Párizs megnyitja a városházát és a fővárosi középületeket hajléktalanok előtt

Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere egy vasárnapi lapinterjúban bejelentette, hogy ezen a télen megnyitja a városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok, valamint nagyobb középületek dísztermeit hajléktalanok elszállásolására.

"Mintegy háromezer sürgősségi szálláshely hiányzik a fővárosban. Megígértem, hogy a város megteremti a felét. Több mint nyolcszázat már létrehoztunk február óta, további hétszázat átadunk 2019 elejéig. A többi 1500-at az államnak kell létrehoznia" - mondta a főpolgármester a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilapban megjelent interjúban. Februárban a fővárosi önkormányzat háromszáz szakembere 1700 önkéntes segítségével mintegy 3 ezer, az utcán éjszakázó hajléktalant számolt össze Párizsban.

A francia fővárosban az önkormányzat először végzett pontos összesítést az után, hogy heves vita robbant ki a hajléktalanokat segítő egyesületek és a kormány között, amikor Julien Denormandie területfejlesztési államtitkár azt állította, hogy Párizsban és környékén alig ötven egyedülálló férfi él csak az utcán."Több kerületi polgármesteri hivatallal, bal- és jobboldalival egyaránt, megegyeztünk, hogy megnyitjuk az épületeinket átmeneti szálláshelyek kialakítására. Ennek keretében létrehozok egy kizárólag női hálóhelyet a Párizsi Városházán, amely novemberben nyílik meg" - jelezte Anne Hidalgo. Az Hotel de Ville épületében a fogadások és kiállítások helyszínéül szolgáló két nagy dísztermet alakítják át télre mintegy ötven nő éjszakai befogadására, akiknek napközben étkezést és orvosi ellátást is biztosítanak majd.

A főpolgármester tájékoztatása szerint nagy hideg esetén akár száz nőt is be tud majd fogadni a városháza a mintegy 750 négyzetméteres területen."Azt szeretném, ha ez a hely szeretettel lenne teli. Nők fognak nőkkel foglalkozni, mert sok olyan sérült van köztük, aki menekül a férfiak jelenléte elől" - hangsúlyozta a polgármester. A februári összesítésből az derült ki, hogy a párizsi hajléktalanok több mint 12 százaléka egyedülálló nő. A városháza termein kívül a belvárosi V. kerületi és a Marais negyed polgármesteri hivatalának dísztermeit, valamint a X. és a XIV. kerületi volt bírósági épületek nagytermeit is átmenetileg kialakítják hajléktalanok befogadására. "A jelképességen túl ez konkrétum.

A párizsi városházának példát kell mutatnia, be kell bizonyítania, hogy hajléktalanokat mindenhol lehetséges elszállásolni, beleértve az állami palotákat is" - fogalmazott a főpolgármester. Anne Hidalgo azt kéri a nagyvállalatoktól, hogy télre ők is nyissák meg az üres épületeiket a hajléktalanok számára.

MTI

images
 
Vajon mennyi hajléktalan lehet Párizsban, ha még 3000 férőhely hiányzik?
Biztosan eddig is töb ezer száláshelyet bizosított az önkormányzat és akkor még ott vannak az alapítványok, segélyszervezetek és egyházi intézmények is.
 
Egész biztos többen vannak mint ahányan megszámláltattak.... De a Párizsi vezetés nem kitiltotta a városból Őket, hanem éppen a leginkább közterületekre engedi be... Szét kell nézni Magyarországon! Számtalan enyészetre ítélt volt laktanya, régi bányák munkásszállása meglehetősen jó állapotban várja, hogy csendesen semmivé váljon, csak előtte még néhány biztonsági cég komoly bevételre tegyen szert az őrzésükből.. Két stadion árából a teljes hajléktalan kérdés, munkalehetőséggel együtt megoldható lenne... Pedig Budapesten nem 3000, hanem 7000 férőhellyel van kevesebb óvatos számítások szerint is, mint ahány embert most kitiltanak a közterületről...
S az Alapítványokat, a civilszervezeteket is tönkretették.. Az az egyház pedig ( az Iványi Gáboréké) amelyik valóban segít, nem is egyház a törvényük szerint...
 
A városháza dísztermében éjjelre szállást nyújtani hajléktalanoknak az is egy megoldás, nappal attól ugyanott, rendeltetésszerüen meg lehet tartani a gyűléseket is.
a magyar módszer szerintem jobb, például:
1. Nem indul eljárás azzal szemben, aki a felajánlott szociális szolgáltatást elfogadja.
2. Az eljárás során a rendőrség “gondoskodik az elkövető tisztálkodásáról és tiszta ruhával történő ellátásáról”

El sem tudom képzelni, hogy nézhet ki egy díszterem vécékkel, tussolókkal.
 
Két stadion árából a teljes hajléktalan kérdés, munkalehetőséggel együtt megoldható lenne...

A hajléktalanság egy teljesen másik probléma az egy szociális állapot, hajléktalanként élhet intézményben vagy az utcán.
Majd mikor valamelyik EU tagországban sikerül megszüntetni a hajléktalanná válás okait, biztosan átvesszük a módszert.
 
Magyarországon nincs szegénység. Nyugaton van.

nem tudom páldául nyugaton milyen orvosi ellátást biztosítanak havi 7320 forintért (kb. 20 euró).
Mindenesetre, ha Párizsban már felszólítják a nagyvállalatokat is, hogy nyissák meg az üres épületeiket a hajléktalanok számára....akkor csak komoly lehet a probléma.
 
Utoljára módosítva:
Az egésznek semmi köze a jótékonykodáshoz vagy a szociális érzékenységhez: ez csak egy szocialista politikai szemfényvesztés. Mi szükség van pont a ''városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok, valamint nagyobb középületek dísztermeit'' megnyitni a hajléktalanok előtt?
 
Pl kevesebben fagyjanak meg az utcan. Nem igazan beszeltel meg hajlektalannal pedig van otthon sok.
 
Utoljára módosítva:
Ugye nem gondolod komolyan, hogy ez a leírtak szerint fog megvalósulni.

Már hogyne hinném. Még az NGO telefonszáma is meg van adva a fentebb linkelt címen (Hívj minket a 06 70 227 4147-es telefonszámon!) ... majd azok ügyelnek mindenre, a legkisebb hiba és milliókra perelik az államot.
Milyen ügyesen kiperelték a bangladeshi migránsoknak is a fejenkénti 6 milliós kártérítést, csupán azért mert tranzitzónába kísérték őket.
 
Utoljára módosítva:
Hétfőn lépett életbe a szabálycsomag, ami tiltja az életvitelszerű utcán lakást, vagyis az utcai hajléktalanságot – ennek értelmében nem lehet közterületen tartózkodni, és aki onnan a hatóságok felszólítása ellenére sem távozik, az szabálysértést követ el.

A szabálycsomag életbe lépésének napján Budapest több frekventált helyéről is eltűntek a hajléktalanok, így a Deák Ferenc téri aluljáróból is, jelentette egy hétfőn arra járó kollégánk. Vasárnap még több hajléktalan is ebben az aluljáróban húzta meg magát, hétfőre viszont eltűntek, új helyet találtak maguknak.
Érdekes........
Úgy látszik hogy erővel ellehet érni dolgokat....ha egyeseknek nem jó a kérés akkor szenvedjenek.
Ez ismét pozitív pont a kormánynak, akár tetszik akár nem.
Az embereknek jobban tetszik a rend és a tisztaság.
 
Setni ,
még emlékszem az "átkosban" a csöveseket legtöbbször bezárták télire , naq nem mint a befötett , hanem levitték öket legtöbbször Baracskára valamilyen " rendzavarás" okán , igy a szerencsétlenek legalább melegbe töltötték el a fagyos idöt .
 
Másképp nem lehet mert maguktól nem akarnak beilleszkedni.
 
Hétfőn lépett életbe a szabálycsomag, ami tiltja az életvitelszerű utcán lakást, vagyis az utcai hajléktalanságot – ennek értelmében nem lehet közterületen tartózkodni, és aki onnan a hatóságok felszólítása ellenére sem távozik, az szabálysértést követ el.

A szabálycsomag életbe lépésének napján Budapest több frekventált helyéről is eltűntek a hajléktalanok, így a Deák Ferenc téri aluljáróból is, jelentette egy hétfőn arra járó kollégánk. Vasárnap még több hajléktalan is ebben az aluljáróban húzta meg magát, hétfőre viszont eltűntek, új helyet találtak maguknak.
Érdekes........
Úgy látszik hogy erővel ellehet érni dolgokat....ha egyeseknek nem jó a kérés akkor szenvedjenek.
Ez ismét pozitív pont a kormánynak, akár tetszik akár nem.
Az embereknek jobban tetszik a rend és a tisztaság.

Talán árnyalná a képet számodra és talán nem tapsolnál ennyire boldogan erre az intézkedésre (már ha van benned némi emberség), ha kicsit jobban elmerülnél a témában.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,567
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére