Ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek”

Orosz Bernadett még bízik az igazságszolgáltatásban, és arra kéri az embereket, hogy ne önbíráskodjanak.

Amikor először próbált szakítani, akkor csattant el az első pofon. A legutolsó, szombati verés nyomait pedig már a Facebookon tette közzé Orosz Bernadett, mint írta, kötelességének tartja felhívni a figyelmet arra, hogy „miért fontos menekülni és soha hátra nem nézni egy nárcisztikus személytől. Mert különben nem biztos, hogy túléled”. Biztonságban viszont továbbra sem érzi magát, mert az elkövetőt a meghallgatása után elengedték. Mint a nő az Indexnek mondta: a rendőrök ezt azzal indokolták, hogy a férfi „bűnbánó magatartást tanúsított”. Igaz, elmondása szerint az ügyben eljáró nyomozó úgy fogalmazott: „Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el”.


Állítólag bűnbánó volt. A pásztói rendőrök azt mondták, nincs miért izgulnom, ezt a férfit többé nem látom. De ha legközelebb találkozunk, én biztosan halott leszek

– ezt már a Blikknek mondta az áldozat.

Orosz Bernadett a Blikknek elmesélte a megverése részleteit is.

„Felmentem a szobába, mert fáradt voltam. Egyszer csak berontott és meggyanúsított, hogy biztos egy másik férfival beszélgetek, kitépte a kezemből a telefont és ököllel a homlokomra ütött. Az orromat eltörte, a fejem és testem szétzúzta ököllel, a hajam kitépte és majdnem sikerült megfojtania. Letört a fogam, összevissza dobált, mint egy rongybabát, a fájdalomtól magam alá vizeltem. Hiába folyt a vérem és könyörögtem neki, csak az érdekelte, hogy elpusztítson. Amikor egy pillanatra abbahagyta az ütlegelésemet, kimenekültem a folyosóra segítséget kérni, de visszarángatott. Akkor mondta, hogy ezt a szobát nem hagyom el élve. Utána érkeztek a recepciósok nekem segíteni”.

Mindez akkor történt, amikor a nő utolsó esélyként elkísérte a férfit annak osztálytalálkozójára.

A nő sérüléseit a salgótarjáni kórházban látták el, ahol hivatalból feljelentést is tettek a bántalmazás miatt.

Orosz Bernadett Facebook-posztjára több mint 25 ezer reakció érkezett. Az áldozat egy újabb Facebook-posztban arra kért mindenki, hogy ne önbíráskodjon. Mint írta: még mindig bízik az igazságszolgáltatásban.

Tanulságos, Mindenkinek!
Sajnos az eset velem történt meg. Rendkívül sajnálom, hogy elveimmel ellentétesen képeimmel sokkollak benneteket. Nem ez a cél. Nem sajnáltatás és nem is like a cél. Azonban kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy miért fontos menekülni és soha hátra nem nézni egy nárcisztikus személytől. Mert különben nem biztos, hogy túléled. Nekem szerencsém volt. Igaz ez a harmadik és remélem, hogy egyben az utolsó bántalmazása/gyilkoss...

facebook
76993334_2498881800178451_5059856269397983232_n.jpg

75237375_2498881836845114_4757616208142925824_n.jpg

76605243_2498881810178450_939085408040386560_n.jpg

77275357_2498913556841942_9182494805874180096_n.jpg


image.aspx

HVG
 
Aktuálpolitika... Emberi jogi elfogultságom van, és a gazemberséget a nemzet címkéje alatt sem állom meg szó nélkül. Manapság mindent ezzel címkéznek fel politikai kalandorok, a lehető legtöbbet ártva a nemzetnek. Minden ilyen eset aktuálisabbá teszi a problémát, amit nem hajlandó a politika megoldani, kísérletet se tesz rá és valamilyen homályos indokokkal elutasítja azt, ami megoldás lenne. Ez aktuálpolitika, vagy az, hogy a kormány inkább mással foglalkozik? Nem sorolnám itt fel, hogy mivel, mert az aztán tényleg aktuálpolitika lenne.
Ilyen például a szerfüggőségben élők kérdése - ha már példát hoztál - talán a világon a legszigorúbb törvények alapján összemossák a (mennyiség teszi a mérget) legártatlanabb "kábítószert" a súlyosan károsító anyagokkal, habár állítólag nem alkalmazzák az ide vonatkozó törvényeket, akkor is látható, hogy hatástalan izmozás, lásd herbál és társai. A pálinka-vakkomondor kombóról ne is beszéljünk.
Tiltsák be a pálinkát, ha már tisztulni akarnak. Kezdjék maguknál.
Nem én minősítem őket, hanem a tetteik, amikben mindenki cinkos, aki félrenéz, félremagyaráz.
Amint a "vakkomondorok országát" is félremagyaráznád, remélem csak szövegértelmezési nehézségek miatt és nem rosszindulatból.
Én egy konkrét egyezményt említettem, amit a magyar kormány tizennégyben aláírt (ha jól emlékszem) aztán kukázta, mert bizonyos részei nem tetszettek neki, te pedig általánosításokkal bővítenéd a kérdéskört. Ha már vitatkozni akarsz, akkor maradj meg a témánál. Hogy miért nem tetszik a magyarnak az adott, aláírt nemzetközi megoldás. Köszönöm.
Nem értek a szakmapolitikai kérdésekhez ezen a téren. (Nem mintha a hozzászólásod tartalma és formája vitára inspiráló szakpolitikai reflexió lett volna. Ezt azért szögezzük le, ha már egyáltalán felvetül a vita lehetősége.) Én csak annyit állítottam, hogy számos, egyformán hatékony megoldás létezhet. Egy nemzetközi egyezmény ratifikációja önmagában még semmiféle garanciát nem nyújt arra, hogy a gyakorlatban érvényesülnek is az adott normatívák. Vagy hogy épp szankcionálják a normaszegő államokat. Egyéként is, a jog eszközei a vonatkozó probléma megoldásában vagy kezelésében korlátozottak, és önmagukban elégtelenek is. Legjobb példa erre: az aláírók között szerepel Törökország. Remélem, nem kell a dolog anakronizmusát ecsetelnem.
 
Utoljára módosítva:
L
Nem értek a szakmapolitikai kérdésekhez ezen a téren. (Nem mintha a hozzászólásod tartalma és formája vitára inspiráló szakapolitikai reflexió lett volna. Ezt azért szögezzük le, ha már egyáltalán felvetül a vita lehetősége.) Én csak annyit állítottam, hogy számos, egyformán hatékony megoldás létezhet. Egy nemzetközi egyezmény ratifikációja önmagában még semmiféle garanciát nem nyújt arra, hogy a gyakorlatban érvényesülnek is az adott normatívák. Vagy hogy épp szankcionálják a normaszegő államokat. Egyéként is, a jog eszközei a vonatkozó probléma megoldásában vagy kezelésében korlátozottak, és önmagukban elégtelenek is.
Nem is kell érteni hozzá, azért vannak a politikusok, akik felé elvárásaik vannak a választóknak. Például azt, hogy ha már nem tetszik nekik a közösség által kidolgozott és magyar politikusok által aláírt megoldás, akkor úgynevezett nemzeti (bár én nem strapálnám túl ezt a szót) hatáskörben oldja meg a problémát. Sajnálom, hogy a formai és tartalmi elvárásaidnak nem felelek meg, ez lehet fogadóoldali probléma is, de ezt csak halkan jegyezném meg. Soha nem állítottam, hogy a nemzetközi megoldások a legjobbak, azt olvasom viszont, hogy semmit nem tartasz róluk. Hogy a jogi eszközök nem teljesen alkalmasak a probléma megoldására? Ez még nem ok arra, hogy elvessük azokat, hanem az egyebeket is alkalmazni kéne, nemde.
 
L
Hol állítottam, hogy elvetem akár a nemzetközi, akár a nemzeti jogi eszközöket? Vagy, hogy semmit nem tartok egyikről vagy másikról? Édes Istenem...
Akkor most nekem kéne rámutatni? Hányszor nyilatkoztál pozitívan a nemzetköziről, hányszor negatívan a nemzetiről? 0-0
Azzal kezdted, hogy elvetetted a szerződést, mondván, hogy nemzeti színezetű megoldás kellene.
Azzal fejezted be, hogy nincs remény rá, hogy be is tartsák azt (a nemzetközit), vagy hogy szankcionálják, ha nem tartják be.
Ha valamit utólag hozzáírtál, arra nem hagytál alkalmat reagálni.
Az a szomorú valóság, hogy az éppen aktuális áldozat sem várhat segítséget a hőn imádott kormányodtól - a többi mellébeszélés és terelés.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Akkor most nekem kéne rámutatni? Hányszor nyilatkoztál pozitívan a nemzetköziről, hányszor negatívan a nemzetiről? 0-0
Azzal kezdted, hogy elvetetted a szerződést, mondván, hogy nemzeti színezetű megoldás kellene.
Azzal fejezted be, hogy nincs remény rá, hogy be is tartsák azt (a nemzetközit), vagy hogy szankcionálják, ha nem tartják be.
Ha valamit utólag hozzáírtál, arra nem hagytál alkalmat reagálni.
Az a szomorú valóság, hogy az éppen aktuális áldozat sem várhat segítséget a hőn imádott kormányodtól - a többi mellébeszélés és terelés.
A helyzet az, hogy a nemzetközi jog szekunder jog, vagy másképpen gyenge normativitású jog szemben a szuverén államok jogrendszerével. Ami azt jelenti hogy kevésbé kikényszeríthető. Hiába ratifikálja mondjuk Törökország a nemzetközi egyezményt, ha történetesen nem igazítja hozzá a jogrendszerét az egyezmény elvárásaihoz, annak aligha lesz érdemi jogkövetkezménye, bár természetesen igen jó diplomáciai marketing az ország számára. (Tegyük hozzá, még akkor se nagyon változna a helyzet, ha történetesen ez az összehangolás megtörténne, lévén sokkal mélyebbre nyúló kulturális-vallási tradíciókról van szó. Tehát attól, hogy Törökország mondjuk ratifikálta az egyezményt, a török asszonyok helyzete feltehetően alig változik.) Nem tudom, Magyarország milyen megfontolásból nem írta alá. Feltehetően szuverenitást érintő vagy jogtechnikai okokból. Ám ha aláírta volna, akkor is módosítani kellett volna a primér jogi környezetet ahhoz, hogy az egyezmény érdemi érvényesülésről beszéljünk! Nem ismerem a magyar büntetőjogi és családjogi törvény vonatkozó paragrafusait, de könnyen lehet, hogy egyszerűen jogtechnikai okok álltak fenn, azaz az összehangolás nehézségei miatt nem írta alá a vállalást a kormány. Ami korántsem jelenti azt, hogy a családon belüli efféle erőszak semmiféle jogkövetkezményt nem von maga után. Ha így érted, hogy az áldozat "nem várhat segítséget", akkor nagyon demagóg állítást teszel, vagy mégsem ismered a törvényt. A tisztánlátáshoz egymásra kellene vetíteni az érvényes magyar jogi környeztet az egyezmény által felvázolt normatív elvárásokkal. (Bár attól tartok, hogy egy egyezmény nem fogalmaz meg részletekre vonatkozó ajánlásokat.) Összegezve: nem kell ahhoz kormánypártinak lennem, hogy nyomós érveim legyenek az elsődleges jogi környezet meghatározó volta és adott esetben annak módosítása mellett.
 
Minden törvény csak annyit ér, amennyit betartanak/betartatnak belőle.
Ez a törvény SZART sem ér!
Ez világos. De akkor nem a törvénnyel, hanem a törvény alkalmazásával van a probléma. Persze ettől még könnyen lehet, hogy a törvénnyel is gond van. Mondom, nem ismerem a részletes jogszabályokat. Tudomásom szerint azóta elrendelték a férfi távol tartását, és az asszony személyi védelmet is kapott a rendőrségtől - igaz, ez elég körülményesen ment. Ha megáll az életveszélyt okozó testi sértés vagy netán az életellenesség vádja, akkor bizony súlyos büntetésre számíthat az elkövető. Tehát lesz jogkövetkezmény.
 
Mindkettővel gond lehet, mert semmilyen visszatartó ereje nincs!
Nyilván egy eset is sok, aminek nem szabadna megtörténnie, de azon gondolkodom, hogy mégis ezt hogyan mérnéd, mármint azt, hogy van-e visszatartó ereje vagy sem, vagy hogy ez mekkora. Mondjuk például évi 3100 eset még nem mutatja a visszatartó erőt, de 1900 az már igen?
 
Ujabb eset ................

Megszólalt a megvert ezredesnő

Egyelőre nem hallgatták ki az ezredesnőt, aki feljelentette a rendőrség egyik csúcsvezetőjét, mert a férfi megverte. A gyanú szerint a vezérőrnagy a rendőrség Teve utcai székházában, egy irodában többször megütötte a nőt, miután az véget vetett titkos kapcsolatuknak. A rendőrnő három és fél hónappal a történtek után, az ATV Híradónak mesélte el, hogy mi történt.


„Ököllel belevágott a karomba. Kiabált, hogy nem állsz meg és rácsapott a nyakamra, és akkor ott elkezdett rángatni. Rálépett a jobb lábamra, de úgy, hogy tiszta zúzódás lett a lábfejem” – elevenítette fel a történteket a rendőrnő. Két évvel titkos viszonyuk kezdete után, idén nyáron durvult el a helyzet az ezredes nő és felettese egy vezérőrnagy között. A nő nem sokkal korábban jelentette be, hogy szakítani akar.

Az ezredes augusztus elején jelezte magának az országos rendőrfőkapitánynak, hogy közvetlen felettese megütötte. Másnap az ügyfélkapun keresztül megtudta, hogy átrendelték egy másik egységhez. Azóta azonban semmilyen előrelépés nem történt az ügyében. „Senki nem hívott fel, hogy jól vagyok, mi van velem, hogy képzelem, vagy bármiféle vizsgálatot tegyenek, vagy meggyőződjenek arról, hogy itt mi is történt, vagy érdeklődjenek. Tehát semmi ilyen nem történt és én azt éreztem, hogy ezt az ügyet el akarják tusolni" – mondta az ATV Híradónak a nő.

Egyelőre az ügyészségi vizsgálat folyik, de az is csak a nő magán indítványa miatt. Az ezredes nő azt mondja nagyon sok hasonlóságot lát a szerdán bemutatott Orosz Bernadett esetével. A miskolci édesanyát volt barátja, egy nyugalmazott alezredes verte meg brutálisan a hétvégén.

Eleinte egyikük, sem mert szólni senkinek a történtekről, mert féltek volt párjuk hatalmától.
Bár a párkapcsolati erőszak megjelenik minden társadalmi szinten, a hierarchikus rendszerekben több ilyet tapasztalnak, mondja a szakember. „Van egy olyan megfigyelés, hogy az ilyen hierarchikus erőszakszervezetekben természetesen nagyobb a valószínűsége, nem csak annak, hogy bántalmazók dolgozzanak benne, hanem annak is, hogy jobban meg merik mutatni, jobban merik csinálni a partnerük, a volt partnerük felé” – véli Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa.

Mindkét esetben a nő mondta ki a végső szót és ő szakított a férfival, akik ezt nem tudták elviselni.

A sértettek mindkét esetben arról beszélnek, hogy nárcisztikus emberrel álltak szemben. A pszichológus szerint ez egy betegség. „Határtalan sikerről és hatalomról fantáziál. Ezek az emberek a legtöbb esetben használják a környezetét, akár a szerettüket, akár a munkatársaikat, arra használják, hogy csodálják őket. Ha ez nem történik meg, megjelenhet a nárcisztikus düh.” Ez már Makai Gábor klinikai szakpszichológus vélemény az ilyen esetekről.

Magyarországon minden ötödik nő élete során legalább egyszer belekerül fizikailag bántalmazó kapcsolatba.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
L
A helyzet az, hogy a nemzetközi jog szekunder jog, vagy másképpen gyenge normativitású jog szemben a szuverén államok jogrendszerével. Ami azt jelenti hogy kevésbé kikényszeríthető. Hiába ratifikálja mondjuk Törökország a nemzetközi egyezményt, ha történetesen nem igazítja hozzá a jogrendszerét az egyezmény elvárásaihoz, annak aligha lesz érdemi jogkövetkezménye, bár természetesen igen jó diplomáciai marketing az ország számára. (Tegyük hozzá, még akkor se nagyon változna a helyzet, ha történetesen ez az összehangolás megtörténne, lévén sokkal mélyebbre nyúló kulturális-vallási tradíciókról van szó. Tehát attól, hogy Törökország mondjuk ratifikálta az egyezményt, a török asszonyok helyzete feltehetően alig változik.) Nem tudom, Magyarország milyen megfontolásból nem írta alá. Feltehetően szuverenitást érintő vagy jogtechnikai okokból. Ám ha aláírta volna, akkor is módosítani kellett volna a primér jogi környezetet ahhoz, hogy az egyezmény érdemi érvényesülésről beszéljünk! Nem ismerem a magyar büntetőjogi és családjogi törvény vonatkozó paragrafusait, de könnyen lehet, hogy egyszerűen jogtechnikai okok álltak fenn, azaz az összehangolás nehézségei miatt nem írta alá a vállalást a kormány. Ami korántsem jelenti azt, hogy a családon belüli efféle erőszak semmiféle jogkövetkezményt nem von maga után. Ha így érted, hogy az áldozat "nem várhat segítséget", akkor nagyon demagóg állítást teszel, vagy mégsem ismered a törvényt. A tisztánlátáshoz egymásra kellene vetíteni az érvényes magyar jogi környeztet az egyezmény által felvázolt normatív elvárásokkal. (Bár attól tartok, hogy egy egyezmény nem fogalmaz meg részletekre vonatkozó ajánlásokat.) Összegezve: nem kell ahhoz kormánypártinak lennem, hogy nyomós érveim legyenek az elsődleges jogi környezet meghatározó volta és adott esetben annak módosítása mellett.
Több ponttal nem vagy tisztában, de azt szépen ki tudod fejezni.
Először is a kiindulási pont az volt, hogy Magyarországon mi van, nem máshol.
Mit érdekel engem például Törökország, amikor az egyezmény Magyarország általi ratifikálását hiányolom?
Az első hozzászólásodban: "Lehet itt ratifikálni nemzetközi egyezményeket, de..." még azt hittem nincs baj a szövegértelmezéssel. A továbbiakban megírtam, hogy Magyarország 2014-ben már aláírta a szerződést, csak nem tartja be azt. Tehát a fenti hozzászólásod szólamai: "nem írta alá", "Ám ha aláírta volna, akkor is módosítani kellett volna a primér jogi környezetet ahhoz, hogy az egyezmény érdemi érvényesülésről beszéljünk!" - nem arról tanúskodnak, hogy a szövegértés jótékonyan befolyásolta volna a további megnyilvánulásaidat.
Nem sértegetésnek szánom, de ez utóbbit nevezzük ratifikálásnak - hosszabb szófosás nélkül. A tény viszont, hogy aláírta, mások is jelezték itt.
"Hiába ratifikálja mondjuk Törökország a nemzetközi egyezményt, ha történetesen nem igazítja hozzá a jogrendszerét az egyezmény elvárásaihoz," - ez is nonszensz, a ratifikálás fölöslegesen cirkalmas körülírása. Mivel ratifikálta, vélhetően szinkronizálta is.
A ratifikálás megtagadásának az okai mondvacsináltak, nincsenek viszonylatban a kérdéskör sürgős megoldást követelő voltával.
Számos esetben elmarasztalják a magyar kormányt olyan ügyekben, amikben a hazai törvényben semmi gondot nem látnak a szolgákból gazemberekké változott politikusok és az őket kiszolgáló legeslegfőügyésznek nevezett gazember.
Akkor feltenném a kérdést, hogy a nemzetközi jog mégis üti néha a "primért", vagy csak arról van szó, hogy a magyar igazságszolgáltatás ov csicska? Hogy a jogállamnak csak az árnyéka van meg, az nem lehet, ugye?
Csupán technikai kérdés, hogy nem szól bele az EU a magyar igazságszolgáltatásba, nem kötelező az állami szintre emelt korrupciót üldözni, csak szólnak, hogy jó lenne. De könnyen meglehet, hogy hamarosan változtatni kell: bomlasztás helyett kilépés.
Nem én állítom, hogy a családon belüli/kívüli erőszak terén a kormány nem tesz semmit (a hírben is szerepel, hogy a bántalmazót simán elengedték a rendőrök), hanem komoly szakemberek hosszú évek óta verik félre a harangot és minden megtörtént eset eggyel több a soknál.
Tudod miért utasították el a ratifikációt?
Mert a férfiak bántalmazása nincs benne megemlítve...
Mert túl "Gender-szagú" az egész (akármit is értsenek alatta).
Intézményrendszert kéne kiépíteni az egyezményhez. Kiterjesztenék az élettársakra is.
"Az Európa Tanács bizottságának tanulmánya[11] szerint nincs például törvényi garancia arra, hogy az ügyész a családon belüli erőszak és a szexuális erőszak mindegyik (ne csak a súlyosabb) formája esetén büntetőeljárást indíthasson. Két uniós tagállamból Magyarország az egyik, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot. Uniós tagállamként egyedüliként Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal. Nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nőknek." Wiki
Bármelyik férfiból egy pillanat alatt bűnözőt kreálhat az Isztambuli Egyezmény -

kürtöli tele a világot a közpénzen kitartott, a kritikus hangú médiumok sorsát hírből sem ismerő lakájtermék. Azok épp a megszűnés különböző fázisában is több embert elérnek, mit ezek.

Valamiért mindez túl idegen a magyar kormánynak. És igen, Törökország is aláírta, ratifikálta is.

De ha érdekel a téma, magad is utána tudsz nézni, biztosan találsz elegendő infót.
Nem kell kormányellenesnek lenni ahhoz, hogy észrevedd, a kormány minden intézetet a saját önös érdekeik kiszolgálására állított be, alakította át, az igazságszolgáltatást sem kímélték - a legnagyobb csodálatom azoké a bíróké, akik még gerinccel rendelkeznek, de ha ez a nyomulás így megy tovább, akkor egyszer téged is sikerül majd jobb belátásra bírniuk a tényeknek. Ha már nem állhattad meg, hogy az aktuálpolitika medrébe tereld a beszélgetést.
Ne tévesszen meg, ha néha úgy tűnik, hogy kormányoznak ezek. Az elsődleges cél a lopás, a kormányzás látszata csak a mimikri része. És előbb-utóbb mind megszívjuk, (párt)szimpátiára való tekintet nélkül.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
L
"Legszebb " a történetben hogy ezt egy fegyverrel rendelkező csinálta...Egy tán már volt katona...
Ez a "távoltartás" fogalmát kicsit legyengíti. Távolból is lehet ártani egy lőfegyverrel.
Ebben az esetben konkrétan lő-távon kívül tartást kellett volna elrendelni.
 
Ha már nem állhattad meg, hogy az aktuálpolitika medrébe tereld a beszélgetést.
[?] Bocsáss meg, de épp te használtad ki az alkalmat arra, hogy kormányellenes propagandát kreálj az ügy kapcsán! Ez így igencsak nem korrekt állítás. [Való igaz, rosszul használtam a "ratifikál" kifejezést. Bár ez a probléma lényegét, ti. hogy nehezen kérhető számon a jogharmonizáció, nem érinti.]
 
L
[?] Bocsáss meg, de épp te használtad ki az alkalmat arra, hogy kormányellenes propagandát kreálj az ügy kapcsán! Ez így igencsak nem korrekt állítás. [Való igaz, rosszul használtam a "ratifikál" kifejezést. Bár ez a probléma lényegét, ti. hogy nehezen kérhető számon a jogharmonizáció, nem érinti.]
Én kérek elnézést. Amennyiben úgy sikerültem, mentségemre szolgáljon, hogy a kérdésben elmulaszthatatlan a kormány felelősségének a firtatása, mert ezt csupán civil módszerekkel nem lehet megoldani.
Ráadásul egy egyezményben a kormány a partner. Szóval minimum mosom kezeimet. Én azt hittem, hogy a ratifikáció elengedhetetlen következménye a jogharmonizáció, de annyira alaposan nem foglalkoztam a kérdéssel. Értelek, amikor nem tartod ezt az egészet annyira zakk-pakk egyszerű megoldásnak - bizonyára sok régi törvényt ki kéne dobni, hogy az új, korszerű beleillő legyen az új környezetbe.Vagyis az új környezet adott lenne, már csak új szemléletre vár a harmonizáció. A régi törvényekhez lehet ragaszkodni, de azok nem mindig időtállók. Vannak erre négyszáz éves értelmetlen törvények Angliából, satöbbi. Korszerűsíteni kéne.
Néha látok német szatíra műsorokban ilyen gyűjteményeket, ahol a német törvénykönyvekben megmaradt ilyen gyöngyszemekkel csalnak könnyeket az emberek szemébe - valóban megnevettetnek a kontrasztjukkal, pedig valamikor nem ez volt a szándék. Elérkeztünk a kulcsszóhoz: Szándék.

spoiler

A jelen magyar kormány, (figyelem, propaganda - vagy nevezd, ahogy akarod, bár szerintem az én saját véleményem, ami láss csodát, sokakéval egybecseng, de mégis az én külön-bejáratú, jól megalapozott véleményem) (tudomásul akarod venni, vagy sem), nem érez szándékot az országot korszerűsíteni a szó jó értelmében.
A zavarosban halászni jó, ha mégis tesznek időnként valami jót/észszerűt, az csupán a véletlen műve.
De mivel nem akarok eltávolodni a témától, azt állítom (és nem csak én), hogy a nők elleni erőszak ellen nem tesz semmit. Sem a megelőzésben, sem az utókezelésében nem mutat fel kezdeményezést, az egyezmény viszont erre kínál megoldást. Hiába követelik politikusok, civilek, hogy építsék be szépen a törvénybe, hogy alkalmazható legyen és végre csökkenjenek az esetek, mondvacsinált indokokkal megtagadják a munkát, a segítséget.
Szerintem ezt most már elegendően kiveséztük, kár több időt és energiát pazarolni erre. Nem meggyőzni akarlak, csak vennéd már észre, hogy a kormány (ha szabad általánosítani) nem az, aminek látod, a rosszindulat vezérli, az emberek nagy részét lenyomja a lojálisok érdekében. Lehet ez egy megbízható recept a hatalom bebetonozására, de nem lehet hosszú távon a nemzet érdeke.
spoiler vége
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,677
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére