Évekkel élhetsz tovább, ha jól bánsz a bélflóráddal

Bélrendszerünk baktériumai és azok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatása régóta a tudósok látóterében áll. Egy tavalyi, kanadai kutatás szerint a probiotikumok révén akár tovább is élhetünk.

A montreali székhelyű McGill Egyetem kutatói legyeken végzett vizsgálataikkal jutottak arra a következtetésre, hogy a probiotikumok – a bél mikroflórájának jótékony hatással bíró élő mikroorganizmusai – a Triphala elnevezésű, természetes eredetű táplálékkiegészítővel karöltve jelentősen meghosszabbíthatják az életet. A tudósok gyümölcslegyeknek adagoltak egy különböző baktériumokból és az említett, indiai eredetű gyógynövénykészítményből előállított keveréket, melynek következtében a legyek élettartama hatvan százalékkal megnőtt, továbbá ellenállóvá váltak több, az öregedéssel kapcsolatos betegséggel szemben. A Scientific Reports hasábjain megjelent tanulmányról az egyetem honlapja számol be.


Bélrendszerünk működése egész szervezetünkre kihat
A keverékkel ellátott legyek 66 napig is eléltek, vagyis átlagban 26 nappal tovább, mint az azzal nem kezelt társaik. Mindemellett kevésbé is viselték meg őket az öregedés olyan jelei, mint az inzulinhiány jelentkezése, a gyulladások vagy az oxidatív stressz. A kutatók szerint a legyek biomechanikai működése 70 százalékban hasonló az emlősökéhez, ezért akár az emberi szervezetre levonható következtetéseket is nyerhetünk jelen vizsgálati eredményeknek hála.

A probiotikumok drámaian képesek befolyásolni bélrendszerünk mikrokörnyezetének működését, többek közt azt is, miként bontja le szervezetünk az elfogyasztott táplálékot – magyarázza Satya Prakash, a biomechnika professzora, a tanulmány társszerzője.

26944169_b9179346716a2981065640e2a6881588_wm.jpg

Egyre több kutatási eredmény igazolja a probiotikumok széles körű hatékonyságátFotó: Jamie Garbutt / Getty Images Hungary
Egy adott probiotikus készítmény egyszerre képes több, a sejtek működését befolyásoló jelútra is hatni, ezért lehetnek ennyire szerteágazó pozitív fiziológiai hatásai például a kísérlet során alkalmazott elegynek. Az emberek esetében természetesen nem szabad annyira explicit és nagyszabású hatásokra számítani, mint amit a gyümölcslegyek esetében tapasztaltak a kutatók, de az eredmények azt mutatják, hogy egy, a Triphalából és különböző probiotikumokból összeállított étrend-kiegészítő segíthet abban, hogy egészségesebbek maradjunk, illetve csökkentheti az öregedés kellemetlenebb tüneteit is.

A kutatók szerint a megfigyelt jelenségek a bélfal idegsejtjei és az agyunk közötti kétirányú kommunikációra vezethetőek vissza. Az elmúlt években több kutatás is bizonyította, hogy milyen szerepet játszhat ez a szimbiózis a különböző idegrendszeri alapú betegségek, mint például az agy idegsejtjeit érintő degeneratív megbetegedések (Alzheimer-kór és társai), a krónikus vastagbél-gyulladás (IBS-szindróma), sőt akár a depresszió kialakulásában.

A Triphala az amalaki, bibhitaki és haritaki gyümölcsökből – a szó maga is három gyümölcsöt jelent – összeállított, tradicionális indiai őrlemény, melyet a hagyományos hindu orvoslásban használnak. Susan Westfall, a megjelent tanulmány első szerzője szerint, habár mindig is tudtak az indiai kultúrában elterjedt gyógymódok pozitív mivoltáról, még maguk a kutatók sem számítottak ennyire pozitív eredményekre. A tudóscsapat szabadalmi kérvényt nyújtott be a hivatalos szervekhez az általuk kifejlesztett keverék előállítási jogait illetően, és azt reméli, hogy a jövőben emberi pácienseken alkalmazva a készítmény olyan bajok, mint például a cukorbetegség, az elhízás, a neurodegeneratív betegségek, krónikus gyulladásos tünetek, a depresszió, az IBS-szindróma, sőt akár a rák ellen is bevethető lesz.

divany
 
Valamelyik triphala termék gyártója nyilván nagyon sok pénzt költött arra hogy bebizonyítsák, a legyek tovább élnek, ha ezt fogyasztják. Én még el is hiszem hogy így van.
Az más kérdés, hogy a gyógyszergyártásban még az emlősökön végzett sikeres kísérletek is legfeljebb bíztató jelnek tekinthetőek, a készítmények nagyobb része még ezután is elvérzik, hiszen az ember nem patkány és leginkább nem légy.
 
A rohadék tv reklámokban annyira nyomják a bélflóra szavak köré épített dolgokat
Nézzük mire emlékszem:
  • Bifidus Essensis
  • élőflórás joghurt
  • A probiotikumok "élő" élelmiszer-alkotórészek,
  • bifidus actireguláris
Nem hagyom hülyíteni divat dolgokkal magam.
Ha egészségesen akarok érkezni
Nem a reklámozott dolgokat veszem
Hanem csinálok aludt tejet és kész
 
Csak nem jutok oda, hogy összefoglaljam amit ebben a műsorban láttam, talán a hét végén.
-
A téma egy jo lehetőség mindenkit újra arra emlékeztetni, hogy:
-
Az ember egy vándorló biotóp!
Rajtunk, bennünk tízszer annyi mikroorganizmus él mind ahány emberi sejtből állunk.
-
Aki szórakoztatva szeretne többet megtudni arról mi történik a gyomrunkban és a beleinkben annak ajánlom a következö könyvet. Én még hangos-könyvként is megvettem mert azt tudom autozás közben is hallgatni.
A link alatt bele is lehet kóstolni a hangoskönyvbe
-
51fCnBJVQmL._SX303_BO1,204,203,200_.jpg

-
Guilia Enders még egyetemista korában írta a könyvet, 2017-ban fejezte be orvosi tanulmányait
Ma egy Frankfurt am Main-i kórházban dolgozik. A könyv Youtube-n is megtalálható "Bél bájjal"
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,378
Tagok
615,649
Legújabb tagunk
nagyi49
Oldal tetejére