Nesze neked, Orbán Viktor

Mint Rottenbiller. Így bukik el Orbán Brüsszelben. Nem kellett neki Weber, nem volt jó Timmermans. Nyilván bevandorláspárti sorosista jelöltek voltak. Akkor most megkapta. És megvertségében és gyávaságában még meg is szavazta.

Mostani tudásunk szerint Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság elnöke. Ő az egyik legelkötelezettebb politikusa az Európai Egyesült Államok ügyének. Ahogy nyilatkozta, nem akarja, hogy gyermekei a nemzetek foglyai legyenek. Máskülönben, hogy a magyar kormányfőnek még könnyebb legyen őt támogatnia, kiáll az azonos neműek házassága mellett.

Aztán meg nem hajlandó egyenlőségjelet tenni a menekültkérdés és a terrorizmus közé. Sőt, miként Gyurcsány Ferenc, ő is menekülteket fogadott be saját házába a legválságosabb napokban. Ő lehet az új bizottsági elnök, akit Orbán ma megszavazott. A legliberálisabb és legbaloldalibb kereszténydemokratára adta szavazatát.

Nesze neked, Orbán Viktor. És persze ne tévedjünk, jó képet fog vágni teljes politikai vereségéhez.

Molnár Csaba
Ügyvezető alelnök, EP-képviselő
DK

t-4-orban-morcos.jpg
 
nekem igencsak tetszik ez az alkudozás "backroom chat", nem véletlenül foglalkozik vele a világsajtó
https://www.politico.eu/article/fra...ouncil-meeting-commission-president-top-jobs/
mindenkinek világos, hogy mennek a dolgok, ki mit kér a szavazatáért.
Borissov then presented a list of "what is important for us" — including plans for an international gas hub in Bulgaria, Sofia's desire to join the EU's borderless Schengen zone, and an EU program that monitors Bulgarian anti-corruption efforts (which the Bulgarian government wants Brussels to end).
Remélem még emlékszel a másik rejtett kamerával készített felvételre az uniós miniszterek találkozóján (a luxemburgi külügyminiszter és Matteo Salvini vitája), ami az olasz miniszter Facebook-oldalán bukkant fel.
-
Nem szeretem ha talányokban beszélsz,
- azt a látszatot akarod kelteni mintha valami "titok" birtokába lennél amit rajtad kivül nem ismer senki.
- ez minden összeesküvéselmélet alapja a kisebbségi érzésben szenvedök gyogyszere.

Kérlek világosítsál fel bennünket nagy guru, mi van azon a "titkos videofelvételen"?
-
Én elmondom neked.
- Salvina egy nemhivatalos látogatás keretén belül összetalálkozott Bécsben Asselborn-nal
- A Luxemburgi Külügyminisztert ismeri minden magyar mert többször beolvasott már hivatalosan Orbánnak.
- Salvini kifejtette, hogy neki "teljesen más világnézete van" mint a luxemburgi miniszternek

"Èn inkább azon dolgozom, hogy az Olasz és Europai fiatalok több gyereket hozzanak a világra, mert én nem akarok uj rabszolgákat." Egy mellék mondatban "Lehet, hogy önöknek Luxemburgban migránsokra van szüksége - Olaszországba én inkább az olaszoknak segitek, hogy ujra gyerekeket csináljanak"
-
- Ez egy nyilvánvaló provokáció volt, amire bepöccent Asselborn,
- Salvini csak erre várt és titokban filmezett, majd feltett egy twitterbe.
-
Nézzük csak hogyan reagált erre a Luxemburgi külügyminiszter?
- Helyre utasította Salvinit

"Cher Monsieur, Luxemburg hat tausende italienische Migranten in Luxemburg aufgenommen, weil ihr nicht für eure Kinder sorgen konntet in Italien."
-
Hogy mindenki megértse:
"Kedves Uram, Luxemburg olasz migránsok ezreit vette fel Luxemburgba, mert nem voltak képesek a gyerekeikről gondoskodni Olaszországban" Levette a fejhallgatóját és az asztalra csapta: "Merde alors"
-
Információképpen nézzük meg, mely országokból jöttek 1945 ota bevándorlok Luxemburgba
-
209593-st-galerie_gross.jpg
 
-
Nem szeretem ha talányokban beszélsz,
- azt a látszatot akarod kelteni mintha valami "titok" birtokába lennél amit rajtad kivül nem ismer senki.
- ez minden összeesküvéselmélet alapja a kisebbségi érzésben szenvedök gyogyszere.

Kérlek világosítsál fel bennünket nagy guru, mi van azon a "titkos videofelvételen"?

A dokumentumfelvételen az az érdekes, hogyan dühöng a luxemburgi külügyminiszter mikor Salvini arról beszél, hogy Luxemburg új rabszolgákként tekint az afrikai bevándorlókra.
Hol, mikor beszétem én "tikos" felvételekröl .. ez bennük a lényeges, hogy legyenek publikusak, hogy lássa mindenki, hogyan üzletel például Timmermans Borissovval.... csak kár, hogy mikor észrevette a kamerát azonnal kikapcsoltatta.
 
Utoljára módosítva:
Azért érdekes a nézőpontod, például Magyarország esetén azt mondod egyszemélyi döntés van, pedig szerintem a többség akarata egybeesik a vezető akaratával
Magyarországon diktátor van.
Hogy a többség akarata mi azt te nem tudod.
A választás kisebbséget mutatott
De ez se érdekes
Mert nincsen folyamatosan szondázva
Kérdésenként változhat a támogatottság.
A kérdőívről tudjuk hamisítvány.Minimum zsákbamacskaként nem nyilvános sem a válaszokat nem tudjuk.Hátsó szobában kihoznak valamiit és kész.
Még a visszaküldött darabszámot se lehet tudni azt mondanak amit akarnak.
Ettől függetlenül te is csak kijelentesz egy mondatot: mi esik egybe mivel?

Talán te akartad a Vág völgyi kisvasutat?
Tehát nem tudható mi esik egybe mivel.
Folyamatos megmérettetés nélkül nem tudhatod.
Az elől meg bújik.
Közönséges tv beszélgetésben se mer részt venni.
Kimenni az utcára se mer.
Mert talán mégse esik egybe az emberek akarata az övével.

A magyarokról meg Vass Albert elmondta milyen:
Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál,

Én elégedetlen vagyok de nem mostan óta hanem mióta kiiktatta a leválthatóságát.(a részleteket mindenki tudja)És folytatta:
Mióta átírta az alkotmányt.stb...
 
Utoljára módosítva:
A dokumentumfelvételen az az érdekes, hogyan dühöng a luxemburgi külügyminiszter mikor Salvini arról beszél, hogy Luxemburg új rabszolgákként tekint az afrikai bevándorlókra.
Hol, mikor beszétem én "tikos" felvételekröl .. ez bennük a lényeges, hogy legyenek publikusak, hogy lássa mindenki, hogyan üzletel például Timmermans Borissovval.... csak kár, hogy mikor észrevette a kamerát azonnal kikapcsoltatta.

-


- Salvini mondja, hogy "... mert én nem akarok uj rabszolgákat!"
- ezt még hagyja is elmenni a Luxemburgi miniszter.
- "Ha önnek menekültek kellenek.." folytatja Salvini - "én inkább segítek olasz gyerekeket csinálni"
- és itt lett tele a pohár Asselborn-nál.

Mert ügye mindenki tudja, hogy hány tízezer Olasz dolgozik 1945 ota Luxemburgban
mert az Olaszország nem képes munkát adni a szülőknek, hogy eltartsák a gyerekeiket.
-
«Cher Monsieur, Luxemburg hat tausende italienische Migranten in Luxemburg aufgenommen, weil ihr nicht für eure Kinder sorgen konntet in Italien.»

Ez érvényes Orbánra is, minek neki több gyerek, hogy még többen menjenek nyugatra dolgozni? Ez az én mondásom. :rolleyes:
-
A felvételen látszik, hogy provokáció, ugyanis nem voltak ott filmesek beengedve és érdekes módon pont ebből szögböl.
-
Nem akarok a te fegyvereddel harcolni, de Sargentiniröl szoktad modani,
- hogy "nincs semmilyen egyetemi végzettsége", nos ez Matteo Salvinire valóban igaz
- de ez téged nem zavar (engem se nagyon) csak megtudom érteni miért ilyen műveletlen.
- Tudtad, hogy Salvini és a titkára ellen eljárást inditott az olasz ügyészég 2018-ban szabadság-rablás miatt?
- Salvini megszegte az alapvető tengerjogi szabályokat többszáz menekültet fogvatartott egy hajón.
- Csak a politikai mandátuma miatt van per pillanat felmentve
 
Utoljára módosítva:
Én elégedetlen vagyok de nem mostan óta hanem mióta kiiktatta a leválthatóságát.(a részleteket mindenki tudja)És folytatta:
Mióta átírta az alkotmányt.stb...
Megértem, Te úgy érzed , hogy semmi támogatottsága az aktuális kormánynak és elhiszed, hogy az a maroknyi ember aki a választások után tüntizgetet pár napig jogosan skandálta "mi vagyunk a többség!"
Mellesleg Vass Albert egy szóval sem utal arra, hogy a második típus a politikai ellenzéket képviselné.
 
Megértem, Te úgy érzed , hogy semmi támogatottsága az aktuális kormánynak és elhiszed, hogy az a maroknyi ember aki a választások után tüntizgetet pár napig jogosan skandálta "mi vagyunk a többség!"
Mellesleg Vass Albert egy szóval sem utal arra, hogy a második típus az ellenzéket képviselné.
Megint kikaptál egy szót és nem a mondandót válaszolod
Mit jelent a tüntizget?
Mekkora létszámtól tüntetés a tüntetés?
Minden tüntetés kifejez elégedetlenséget akár van közvetlen eredménye akár nem.
A mi vagyunk a többség azért igaz mert nem kapott a Fidesz 50 % támogatottságot se.
Bár a csendes többséget meg se vagy képes számolni
És a Kérdőívek (Nemzeti konzultáció) se mutatja ki.
A mi vagyunk a többség nem egy pártban van hanem, az egy pártot (idesz)nem választók azok

Vass Albert egy szóval sem utal arra, hogy a második típus az ellenzéket képviselné.
Én utaltam arra az első típus második szakaszába tartoznak kormánytámogató behódolók.
Akik ordasabbak az ordasnál, egy kis koncért bármit
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál,
És ez minden nemzet megalkuvóira vonatkozik.
A harmadik típus a csendes többség, aki már majdnem ellenzék csak nem mer.Kivár
 
A mi vagyunk a többség nem egy pártban van hanem, az egy pártot (idesz)nem választók azok
Ezt azért át kellene gondolni. Egy választáson indul 100 párt, 100féle programmal, céllal.
Egy pártra kb. annyian szavaznak mint a többi 99 pártra. Mégis ki a többség? Nem értem, hogy veszel egy kalap alá 99 különböző orientáltságu pártot?
Pontosan olyan mintha egy súlyemelő versenyen azt állítanád nem nyertes aki felemelt 300 kilót, mert a többi versenyző összesen 301 kilót emelt fel...nevetséges.
 
Ezt azért át kellene gondolni. Egy választáson indul 100 párt, 100féle programmal, céllal.
Egy pártra kb. annyian szavaznak mint a többi 99 pártra. Mégis ki a többség? Nem értem, hogy veszel egy kalap alá 99 különböző orientáltságu pártot?
Pontosan olyan mintha egy súlyemelő versenyen azt állítanád nem nyertes aki felemelt 300 kilót, mert a többi versenyző összesen 301 kilót emelt fel...nevetséges.

Nem akarok belekotnyeleskedni, biztos vagyok benne, tornando-tol is fogsz kapni egy adekvát választ
-
upload_2019-7-3_9-58-44-png.1675043

-
A kormány feladata és kötelessége az egész ország érdekét figyelembe venni.
Sajnos ezt még a hivatalban levő miniszterek sem fogták fel.
Remélem a küszöbön álló EUs eljárás során felesznek világosítva.
-
- A Fidesz 2018-ban a szavazatok 49,6%-át érte el, ez kevesebb mint a választáson résztvevők fele.
- Nem is beszélve azokról akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a választáson
- Ha egy (2,8 millios) kisebbség azt képzeli magáról, hogy a 6,9 millioval szemben kormányozhat akkor bolond gombát evett
-
- A Fidesz megkapta a feladatot a kormány feladok elvégzését.
- A Miniszterek ahogy a nevük is mondja "szolgák" de nem csak a párt szolgái hanem az országé!
-

- A jelenlegi kormány azt képzeli a közmédiák átmentek a tulajdonukba, hát nem.
- Ezt meg kell nekik mondani, ha másképp nem keményen, az EU bórisághoz folyamodva.
-
- A százalékosan nagyobb 50,4% ellenzék feladata pedig a kormány ellenőrzése!
- Mit gondolsz minek járnak be az ellenzéki képviselők a Parlamentbe?
-
Neked fogalmad sincs a demokráciáról,
Ti egy diktatúrát próbáltok kiépíteni a demokratikus jogok leépítésévél.
Térjetek már észhez amíg nem késő.
 
- A Fidesz 2018-ban a szavazatok 49,6%-át érte el, ez kevesebb mint a választáson résztvevők fele.
megpróbálom a kedvedért más szemszögből megvilágítani a dolgokat.
A FIDESZ ahogy írod megkapta a szavazatok 49,6% -át tehát 2 824 551 helyeselte a politikájukat, egy másik picike de harsány párt (DK) megkapta a szavazatok 5,38% -át tehát 308161 polgár helyeselte a politikájukat.
Már miért kellene az ország politikáját 300000 választónak meghatározni, mikor 2000000 teljesen mást akar?????
Állítod, hogy az egyik pártra nem szavazott a választók 50% -a, így van, de a másik pártra amelyik irányítani akar nem szavazott a választók 95% -a.
 
Utoljára módosítva:
megpróbálom a kedvedért más szemszögből megvilágítani a dolgokat.
A FIDESZ ahogy írod megkapra a választól 49,6% -át tehát 2 824 551 helyeselte a politikájukat, egy másik picike de harsány párt (DK) megkapta a szavazatok 5,38% -át tehát 308161 polgár helyeselte a politikájukat.
Már miért kellene a politikai irányzatot 300000 választó meghatározza, mikor 2000000 teljesen mást akar?????
Állítod, hogy az egyik pártra nem szavazott a választók 50% -a, így van, de a másik pártra amelyik irányítani akar nem szavazott a választók 95% -a.

Ha Orbán Magyarország miniszterelnöke akar lenni akkor
az egész Magyarország és nemcsak 2,8 millio Fideszes érdekét kell képviselje.


- A választás célja nem a tulajdonjogok megváltoztatása,
- az állami vagyonnak a kormánypárt zsebébe való varázslása

- te is valószínű családba nőttel fel nem az őserdőben
- lehet, hogy a papa mondja meg merre kell vezetni az autót a nagymamához, a család többi tagja egyetért vele
- ha a papa eltéved akkor a mama korrigál, ha a gyereknek pisilni kell a papa megáll a parkolóba
- A magyar kormány azt állitja neki mindent szabad mert 2/3-uk van
- Hallgassad meg Bayert és a vele komázó miniszterek beszélgetését erröl.

Szerinted mit keresnek az ellenzéki képviselők a parlamentbe? :)
 
Szerinted mit keresnek az ellenzéki képviselők a parlamentbe? :)
elmondhatják véleményüket, törvényjavaslatokat terjeszthenek elő, bizottságokat vezetnek ... ugyanazt csinálják mint a kormánypárt, hébe-hóba mikor elégedetlenek a választók, fel is cserélődnek a szerepek.
 
Utoljára módosítva:
elmondhatják véleményüket, törvényjavaslatokat terjeszthenek elő, bizottságokat vezetnek ... ugyanazt csinálják mint a kormánypárt, hébe-hóba mikor elégedetlenek a választók, fel is cserélődnek a szerepek.

Ne haragudj de ez lárifári amit összeírtál. :)
-
 
Akkor , ha "Flinten Uschi" lessz az EP központi bizotságának az elnöke akkor készülhetünk a háborura az oroszok ellen , hiszen azt már a multkor még "védelmi miniszterként" már beharangozta !! Nagyapja álmát karja véghezvinni !!:mad: De küldje a saját kölkét oda nem az enyémet , az meg Maliba védi a Franciák uránját !!
Amugy most látszik mennyire is figyelem kivül hagyják a választó pollgárok akaratát ! Igaz Brüsszel mindig is a "kiszolgált" politikusok gyüjtöhelye volt ! Szép apanázst kapnak érte és meg lesz a mindennapi ebédjük a lobbysták által !!
 
Lassan külföldön már jobban ismerik Orbán Viktor nevét, mint Donald Trumpét.
Szerintem Európában alig van nap, hogy Orbán ne lenne a sajtóban.
Ismert ország lett a miénk, a világ közepe! - Köszönjük!
 
Magam részéröl nagyivben teszek Orbán Viktorra , de többi hazai politikusra is , mert tetszik e eggyeseknek vagy sem Kádár ota sajnos nekünk nincsen egy bármely karizmával rendelkezö politikusunk !
Aztán nézzük csak most "Brüsszelt" ! Miröl is volt szó a multkoriban ? Az europai népek fellettek hivva , hogy vállaszanak Weber és Timmermann között mert ugye ök voltak a jelöltek ! Állitolag ez lenne a demokrácija és lett nagy dirrel-durral beharangoztattva , bebizonyitva mondták ök a vizfejüek az EU ellenes hangok elhallgattatására . El is mentek az emberek jóhiszemüleg választani aztán mi is lett belölle ? Jönn Németország legelcseszettebb védelmi miniszternöje aki bebizonyitotta hozzáértését a hadsereghez :eek: , és Merkel asszony mint egy büvész kihuzta farzsbéböl mint adú ászt ! Na kérem alássan , akkor hogyan is van ez a demokáréval ?? Ott az elvtársak a 28-an kisnoblizzák ki milyen posztot fog majd kapni ! Szerintem szükség sincsen arra a gyülekezetre melyett parlamentnek csúfolnak , ha még joga sincsen arra ki is legyen a "fönök" . Mi a fenéröl is dumálnak egész idö alatt ?? VdL majd hasonlóan épiti fel vagyis inkább le az EU-t mint ezt tette eddig az Egészségüggyel és a hadsereggel Németországban , mert a hadsereg még Berlin határáig nem juttna el nehogymint Ö szeretné újból Moszkváig !!:rohog::rohog:

Érdekes, hogy bemásoltad az AfD véleményét egy-töl egyig.
-
Én úgy olvastam, hogy Orbán nagyon örült von der Leyen nominálisának,
mert azt képzeli egy növel könnyebben eltud majd bánni mint Juncker-rel
aki ugy pofozgatta jopofaságból Orbánt mind egy Belsped-lovat volt szokás. :rolleyes:
 
Érdekes, hogy bemásoltad az AfD véleményét egy-töl egyig.
-
Én úgy olvastam, hogy Orbán nagyon örült von der Leyen nominálisának,
mert azt képzeli egy növel könnyebben eltud majd bánni mint Juncker-rel
aki ugy pofozgatta jopofaságból Orbánt mind egy Belsped-lovat volt szokás. :rolleyes:
Szerintem nem azért örül hanem azért mert így azt tudja mutatni hogy sikereket ér el!!
Ez úgy jön le mintha ő érdeme lenne.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,696
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére