1 millió 200 ezer magyar menekült el Magyarországról

A bécsi lap tudósítója külföldön dolgozó magyarokat szólaltatott meg, miért hagyták el hazájukat.

Százezrek hagyták már el Magyarországot Orbán Viktor, a „jobboldali populista és diktatórikus” miniszterelnök uralma óta – írja riportjában a nagy hagyományokra visszatekintő bécsi lap, a Wiener Zeitung tudósítója. A szerző megszólaltat egy Észak-Németországban élő, névtelenséget kérő tanárnőt is, akinek azért kellett elköltöznie, mert liberális iskoláját bezáratták, így elveszítette munkáját. A cikk felidézi, hogy 2010-ben az Orbán-kormány ideológiai reformot hajtott végre az oktatásban, aminek során egységesítették a tankönyveket, és bürokratikus feladatokat róttak a tanárokra.

Két szabadelvű, a független gondolkodást és művészetek oktatását zászlajára tűző iskola, a budapesti Janikovszky Éva általános iskola és a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium azonban tiltakozott. Utóbbi szóvivője, Wolf Csongovai Hilda is elvesztette munkáját, ezért Izraelbe költözött. Ám elmondása szerint mivel héberül még nem beszél jól, ez visszalépést jelentett karrierjében. Megszólal egy Londonban takarítónőként dolgozó cigány asszony is, aki Magyarországon is jól megélt ugyan, ám állítja, elege lett a rasszizmusból, hogy gyermekeit folyton megbélyegzik az utcán.

A szerző szerint egyébként sok történet kering arról, hogy aki kritizálni meri a kormányt, annak ellehetetlenítik a munkáját. Az Eurostat statisztikáit idézve rámutat: 2016-ban – Franciaországot és Spanyolországot nem számolva – 410 ezer magyar élt az Európai Unióban, ami 100 ezerrel több, mint 2014-ben, és a négyszerese annak, ahányan az ezredfordulón. Más források szerint pedig 850-950 ezren távoztak külföldre 2010 óta 2018 év végéig. Arra is rámutat, hogy egy 2017-es felmérés szerint a 14 és 40 év közöttiek közül 680 ezren tervezték, 380 ezernek pedig már konkrét tervei is vannak, 2018-ban viszont már 350 ezren kívántak elmenni, ebből 190 ezer konkrét tervvel indult el, hogy kiköltöznek, ami egyúttal közelít az 1 millió 200 ezer főhöz, és ez még mindig csak 14 és 40 év közöttiek. Egy másik felmérés szerint amit szintén 2017-ben és már 2018-ban is mértek, a 40-70 év közöttiek is becslések szerint több mint 150 ezerre rúg a külföldre költöző magyarok száma, ami igencsak súlyos problémákat szül évek óta az oktatásban, az egészségügyben és most már a köztisztviselésben is, nem beszélve a közlekedési cégeket, a Rendőrséget, a Tűzoltóságot és még sorolhatnánk a munkáltató helyeket holnapig. Szóval ez az igazi valóság, amit az Orbán-kormány immáron 6 éve folyamatosan letagad és agyon kozmetikáz.

olkt.hu/wienerzeitung

7d3ee19d8b4872ea3dd0a5b168ac34038f335792-960x639.jpg
 
Amugy a bombasztikus cimü s szuggesztiv felhangú cikkhez vissza:

Lengyelországból több millióan mentek nyugatra,egyes becslések szerint 5 millioan,
Romániából 2-3 millioan, s
magán Németországon belül 3,7 millioan mentek át keletröl nyugatra. Föleg ez utóbbi szám mutatja a nagy menekülést:(.
S milyen az élet,a körkép.sk irja ma reggel:
"
Agyelszívás: Tizenöt év alatt 300 ezer szlovákiai hagyta el az országot"
Gondolom,ök is Orbán elöl menekültek.
 
Utoljára módosítva:

Hip hip hurrá, a szomszéd tehene is döglődik! Van, aki ennyivel is beéri.
 
Amugy a bombasztikus cimü s szuggesztiv felhangú cikkhez vissza:

Lengyelországból több millióan mentek nyugatra,egyes becslések szerint 5 millioan,
Romániából 2-3 millioan, s
magán Németországon belül 3,7 millioan mentek át keletröl nyugatra. Föleg ez utóbbi szám mutatja a nagy menekülést:(.
S milyen az élet,a körkép.sk irja ma reggel:
"
Agyelszívás: Tizenöt év alatt 300 ezer szlovákiai hagyta el az országot"
Gondolom,ök is Orbán elöl menekültek.
De, itt rólunk van szó!
Attól nekünk nem lesz jobb hogy máshol is vannak problémák.
 
De, itt rólunk van szó!
Attól nekünk nem lesz jobb hogy máshol is vannak problémák.
Tévedtem vannak akik szerint jobb lesz nekünk...
Közelednek az önkormányzati választások és jönnek elő azok a bizonyos figurák...
Aki átesett a vak komondoron akinek a felesége megakadályozta hogy a vasárnapi boltzárról népszavazás legyen, polgármester aki 30 év MSZP tagság után rájött hogy ő KDNP-s (igaz ilyen párt nincs) színész aki a lakásproblémája megoldása után egyszerre csak a fidesz arca lett a választási plakátokon, fideszes aki a fidesz logó nélkül indul...
Összefújja a szél.
Majd ha évtized vagy évtizedek után erről a korról olvasunk érdekes lesz mit szólnak az utódjaink?
Hogy engedhettétek? Nem láttátok?
 
Amugy a bombasztikus cimü s szuggesztiv felhangú cikkhez vissza:

Lengyelországból több millióan mentek nyugatra,egyes becslések szerint 5 millioan,
Romániából 2-3 millioan, s
magán Németországon belül 3,7 millioan mentek át keletröl nyugatra. Föleg ez utóbbi szám mutatja a nagy menekülést:(.
S milyen az élet,a körkép.sk irja ma reggel:
"
Agyelszívás: Tizenöt év alatt 300 ezer szlovákiai hagyta el az országot"
Gondolom,ök is Orbán elöl menekültek.

Nem, ők is mint a magyarok első hulláma, a jobb keresetek miatti gazdasági menekültek, mert ugyanavval a munkával, nem pedig alanyi jogon, jobban meg tudnak élni. Osszik is ugyanúgy állnak hozzá a munkához, mint a közép európai régió polgárai. (Értelmes wesszi ma már úgy áll hozzá az egyesüléshez, mint az értelmes brit a Brexithez.)
És tény, hogy az itthoni magyaroknál jobb helyzetben vannak otthon is a többiek.
De a lengyelek a hiányzó munkaerőt "pótolják" Ukrajnából (szláv nyelv), az értelmes ukrajnai magyar Orbán "adományával" szintén bejut az EU-ba, Kárpátalján is óriási szakember hiány van. Nekünk csak a "szavazó" marad tőlük.
Agyelszívás. E-miatt nem kell aggódnod, csak a mi vezírünk olyan ostoba, hogy leépíti a teljes oktatási rendszert.
Még tíz év, és be lehet csukni a felsőoktatást, kivéve az Orbán féle foxi-maxi képzőt.
Utóbbi miatt menekül már (és igen akinek itthon is meglenne az anyagi jóléte és nem a mutyikból), mert a családját nem áldozza a "hazáért",
 
Ven neked rálátásod a magyar felsöoktatásra?
 
közöny? lehet...én is közönyös vagyok akkor vagy apatikus...már nem sok kell és lépek én is tovább - és ha valakinek az a hazafi, aki leáll vitázni, veszekedni, tüntetni meg tudomisénmiketcsinálni, akkor én tuti nem vagyok az...nekem ott a hazám, ahol elismernek, megbecsülnek és........élni hagynak
Nos amit most írsz szóról szóra megegyezik egy öreg batátom kb. 2010 mondásával.
Kérdeztem hogy vagy?
Sehogy, Nekem ez nem hazám már.
Miért?
Mert a haza az, ahol jól érzi magát az ember.
Nem háborgatják, kiszámíthatóan élek.
Itt ez nincs meg neki, ez nem hazája már, ez Magyarország.
Szó sincs itt hazafiságról
Épp hogy elveszik a rossz közérzettel.
 
Utoljára módosítva:
Amugy a bombasztikus cimü s szuggesztiv felhangú cikkhez vissza:

Lengyelországból több millióan mentek nyugatra,egyes becslések szerint 5 millioan........
Arkady Rzegocki, Lengyelország londoni nagykövete az Egyesült Királyságban élő 800 ezer honfitársához címzett levelében azt tanácsolta nekik, hogy komolyan gondolják meg az ország elhagyását a brexit után - tudósított a BBC. A diplomata azzal érvelt, hogy távozásuk óta sokat javultak az életfeltételek hazájukban, így kiváló lehetőségek várnak rájuk. Javaslatának lényege: vagy folyamodjanak a brit hatóságoknál letelepedett státuszért, ha erre jogosultak, vagy inkább utazzanak Lengyelországba, hogy elkerüljék az egzisztenciális bizonytalanságokat.
Rzegocki felhívja a figyelmet arra, hogy bár egymillió lengyel tartózkodhat legálisan vagy kevésbé legálisan Nagy-Britanniában, csak alig több mint negyedük (27 százalékuk) nyújtotta be kérelmét a letelepedett státusért. Ezt riasztóan kevésnek tartja. A nagykövet megállapítja, hogy tavaly 116 ezer lengyel hagyta el a szigetországot, amely hamarosan hátat fordít az EU-nak, s ezért új alapokra kell helyezni a két ország hagyományosan jó kapcsolatait.

A hivatalos brit statisztikai adatok szerint 832 ezer lengyel állampolgár tartózkodott tartósan az Egyesült Királyságban 2018-ban, amivel India mellett Lengyelország adta a legnagyobb külföldi népességcsoportot az országban. A brexitet előkészítő egyik fontos törvény szerint az ott élő EU-s állampolgároknak telepedett vagy letelepedésre váró státuszban kell regisztráltatniuk magukat, ha a brexit után is tartósan Nagy-Britanniában akarnak élni.
 
Csodálkozik még egyáltalán valaki hogy miért hagyja el sok ember az országot.?
Beindult a választási harc és ez tényleg harc.
-levélben kérték a bomba nevű energia ital gyártót hogy tiltsa be a Bomba néven induló ellnezéki jelöltet jogosulatlan név használat miatt...
"Figyelmébe szeretném ajánlani az Éljen Szekszárd Egyesület facebookra feltöltött képeit. A 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatosan az ellenzéki összefogás szervezete hirdeti magát Bomba Gábor polgármesterjelölttel. Amennyiben a márkanevet jogszerűen használják, kérem tekintse levelemet tárgytalannak. Ha mégis jogszerűtlen lenne, kérem tegyék meg a jogi lépéseket.

Üdvözlettel: Móra Viktória"

Móra Viktória pedig nem más, mint egy Szekszárdon induló fideszes önkormányzati képviselőjelölt, egyébként meg Horváth István fideszes országgyűlési képviselő kabinetfőnöke.
--Tarlós ellen induló Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját a fidelitas hangzavarral tette lehetetlenné...
Karácsony egy darabig nem is tudta folytatni a beszédét, mert cirkuszi zenét bömböltettek, a járműből, ami az ATV felvétele szerint szabálytalanul várakozott, és kisebb dugót okozott:
Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje egyébként azóta nem szerepelt nyilvánosan, hogy pénteken megafonba üvöltözve arról beszélt, „Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni”.
.......
Ilyen a hangulat.
 
Arkady Rzegocki, Lengyelország londoni nagykövete az Egyesült Királyságban élő 800 ezer honfitársához címzett levelében azt tanácsolta nekik, hogy komolyan gondolják meg az ország elhagyását a brexit után - tudósított a BBC.

Wiki a barátnőnk szerint Lengyelország népessége 2002-ben 36.983.700 fő volt, 2016-ban pedig 38.454.576 fő.
Ebből én akárhogy is számolgatok, én sem tudom kihozni azt a becsült 5 milliós mínuszt. Sőt, innen úgy tűnik, mintha még mintha szaporodnának is....
 
Talán náluk már korábban indult az ottani CSOK ? :)
 
Wiki a barátnőnk szerint Lengyelország népessége 2002-ben 36.983.700 fő volt, 2016-ban pedig 38.454.576 fő.
Ebből én akárhogy is számolgatok, én sem tudom kihozni azt a becsült 5 milliós mínuszt. Sőt, innen úgy tűnik, mintha még mintha szaporodnának is....
Ilyet én sem találtam...de, lehet hogy akik külföldön vannak nem mondtak le az állampolgárságról így ha népszámlálás van akkor ugyanúgy beszámítanak a lakosságba.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére