Előkerült egy III/III-as jelentés Orbán Viktorról

30 évvel ezelőtt írták, most az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette közzé.

A Blikk szúrta ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-oldalán nemrég közzétett jelentést, amiben Orbán Viktor neve is szerepel. A III/III-as ügyosztály által kiadott dokumentum 1989. június 10-i keltezésű.

Orbánról az alábbi szövegrészletben esik szó:

A Magyar Október Párt mindössze két és fél évig, 1989. június 27. és 1991. december 14. között működött, alapító nyilatkozata szerint a 28 aláíró „arra a következtetésre jutott”, hogy „az 1956-os forradalom és szabadságharc eszményei nem érvényesülnek a meglévő politikai szervezetek programjában és gyakorlatában

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

30 éve történt
NAPI OPERATÍV INFORMÁCIÓS JELENTÉS
1989. június 10.

A Belső Elhárítás (III/III) jelenti, hogy Orbán Viktor, Fónay Jenő, Rácz Sándor és Pákh Tibor is üdvözli a Jurta Színházban hivatalosan is megalakuló Magyar Október Pártot.
A Krassó György nevével fémjelzett szervezet 18 fős ideiglenes választmánya első ülését Philipp Tibor lakásán tartja.
Az iraton kézírással rávezetve: "Várom a külön jelentést":

A csatolt iratok levéltári jelzete:
ÁBTL - 2.7.1. NOIJ Összefoglaló jelentések 132/2, 2a

A jelentésben szereplő Krassó György és Philipp Tibor megismerkedéséről a Magyarságkutató Intézet történésze, Borvendég Zsuzsanna a Magyar Nemzetben megjelent publikációjában ezt írta:

"Egy 1983-ból származó III/III-as jelentésben az ügynök Philipp Tibor és Krassó György kapcsolatáról számolt be, amelyben elhangzott, hogy Philipp Tibor újra eljár a magánlakásokon megtartott repülő egyetem előadásaira, valamint az is, hogy „Tibivel egy ugyanilyen rendezvényen ismerkedett meg közelebbről, amit Tibi szüleinek lakásán rendeztek, kb. 5-6 évvel ezelőtt”.

Az említett ellenzéki összejövetel tehát 1977-78 környékén lehetett idősebb Philipp Tibor lakásán, akinek államvédelmi karrierje 1945-ben kezdődött, szolgálati idejének nagy részét a kémelhárítás területén töltötte, a megtorlás éveiben a kémelhárítás egyik alosztályának vezetője volt. 1962 után polgári munkahelyre irányították ugyan, de az Interag és a Tesco alkalmazásában állt sokáig, külföldi kereskedelmi kirendeltségen is szolgálatot teljesített, vagyis továbbra is kapcsolatot kellett hogy tartson a titkosszolgálattal.

Philipp Tibor tehát egy államvédelmis tiszt lakásán tartott ellenzéki találkozót, ráadásul az úgynevezett demokratikus ellenzék több tagjáról kiderült azóta, hogy hasonló családi háttérrel rendelkeztek. Mindebből nem lehet tényként levonni azt a következtetést, hogy a később SZDSZ-ként párttá alakuló radikális ellenzéket a hatalom átmentésére készülő pártelit építette volna fel, de mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget is további kutatások tárgyává tenni."
Borvendég Zsuzsanna: Reggeli jelentések
RENDSZERVÁLTÁS, 30 – A DIKTATÚRA ÁLLAMBIZTONSÁGÁNAK VEZETŐI IRÁNYÍTOTTÁK A SZERVEZET ÁTÁLLÍTÁSÁT A DEMOKRATIKUS VISZONYOKHOZ (2.)
https://magyarnemzet.hu/lugas-r…/reggeli-jelentesek-6893435/

Levéltárunkban - az eddig feltárt iratok alapján - ugyan nincs nyoma annak, hogy az állambiztonsági szervek vagy az MSZMP pártelitje egy több mint egy évtizeden keresztül zajló titkos összeesküvéssel létrehozta volna a saját politikai ellenzékét, az SZDSZ-t, a Magyar Október Pártot vagy a többi ellenzéki szerveződést, és ennek a titkos összeesküvésnek lettek volna a bábjai vagy titkos ügynökei olyan politikai személyiségek, mint Philipp Tibor, Krassó György és a radikális ellenzék képviselői, de levéltárunk nyitva.

66216112_2817934851610180_8262112189406511104_n.jpg
 
Ezek szerint a III/III-asok egymást is megfigyel(tet)ték...:p
 
Csak jelezném, hogy a '80-as évek előtt mindenki (!!!) KISZ tag volt. Csak úgy, mint ahogy alsóban kisdobos, felsőben úttörő. KISZ titkár meg minden második KISZ tag. (Jószerével.)
Az egyeteni, főiskolai felvételinél - nem deklaráltan - kizáró ok (stigma) volt, ha nem volt valaki KISZ-tag.
Az MSZMP tagság elsőre már kicsit neccesebbnek tűnik, de ezzel kapcsolatban meg azt érdemes tudni, hogy ha valaki (szinte) betanított munkásnál magasabb pozícióba vágyott, kötelező volt a párttagság. (Csak állami munkahelyek voltak, tehát mindenhol "a párt" volt az irányító. Még művezető sem lehetett olyan, aki nem párt tag.)

Amúgy meg miért is olyan rettenetesen érdekfeszítő ez a jelentés? Mit tudhattunk meg belőle OVi-ról? Hogy üdvözölte a Magyar Október Párt megalakulását. Hát..... mit mondjak, döbbenetes, na!
 
Ugye Te sem hiszed el amit írtál?
 
Igen, csak...
Én is KISZ tag voltam. Titkár viszont az lett aki később a pártban is karriert akart csinálni. A megbízható stréber.
Ha nincs "rendszerváltás" ugyanezek a köpönyegforgatók ülnének a parlamentbe. Jobbtol ballig.

A nagydumás Gyurcsány lenne a főnök, akit a második sorba visszaszorított alattomos elkaszál. Mint Sztálin annak idején.
Bajúszkirály pedig, a kőkeményen vonalas és ostorozó szürke eminens. :D
 
Utoljára módosítva:
Titkár viszont csak az lett aki később a pártban is karriert akart csinált. A megbízható stréber.
Hát bizony nem szabad hagyni hogy bárki meséljen e rég múlt időkről
Mert vadakat mondanak mint fschch A KISZ titkárokról
KISZ titkár meg minden második KISZ tag. (Jószerével.)
Nem voltak azok olyan sokan: alapszervezetenként 1 és sacc 5 évente cserélt
1959 táján 4000 alapszervezet ez 4 ezer titkárt jelenteredményez és a taglétszám 120 ezer.
Neked van igazad Gumelig.
gp_kisz22.jpg

Nagy Imre, Gyurcsány és Stumpf István

https://index.hu/belfold/kisztori0703/

A Fidesz és az MSZP vezetésében is több KISZ-es ül (vagy ült még pár évvel ezelőtt).
jobboldalon ilyen volt Kövér László mellett például Orbán Viktor, Rogán Antal, Varga Mihály és Deutsch Tamás, a baloldalon Szilvásy György, Kiss Péter, Szekeres Imre, Csizmár Gábor, Petrétei József
 
Utoljára módosítva:
A tévében láttam egy iterjút ahol Kövért kérdezték, miért nem engedi a Fidesz a III/III-as listát nyilvánosságra hozni.
Szerinte nem lenne fair dolog, mert e ügynökök közül sok kényszer alatt cselekedet. Ami biztos igaz.
Nekem viszont egyböl az ugrott be, hogy még a Fidesznek is nehéz lenne bebizonyítani az ő ügynökeik ártatlanságát.
Az nyilvánvaló hogy szocik született árulók.
 
Utoljára módosítva:
Engem elsőosztályos gimnazista koromban vágtak ki a KISZ-böl. Egy KISZ gyűlésen az osztályfőnök a KISZ titkár és vagy 5-6 15 éves stréber gyerek ítélkezett felettem.
Te nagyokos.
A gimnáziumunk 15 éves KISZ-titkárának fogalma sem volt arról, milyen szervezet ez. A város egyik legkatolikusabb családjának kamaszgyereke volt, akit lekötöttek a kamaszlét problémái. El is püfölte az anyja, amikor megtudta, hogy hová keveredett. A logikád szerint született elvű bolsevik kellett legyen. ;) De teljesen felesleges erről beszélni, huszonhatodjára idézik be azt a tablót.
 
Én meg a logikád szerint az nem értem miért van a mai magyar politikai elit között annyi volt KISZ titkár.
Jobb vagy bal, mind a kommunizmus torzszülöttje.
 
(1) Mert Magyarországon kommunizmus volt. (2) Mert a magyar fiatalok 90%-ban szinte automatikusan KISZ-tagok lettek. (3) Mert a mai magyar politikusok tekintélyes része gyerekként a késő Kádár-érában nőtt fel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére