyképűek, ő ellenben tisztában van a képességeivel. Ennyi! ;)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére