Benyújtották a Stop Sorost

A törvényjavaslat büntethetővé teszi az illegális bevándorlás szervezését. Az érintett szervezetek külföldi támogatásaira kirótt 25 százalékos illetékről nincs szó a javaslatban.


A kormány kedden benyújtott a Parlamentnek a "Stop Soros" törvénycsomagot, amely hivatalosan az „Egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról” címet viseli. A törvényjavaslat előadója Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes.

A "Stop Soros" büntethetővé teszi az illegális bevándorlás szervezését, ami alapján aki azt szervezi, hogy egy illegális bevándorló menedékjogot kapjon, vagy Magyarországon jogszerűtlenül tartózkodó bevándorló tartózkodási jogcímet szerezzen, elzárással büntethető. Minősített esetben pedig - azaz ha valaki anyagi eszközökkel segíti az illegális bevándorlást vagy tevékenységét rendszeresen folytatja - egy év szabadságvesztéssel is büntethető lesz – mondta keddi sajtótájékoztatóján Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A jogszabály arra is lehetőséget ad majd, hogy a bíróság az illegális bevándorlást szervezőket kitiltsa a határ 8 kilométeres sávjából, külföldi állampolgárok esetén pedig kiutasításról is dönthet. A törvényjavaslat rendelkezik továbbá arról, hogy Magyarország nem fogadja be azoknak a bevándorlóknak a menekültkérelmét, akiket nem üldöznek, nincsenek súlyos veszélyben. "Ebben vitánk lesz azokkal, akik univerzális jogként tekintenek a menekültjogra" - jegyezte meg Dömötör Csaba, azt is hangsúlyozva, hogy "nagy erők mozdulnak meg a törvény ellen".

Arra a kérdésre, hogy ha például emberi jogi aktivisták információs anyagot készítenek az illegális bevándorlásról, akkor ők is büntetendők lesznek-e, a politikus úgy reagált: nem a kiadvány ténye, hanem az illegális bevándorlás elősegítő jellege teszi ezt büntethetővé.

„A magyarok biztonságban akarnak élni, éppen ezért elvárják és támogatják, hogy a kormány további intézkedéseket hozzon Magyarország biztonsága, és az illegális migráció szervezésének megakadályozása érdekében. Ezt a célt szolgálja a Stop Soros törvénycsomag is, amely megerősíti az ország védelmét és újabb akadályt görget az elé, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen.” – olvasható a törvényjavaslat általános indokolásában.

A törvényjavaslat több ponton enyhült előző verziójához képest, így éldául nem szerepel benne az érintett szervezetek külföldi támogatásaira kirótt 25 százalékos illeték.

(Jogászvilág)

upload_2018-5-30_15-7-0.jpeg
 
fura egy erkolcsi nivoban leledzel
nem erzed ennek az uzenetet ?
mint ahogy egyszer mar bizonyitottuk a buzgo "szorgalmunkat "( epp 74 eve)
most eleg lesz a jelentem
xyz segiti a menekultet tettel -penzzel-tanaccsal esetleg egy pohar vizzel

én úgy értettem szerveztekről van szó, nem egyénekről. Szóval az illegális határátlépésről van szó, szervezett embercsempészésről van szó (hasonlóan mint az olaszoknál, csak ott magatartási kódexnek nevezik a törvényt).
 
Utoljára módosítva:
én úgy értettem szerveztekről van szó, nem egyénekről. Szóval az illegális határátlépésről van szó, szervezett embercsempészésről van szó (hasonlóan mint az olaszoknál, csak ott magatartási kódexnek nevezik a törvényt).
A fel net errol szol , vedd a faradsagot es olvass tobbet a temaba, de ajanlom a neten megtudod nezni a tv az otthoniak es a kulfoldiekbe is. De a google is a baratod.
 
hat nem tudom mennyi a valosag es mennyi a propaganda, mindenesetre ha lehuzom a wct is soros szol a csobol, az a venember meg vhol new yorkban valszeg nagyokat csuklik, nem hinnem hogy egy folyamatosan oregedo tarsadalom ember importalas nelkul fent tud maradni, ha pusztan pragmatikusan kozelitem meg partallas nelkul szemelyeskedes nelkul , a tarsadalom berendezkedese per pillanat nem a tularado fiatal es gyerekes csaladok dominalnak, oke talan vannak javulasok ezen a teren is de ahogy kellett par evtized ahhoz hogy a fiatal korfank ilyen idosodobe menjen ennek visszaforditasa is legalabb annyi ido, per pillanat szukseg van bevandorlokra es igen vannak kozt ilyenek olyanok ismertem olyan olasz ferfit a melohelyen aki 10 ev alatt kb annyit tanult meg hogy bmeg a kva anyad, viszont vannak igazi gyongyszemek akik tanulni akarnak beilleszkedni , valahogy ugy vettem eszre hogy a keletrol erkezetteb gorog torok emberek jobban asszimilalodnak mint a nyugatiak.

Mindenesetre ha azt az utat jarnank hogy CSAK magyarok holnaptol valszeg sajat magunkra rantjuk ra a koporsofedelet, a mostani magyarok is egykori eurazsia olvasztotegeje, olyan hogy original magyar max belul letezik nem a szarmazasom mulik , en inkabb azokat rugdosnam seggbe akik 10 ev utan sem tudnak kerni egy kilo kenyeret , ez felhaborito... Ja meg azt a 100ezer turistat aki idejon berugni es orditani az ejszakaba , esetleg szetdobalni jo sok szemetet mert az jo, attol meg hogy sok honfitarsunk csinalja ez nem egy putri...
 
Elvileg én még talán egyet is értenék azzal, hogy az illegális bevándorlás segítése büntethető legyen. A baj az, hogy gyakorlatilag mégse érthetek egyet e törvénnyel, egyszerűen amiatt mert bár el se olvastam de az életemet merem feltenni rá habozás nélkül, hogy úgy van megfogalmazva, hogy véletlenül se az legyen a lényege amit ÉN GONDOLOK az „illegális bevándorlás segítése” címszó alatt!

Ezt kifejezetten azok ellen akarják majd felhasználni, akik valami éhenkórász nyomorultnak pár napig szállást adnak meg elemózsiát, mert megszánják, és közben elfeledkeznek arról az „állampolgári kötelességükről” hogy előbb utánanézzenek, miféle jogcímen tartózkodik az országban!

Ennél is inkább épp megint a civil szervezetek elleni fellépésre akarják felhasználni. Megfélemlítés az egész törvény elsődleges célja, sőt az összes célja cakpakk úgy általában, az a célja hogy bármit belemagyarázhassanak, aztán fellépjenek azok ellen, akik ellen épp akarnak, akinek a pofája nem tetszik a kormánynak!

GUMITÖRVÉNY.

Ha komolyan vennék hogy az IGAZI ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁS ellen kell küzdeni, s bűnös aki azt elősegíti, akkor azonnal le kéne csukniuk önmagukat, vagy legalábbis a fél kormányt a letelepedési kötvények miatt, meg az ukrán területről jövő bevándorlás miatt (ugye akik onnan jöttek nemcsak nem magyarok, de sok esetben még csak nem is ukránok hanem orosz ügynökök...).

Az egész különben is röhejes, amiatt mert azzal jönnek hogy „Magyarország nem akar bevándorló ország lenni”. Mikor olvastak ezek az agyhalottak utoljára megbízható statisztikai adatokat a népességről, hm?! Magyarország a Történelem folyamán kábé sosem volt bevándorlóország, vagy legfeljebb akkor volt utoljára, amikor épp a magyarok jöttek be ide. Magyarországon jelenleg épp hatalmas népességfogyás van, nem mellékesen amiatt mert KIVÁNDORLÓország, nem bevándorló! És többnyire épp a legjobban képzett népréteg megy el, plusz a fiatalok. Pláne ha egyszerre fiatal is meg jól képzett is!

EMBEREK! Magyarország már olyan mértékben KIVÁNDORLÓ ország és nem bevándorló, hogy már nemcsak a normális, és jól képzett és fiatal emberek menekülnek onnan EL, hanem az olyan vén és idegileg labilis félnótások is mint én! Azaz, Magyarországról - kis túlzással ugyan de elmondható - MÁR A HÜLYÉK IS ELMENEKÜLNEK! És ezek attól félnek hogy egy ilyen hely bevándorlóország lesz?!

Agyrém, na.

Ha Magyarország nem lenne kivándorlóország, mi a faszt akartak akkor a „gyere haza fiatal” kampánnyal, hm?!

Csaló, hazug, félrevezető rohadékok! Ez a véleményem róluk, és most még kifejezetten polkorrekt voltam e szavakkal! Mert ha ehelyett azt írnám le amit szó szerint gondolok róluk, hú, hát akkor...!
 
Ha Magyarország nem lenne kivándorlóország, mi a faszt akartak akkor a „gyere haza fiatal” kampánnyal, hm?!

CÉLCSOPORT / pályázhat
Olyan felsőfokú végzettséggel, vagy piacképes/speciális szakmával rendelkező kivándorolt állampolgáraink számára szeretnénk itthon az egzisztencia teremtésében, hosszú távú berendezkedésben, karrierlehetőség biztosításában segítő kezet nyújtani, akik kamatoztatni tudják a külföldön szerzett tapasztalataikat, a felsőfokú oktatásban szerzett tudásukat, illetve gyakorlati nyelvtudásukat.
A célcsoport további jellemzői:
- munkavállalás céljából tartózkodik az Egyesült Királyság területén,
- az Egyesült Királyságban van bejelentett állása,
- rendelkezik Egyesült Királyságbeli egészségbiztosítási kártyával.

Szóval, nem mindenkit csalogattak haza a programmal! A kétkezi melósnak esélyt sem adtak arra, hogy pályázzon, mert pályázni kellett, nem ám csak úgy hipp hopp itt vagyok, mert hívtatok!
 
CÉLCSOPORT / pályázhat

A célcsoport további jellemzői:
- munkavállalás céljából tartózkodik az Egyesült Királyság területén,
- az Egyesült Királyságban van bejelentett állása,
- rendelkezik Egyesült Királyságbeli egészségbiztosítási kártyával.

szerintem teljesen logikus, csak azt lehet hazahívni aki elment, a feni kritériumok igazolják, hogy hivatalosan külföldön dolgozik.

Szóval, nem mindenkit csalogattak haza a programmal! A kétkezi melósnak esélyt sem adtak arra, hogy pályázzon, mert pályázni kellett, nem ám csak úgy hipp hopp itt vagyok, mert hívtatok!

aki hivatalosan el sem ment (ezek a százezrek), miért kellene hazahívni? Ezek hivatalosan a lakcímkártyájuk szerint Magyarországon laknak, havi 7000 forintért használják a magyar betegbiztosítást...lehet csak egy sörre ugrottak át Bécsbe.
 
(kinaiak 60 ev utan sem tanultak meg a nyelvet ,de hoztak egy dinasztiat )
Ahány kínai szólt hozzám, mind magyarul tette. Nem tudom mióta lehetnek itt, de az Átkosban még nem lehettek sokan.
Egy kínai kereskedő vagy vendéglátós mennyire lenne sikeres valamennyi magyar nyelvtudás nélkül ebben az Országban?
Vagy a kínai étteremben valami más ferde szemű náció tevékenykedik?
 
aki hivatalosan el sem ment (ezek a százezrek), miért kellene hazahívni? Ezek hivatalosan a lakcímkártyájuk szerint Magyarországon laknak, havi 7000 forintért használják a magyar betegbiztosítást...lehet csak egy sörre ugrottak át Bécsbe.

Már kb. 1000-szer leírtam, de látom, ez iskevés volt. Van magyarországi lakcímünk IS, meg németországi IS. És nem fizetek egy huncut vasat sem, toronymagasról leszarom a 7000 forintos magyar betegbiztosítást, mert a némettől, az igaz hogy nem havi 20 euróért, de ennél nagyságrendekkel magasabb színvonalú ellátást kapok! És nem csak egészségügyi ellátást, nyugdíjat is kapok a befizetett járulék ellenében, ha elérem azt a kort.
Na majd akkor, ha előbb nem is, megérted te is, hogy mi a lényege a hivatalos munkavégzésnek, és a járulékfizetésnek.
 
szerintem teljesen logikus, csak azt lehet hazahívni aki elment, a feni kritériumok igazolják, hogy hivatalosan külföldön dolgozik.



aki hivatalosan el sem ment (ezek a százezrek), miért kellene hazahívni? Ezek hivatalosan a lakcímkártyájuk szerint Magyarországon laknak, havi 7000 forintért használják a magyar betegbiztosítást...lehet csak egy sörre ugrottak át Bécsbe.
Logikus? Kis barátnőm a férjével jelentkezett, de elutasították őket, mert az iskolai végzettségük kevéske volt. Sokan nem pályázhattak, mert nem mindenkinek van egyetemi végzettsége.
 
Kommentár nélkül....

Fidesz közl. 1992..jpeg

ov1.jpeg

ov2.jpeg

Orbán Viktor 2018. március 15.

Na meg egyébként Soros György stafírozta ki a Fideszt, na meg Ő tanítatta politikusnak ki.. Egye meg amit a főzött.. Vagy mégsem?
 
Vannak emberek, akik hamar felejtenek. Olyan is létezik, hogy valakinek szelektív a memóriája.
De, olyanról is hallottunk, hogy a tanítvány lekörözi a mesterét.
 
Kommentár nélkül...

Na meg egyébként Soros György stafírozta ki a Fideszt, na meg Ő tanítatta politikusnak ki..

Aki tovább lát az orránál, az meg is érti, hogy mindenek egyetlen célja van: az utánpótlás megakadályozása. Nehogy már még egy generáció Soros támogatásával kivakaródjon a szarból és tanulni tudjon, majd trónkövetelőként lépjen fel a mai fidesszel szemben.
Ők így gondoskodnak arról, hogy Budán soha többé ne lehessen kutyavásár.
 
Már kb. 1000-szer leírtam, de látom, ez iskevés volt.

Teljesen világos amit leírsz. Csak abban nem értük egyet a kint dogozók kb. hány százalékáról beszélsz mikor saját magaddal példálózol.
Szóval tegyük fel, hogy külföldön dolgozik kb. 600.000 magyar állampolgár, szerinted hány százalékának a státusza hasonló a tiédhez? Szerintem kevesebb mint 20%.
 
Teljesen világos amit leírsz. Csak abban nem értük egyet a kint dogozók kb. hány százalékáról beszélsz mikor saját magaddal példálózol.
Szóval tegyük fel, hogy külföldön dolgozik kb. 600.000 magyar állampolgár, szerinted hány százalékának a státusza hasonló a tiédhez? Szerintem kevesebb mint 20%.
Marhaság. Mielőtt beszélsz, menj fel az adott országok honlapjaira, és ott tájékozódj, hogy hányan rendelkeznek NI-számmal, Steuer-számmal, stb. Azok mind hivatalosan élnek, dolgoznak kint. Ők fizetnek járulékot, laknak hivatalosan, vehetnek autót is, mert tudnak biztosítást kötni, stb.
A fekete-réteg, akiről te beszélsz, az a 600ezer felett értendő, azokról semmilyen statisztika nincs. Csakúgy, mint a királyságban elő és dolgozó rokonaimról, volt kollégáimról, mert azok döntő többsége mára már angol állampolgár IS, tehát a magyar nem hozza le az olyan statisztikában, amiben számára kedvezőtlenül befolyásolná.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére